×

A Kortárs postájából

Szegedy-Maszák Mihály

2011 // 07-08
Gróh Gáspár a Kortárs 2010 decemberében megjelent cikkében azt állította, hogy A magyar irodalom történetei című vállalkozás közpénzből százhúsz millió forint támogatást kapott. A 168 Óra 2011. január 27-én megjelent számában több pályázat támogatási összegét is közölték. A 16. lapon olvasható, hogy „Szegedy-Maszák Mihály irodalomtörténész a 2002-es NKFP-pályázaton (…) 75 millió forintot nyert.” E pályázat adatai hozzáférhetőek. Harmincegy részfeladat tartozott hozzá, közöttük Kemény Zsigmond levelezésének kiadása, Krúdy- és Kosztolányi-kutatás, valamint a következő kérdéskörök tudományos vizsgálata: irodalom és társművészetek kapcsolata a 19–20. században, színház és irodalom, cenzúra, olvasáspoétikák, irodalmi gazdaságtan, a magyar humanista tradíció, női írók. A magyar irodalom történetei 13 959 000 forint, a világhálóra föltett változata 3 752 000 forint támogatást kapott. Egy értekezőnek elemi kötelessége, hogy ne közöljön hamis adatot. Tekintettel arra, hogy a folyóiraté is a felelősség, kérem, legyenek szívesek közölni e helyreigazítást a legközelebbi számban.

Budapest, 2011. május 15.

Szegedy-Maszák Mihály

Válasz Szegedy-Maszák Mihálynak

Ács Margitnak címzett levelében foglalt kérésének megfelelően e számunkban közöljük az Ön levelét azzal az állítással kapcsolatban, amely a Kortárs 2010/12. számában jelent meg.

Gróh Gáspár a Magyar Írószövetség által kiadott Irodalom a történelemben – irodalomtörténet című konferenciakötetről írt kritikát, s ebben úgy fogalmazott, hogy a „megalapozottnak tűnő közvélekedés szerint a Történetek elkészültét mintegy 120 millió forint közpénz segítette.” Gróh tehát nem állította az Ön által inkriminált összeg pontosságát, csupán hivatkozott egy „megalapozottnak tűnő közvélekedésre”.

Sajnos, csak Gróh Gáspár kritikájának megjelenése után látott napvilágot a 168 Óra című hetilapban – a keretösszegeket, nem pedig azok belső felosztásait megjelölve – az egyes kutatási pályázatok finanszírozásának mértéke, s ebből kiderült, hogy az előbb emlegetett „megalapozottnak tűnő közvélekedés” túlzott elképzelésekkel élt e nagy horderejű munka mögött álló anyagi háttér megítélésében. Az ön levele alapján  adatként tudjuk közölni, hogy a Magyar irodalom történetei I–III. című vállalkozás a 2002-es NKFP pályázaton nyert keretösszegből 13 959 000 forint támogatást kapott, s ugyanennek a vállalkozásnak a világhálóra feltett változata 3 752 000 forintban részesült.

A téma újbóli előkerülése mégsem felesleges, hisz ráirányíthatja az irodalom iránt érdeklődő olvasók figyelmét, hogy szemben más tudományterületekkel (pl. természettudományok), a bölcsészettudományok mindig nagyságrendekkel kisebb pénzből gazdálkodhatnak. Részben ennek következtében az egyes kutatások megvalósításáért sokkal több erőfeszítést kell tenni, és sokkal többféle csatornát kell mozgósítani, hogy a magyar irodalomtudomány életképes maradjon. Általában ezért van szükség a kutatási támogatásokon túl a publikálás megvalósításához szükséges támogatásra, amint e könyv esetében is feltételezhető – mivel támogatóként a Magyar Tudományos Akadémiát is jegyzi a címnegyed.

Mindazzal együtt, hogy a „közvélekedést” sikerült helyreigazítani és pontosítani, a Kortárs örömmel venné, ha Ön az említett cikk tartalmi részében foglalt felvetésekre is reagálna, és a további együttgondolkodás céljából összefoglalná álláspontját, különösképpen az ott felmerülhető félreértések esetében.

Jó munkát kívánva továbbra is várjuk írásait a lapunkban.

Budapest, 2011. június 29.

A Kortárs szerkesztősége nevében:

Ambrus Lajos főszerkesztő

Események

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs áprilisi száma

Bővebben

Az előző lapszám letöltése pdf-ben