×

Skultéty Csaba: A szlovákok és mi

Hegedűs Imre János

2011 // 07-08
– Egy kelet-nyugati publicista szemével

A téma akutsága miatt Skultéty Csaba legújabb könyvéről csak margójegyzeteket lehet írni. Telítve van az olvasó az utóbbi évek ordas történéseivel, ezért olyan képzettársításai támadhatnak, amelyek talán nincsenek benne a tanulmányokban, dokumentumokban. Kínok, keservek, jogos sérelmek szakadoznak fel bennünk, „társzerzői” leszünk az írónak, az pedig nem szerencsés, ha mindenki a saját prizmáján keresztül nézi a szlovák–magyar viszonyt. Skultéty munkáját éppen arra szánta, hogy az egységes, jó kalauz legyen szakember és laikus számára a zegzugos labirintusban.

A történetírás és a közírás határmezsgyéjén halad mindvégig, hisz a jó publicista saját kora történetét (is) írja. Északi szomszédunk, Szlovákia közelmúltjának és jelenének jó ismerője, beleszületett abba, miazmás évtizedeket élt át a Felvidéken, s az aktív tanú szemével vizsgálja, mi főtt és mi fortyog ma is a politikai boszorkánykonyhák kondérjaiban.

Mindjárt a bevezető tanulmányban (Beneš szelleme) a „lidérces emlékű” politikai kalandor pályaívét rajzolja meg, és tisztáz egy alapvető kérdést. Vajon Edvard Beneš egyedül, magányos rablólovagként követte el ellenünk és más népek ellen politikai machinációit? Vajon Tomáš G. Masaryk valóban az a jóságos, humánus politikus volt, akit még a magyar nyelvű szlovákiai iskolákban is bálványként tiszteltek?

Skultéty Csaba kijelenti: tökéletes volt a szerepjátszás a két magyar- és németfaló politikus között, a hatalom reszortjait elosztották egymás között: cinkosok voltak.

Az átlagolvasó (és a nagyvilág) csak a hírhedt beneši dekrétumokról tud, holott bűnlajstroma sokkal hosszabb. Intrikáival, szemfényvesztő hazudozásaival Trianon után a nyugati nagyhatalmak vezetőit csapta be, a második világháború idején a tömeggyilkos Sztálin kebelbarátja lett, sőt, a két szörnyalak, Hitler és Sztálin között is ingázott, ujjongva köszöntötte például Lengyelország lerohanását, és: „Sajnálattal, de rideg reálpolitikai szemlélettől vezérelve hasonlóan fogadta a németek által megszállt cseh területeken a fokozódó náci terrort, így a Heydrich német helytartó elleni gyilkos merényletet követő megtorlási sorozatot, benne a lidicei tömeggyilkosságot is.”

Még cseh és szlovák kortársai, elvbarátai is machiavellistának tartották, holott az abszurd tettek hazárdjátékosa volt: követelni kell a nagyhatalmaktól a lehetetlent, s ha annak egynegyedét teljesítik, akkor már megnyerte a játszmát. A hárommillió német kitelepítése Morvaországból és a Szudéta-vidékről az elején agyrémnek tűnt, mégis sikerült keresztülvinni.

Ahogy Sztálin kebeléről visszatért, az első dicstelen cselekedete egy kassai szónoklat volt, amelyben meghirdette: aki népszámláláskor magyarnak vagy németnek vallotta magát, az elveszítette csehszlovák állampolgárságát. Ennek lett aztán a következménye a felvidéki magyarság erőszakos kitelepítése, amit lakosságcserének ismert a világ.

Íme, a gyökérzete mindannak, ami manapság Szlovákiában történik! Emiatt utasítanak vissza államelnököt a határról, emiatt akarnak megfosztani, ha kell, százezreket, állampolgárságuktól, ha azok még eggyel rendelkeznek.

Pedig együttélésre, érdekegyeztetésre, párbeszédre Szent István óta alkalmas és hajlandó a magyarság. (Mekkora szeretettel, belső derűvel írt Mikszáth a jó palócok és a tót atyafiak életéről!)

A kötet leghosszabb interjúját a semmiképpen sem magyar nevű, de elsőrangú magyar írástudó, Szidiropulosz Archimédesz készítette Skultéty Csabával. Ez a beszélgetés a tanulmánykötet gerince. A huszadik század minden rémálma, ördögtől való emléke fölsajdul benne; minden szenny, bűn, toportyán-akarnokság, mint röntgenképen, láthatóvá válik, amellyel a korifeusok a két világégést előkészítették, levezényelték, és a háborúknál is igazságtalanabb békediktátumokat meghozták. Benne van ebben az interjúban Kárpátalja ezernyi gyötrelme, kínja, a malenkij robot, a holokauszt, a délvidéki mészárlás, az Ausztria és Magyarország közé tervezett korridor, a sakkozás régiókkal, anyanyelvvel, a jövő háborúinak cinikus előkészítése, a nyílt vagy rejtett kolonizálások, érdekszférák kijelölése, a lakosság etnikai összetételét semmibe vevő önkényes térképrajzolások, az internacionalista jelszavakkal regnáló kelet-európai rezsimek vad sovinizmusa, a szekértábor-szindróma, a posztkommunizmus alligátor-alattomossága, az autonómiatervek sorozatos buktatása és számunkra, magyarok számára: Trianon. (Az interjú címe: „Trianon a mindennapjainkban van jelen”.)

Skultéty Csaba fiatal diplomásként részt vett a második világháború után elkövetett szlovák–magyar lakosságcsere kényszerű adminisztrációjában. Az volt a szerepe, ellenőrizze és jelentse a magyar külügyminisztériumnak, ha igazságtalanság, jogtiprás, atrocitás történik. Első kézből kapunk ismeretanyagot arról a kálváriaútról, amelyet a felvidéki magyarság megjárt. Jegyzőkönyvek szövegeit szerkesztette a kiadó a kötetbe, azokból megtudható, mennyire volt „önkéntes” az áttelepedés. Volt, aki öngyilkos lett, volt, aki lázas betegen vonszolta magát, ráadásul egytől egyig koldustarisznyát akaszthattak a nyakukba. A legjobb magyar gazdákat, vagyonos polgárokat válogatták össze, s terelték ki, mint állatokat, többnyire éjszaka, a katonasággal körülvett falvakból.

Ez a múlt. Ennek a levét isszuk napjainkban. A jóságosnak, szelídnek, melankolikus-békésnek ismert szlovákság zsigereiben ez a múlt dolgozik. Identitástudata ferde, nemzeti karakterét csak a magyarsággyűlöletből tudja levezetni, definiálni.

És a megoldás? Fölsejlik az is egy másik, 2010-ben, Megyeri Dáviddal készült interjúban (Kocsmaszint). Érdemes idézni egy bekezdését, mert valóban ez tűnik az egyetlen járható útnak, s eredményességét naponta tapasztaljuk: „A szlovákok nagyon tisztelni fognak egy új, határozottabb magyar kormányt. Az kell, hogy a magyar kormány keményen lépjen fel európai fórumokon. (…) Meg kell tanulnunk: ha mi nem vetjük fel ügyeinket kellő határozottsággal, helyettünk senki sem fogja megtenni. Az új magyar diplomáciának meg kell értenie, hogy új dolog történt a belépésünkkel. Mi vagyunk az egyetlen nép, amelynek egyharmada az ország határain kívül él. Az Uniónak érdeke, hogy nyugalom legyen, márpedig addig, amíg nem születik megoldás égető nemzeti érdekeinkre, illúzió harmóniáról álmodni.” A magyar diplomácia modern korunkban nem a sikereiről volt híres, de most, úgy tetszik, Skultéty Csaba fenti intelmében benne van a megoldás bölcsessége.

A kötet alcíme önmagában töprengésre késztet: Egy kelet-nyugati publicista szemével. Aki elmélyülten olvasta Skultéty korábbi gyűjteményeit, azt tapasztalhatta, hogy az évtizedekig Nyugaton élő rádiós-publicista gyakran szemlélte a mi nyers kelet-európai világunkat madártávlatból, és érződött írásain egyfajta illúzió, az a hiedelem, hogy a demokrácia, az emberi jogok érvényesítése mindent megold. Hazatérése után térdig-derékig süpped ő is a hazai valóságba.

Szó sincs kiábrándulásról ebben az eleddig legjobb kötetében, ellenkezőleg: egy radikális, szókimondó, igazságmániákus ember és írástudó kontúros arcéle rajzolódik ki.

A hátlapon Skultéty Csaba születési dátuma: 1920. december 31. Egyidős Trianonnal. Kilencvenéves, ennek a szép, kerek évfordulónak a tiszteletére jelent meg könyve.

Azt kívánjuk neki: koptassa tovább, sorvassza láthatatlanul alacsonyra a trianoni küszöböt, hogy az ne tudjon elválasztani minket Európa más népeitől. Ne legyen végre bárányvérrel megkenve a kapunk. (Kairosz Kiadó, 2010)

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben