Telep

A gyöngy születése valójában a kagyló természetes védekezési reakciója a belsejébe kerülő idegen tárgy ellen oly módon, hogy egyfajta réteget von a szennyeződés köré: így születik a vékony gyöngyházréteg, mely megadja a gyöngy egyedi ragyogását. Egy ókori legenda szerint Kleopátrának gyönyörű gyöngysora volt. Amikor a férfiak többször is a nyakbavaló szépségét dicsérték, a királynő annyira féltékeny lett az ékszerre, hogy mérgében feloldotta ecetben, majd megitta azt.

A gyöngyöt ápolni kell, mert természetes közegéből kiszakadva könnyen sérülhet. Nem szereti az izzadságot, a zsíros bőrt, a parfümöt, a hajlakkot és az egyéb kozmetikumokat. Jót tesz neki, ha olykor egész éjszakára vízben áztatjuk, majd egy puha ronggyal fényesre dörzsöljük. Az igazgyöngy varázsa az, hogy kizárólag a kiszámíthatatlan természet hozta létre.

A fagyöngy ősidők óta mágikus csodaszer, mindent gyógyító növény hírében állt. Félélősködő örökzöld, villás ágrendszerű növény. Kisebb-nagyobb zöld bokrait főképpen a téli időszakban könnyű felismerni lombhullató fáink ágain. Az orvostudomány fejlődésével a hatásmechanizmusára is fény derült: a fagyöngy egyes fehérjéi az érrendszerre hatnak, vérnyomáscsökkentő, vérnyomás-szabályozó hatást fejtenek ki, míg mások az immunrendszer aktivitását fokozzák, ezért daganatos betegségek kezelésében is egyre szélesebb körben használják. Mivel a fagyöngylevél összetevőinek mérgező hatását kimutatták, és a bogyók is tartalmaznak veszélyes hatóanyagokat, a fagyöngy csak orvosi rendeletre és ellenőrzés mellett szedhető.

A kínaiak szerint az idő múlása a lélegzés ki-be áramlásához, nem pedig a múlt, a jelen és a jövő idő fogalmához hasonlítható. Ilyen értelemben az, ami elmúlt, elmúlás nélküli, a jelen lévő viszont keletkezés nélküli: van az, ami megy és elmúlik, és van az, ami jön és jelen van. Emez egymásra következés egyfajta lélegzés.

Időnként újra végigjárnám életem helyszíneit. De hogyan térhetnék vissza oda, ahol időközben eltűnt mindaz, ami fontos számomra? Sokáig bizonytalan voltam, nem tudtam, valóban léteztek-e azok az utcák, azok a házak Újvidéken, a Telepen, amelyek oly élénken jelennek meg álmaimban. Amikor kiderült, hogy csaknem mindegyik eltűnt, hirtelen rájöttem, hogy valamiképpen meg kellene örökítenem őket, mert velük együtt tűnnének el fiatal éveim emlékei. Az ismerős emberek közül sokan meghaltak már, vagy szétfröccsentek a nagyvilágba, és attól tartok, ha majd az a kevés megmaradt ismerős ház is szétporlad, akkor velük együtt eltűnik ifjúságom is. Alig van fényképem azokból az időkből. Csupán érzelmi memóriámra támaszkodhatom, és ha magamon átszűrve megírok majd valamit emlékeimből, talán nemcsak magamnak, másnak is felelevenítem és megörökítem az újvidéki ötvenes, hatvanas és hetvenes éveket. Körülbelül ezeket mondtam a Telep-interjúban (Magyar Szó, 2005).

A telep egyik jelentése A Magyar Nyelv Értelmező Szótára szerint: telepítéssel létrehozott község, telep. A másik: valamely nagy tömegben, sűrűn betelepített növény, telepítvény. 1. Települ vhova: <rendsz. több személy> intézményes telepítés folytán elfoglalja vhol új állandó lakhelyét. || Rab vagy, amíg a szíved lázad – | úgy szabadulsz, ha kényedül | nem raksz magadnak olyan házat, | melybe háziúr települ. (József Attila). 2. Szóösszetétel(ek): 1. telepengedély; telepfelügyelő; teleporvos; telepőr; teleptöltés; telepvezető; 2. bányatelep; erőműtelep; fatelep; fegyenctelep; fióktelep; fűrésztelep; gombatelep; gyártelep; ipartelep; járműtelep; kőolajtelep; kőszéntelep; lakótelep; lepratelep; méntelep; művésztelep; nyaralótelep; sporttelep; szeméttelep; szivattyútelep; üdülőtelep; vásártelep; villanytelep.

