×

Kivonat; Szerelmes rékviem; Kétsoros

Vasadi Péter

2011 // 07-08
Kivonat


„Aki a legmélyebbet gondolja,
az éli a legélőbbet.”

(Hölderlin)

Egyedül a szótlan Lény
van telve szavakkal.
Elhallgat, hogy mi
beszélhessünk.
Már nem mondja,
de mi tudjuk:
cselekszik minden ige,
akár kiejted, akár
lenyeled. A többi szó,
mi nem ige, tódul
utána csapatostul,
fürdeni tetteiben.
Ő meg ontja magából
a világosságot, mint
erdő részegítő illatait.
Errefelé tart. Akire
mindenek emlékeznek, Ő az,
mert nem kerül el senkit.
Mekkora tágasság lengi
körül: „Omlik belé a
világ” kéretlen, teljes
tömegében – ölben öleli,
mint szerelmes a nőjét.
„Szemében elüldögél a
tenger.” Hátrafordul:
az űr túl szigorú két
térdét látja sötétben.
…Hallgatja, mit susognak
a holtak, elkészülve
a végső fölvonulásra.
Ahogy a figyelme köröz,
követi őt s füttyög,
lóbálva fehér fejét
egy keselyű. Fölhasad
a Nagy Csönd. Újra
elindul. Rókalyukba
fut a derengés; fél
tőle a hajnal, pedig
tudhatná: több éj-
szaka már nem lesz.
Vágyakozó félelem ez.
Széttárja tenyerét:
megjöttem.
Szálakra szakadt s most
forrad egy zuhogásba
a Lét. Átüt rajta
végtelenül a Fényesség,
a Tánc, Ének, Halleluja.

Szerelmes rékviem

Mindenki feleségét elsiratom.
Nőjét, kedvesét, szeretőjét.
Még ha él is. Előre.
Minden megholt asszonyban
az én melegem hidegül.
Mint annyi megtöretést másért,
magamért, elszenvedem ezt is.
De gyűlölöm a halált, ahogy
szótlan’, elegáns zakóban
megjelenik, igazgatja a
csokornyakkendőjét, s biccent
cinikusan: Akkor mehetünk…
Nem járok temetésekre.
Ott bandukolok mégis a
gyászmenetekben, látnak
vagy sem, a megásott
szakadékhoz. Ott vagyok
én is, ahol fölcsuklik
a mindig kései önvád,
s kopott aranyával kirakja
a nappalba lesújtó éjt.
Ilyenkor rendít meg
ez a szó: emberiség.

Minden egyéb mondatban
borzongást vált ki belőlem,
mert nem más, mint a harag,
első öldöklés, rabszolga-robot
közönyös mentegetése.
Csak az az egy ember van.
Mindenki szeretőjét elsiratom.
Asszony – azt jelenti, forrás.
Fényesre simogatott kapufa.
Ölelése újra s újra
befogad, de kifoszt is.
Éveit elpazarolta. Most
fekszik a végső ágyban.
Sápad a lába, bokája, keze,
e páros gyönyörűk, két szép
melle, orra, ajkai, combja,
nemezsátra a szemhéjnak.
Arca, öle beroskad.
Forrósága elillan.
Minden asszonyt elsiratok.
Örök szerelembe hanyatlunk.

Kétsoros

Most befelé nagy idő van:
éppen nő Magyarország.

Konferencia

A gyerekirodalom nagykorúsítása

Program

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben