×

Monstrum

Turczi István

2011 // 06
Annyi kezdet mozdul ebben a jászol-puhaságú gépben. A kíváncsiság nevű világvallás zarándokhelye lehetne. Még inkább reaktora. Ahol akkor is érzed a szabadságot, ha tudod, hogy nem vagy az. Alul Madách mozdulatlanul is félelmetes falansztere mint megtartó szerkezet. Bőr alatt rozsdásodó vasak, áldozati edények, elévült próféciák. Régi asztalokról peregnek a látás morzsái. Középütt a kánon köpőcsészéje Kassák tárgytalan nyugtalanságának üzeneteivel. Történt valaki?, kérdezi Erdély Miklós ebben az idővel bélelt, forgó pusztulásban. Kollektív skizofrénia – mindannyiunk titkos jussaként. A monstrum tetején Balaskó nagy, rusztikus köve a névtelen csőcselék emlékére, akikkel együtt tért meg. Metszően pontos rend az enyészet mohó fogazatai közt. Ez a gép rád hasonlít.

A változás memóriája

Ha elfogadod, hogy az ismétlődés a változás memóriája, képessé válhatsz ritmizálni megfigyeléseid. Tevékeny tökéletlenséged formát nyer így, ha értelmet nem is. Megtanulhatod parcellázni az emlékeid. Elgondolhatsz valamit, ami aztán persze más lesz. Mint egy elbliccelt háború. Gyakorolhatsz, amúgy sem árt; szervezz tükröket a soron következő mozdulathoz. Szívós munkával megsokszorozhatod az önmentő repertoárt. Csak beljebb, egyre beljebb, és figyelj a metronómra, ha kiesnél a ritmusból, kezdheted elölről. Sokáig tart, amíg minden visszakerül a helyére. Ha elfogadod, hogy az ismétlődés a változás memóriája, képessé válsz ritmizálni tévedéseid.

Szószék

A közös múltról sorsod már levált. Szószékről le, szószékre fel; egyedül járod, mit járod: futod a szív-kanosszát. Lábad nem érinti a márványlépcsőket, szinte repülsz, mint aki sűrűbb hiányból érkezett. Lépéseid is: ahogy a damaszt lángra kap. Még nem tudod, hogy a saját rejtőző erőd emel fel önmagad fölé. Olyan sokat szeretnél elmondani. Arra lettél, hogy végigjárd a magad különbejáratú stációit, tetszőleges sorrendben, pazarló szigorral. Hogy olyan legyél, mint egy isteni terv kalligráfiája. De mi haszna, ha nem oszthatod meg senkivel. Már nem emlékszel, hétéves voltál, és ott a kistemetőben a gyereksírokat szólongattad a metsző hidegben. Ami rajtad múlt, abból nem lett könnyű jelen.

Pneuma spiritualis

Nincs új a nap alatt. Megtelt az égi kalendárium. Minden éjjel lesed. Látod. Odafigyelsz, s tudod. Megnevezed. Egy marék remény. Nagy terveket forgatsz. Ami itt, és mégis máshol. Az önmagánál súlyosabb anyagban. Kezed alá simuló kis fürge múmiákkal. Megborzongsz. Átnevezed. Archiválod. Ez lesz módszered. Az élet: cselekvést jelentő szó. Szubrutin. Nők, reggelek, cseréptetők hívása.  Lépések sehovái. Minden szöglet magánterület. Tilos az áthalás. Létjogosult vagy. Legalább egy kicsit még. De érzed már, ahogy lassan el. Az arc parttalan hűvössége. A hang legbelsejéig nőnek a fák. A szem találkozik a szemmel. Végtelen szigor kádenciája. Töröl a memóriád. Kezdhetsz folytatódni: azt sem tudod, hogy nem tudod. Csak új van a nap alatt.

Konferencia

A gyerekirodalom nagykorúsítása

Program

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben