×

Művelődéstörténeti kincsestár

Egy tudós tanár naplója a 18. század első feléből

Bogár Judit

2011 // 05
A régi időkbe visszakalandozni nagyon tanulságos mindannyiunk számára. Az ilyen kirándulások során megpillanthatjuk az egykoriak életét, és rájövünk mindig, ők is ugyanúgy emberek voltak, mint mi. Igazi kincsestára a 18. század elejéről szerezhető ismereteknek, és fontos, sok tekintetben egyedülálló forrása a művelődés-, iskola-, peregrináció-, irodalom-, tudomány-, egyház- és életmódtörténetnek ifj. Buchholtz György (1688–1737) naplója. Buchholtz csaknem harminc éven át egyetlenegy nappal kapcsolatban sem mulasztotta el feljegyezni, hogy mi történt vele és környezetében, hol járt, kivel találkozott, kinek írt és kitől kapott levelet (összesen húszezernél jóval többet), mit olvasott, mit írt, mit tanított az iskolában, hogy szolgált az egészsége, mit evett, mit vásárolt, mivel töltötte a szabad idejét. Néhányszor azt is beírta naplójába, hogy az estét naplóírással töltötte, vagy hogy aznap semmi említésre méltó nem történt. A csaknem háromezer oldalas latin nyelvű kéziratot, amely az 1709. május 9-i bejegyzéssel kezdődik, és 1737. július 25-én, néhány nappal szerzője halála előtt szakad meg, jelenleg Turócszentmártonban, a szlovák nemzeti könyvtár levéltárában* őrzik.

Ifj. Buchholtz György német anyanyelvű családban született Késmárkon, 1688. november 3-án. Apja, id. Buchholtz György több nyelven beszélő tanár, kereskedő, evangélikus lelkész, természettudós, korának egyik legjobb Tátra-ismerője volt, tollából származik a hegység első részletes leírása. Öccse, a tűkészítőmester (más források szerint szűcs) Jakab szintén foglalkozott a természettudományokkal. Ifj. Buchholtz György Vilmányban, Késmárkon, Rozsnyón tanult, majd külföldi tanulmányútra indult, 1709 és 1711 között a greifswaldi egyetem hallgatója volt. Hazatérése után Lányi Pál gömöri alispánnál lett titkár, és fiának, Jánosnak házitanítója Rozsnyón. 1713 nyarán–őszén tanítványát elkísérte a hallei Paedagogium Regiumba, s egyúttal meglátogatott néhány német várost és egyetemet: Drezdát, Lipcsét, Hallét, Jénát, Wittenberget. 1714 tavaszán felkérték a nagypalugyai (Liptó vármegye) artikuláris iskola vezetésére, májusban foglalta el az állást. 1723 áprilisáig tanított itt, majd a késmárki evangélikus gimnázium rektora s egyben a késmárki szlovákok lelkésze lett. Rövid betegség után fiatalon, negyvenkilenc éves korában hunyt el 1737. augusztus 3-án.

A napló

Diáriumát itthoni alap- és középfokú tanulmányainak befejezése után, külföldi utazása során kezdte el írni 1709. május 9-én. Jegyzetei kezdetben útinapló jellegűek: akárcsak más utazók, felírja valamennyi település nevét, amelyen áthaladnak, megemlíti a környező erdőket, folyókat, hegyeket, a fontos emberek nevét, a nevezetesebb épületeket és kerteket, egyéb látnivalókat. Különös figyelmet fordít a templomokra, lejegyzi, hány és milyen tornyuk van (néha le is rajzolja őket), mekkorák és milyen régiek a harangok. Pontosan beszámol arról, hogy mire és mennyit költ, kinek mennyivel tartozik stb. Feljegyzi, ha honfitársával (hungarus) vagy Magyarországot (Hungaria) megjárt személlyel találkozik, és a magyarországi híreket is mindig megemlíti.

1709 novemberétől 1711 szeptemberéig a greifswaldi egyetemen tanult, erről az időről mintegy négyszáz oldalon keresztül számol be diáriumában. Eleinte sok gondja akad, már a Greifswaldba való el- és bejutás sem egyszerű. A hajón, amely mintegy tíz napig vesztegel Dancka partjainál, mielőtt elindulna, gyakran panaszkodik rosszullétre. Öt nap alatt érik el Greifswaldot, azonban csak jó két hónap múlva engedik az utasokat partra szállni, addig karanténban tartják őket a danckai és a környéken pusztító járványok miatt. Az időt olvasással, jegyzeteléssel, elmélkedéssel, naplóírással tölti Buchholtz. Belefog egy dráma írásába, prédikációkat szerkeszt, és el is mondja őket, számos imádságot jegyez be naplójába. Végül november 29-én iratkozik be az egyetemre, „ingyenjegyet” kap a konviktus menzájára, és igazolást, hogy ingyen látogathatja az előadásokat. Néhány magyarországi társával együtt megkapja az elsősorban eperjesi diákok számára létesített ösztöndíjat (bár tudomásunk szerint nem tanult az eperjesi kollégiumban), pénzhez azonban nem egykönnyen jutnak – naplójában sok utánajárást, személyes látogatást és levelet említ ezzel kapcsolatban, ám az eredményről végül nem számol be.

Egyetemjárás egykor

Az egyetemen Buchholtz sokféle tárgyat hallgat: homiletikát, dogmatikát, egzegézist, történelmet, politikát, filozófiai tárgyakat, logikát, erkölcstant, hermeneutikát, görög és héber nyelvet, jogot, klasszika-filológiát, természettudományt, növény- és állattant, anatómiát, fizikát, geográfiát, civil és katonai építészetet, geometriát, csillagászatot és órakészítést, de az ágostai hitvallásról, eretnekségekről, az irodalmi életről, tudományos társaságokról és folyóiratokról, gyermeknevelésről is tanul. Csak néha számol be részletesen egy-egy óra anyagáról, például a magyar történelemről szóló előadásokról vagy fizikai kísérletekről, demonstrációkról, ezekhez nemegyszer rajzol is. Említ néhány tankönyvet, de a hallgatóság főként a professzorok által elmondottakat jegyzeteli. Concilia Emil az 1880-as években látott Losoncon egy vastag negyedrét kéziratköteget: „Czímtelen vegyes tárgyu, melyben geographiai, astronomiai, physicai, chemiai stb. értekezések mellett a – pecsenyéknek szabályszerű felvágásáról is terjedelmesen és számos képpel illusztrált értekezés találtatik. Egy-kettő latin, a legtöbb német nyelven irva”, benne Buchholtz nevével és az 1710–1711-es évszámmal.** Valószínűleg greifswaldi jegyzeteit tartalmazta a kötet, holléte azonban ma sajnos ismeretlen.

Megélhetését Buchholtz különböző „diákmunkákkal” biztosítja. Jó néhány verset ír megrendelésre, mások nevében, fizetségért. Eleinte csak diáktársainak dolgozik, később a nyomdász, a nyomdászok egyesülete és néhány professzor is igénybe veszi a tollát. Tanít is, főleg zenét, többek közt tanárai gyermekeinek. Az oktatásért a fizetés mellett nemritkán gyümölcsöt vagy más ennivalót is kap, és rendszeresek az ebéd- vagy vacsorameghívások. Leány tanítványainak anyjai szinte versengenek egymással Buchholtzért, aki azonban semmilyen személyes megjegyzést nem tesz a lányokról naplójában – mint ahogy általában más témákkal kapcsolatban sem. A zenét egyébként nemcsak tanítja, hanem műveli is. Játszik orgonán, pozitívon (kisebb orgona), clavichordon (a zongora egyik őse), spinéten (a csembalóhoz és virginálhoz hasonló hangszer), hegedűn. Danckában tibialiát (síp/furulya/fuvola) vásárol, Greifswaldban rendszeresen orgonál az egyik templomban. Nagyobb ünnepek előtt énekesekkel és más zenészekkel próbál a templomi fellépésre, de baráti körben, saját örömükre is felcsendül a zene. Egyszer magyar táncot is említ, máskor meg teli torokból énekelnek. Ért a különféle hangszerek javításához, hangolásához, s zenét is szerez, főként templomit.

