A butykos és rokonsága

Boldogult joghallgató koromban egyik kedves barátnőnket Kisbutykosnak hívtuk, mivel nem közönséges módon szívta és – becsületére legyen mondva – bírta az italt. Nézzünk utána a névadó edénynek, vajon nyelvünknek milyen nedűi bugyognak belőle. Munkánkat annak a tapasztalatnak a birtokában végezzük, miszerint nyelvünk egységes, eleven rendszer, mintegy élőlény, melynek bármelyik porcikáját megvizsgálva az egészről szerzünk értesülést, sőt, nyelvészetünk ügyes-bajos gondjairól is.

Olvassuk előbb a Czuczor–Fogarasi1 (CzF) véleményét, majd a mai „hivatalosat”.2

„BUTYKOS, (buty-ok-os) […] Öblös hasú, szűk szájú, bugyogós korsó. Tréfás népnyelven gúnyneve az iszákos embernek.”

„BUTY, azonos a bugy gyökkel. 1) Természeti hang a butyka, butykos származékokban. 2) Jelent valami csomódadot, gömbölyűt a butyor szóban. Vö. BUGY.”

„BUGY, 1) hangutánzó gyök, mely a fakadó, vagy forró víz hangját, vagy a hig anyagból, pl. borból, vízből kitolakodó levegőét utánozza. […] Származékai: bugyka, bugyog, buggyan. stb. 2) Azonos bogy gyökkel […].”

Szavunk tehát egyrészt hangutánzó, másrészt jellegutánzó, amennyiben bizonyos kerekded holmik alakját is próbálja megjeleníteni. Érzékelhető benne különböző jelenségek kölcsönös áthatása: a buggyanó híg anyag hangot ad, eközben jellegzetes, dagadozó formát ölt.

„BOGY, elvont gyök, melynek származékai általán valami csomódad, gömbölyű alaku testet jelentenek. […] bogya, bogyó […] s rokonai: mogy és magy, mint a mogyoró és magyal szók gyökei, 2) a bogyol, bogyolál származékokban am. gömbölyegbe, csomóba tekergetett valami, s ez érteményben rokonai: baty, paty, bugy, poggy, moty, mint a batyu, patyol, bugyor, pogyász, motyó szók gyökei. Közbevetett n hanggal hasonlók: bongy, pongy, bengy, melyekből bongyol, pongyola, bengyel származtak. Rokonok a szanszkrit paç (köt), szláv pasz (öv) német Pack […].”

Tegyük hozzá, hogy a bútor is idetartozik mint a bugyor változata. Sok szólásunk igazolja: Mindene belefér egy bútorba.

Noha a mogyoró éppenséggel bogyószerű, és a b meg a m hang gyakorta cserélődik: baglya, máglya; batyu, motyó; gub-ó, gum-ó stb. A TESz3 szerint a mogyorónak a bogyóval való összevetése téves. Véleményem szerint azért, mert a bogyónak akad finnugor rokonsága, pl. a vogul pol u. a., a finn puole ’vörösáfonya’. A kikövetkeztetett ősalak természetesen nem az 1525-től adatolt bogyóra hajaz, hanem a későbbi vogul és finn szóra: *pola. Természetesen a mony (1138–1329) ’tojás, here’ szó is csak a CzF szerint tartozik a családhoz, hiszen neki is van finnugor atyafisága, pl. vogul man, osztják mon, finn-észt muna. Az aszimmetriatörvény értelmében éppen ez, a *muna kellett legyen a kikövetkeztetett hangalak az uráli alapnyelvben, s nem más, pl. a szórekonstrukcióban a magyart is számításba vevő alak. „A szó esetleges altáji kapcsolata további vizsgálatot igényel” mondat válasz a CzF ezen adatára: „A tatárban Beregszászi szerént: monn vagy muno.” Hoppá! A további vizsgálatról nincs hírünk, a Zaicz Gábor szerkesztette frissebb szótár, a EtSz4 nem tartalmaz mony szócikket, holott milyen izgalmas volna tisztázni ezt az ősi finnugor–török-tatár kapcsolatot! Hát még azt, hogy a nyelvrokonaiknál van-e gyökrend, épülnek-e rá szócsaládok?

Menjünk át a szérűskertbe!

„BOGLYA, […] BAGLA vagy BAGLYA. […] Gömbölyded dereku s csúcsosan végződő kupacba rakott széna, szalma, stb. […] Szénabaglya, szalmabaglya. Máskép: bogla, boglya, bugla, a bog, azaz csomó, gyöktől. Hasonló hozzá: máglya.”

