Főhajtás XLI.

Életédesítők

Amikor 1952 júniusában nem lehettem úttörő (és ezért azonnal kiraktak az osztály focicsapatából), édesanyám, látva édes gyermeke szánni való elkeseredését, amíg osztálytársaim nyakába a korosabb úttörőpajtások vörös nyakkendőt kötöttek, engem cukrászdába vitt. S ami addig soha nem történt, most azt kérhettem, azt ehettem, amit akartam. Indiáner és puncstorta – erre határozottan emlékszem, s talán egy franciakrémes…

Akkor tanultam meg, hogy az elkeseredett lélek, a megbántott szív minden bajára kiváló orvosság a cukrászsütemény. Azt nem tudtam, hogy néhány évtized múlva majd boldogsághormonnak becézik a csokoládét, de Budán, Fadrusz utcai lakásunkkal szemben, a télen korcsolyapályává alakított teniszpályán Kiss Manyi minden délután és este azt dalolta: Jaj de jó a habos sütemény…

Az úttörőlétből való kitiltásom nem terhelte politikai előítéletekkel érzelmi és érzéki kapcsolatomat a cukrászsüteményekkel és a cukrászdákkal. Rajongtam az édességért. Az Ada szeletet például nem azért szerettem, mert a csokoládéra hasonlító édességet Rákosi elvtárs szülővároskájáról nevezték el. Lehet, hogy politikai megfontolásból, de akkor az volt a legjobb édesség – a reggeli ital nevű porral megszórt napközis tejbe-valamihez képest mindenképpen.

Megöregedtem, ma már ínyenc vagyok. Ha dobostortát, igazi dobostortát akarok enni, a Budai Várba zarándokolok. Valódi somlói galuskát csak Balassagyarmaton eszem, a puncstorta számomra csak Győrben az igazi. Számon tartom cukrász barátaimat: a Budai Várban Szamos Miklóst, Balassagyarmaton Jagyutt Pétert, Győrben Bergmann Imrét és feleségét.

A betérőt igazi régi, békebeli hangulat fogadja a győri Nádorvárosban, a Bergmann cukrászdában. Biedermeier asztalok, fotelek, polcokon régi cukrászeszközök, mézeskalács-sütőformák, metszett poharak, üvegek, tányérok – és csodás édességek…

Természetesen elfogult vagyok. De számomra nem a puncstorta az igazi csoda a nádorvárosi édesség-szentélyben. Lehet egy szelet tortáról ódát zengeni, de költői tehetséggel nem áldott meg az ég. Miközben szépen, komótosan falatonként élvezem a tortaszeletet, szótlanul a Bergmann cukrászda vendégkönyvét lapozgatom. És elfelejtem lenyelni a falatot. Örömteli élmény: itt másoknak is elakadt a lélegzete. Az elmúlt hetven évben hány boldog ember fordult meg itt! Színész, költő, gyárigazgató, külföldre szakadt hazánkfia, fejszámolóművész, táncdalénekes, apátplébános, labdarúgó, zeneszerző – a legkülönbözőbb embereket hozták lázba az itt elfogyasztott édességköltemények.

Rajzos felirat az oldal tetején: Hajrá Fradi!!!! – és az egész csapat aláírása a múlt század hatvanas éveiből. Másik rajz: 1963 júniusában süteményhalmok között elterülő hatalmas, kövér ember, fölötte cirkalmas betűkkel az öröklétnek szánt üzenet: Eldorádó csak a mesében létezik, de a Bergmann cukrászda valóság!

A tihanyi apátplébános bejegyzése 1984. október 25-én: Isten áldása legyen mindig rajtatok!

A kiváló színész-rendező Egri István tömör véleménye: Kedves Bergmann úr – röviden, tegye át a székhelyét Pestre!! Ennél őszintébben elismerésemet nem fejezhetem ki. Egri István 1966. X. 8.

A zeneszerző Horváth Jenő őszinte vallomása:

A cukrászsütemény kiváló teljesítményfokozó, művészek számára nem tiltott doppingszer: Imádom az édességet! Az édességtől jobban tudok számolni, mint a „Pataki”. Ettől a finom tortától ma este még saját magamat is lepipálom. Pataki Ferenc fejszámoló művész

A színésznő hódolata: Drága Bergmann úr, boldog vagyok, hogy megismerhettem. Őszinte tisztelettel, köszönettel és szeretettel. 1979. Törőcsik Mari

A költő verset ír – prózában: Szívek közt jó a szívnek! Mint tengerben a könnynek, a füttynek füttyös szélben, pipacsnak pipacsok közt, méhnek méhrajban délben, varjúnak varjúvárban, hársak között a hársnak: szívek közt jó a szívnek! Becsatlakozni társnak egyhez, ezerhez, népes nemzethez: ez a jó! Mécs László

Teleaggattam szívvel a szívtelen világot! Pannonhalma 1966 tél.

A hajdan magyar, 1965-ben már New York-i (1030 Amsterdam Ave.) cukrászmester lelki rokonom: őt is a Bergmann-féle puncstorta bűvöli el: Harminchét évi távollétem után gyönyörű Hazánkba visszatérve a legfinomabb punchtortát és espresso kávét élveztem gyönyörű cukrászdájukban. Gizella Száraz

Az operettprimadonna sem fukarkodik az elismeréssel: Nem csak a tábornokok érdemelnek szobrot, hanem azoknak is járna, akik ilyen finom süteményeket sütnek, mint a Bergmann mester. Szeretettel Petress Zsuzsa Győr 1965. január 8.

A táncdalénekes úgy érzi: a szó kevés, ábrázolni kell a csodát!

A nagyszerű színész-rendező-színházigazgató Szendrő József, a kövér Szendrő kétszeresen is szakértő, ha gasztronómiai különlegességről van szó – hajdani kisinasként és felnőtt „nagyfogyasztóként” mond véleményt: Meg vagyok rendülve! Bergmann úr és édes nagybátyám, Szabó Endre együtt dolgoztak Budán. Ott nőttem fel a Szabó-cukiban – de azóta sem ettem ilyen jó süteményt – nem is szabad! De én a tilalmak szabadságával sohasem törődtem. 1969. IX. 28. Szendrő Jóska

A Színészkirály minden idelátogató helyett fogalmazza meg a legfontosabbat: boldoggá tenni másokat – cukrásznak, színésznek, írónak, minden rendű és rangú embernek ez a feladata.

Az utolsó oldalak, becsukom az emlékkönyvet. Az idősebb Bergmann Imre 1939-ben nyitotta meg a cukrászdáját, ma fia, a fiatalabb Bergmann Imre varázsolja nap mint nap a pultra és a vendégek asztalára a különleges finomságokat. És 1960 óta ebbe a megkopott, öregedő könyvbe gyűjtik igazi vagyonukat: az emberek szeretetét.