Aradi József a következőket írta, amikor 1982 telén Újvidékről visszautazott Kolozsvárra: „Egy ember eltűnik. Úgy is mondhatjuk, elköltözött. Kelet-Európában a kettő szinte egyre megy. S ‘mennek’ az emberek, egyre csak mennek kifelé a világból… viszik magukkal feledésre szánt ünnepeiket. Eltűnnek családok, kihalnak nemzetiségek, felbomlanak házasságok, baráti körök, eltűnnek egész társadalmi rétegek. S a megmaradt, a széthurcolt, majd emlékeztetőként összehordott tárgyak halmazából már csak a motívumokat lehet felidézni. Vajon kit érdekelnek a megidézett magánéletek tárgyakkal összekapcsolt helyei és időpontjai? És vajon mennyire lehet hiteles itt ma hiányzó személyekről és megszemélyesített együttlétekről megemlékezni? A megmaradt tárgyak emlékezete is véges, és idővel lassan jelentésüket vesztik. Ne áltassuk magunkat azzal, hogy fontosabbak vagyunk jelentésüket vesztett tárgyainknál. Elhagyatottságuk nem attól kap kozmikus méreteket, hogy én már nem vagyok köztük. Az sem igen számít, hogy néhány évig az én tárgyaim voltak (ki emlékszik már erre?). Ami igazán számít, az a tárgyak – tőlünk független – maradandósága. Leltári számuk van, tehát léteznek. Valaki számon tartja őket, és valaki használja őket. Valaki költözteti, vigyázza vagy elárverezi azokat. Tárgyaink tehát nincsenek magukra hagyva. Éppen csak egymásra vonatkozásuk hiányzik. Külön-külön mindegyikről tudni lehet, mire jó, úgyhogy együttes jelentésükre már nincs is szükség.

Tárgyaink is egyenként vannak jelen ott, ahonnan szinte senki és semmi sem hiányzik – legfeljebb az a hely és az az időpont. Enélkül pedig történelmüket vesztik tárgyak és tárgyakhoz tartozók egyaránt. A legnagyobb gonddal felidézett tárgyhalmaz, a legnagyobb gonddal szervezett történelem sem pótolja a jelent, a jelen létét. A tárgyak emlékeznek, de meddig? – Az átmenetiségek korában a felejtésé a jövő. Ott, ahol és amikor minden eladó (stílbútor, Remington írógép, konyhakredenc vagy hifitorony), ott és akkor zárul végképp önmagába az emlékezet. A tárgyakat el lehet látni új, más személyekre szabott jelentéssel. De ez már nem a tárgyak saját jelentése, nem a tárgyak saját ünnepe. A saját jelentés nélkül maradt tárgy most már maradéktalanul kisajátítható: azon az írógépen más nevek betűit, más évfordulók dátumait lehet lekopogni. De ez már nem a mi tárgyaink emlékezete, és nem a mi ünnepünk” (Aradi József: Tárgyaink emlékezete. Folklór, Társadalom, Művészet, 1983/3.).

Eliade szerint az archaikus kultúrák emberei úgy gondolták, hogy a közösséget valaha egy ősi erő tartotta össze, mely isteni erő azonban az idő múlásával megfogyatkozott. Ez az alapja az archaikus ember azon törekvésének, amely a dolgok eredeti ősi állapotának, a közösség kialakulásának időszakára jellemző helyzetének visszaállítására irányul, hogy megújítsa, megerősítse a közösségnek ezt az állapotát és a vele kölcsönhatásban álló kozmoszt. A megújult, újrateremett közösség immár üdvözült állapotban élheti életét, amíg azt ismét el nem koptatja az idő, illetve amíg maga az idő is el nem kopik. „Vér bíbor eget szült lelkem, azon / sistergő-óriás napok izzanak át, / kerteket, csillón-roskadozón – / buja, gyönyörtől gőzölgő halált.” (Georg Trakl)