A TESz vitatott eredetűnek tartja: jöhet a magyar bogból, de jöhetne az ótörök bag, bog szavakból is, ha abból származott volna a *boglay ’kötés, köteg’ szó, de ilyen, sajnos, nem került elő…

„MÁGLA, (mág-ol-a) […]. Széles ért. halmaz, rakás, egymásra tetézett valami, vagy holmi, pl. máglában áll a pénze am. rakáson, halomban. […] némely tájakon jelent hat kévéből álló rakást. […] A mágla szót jobbára lágyítva ejtik és írják: máglya […].”

A TESz szerint a sírgödör, sírhalom, trágyadomb jelentésű szláv mogila/mohyla szó átvétele.

„MAG, (2), elvont gyök, melyből magas, magasság, magasodik, magaszt, magasztal származékok erednek. […] Ezen mag gyök hosszan is eléfordul: mág, melyből eredt mágla, halomra, magasra rakott valami […]. Ide tartozik a balatonmelléki mágicsál, azaz valamit egymásra rak, felpúpoz, pl. a beteg feje alját felmágicsálni […].”

A TESz szerint ősi, finnugor kori örökség: zürjén míg ’ing dereka’, cseremisz mo•nger ’törzs, test’, melyek őse a *munk3 ’test’ lehetett. Hogy miért éppen *munk3 a kikövetkeztetett hangalak, és miért éppen ’test’ a jelentés, arról ismét az aszimmetria, vagyis az egyenlőtlenségi törvény tehet.

A magyal ismeretlen eredetű…

„BAGLYAS, (bag-oly-as) […] Fésületlen, öszvevissza kuszált hajú. Baglyas haj, baglyas fej. Baglyas cigánygyerek. Máskép: boglyas, a csomót jelentő bog-tól, melyből lett: bogoly, s as képzővel és hangugratólag boglyas.”

„BAGOLY, (bag-oly) […]. ragadozó madár, melynek sűrü tollazatu zömök gömbölyü feje, aránylag rövid nyaka, gatyás lábai és dudorú nagy szemei vannak […] vagy hangutánzó (huhogó, uhogó), mely tekintetben rokon vele a latin bubo, baubari, vagy busa fejénél fogva a csomót jelentő bog-tól vette nevét.”

A TESz szerint ismeretlen eredetű.

Láttuk előbb, hogy a b és a m mély magánhangzóval, különösen ajakkerekítésessel gyakorta fejez ki gömbölyded, buci-, búb-, bogszerű jelenséget. A b közeli szervtársa a p.

„HIMPÓK, […]. Eredetileg: inpók, (in-pók = in-pok v. in-bog), azaz csomó, bog, mely a ló lábának inain v. inán támad, s melynek következtében meg szokott sántulni. […] Mondják emberről is, kinek lába, hüvelykújja bötykös.”

„PÓK, (poh-ók) […] E bogárnak neve hasonló azon szókhoz, melyek gömbölyűt, dudorút jelentenek, ú. m. poh, pohók, pohos, poc, pocok, [pok ’gömbölyű szögfej’] stb. Valószinü, hogy azt a magyar testének csomódad, pohos alakjáról nevezte el, miért az aránylag vékony lábú, és pocos embert a népnyelv gúnyosan pókhoz hasonlítja. Egyezik vele a szláv pank, pajonk, pavúk, s a testnek dudoru részét jelentő német Bauch.”

A TESz kivonja a pókot magyar családjából, és szlávnak minősíti.

„POKA, […]. A székelyeknél am. pólya, különösen, a csecsemőket takaró pelenkaféle ruha, honnan, pokálni, am. pólyálni. Alapértelemre és gyökhangokra rokon a pólya, bula, bulál, patyóka, patyókál, továbbá a pokla, poklos szókhoz, mennyiben burkolásra, betakarásra vonatkoznak [a leprást beborította a „pokolvar”!]. Kriza Jánosnál hosszú ó-val: póka.”

„PACAL, (1), (pac-al) […] nagyobbféle vágómarhák, nevezetesen ökrök, tehenek béle, melyet elkészítve eledelül is szoktak használni. […] E szónak gyöke pac egy azon poc szóval, melyből pocok, pocokos származnak, miért a pocokos, vagyis hasas embert pacalos-nak is mondják. E szerint azon szók osztályába tartozik, melyek po pö, bo bö gyöküknél fogva valami felfuvottat, dudorút, gömbölyűt jelentenek, mint: poh, pohos, potroh, potrohos, pók, pöfeteg, pofa, bog, boglya, bödön, bög stb.”

A TESz szerint a pacal ismeretlen eredetű, a potroh keleti szláv: a trocha ’kevés’ praepositiós össszetételei, a pólya szintén szláv, de az átadó nyelv bizonytalan. A pöfeteg egy önállóan nem adatolható szótő származéka, amely azonos a püffed igével, a pofa szintén bizonytalan, talán hangutánzó, és összefügg a pöfeteg, püffed töveivel.

Nehéz úgy beszélni a fehér elefántról, hogy nem nevezhetjük néven! Nyelvészeinknek a gyök szó kimondása tilos. Pedig mennyire egyszerű lenne a dolguk, ha szabadna kijelenteniök azt, amit nyilván tudnak: a buty, buggy, mogy, mag, mág, pok, pof, pöf, böf stb. gyökcsalád ligetében járnak, ahol a gyököket a szabályos hangalakváltozások, valamint a lágy gömbölydedség és a hozzá kapcsolódó jelenségek érteménye fűzi össze.

Bogozzuk tovább a hunfalvyzmusnak a butykos és rokonsága köré font művi gubancát!

„BOG, önálló gyök […]. Általán csomóalakú dudorodás, kinövés, nevezetesen a fákon s más növényeken, göcs. […] Származékai: bogos, bogács, boglár, boglya, bogár, bogoz, stb. Mennyiben valami gömbölyűt, dudorút jelent, rokonai: bod, bogy, bok, pog, poh; vékonyhangon: bög, bögy, böd; fordítva: gob, göb, gub, güb.5 Rokonokúl tekinthetők a török bagh, […] német biegen, Bug, góth bjugan, szanszkrit bhuj (meghajt, görbít) […] stb.”

Látható, hogy a CzF nem tekinti a magyart egy bizonyos nyelvcsalád ivadékának, noha egyszer-kétszer megemlíti, hogy legtöbb szavunk a mongolból magyarázható. A maga korában ismert finnugor összefüggéseket sem hagyja ki, bár olykor vitatja Budenzék eredményeit, például a fészek szó esetében. Külön tanulmányt, sőt tanulmányokat illene írni a CzF nyelvhasonlításáról. E tekintetben eddig legmesszebb szerzőtársam, Juhász Zoltán jutott a maga elfogulatlan matematikai módszerével.6

Itt elégedjünk meg azzal, hogy a CzF korát messze megelőzve már a XIX. század közepén fölvillantotta napjaink sokváltozós nyelvkutatásainak gondolatait és elképzeléseit, persze a mai szakszavak – szubsztrátumok, nyelvcserék, areális hatások stb. – használata nélkül.

Nézzük most a TESz véleményét: a bog ősi finnugor szó, például osztják punke! ’összefagyott hócsomó’, mordvin pokol ’csomó, rög’, finn punka ’kövér ember’. A kikövetkeztetett finnugor ősalak természetesen a finn *ponk3. Úgy látszik, hogy a finnugor nyelvek alig változtak az évezredek során. Még az ugorok sem, akiknek nyelvei – sajnos, mára – egymást nem értő nyelvjárásokra bomlottak. Ezt mutatja az EtSz első öt „biztos magyarázatú” finnugor szava: ad – finn anta ’ad’, ősalak: *amta; agg – cseremisz sonyE, ’öreg’; *so¬3; agy – finn otsa ’homlok’, *o¬´a – hangzása kb. „onycsa”, kikövetkeztetett (!?) jelentése: elülső rész. Az agyar finnugor alapnyelvi alakja: *o¬´a-r3. Ellenben a mifelénk elöl viselt ágyék a vogul o¬´î a ’far, hátsó’ jelentésű szóból jön, és ősalakja *a¬´3 vala. Szemlátomást összefügg az aggyal is…7

Folytassuk a TESz szóelemzéseit. A bogár a bog szóból való származtatása valószínűtlen, a bödön déli szláv, a begy ismeretlen eredetű.

A TESz a megfordulással keletkezett gub gyökről sem tudhat. Származékai: guba1 – ’gyapjas, fürtös felsőruha’, guba2 – ’egy fajta tésztaétel; fizetés, pénz’, gubacs, gubancos, gubbaszt, gubó minden bizonnyal összefüggnek a gomb, gömb, gombolyag, gomolyag, gomba szavakkal. A gomb viszont „valószínűleg hangfestő eredetű”, bár eredeti jelentése ’csomó, bog’ lehet. Párja a gömb, rokona a gümő, a gombolyag és a gomolyag, de a gomolya nevű gömbölyű sajt neve délszláv, akárcsak a gomba.

„BOKOR, […] több részekből álló, egymással öszvekötött, s mintegy bogot, csomót képező valamit jelent. Ennélfogva gyöke bok am. bog, bug. L. BOG, BOK.”

TESz szerint ismeretlen eredetű. Nézetem szerint összefügghet a csokor, bokréta szavakkal.

„BOGÁCS, (1), (bog-ács) [Ma inkább BOGÁNCS] […] Nevét bóbitájának bogos, tojásdad, gombforma alakjától vette, s eredetileg bogás, melyben az s átváltozott cs-re, mint: bordás, bordács, ordas, ordacs, stb. Mátyusföldi tájejtéssel: bógáncs.”

„BOJT, (1), […] Gyöke boj azon boly változata, melyből az apró almát vagy bogyós gyümölcsöt jelentő bolyó származik. Rokona bog is. Valószínűleg létezett hajdan boj-ik (azaz gömbölyödik, csomósodik) ige is, melyből lett boj-at, öszvehúzva bojt, mint sajik-ból sajt. Hasonlóan fejlődtek ki a roj, rej, sej, lej gyökökből: rojt, rejt, sejt, lejt.”

TESz: ismeretlen eredetű.

„BOLY, (1), elvont gyök, mely különnemü származékaiban másmás alapértelmü. […] 3) Valami gömbölyüt jelent a bolyó (bogyó, golyó) szóban. Egyezik vele az önálló boly pl. hangya-boly. 4) Gubancos, tekeredett csomósodott szőrt, hajat, tollat stb. jelent a bolyh származékban.”

TESz: boly és bolyhos vitatott eredetű.

„BOK, elvont gyök, mely a boka, és bokor származékokban valami csomódadot, gömbölyűt, kerekdedet jelent. Rokonai: bak, mint a bakalló [csizmaszár húzófülének bojtja] gyöke, továbbá: bog, bög, és a gömbölyű szegfejet jelentő pok, valamint: bug(a), bunk(ó) stb.”

TESz: Boka ótörök eredetű.

„POGÁCSA, (pog-ács-a) […] lisztgyuratból való, porhanyó, ropogós, izletes sütemény, melynek alakja rendesen kerek […] Abaújban: bogácsa. Kerek, gömbölyü alakjánál fogva rokon a bog, bogács, boglár, boglya, bogy, buga szókhoz. V. ö. PO, gyökelem. Gyarmathi Sámuel a latin ’focus’ szótól származtatja […]. Egyébiránt megvan a török, csagataj nyelvben, és több szláv nyelvekben is.”

„PO, mint elvont gyökelem több oly szók alapját teszi, melyek valami dudorút, gömbölyűt, puffadtat jelentenek, s mint olyan az illető tárgyat a pofának felfúvása által látszik utánozni. Ide tartoznak: poc, pocos, pocak, pogyász, pofa, pofók, pogácsa, ponk, poh, a pöfeteg gombát jelentő posz, továbbá: pota, potoszhal, potroh, ponty, pozsár, pók. Vékonyhangon: pö hasonló értelmű a pöcced, pöfék, pöfékel, pöfeteg származékokban. Rokonok: bo, a bod, bog, bogy, bogyó, boglár, bob, boborcsó, vékonyhangon böd, bödön, bög, bögy, bötyök; továbbá, mo, a mogy, mogyorú, mony, monyorú szókban stb.”

TESz: a ponty ismeretlen eredetű, bütyök valószínűleg hangfestő eredetű szócsalád, boglár középnémet eredetű.

*

Kirándultunk „butykos” szavunk ligetében – anélkül, hogy összes zegzugát bejártuk volna. Talán nem is lehet. Tanulságainkat összefoglalhatjuk.

Minél többet cserkelünk Nyelvédesanyánk virágai közt, annál szikrázóbb lesz előttünk a magyar nyelv világos, szerves, öntermő rendje, valamint a hunfalvysta nyelvtudomány közti feszültség. Ennek szülője nem a „történeti-összehasonlító nyelvészet” bevezetése volt, hanem a – nálunk – vele járó elképesztő módszertani baklövések sora.

A gyermek is tudja, hogy összehasonlítani csak két, lényegében ismert dolgot lehet. A XXI. század agykutatása kiderítette, hogy az anyanyelvi élmény meghatározó az ember gondolkodásának alakulásában. Hunfalvy és Budenz enélkül vágta fejszéjét a fába. Ugyanakkor a magyar nyelvet, az egyik összehasonlítandót nem tanulták meg eléggé, mivel annak helyes leírását, a CzF-t kitiltották a tudományosságból, mert gyökrendjével, szócsaládjaival, szervességével, sajátos észjárásával útjukban állt. Helyén nem maradt semmi! Finály Henrik akadémikus írta 1886-ban, a hunfalvyzmus teljes győzelme után, hogy egyszerűen nincsen magyar nyelvtan! Az összehasonlító nyelvészet a csapból is folyik, de a magyar nyelvvel magával alig foglalkozik valaki. Ezért kellett neki egyetemi nyelvtankönyvet írnia!8

A CzF elvetésével egy olyan zagynyelv került Hunfalvyék kezébe, amivel úgyszólván bármit megtehettek. A nyelvtantalanság tette lehetővé, hogy Budenz az első nekifutásra kétezer rokon finnugor szót találjon! Ugyanakkor máig nem ismerjük például a finnugor nyelvek szerkezeti hasonlóságait.

A második módszertani hiba az, hogy a magyart nem tekintették a rokonokkal egyenrangúnak.