Egy 18. századi tanárember élete

1714-től Buchholtz a nagypalugyai iskola tanítója lesz, ettől kezdve diáriumában mindennaposak az iskolára vonatkozó megjegyzések. Az átlagosnál jóval többféle tanulócsoportról és magasabb színvonalú oktatásról számol be: a tantárgyak között retorika, poétika, szintaxis, logika, metafizika, etika, jog, politika, katekizmus, teológia, bibliai egzegézis, egyháztörténet, klasszikus szerzők olvasása, görög és héber nyelv mellett egyetemes és magyar történelem, földrajz és fizika is szerepel – utóbbiak a neveléstörténeti irodalom szerint ekkoriban még ritkaságnak számítanak. Mivel Buchholtz egymaga tanítja az összes diákot, differenciált oktatásra van szükség: többször említi, hogy a különböző korosztályoknak különböző órát tart, és előfordul, hogy egy nap hétféle tárgyat is előad. Gyakran ír latin vagy magyar, ritkábban német vagy szláv nyelvű verseket diákjai számára, többnek a szövegét feljegyzi naplójába is. E költeményeket részben előadásra szánta, a gyerekek ezekkel köszöntötték az iskola patrónusait és a környékbeli előkelőket egyházi ünnepekkor, esküvők alkalmából vagy névnapokon, búcsúztatták őket temetéseken; részben pedig példaanyagként szolgáltak a költészettani szabályok elsajátításához.

1723-tól Buchholtz a késmárki evangélikus gimnázium igazgatójaként folytatja pályáját, amelynek ekkoriban vagy kétszáz diákja volt. A tiszolci evangélikus levéltárban fennmaradt órarendek és a napló tanúsága szerint ő tanítja a legfelső osztályt logikára, retorikára, egyetemes, magyarországi és egyháztörténelemre, hittanra, Luther életére és tanítására, bibliaolvasásra és -magyarázatra, homiletikára, teológiára, filozófiára, metafizikára, etikára, fizikára, földrajzra, helyesírásra, klasszikus szerzők olvasására, poézisre, aritmetikára, geometriára, katonai és civil építészetre, jogra, politikára, különféle történeti segédtudományokra, betegségekkel kapcsolatos tudnivalókra. A nyelvek közül a latinon, görögön, héberen, németen kívül ismerkednek a lengyel, a szír, a francia alapjaival, az orosz ábécével, és a magyart is gyakorolják. Többféle rendkívüli (extraordinaria) órát is tart, például az akadémiákról, a jegyzetelésről, a naplóírásról, a különféle jelek és szimbólumok használatáról, újságolvasásról. A naplóban található néhány utalás az alkalmazott módszerekre is: Buchholtz használ tankönyveket az oktatáshoz, ezek azonban inkább csak neki állnak rendelkezésére, a diákoknak ritkán; gyakoribb, hogy először lediktálja a tananyagot – akár a könyv alapján, akár a saját maga által összeállítottat –, s ezután kezdi azt magyarázni a fiúknak. Máskor felolvas, szemléltet, kísérletet mutat be, és tábla is van a teremben.

A tanítás nyáron reggel öt órakor kezdődik. Nagy esemény a vizsga (általában március–áprilisban), amelyen a tanulók népes közönség előtt adnak számot tudásukról. Előtte napokig készülnek rá, Buchholtz olykor ötven meghívót is szétküld az iskolai, egyházi és városi elöljáróknak, a környékbeli nemesi családoknak és értelmiségieknek, akik közül sokan el is jönnek. Ünnepélyes az iskolaév kezdése és befejezése. Mivel nincs kötött időpontja a tanévkezdésnek (és a -zárásnak sem), Buchholtz a templomban hirdetteti ki, mikortól várja ismét a diákokat. Ez általában szeptember vége, október eleje. Gyakran az új tanév programját is kifüggeszti, nemegyszer pedig versben hívja vissza a tanulókat a nyári szünetről. Az első napokban általában még kevés a diák, el kell telnie egy kis időnek, mire újra valamennyien összegyűlnek. A tanév során is vannak kisebb szünetek, előfordul azonban, hogy azért, mert egy diák sem jön el az iskolába Gál- vagy Erzsébet-napon. Időnként szünetet ad Buchholtz az időjárás – például a nagy hőség – miatt. A tanítás általában július közepéig, augusztus elejéig tart, de Késmárkon a nyári szünidőben is járhat iskolába, aki akar.

Buchholtz szigorú tanár és igazgató, a szabályokat megszegő – például táncoló vagy verekedő – tanulókat feddéssel, karcerrel, botütésekkel, sőt kizárással bünteti (de aztán két nap múlva nyilvános bocsánatkérésük után visszaveszi őket), néha a szülőket is értesíti. Ugyanakkor szívén viseli diákjai sorsát, betegségük esetén akár éjszaka is meglátogatja őket; ajánlást ad, ha más iskolába vagy külföldre mennek továbbtanulni; tanítói állást szerez nekik, majd pedig levélben tartja velük a kapcsolatot, számon tartja, mi történik velük. Tanártársai munkáját is ellenőrzi, rendszeresen látogatja az osztályokat. Iskolai könyvtárat, múzeumot hoz létre, megszervezi az épület felújítását.

