Vagyok a sima felület

A lépcsőn ülve
beléolvadok sima felületébe.
Emlékszem sziklára, rombolásra,
emberi simításra, s lábra, sokra,
kicsire és nagyra, könnyűre és nehézre,
érkezőre és távozóra,
ugrálóra.

Vagyok a sima felület,
a nappal és esővel dacoló,
vagyok a tapasztalás, a bölcs látnok.
Újabb és újabb lábakat látok,
jönnek fontoskodva,
elszántan, de oktalanul
sarkukkal be-be kopogtatva
a titkos jövőbe.

Éjjel megpihenni egy szentjánosbogár
száll rám, hogy értelmet adjon a
zajos nappaloknak.