Ebből következik a harmadik módszertani vétek, az aszimmetriatörvény. Már kétszer is említtetett, ezért illik megmagyarázni. A figyelmes Olvasó már bizonyára kihüvelyezte lényegét: a finnugor összehasonlító nyelvvizsgálat tárgya nem az ismert finnugor nyelvek halmaza, hanem az említett nyelvek a magyar nélkül. Úgy tekintik, mintha a magyar nem tagja, alkotó alakítója volna e nyelvcsaládnak, hanem csak ivadéka, ha éppen nem fattya. A többi nyelvből kihüvelyeztek egy ősnyelvet, és ebből eredeztetik a miénket. A magyar, a nyelvcsalád legnépesebb, legnagyobb, s ami sokkal fontosabb, legrégebben adatolt nyelve az ősnyelv megformálásában szemlátomást nem vett részt.9

A finnugor nyelvek és a magyar közti rokonságról számos nyelvtani és szóegyezés tanúskodik. Hanem már a kezdet kezdetén is sejthető volt, hogy ez csak nyelvi, és – korabeli szóval – nem pedig fajrokonság, noha Hunfalvy és követői sokáig emellett kardoskodtak. A Hunfalvy által földolgozott-közzétett hagyatéka szerint Reguly Antal is ezt vallotta, mígnem az újabb tudományok, elsősorban az embertan és genetika kimutatták, hogy köztünk és az ugorok, továbbá a finnségiek közt a „vérségi kapcsolat” jelentéktelen. A nép- és nyelvrokonság egységében gondolkodó tudósok számos elméleti őshazát leltek, ezeket aztán helyezgették a Baltikumtól az Altájig sokfelé. A nyelvcsalád épületét is erre a vándorló alapzatra építették. Mégpedig a föntebb említett sajátos módon! Ezzel egy brutálisan aszimmetrikus, magyarán ránk nézve teljesen egyenlőtlen helyzetet teremtettek. E módszernek a tudománytalansága aligha kíván igazolást. Az őshazakeresés színvonalán áll, ami azután is folyatódott, hogy az embertan már kimutatta, rokonságunk csak nyelvi, és igen nagy a valószínűsége annak, hogy a finnugor nyelvek beszélőivel sosem éltünk közös hazában.10

Föntebb már szóltam öt, véletlenszerűen kiválasztott részrehajló rokonításról. Pontosan ilyen a manysik, hantik és magyarok „ugor kori” – kb. Kr. e.: 2200–2000 – önelnevezését *ma¬´3, kb. „*manycse” alakban rekonstruálni. A hanti iäyel ’díszítés’ és a finn jälki ’nyom’ szóból következtetődött ki a finnugor kori – kb. Kr. e. 3000 – *jälke, a mi jel szavunk ősalakja, a mai finnel azonos (!) ’nyom, folt’ értelemmel! Látható, hogy mindegyik alárendelten kezeli nyelvünket, a mi szavunk erősen változik, az övéké szinte alig: a far finnugor alapnyelvi alakja a mai finnel azonos *perä ’hátsó rész’.

Közismert, hogy a tudomány maga a módszer. A XIX. századi német nyelvészet a történeti összehasonlító módszerét adatokra támaszkodva hozta létre. Rendelkezésére állt tömérdek írott nyelvemlék a középkoron át a gótokig, Wulfila11  Bibliájáig s egyéb germán törzsekig, majd a latin–görög és egyéb források a sok évezredes szanszkrit iratokig. Ezzel szemben a finnek nyelvemlékei kb. 500 évesek, az ugor rokonoké félannyi idősek, írásbeliségük XX. századi. A miéink 8-9 évszázadra mutatnak vissza, a szórványok évezrednél régebbiek, hat évszázada készült első bibliafordításunk. Nyelvészeinknek a „hangtörvények” körkörös logikáján kívül egyéb támpontjuk nincs az évezredekkel ezelőtti (!) hangzások fölidézéséhez, a hajdani jelentések megállapításához pedig az égvilágon semmi! Honnan is lehetne? A gyökrenddel együtt elutasítják a hangértemények, a hangok jelentéshajlamának lehetőségét is!12

Vajon egy régész képes volna „kikövetkeztetni” a négy-, illetve ötezer év előtti ugor, majd finnugor „alapbutykost” anélkül, hogy a legrégebbi leleteket használhatná? Meg tudná mondani a butykos bugyogásának hangnemét – megkülönböztetve az „uráli” és „ugor kori” alapzengzetet?

Az ősszavak kikövetkeztetését az ún. hangtörvények alapján végzik. Mikor kiderült, hogy ezek mégsem „kivétel nélküliek”, tehát nem törvények, akkor „szabályszerű hangmegfelelésekre” váltottak. A legismertebb a p>f hangátalakulás. Általa lett a latin paterből német Fater; a vogul pänk, zürjén pon, votják pun, finn pää a magyarban fej; a zürjén pu, cseremisz pu, vogul pĺ-, finn puu nálunk fa – és így tovább. E hang- és szóalakulások kétségtelen kapcsolatot jelentenek a magyar és a finnugor nyelvek között. Ámde a FU nyelvekben nincsen f hang, tehát náluk e hangtörvény sosem működött, mert a szókezdő p sosem alakult át f-fé! A ’finn’ német jövevény a suomiban. Nyelvészetünknek nincs ésszerű magyarázata arra, hogy mikor, milyen hatásra alakult ki a magyar f, s miként lett hangkészletünk egyik legszilárdabb mássalhangzója, miért a sok nem finnugor eredetű f-fel kezdődő szavunk: fattyú, fecseg, forog stb. A szó végi p-k miért nem változtak? Holott ezek a hangok sokkal könnyebben alakulnak, mint a szó elejiek. Ráadásul a föltételezett ősmagyar kori ősszláv és „török” környezetünk sem ismerte a szókezdő f-et! Buji Ferenc A botlás köve című tanulmányában arra a következtetésre jut, hogy a finnugor nyelvek tőlünk vettek át f-fel kezdődő szavakat, melyeket a maguk hangkészletéhez igazítottak! Számos rokon szavunk azért minősült ismeretlen eredetűnek, mert rontaná a p>f statisztikát…13

Bal, bél, be, bog, bogyó stb. szavaink kezdőhangja is hiányzott a finnugor alapnyelvből, ezért az átvett szavak a rokon nyelvekben p-vel kezdődnek.

Kádár György szíves közlése szerint a finn nyelv ma is erősen védi hangkészletét, és lehetőleg átalakítja a f és b kezdetű szavakat. A facebookot veispuukkinak mondják, a Fazer szót (egy közismert csokigyár neve) Vatserinek, a bank náluk pankki, a ’burn out – kiégés’ purnautti.

A nyelvi rokonság mégis létezik. Mikor keletkezhetett, és hogyan?

Ennek útja-módja elvileg többféle lehet. Huzamos együttélés, nyelvcsere: pl. nőrablás Hunor és Magor módjára, vagy kisszámú férfihad leigáz egy törzset, a férfiakat megöli, elűzi, a nőket feleségül veszi, akik aztán örökítik anyanyelvüket. Kulturális hatás: hittérítők és kereskedelem révén valamely kultúra javai és vele szavai, nyelvi fordulatai behatolnak egy szerényebb körülmények közt élő nép közé, s az átveszi őket. Pl. a cigányok mindenütt a befogadó néptől tanulták az ún. kultúrszavakat, helyesebben a számukra új civilizációs tárgyak-jelenségek elnevezéseit: puska, vonat, katona stb. Ily módon Európában számos egymást nem értő cigány nyelvváltozat keletkezett. Ugyanígy nyomul be ma az angol a világ nyelveibe, köztük a magyarba. Segédcsapatai a szükség, a lustaság, a sznobizmus. Régen az etruszk és a görög formálta a latint, majd a latin tette ugyanezt másokkal, mígnem a római uralom alá került kelták, frankok, gótok, longobárdok, szlávok idővel latin népekké: spanyolokká, franciákká, olaszokká, románokká lettek. Közép-Keleten a Kr. e. IV. évezred közepétől a II. évezredig a sumer volt a legerősebb politikai, kulturális, gazdasági tényező, kereskedői messzi földekre eljártak. A birodalom bukása után hatalmas térségben sumer maradt az írás, a kultúra, a kereskedelem és a politika nyelve az akkád, a babiloni, az asszír, sőt a méd, a perzsa időkben is. Közel 2000 évig!

Kizárt, hogy valahol a Lajta és Kína közt éldegélő őseink ne adtak-vettek volna tárgyakat, szavakat, kifejezéseket, sőt akár nyelvtani elemeket is az évezredek során. Rokonosodtak vérségileg és nyelvileg is.

A magyar nyelvtani sajátosságok és szókincskapcsolatok szemlátomást nemcsak a finnugor nyelvekben mutathatók ki, hanem a törökben, a Bálint Gábor által „turáninak” tekintett nyelvekben: tamilban, adige-kabardban is. Juhász Zoltán hatalmas adattömeg elemzésével végzett népzenekutatása kiderítette a magyar–dakota zenei rokonságot. Vajon van-e nyelvi? Továbbá: szókincsünk nagy része – szerény becslések szerint is 19-20%-a – ismeretlen eredetű. Buji Ferenc észrevétele: lehet, hogy ezek a délibábos hun s egyéb rokonsághoz sorolt népek fönnmaradt szavai?

Ismeretes, hogy Bíborbanszületett Konstantin Árpád unokájától, Tormás hercegtől és Bulcsú horkától, tehát elég hiteles forrásból merítette, hogy eleink két nagy csoportra oszlottak. A másik, az ún. szabar v. szovard, szavárd, szabír stb. nevekkel illetett törzsek – „szabartoi aszfaloi” – maradtak a Meotisz környéki őshazában, majd átkeltek a Kaukázus déli oldalára, s velük eleink sokáig kapcsolatban álltak. Őket indult keresni Ottó barát, majd Julianus. Idősebb Plinius említ a Naturalis Historiában egy sardi scythae népet a Krím-félsziget és a Dnyeper-torkolat között, és az mondja, hogy ezt az egész területet ezek a „szárdi szkíták” és a szirakénok lakják (IV. 26,83). Ptolemaiosz – Kr. u. 15 körül – említ ettől a helytől északra egy Szuardeni népet, ugyanabban a népfelsorolásban, melyben szerepelnek a Szirakéni és a rejtélyes „Materi” (magyar?) népnevek (V. 9,16–17). Nagyon valószínű, hogy a szuardeni népnév és Plinius sardi scytha népe azonos a szavárd néppel, akikkel később számos esetben találkozhatunk a bizánci, örmény forrásokban, s akik valóban a Kaukázustól északra, illetve egy részük attól délebbre is lakott.14

Jellemző, hogy az említett adatok Plinius könyvének 1973-as magyar kiadásából kimaradtak… 15

Jordanes is ír (Getica, 36–38) a hunok egyik ágáról, a „savirusokról”, akiket pár szóval lejjebb „hunugurusoknak” nevez. Ez az említés is hiányzik az ELTE BTK Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézetének a Getica finnugor részeiről szóló összefoglalásából.16 Mi nem vagyunk finnugorok, vagy a szavir/szavárdok? Jó, csak nyelvileg, de nem ezt kéne kideríteni a megzápult tojás melengetése helyett?

Az ellenállás minden vonalon erős. Megnéztem Kiss Lajos szótárában,17 hogy a szabarok és a szirákok neve előfordul-e a Kárpát-medencében, hiszen nem zárható ki, hogy bizonyos kötelékeik Árpáddal tartottak, miként a kazárok, akikre többfelé emlékeznek helyneveink. Nos, létezik Szirák Nógrádban, Borsodszirák Borsodban és Cirák a régi Sopron megyében, Kiss a szót bulgár Szirák ’utószülött fiú’ személynévre vezeti vissza. A Vas megyei Szabar ma Ausztriában tartózkodik, Székelyszabar Baranyában, Zalaszabar Zalában és Zoborhegy Szlovákiában. Utóbbi a szláv zbor ’gyűlés’ jelentésű szótól kapta nevét, a Szabarok pedig a szláv Zobor, Szobor személynevektől. Anonymus szerint Zobor vezértől. A Veszprém megyei Szápár falunk is valószínűleg szláv, hiszen Koszovóban is akad épp ilyen helynév. A Szoporok: Alsó- és Mezőszopor a szláv szpor ’szapora’ szóból jött személynévből lettek. A nógrádi Zabar – Gömör-Nógrád – a szerb-horvát Zaborból jött, a Túróc megyei Zábor a szláv zabór ’fenyves mögötti hely’ szóból.

A módszer lényegét így foglalja össze székely barátom: Hátrányold a magyart!

*

„Butykos” szavunk rokonságának vizsgálata során kiderült, hogy hatalmas család tagja, és e család létezése – éppen úgy, mint a többi szócsaládunké – ellentétbe került a hunfalvysta nyelvészettel, noha maga Hunfalvy Pál 1851-ben a nyelvhasonlítás elveit és elemeit fejtegetve (AkÉrt. 1851: 78–112) arra az álláspontra helyezkedett, hogy „a nyelv szógyökereiről pedig egyedül a rokon nyelvek vizsgálatával együtt lehet okosan beszélni”. Milyen gyümölcsöző lett volna! Az okos beszéd azonban eleddig – sajnos – elmaradt.

Elvesztegettünk százötven évet, de végre kezdődhet a komoly őstörténet- és rokonságkutatás! De csak azután, vagy azzal együtt, hogy föltáratik és közkinccsé lesz végre a „magyar nyelv természeti rende”!

Jegyzetek

1 Czuczor Gergely – Fogarasi János, A magyar nyelv szótára, Pest, 1862–1874, Emich Gusztáv akadémiai nyomdász betűivel.

2 A művelt világban egyedülálló, hogy Magyarországon létezik hivatalos nyelvészeti álláspont, amit az összes magyarságtudomány vallani köteles, és a tőle való eltérés a tudományosságból való kirekesztést vonja maga után. A klasszikusokat ezért cenzúrázzák. Gárdonyi Gézának Láthatatlan ember című remekművéhez írt három jegyzetfejezete évtizedek óta nem jelenhet meg. E mondatok miatt kíméltetik a magyar olvasó Gárdonyi teljes művének olvasásától: „A magyar történetírásban Hunfalvinak [Hunfalvy Pál, 1810–1891, nyelvész, történész, néprajzos] Batu káni szerepe volt: földúlt és elégetett minden hagyományt. A hun rokonságot merőben megtagadta, s Attila magyari dicsőségét beledobta az Akadémia szemetes ládájába. Csak az utóbbi években akadt egy Nagy Géza [1855–1915, régész, történész, néprajztudós], egy Thury József [1861–1906, nyelvész, turkológus], hogy az örökké cáfolt nagyérdemű tudóst, Vámbérit [1832–1913, keletkutató] ne is említsem –, ezek bebizonyították, hogy Hunfalvi piromániában szenvedett, s hogy igenis a mi régi történetíróink szava az igaz: a hunok rokonaink és elődeink voltak, s Attila öröksége valóban örökségünk nekünk.” (Gárdonyi Géza, Láthatatlan ember, Dante, Bp., 1943. Életrajzi adatok: Cz. G.)

3 A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára, főszerk. Benkő Loránd, Akadémiai, Bp., 1967–1976.

4 Etimológiai Szótár, főszerk. Zaicz Gábor, Tinta, Bp., 2006

5 Nehéz nem gondolni a táltos népmesei átváltozására: „átbucskázott a fején”! Maradt, ki volt, és mégis más lett!

6 Czakó Gábor – Juhász Zoltán, Beljebb a magyar észjárásba, CzSimon Könyvek, Bp. 2010.

7 Aki a példák számát, a „statisztikai adatoltságot” kevesli, bogarásszon tovább a TESz-ben és az EtSzt-ben!

8 „Tanári pályám kezdetén azt írtam volt Hunfalvy Pálnak: »szép, szép az urak nyelvészkedése, de az Istenért, fogjanak már egyszer olyan nyelvészkedéshez is, a mely hoz valamit a konyhára.« Ide tova harminczkét év telt el azóta, és ma is csak ott állunk. Vaskos köteteket írunk – már mint én, nem – arról, hogy melyik nyelvekkel rokon a mi magyar nyelvünk; nyelvtanokban és szótárakban ismertetjük a finn, ugor, mandzsu, csuvasz, török, tatár s még nem tudom miféle más rokon vagy rokonnak állított nyelveket és sajátságaikat, […] nyelvtanunk változtathatatlan alaptörvényei még nincsenek megállapítva, és ennek következtében nincs nyelvtanunk, mely kétségbevonhatatlan tekintélyével útba igazíthatna.

Még szomorúbb az a kép, a melyet az iskoláinkban széltiben használt nyelvtanok és nyelvgyakorló könyvek nyújtanak. Mint ha éppenséggel arra törekednének, hogy a magyar nyelvérzék utolsó csíráját is rendszeresen kiöljék a magyar gyermekből…”

9 Magyarul már bibliafordítások készültek abban az időben, melyből nyelvrokonainknak egyetlen szavuk sem maradt fönn!

10 A tankönyvekben továbbra is a cáfolt elmélet szerepel.

11 Wulfila (311–383) ariánus gót püspök. Lefordította a teljes Bibliát, s ennek nagy része fönnmaradt.

12 A CzF ezt megadja a bevezető nyelvtani részben, továbbá minden betűnél és egyebütt is, különösen hang- és jelenségutánzó szavaknál.

13 „Csupán néhány, első pillanatra is jól látható, ám a nyelvészek által ignorált párhuzamra

szeretnénk rámutatni a magyar és a finn nyelv között: pörög–pyöriä, pányva–suopunki, pina/puna–pon [vog. „szőr”], puha–pehmeä, pukkan–paukahtaa.” Buji Ferenc, A botlás köve, http://www.bujiferenc.hu/download/tanulmanyok/tanulmanyok_01.pdf [2011. szeptember 4.]

14 Z. Tóth Csaba, Sardi, Sappheres, Sabini, Cabiri, Serboti – öt szovárd/szabir népnév-alak és kapcsolatai a történeti forrásokban, http://www.federatio.org/mikes_per.html [2011. szeptember 4.]

15 Caius Plinius Secundus, A természet históriája, ford., vál., jegyz. Váczy Kálmán, Kriterion, Bukarest, 1973.

16 http://finnugor.elte.hu/?q=jordanes [2011. szeptember 4.]

17 Földrajzi nevek etimológiai szótára, szerk. Kiss Lajos, Akadémiai, Bp., 1997. Kedvenc könyveim közé tartozik. Módszere abajdóc: vesz egy magyar helynevet, s ha az nem a Mexikópuszta-, vagy a Basahalom-típusúak közé tartozik, akkor melléje ír egy vele egybehangzó, bármilyen jelentésű szláv szót. Még a Buda is bevált!