Ahogy így fekszünk; Égi menyegző; Éji ünnep; Az angyali rend; Mind meztelen
Király Levente
2011 // 06
Ahogy így fekszünk
Ahogy így fekszünk,
egymást átkarolva,
érzem, egyre nyílik szívem.
Meleg árad belőle,
elfér benne a világ.
Azt mondod, így érzel te is,
épp így nyílik szíved.
Melegünk eggyé olvad,
a világ összeolvad:
mi hevítjük,
tőlünk ragyog,
s rajtunk múlik minden.
Égi menyegző
Kék sörényű paripán ülsz, Aranyszárnyú.
Menyasszonyi lepled fátyolfelhő.
Engem ölelsz, igen, engem!
Hangtalan suhanunk égi menyegzőnk felé.
Éji ünnep
Fáklyasor lobog, míg a szem ellát
a végtelen fűzfasor mentén.
Fák karja söpri az utat,
gyöngyöt szór elénk a hold.
Mind, ki él, kivette részét a nagy
ünnepélyből, táncban egyesül
lánghoz tapadó árny
s az isteni lények
szerelmes sóhaja.
Hidat formáz röptünk,
lovunk aranyszárnyán
hangtalan suhan.
Bármeddig elröpül velünk,
oly könnyűek lettünk,
te meg én!
Az angyali rend
Az angyali rend munkája szemnek láthatatlan,
ám a lélek látja, szellem kitapintja eredményeit:
igazságtól fénylenek, és szépek,
mint a szentek mosolya a máglyán.
Az angyali rend örömét, bánatát nem ismerem,
ám fülem hallja, miként köszöntik
az Istennek ezerszín világát;
madarak énekébe, lombzúgásba,
aranytorkú emberek dalába bújnak.
Mécsest gyújtunk,
téli éjen kis napunk legyen.
Szerelem fűti tagjaink,
szellemünk, mint két ölelő test,
összefonódva ragyog.
Hívom a tűz angyalait, véletlen varázsigével.
Leheletfinom suhintás a levegőben,
a mécses lángja táncba kezd.
Halk cikkanás, az üvegtartó elhasad, lehull:
két szárny billeg az asztalon.
Mind meztelen
Hullnak az évek, mint az ezüstjuhar magja:
egyik lassan pörög alá, s széllel dacolva
jár be szép ívű pályát,
a másik szárnyaszegetten vitorlázik
dús avar tetejébe.
Megszámolhatod mindet,
idődet kiadják hiánytalan,
s végül állsz kopaszon és bölcsen,
tavaszra, nyárra, őszre emlékezve,
mosolyogva az életen,
érezve, ahogy múlik.
Minden nap vékony szálú kendő,
mit a napfény tép le szemedről;
olvad a sűrű, nehéz köd, mi a szíved
– földi valód – betakarja.
Ez az év pörögve hullt alá,
szép ívű pályán, dacolva széllel.
E napon millió fátyol:
az egész sűrű köd semmibe olvadt.
Mind meztelen állunk a végén.