A korabeli iskolai élet fontos elemei a különféle adománygyűjtések. Nagyobb ünnepek alkalmával Buchholtz is kántálni, mendikálni küldi diákjait, olykor más településekre is, így ezek akár több napig eltarthatnak. Saját kantációját (amikor neki gyűjtenek pénzt) kihirdetik a templomban. Némely ünnepekhez az adománygyűjtés mellett további népszokások kapcsolódnak: ilyen a balázsjárás, gergelyjárás, mártonjárás. Többször előfordul, hogy Buchholtz nem engedélyezi ezeket a diákoknak, indoklás azonban a naplóban sosem szerepel. Egyéb iskolán kívüli programok is szép számmal fordulnak elő a tanév során: Nagypalugyán nemegyszer halászni mennek a diákok, váltakozó eredménnyel. Késmárkon a kisebb kirándulások mellett nem ritkák a többnapos tátrai túrák; máskor gombát, gyümölcsöt szednek, rákásznak, nyáron fürdenek. Az iskolai élet különleges színfoltját jelentik a színielőadások, Buchholtz részletes feljegyzéseket készít ezekről is. Olvashatunk a naplóban a kisebb-nagyobb darabok megírásáról (ő maga szerzi őket), a szerepek kiosztásáról, a próbák menetéről, a színpad felállításáról, az előadás körülményeiről. A legtöbb színjátékot Gál-napon adják elő, az egyikben maga Buchholtz is szerepel lóháton. A darabok közt van történelmi és bibliai témájú, de allegorikus is; szól előadás Tóbiásról, Józsefről, az elűzött restségről és a megkoronázott szorgalomról, a sasnak a madarak királyává koronázásáról vagy a könyvtárakról. A szereplők száma nemegyszer száz körül van, többnyire zenés betétek is díszítik az akár hat órán át tartó előadásokat, amelyek közül némelyik akkora sikert arat, hogy meg kell ismételni.

Buchholtz Györgyöt kortársai neves költőnek tartották. Naplója kis híján háromszáz vers írásáról tesz említést, s több mint száznak a szövege is szerepel benne. A versek között az egysoros kronosztichontól az epigrammán, enigmán, echós versen, képversen, csízión, panegirikuszon át a többoldalas köszöntőig a legkülönfélébb terjedelmű, műfajú és témájú szövegeket találjuk. Témájukat tekintve legtöbb az újévi, születés- és névnapi köszöntő, esküvői ének, halotti búcsúztató – ezek egy részét csupán a címzetteknek, olvasásra szánja, de többször említi, hogy műveit nyilvánosan felolvassák egy-egy esküvőn, temetésen. Megverseli a Danckából Greifswaldba tett hajóutat, Svédország királyait, kronosztichont ír számos barátja nevére és édesanyja halálára, kronosztichonos disztichont Lutherről, anagrammákat gyárt barátai, ismerősei nevéből, epitáfiumot készít egy felboncolt kutyának és egy Márton-napi lúdnak. A szövegek zömmel latin nyelvűek, de egy-két magyar és német is akad közöttük. Néhány, esküvőre vagy egyéb alkalomra írt köszöntője, valamint halotti búcsúztatója nyomtatásban is megjelent.

Buchholtz tudományos képzettsége és tevékenysége ellenére érdeklődött olyan témák iránt is, mint a boszorkányok, vámpírok, lidércek léte és cselekedetei vagy a Sátán megjelenése. Naplójában csak néhány ilyen esetet említ röviden, a boroszlói Sammlung von Natur- und Medicin- wie auch hierzu gehörigen Kunst- und Literatur-Geschichten című folyóiratban megjelent cikkeiben azonban hosszasabban is beszámol hasonlókról. Könyveket olvas a démonológiáról, mágiáról, vámpírokról. A babonákban, különféle hiedelmekben, úgy tűnik, nem hisz, szolgálóját is megszidja babonás cselekedetek miatt, de azért érdekesnek tartja őket, néhány, az ördög megjelenéséről szóló históriát pedig kételyeinek megfogalmazása nélkül említ.

Olvasni mindig, mindenhol

A napló leggyakoribb témái közé tartoznak a könyvek. Buchholtz mindig feljegyzi, mit olvasott aznap, milyen kötetet vásárolt (és mennyiért), mit kapott vagy adott kölcsön, esetleg látott valahol. Arról azonban sosem beszél, hogy tetszett-e neki az éppen olvasott mű. Legtöbbet fiatal korában, főként peregrinációi alatt olvas, később a tanári, lelkészi teendők és a család mellett kevesebb ideje jut rá. Olvasmányai között főként német és latin nyelvű művek szerepelnek, ritkábban magyar címekkel is találkozhatunk, de héber, görög, cseh, szlovák is előfordul. Mindenféle témájú könyvet olvas, az ókortól saját koráig keletkezetteket, régebben kiadottakat és egészen frissen megjelenteket egyaránt. Napi olvasmánya a Biblia, és gyakran olvas egyéb vallásos műveket, főként evangélikus, de katolikus és más vallású szerzők írásait is. A tiszolci evangélikus levéltárban több – részben töredékes és egymással keveredő – jegyzék fennmaradt ifjabb Buchholtz György könyveiről, egy ugyanitt található papírlap pedig megőrizte Buchholtz könyveinek számára és értékére vonatkozó számításait: eszerint 1732. június 23-án 1055 kötete volt, ezek összesen 1616 forint 30 garast értek, a katalógus pedig 39 és Ľ árkus papirost foglalt el. A következő években is készített összesítéseket, így jól nyomon követhető könyvtárának gyarapodása: 1737 elején már 1394 könyve volt – ez magyarországi viszonylatban igen jelentős gyűjteménynek számít.

A korabeli ember és tükörképei

Buchholtz naplójából egy mélyen hívő ember képe rajzolódik ki, benne vallásosságának számos aspektusával: lelkészi tevékenysége, részvétele a felföldi evangélikusság életében, kapcsolata a pietizmussal és más felekezetek képviselőivel, a hit személyes és közösségi megélésének mozzanatai otthon, a templomban és az iskolában, imádságai, érdeklődése a lutheri felekezet történeti emlékei iránt. Az evangélikusokat ért támadásoknak nem sok nyomát találjuk a feljegyzések között. Előfordul, hogy diákjai csínytevései miatt vagy más okból vitába keveredik a késmárki pálosokkal vagy a katolikus oldal valamely más képviselőjével, komolyabb ellentétekről azonban nem olvashatunk; általában nyitott más felekezetek tagjai felé, érdeklődik szokásaik és különösen művészeti alkotásaik iránt. Jóban van a Vörös kolostor kamalduli szerzeteseivel és a podolini piaristákkal, többször felkeresik egymást; előbbiek még laterna magicát nézni is elmennek hozzá. Nemegyszer említi, hogy katolikus papok vagy református lelkészek járnak nála, vagy éppen ő vacsorázik náluk.

A mindennapi életről viszonylag keveset ír, elszórt utalásai azonban számos adalékkal szolgálnak a 18. század eleji felföldi evangélikusság, főleg az értelmiség életmódjára, étkezési szokásaira, egészségügyi problémáira, családi és közösségi életére, szórakozására vonatkozóan. Reggelit, ebédet, vacsorát rendszeresen emleget, de hogy konkrétan mit evett, azt ritkán jegyzi fel. Gyakran említ viszont sört, bort, pálinkát, néha kávét és teát. Kivételes eseménynek számít a csokoládéivás, többnyire csak vendégségben kerül rá sor. Nagypalugyán többször írja, hogy pálinkát vagy sört főznek – apósa, felesége vagy ő maga. Egyszer két kövér birkát vesz, hogy füstölt húst csináljanak belőlük, gyakorta jár halászni barátokkal, diákokkal, és rákászásról, gombászásról is többször tesz említést.

Rendszeresen feljegyzi naplójába saját és családtagjai betegségeit, olykor a gyógymódot, a kapott gyógyszereket is. Gyakran említ kisebb bajokat, mint például fej-, fog-, szem- és torokfájás, nátha, köhögés – ezeket gyógyteával vagy pálinkával kúrálja. Többször eret vágnak rajta, egyszer életveszélybe kerül a beavatkozás következményeként. Említ gombamérgezést, purgációkat, lábán fekélyeket; gondosan feljegyzi a gyermekei születésével kapcsolatos egészségügyi problémákat: felesége gyermekágyi lázát, menstruációjának visszatérését, a gyermekek elválasztását stb. Gyógyszereket maga is tart otthon, néha másoknak is ad belőlük. Többször említi a gyógynövénygyűjtést, a gyógyfürdőket. Néhányszor leírja, hogy operáción vagy boncoláson vett részt, ilyesmiért képes elgyalogolni a szomszéd településre. Egyszer alaposan megvizsgálja egy elvetélt asszony embrióját.

Sűrűn, hetente többször említi, hogy vendégek jönnek hozzájuk, vagy ők mennek látogatóba, ebédre, vacsorára; gyakran hivatalosak esküvőre, keresztelőre vagy temetésre. Részletesen lejegyzi saját házasságkötésének történetét a lánykéréstől az esküvőszervezésen át a szertartásig és az azt követő háromnapos mulatságig. Megünneplik a családtagok és barátok születés- és névnapját, számos köszöntőverset, -levelet ír ilyen alkalmakra, őt magát pedig nemegyszer muzsikával lepik meg barátai, tanítványai György-nap előestéjén. Máskor is előfordul, hogy barátaival közös zenéléssel töltik szabad idejüket, vagy játékkal (főleg tekézéssel), esetleg laterna magica nézegetésével. Szívesen tesznek hosszabb-rövidebb kirándulásokat a környéken. Némelykor említi, hogy rajzol vagy fest, őt magát is több piktor lefesti, hol egyedül, hol fiával. Nyaranta hosszabb utazásokra indul, főleg az ország északi, északkeleti vidékeit fedezi fel. Megtekinti, leírja, néha lerajzolja a látnivalókat, közben barátokat, ismerősöket látogat, és újakat szerez.

Néhányszor kézi- és kétkezi munkáról, gazdálkodásról, építkezésről is szót ejt. Egyetemi éveiben nemcsak a szabó, hanem ő maga is javítja, foltozza megkopott, kilyukadt ruháit. Ezermester: polcot, szekrényt fabrikál könyveinek; órákat készít, javít, tisztít; teafőzőt szerkeszt. Kerti munkákat, kaszálást, aratást is említ. Fürdőkamrát, csűrt, istállót épít(tet). Házát bővíti, restaurálja, később egy másikat vesz, amit aztán felújít(tat). Anyagi helyzetéről nem beszél, de az ifjúkori nélkülözés múltán (néha nem telik vacsorára, de könyveket olyankor is vásárol) lassanként jobbra fordul sorsa, az 1730-as években már pénzt is kölcsönöz ismerőseinek.

Családjáról nem ír sokat: feleségét az esküvő után leginkább csak akkor említi, ha beteg, sört főz vagy veszekednek, esetleg névnapja van, együtt mennek vendégségbe vagy fürdőre. Gyermekei születésekor azonban mindig „szeretett feleségem”-nek nevezi. Nem szól sűrűn gyermekeiről sem, szinte csak születésüket, betegségeiket, születés- és névnapjukat, illetve halálukat (négyből csak egy érte meg a felnőttkort) említi. Ilyenkor az egyébként száraz szöveg líraivá válik, a folytatás viszont a mai olvasó számára megdöbbentő: a gyermekek halálának leírását követően egy-egy „Ó, fájdalom”-féle felkiáltás és rövid fohász után Buchholtz gazdasági ügyletekről, vásárról, levelekről, könyvekről beszél, s még aznap vagy a következő napon folytatja tovább a tanítást az iskolában. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy már nem foglalkoztatja a tragédia: rengeteg levelet ír, amelyben értesíti rokonait, barátait, ismerőseit a gyermek haláláról, napokig készíti, díszíti a koporsót, részletesen beszámol a temetésről is. A gyermekhalandóság egyébként igen nagy, Buchholtz számos csecsemő vagy kisgyerek halálát jegyzi fel a rokoni, baráti családok köréből.

A modern naplókra jellemző önelemzést, a lelki élet ábrázolását, érzéseinek, vívódásainak rögzítését Buchholtz diáriumában hiába is keresnénk, a 18. század eleji diáriumokban ez még nem szokás. Bár feljegyzései tematikailag igen széles körűek, szinte kizárólag külső események – a Buchholtzot körülvevő kisvilág történései az iskolában, a családban, a mindennapokban – objektív leírásáról van szó, s a szerző pusztán rögzíti őket, de nem értelmezi, reflexióit nem közli; érzései, érzelmei, gondolatai a legritkább esetben jelennek csak meg. Mindezekkel együtt is fontos forrása és érdekes olvasmánya 18. század eleji kultúránknak.

* Slovenská národná kniznica, Archív literatúry a umenia (korábban Matica slovenská); jelzete: C24/1–2.

** Concilia Emil, Losoncz könyvtárainak ismertetése. Magyar Könyvszemle, 1885, 73.

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben