×

Dantét venni Szicíliában

Szörényi László

2011 // 04
Lassan betöltöm életem hatvanhatodik évét, még egy hónapig félhetek Arany János kévekötési számjóslatától, azután majd – reméljük – lesz miért mástól félnem. Kövessük hát a nemegyszer dantéskodó Arany módszerét!

Mint egy alélt vándor, midőn fele utján
Csüggedt szemmel néz hátra, majd előre:
Mielőtt e rögös pályát tovább futnám:
Hadd nézzek a multra, nézzek a jövőre.


Előbb tehát nézzük a múltat. 1992 januárjában éppen vége felé közeledett első nagyköveti vizitem Szicíliában. Énnagyméltóságom (szabadon Fülig Jimmy után, a dukáló excellenciás cím archaizáló magyarítása) kissé petyhüdten száguldott – már amennyire a szicíliai utak erre lehetőséget adtak – a fejedelmi bőségű ebéd után Giardini-Naxosból a messinai komp felé. Egyszerre csak megálltunk egy benzinkútnál. Feleszméltem: ez a kis szünet az utolsó alkalom, hogy kérjek valamit a biztonsági kíséret vezetőjétől. A DIGOS-egység parancsnoka bólintott. (A magyar fülnek oly kajánul otthonos kifejezés tulajdonképpen betűszó, hevenyészett magyar fordításban ÁNyKMK, az Általános Nyomozási és Különleges Műveleti Különítmény rövidítése, az első betű elé tehető hehezettel szintén értelmezhető rosszmájúan magyarul.) Kiadta az utasításokat, így tehát a messinai komphoz vezető útról lekanyarodva a városközpont felé fordultunk. Egy körforgalmi csomópontnál a kocsikaraván leparkolt, a parancsnok előhúzott egy óriási pisztolyt, és ráfogta egy babakocsit toló fiatalasszonyra, aki az udvarias kérésre megmutatta, merre van a legközelebbi könyvesbolt, majd indignálódva elmenekült. A parancsnok elindult a stukkerrel a műveleti terep felé, ízlelgetve a ritka libreria szót.

Méltósággal loholtam utána, kísérő diplomatáim zsebre tett kézzel igyekeztek álstukkertelen benyomást kelteni. A rohamosztag-vezető berúgta a könyvesbolt ajtaját, a pénztárat öntestével védő tulajdonosnővel közölte: „A nagykövet úr vásárolni akar!”; a rémült vevőket futni hagyta, majd kissé megroggyantva térdét, világítótoronyként körbeforogva a fegyverrel, biztosította számomra a terep szakszerű átvizsgálását. Kissé kapkodtam, igyekeztem rövidíteni a rajtaütés időtartamát. Mivel nem volt meg a monrealei normann-bizánci katedrális hatalmas mozaikjáról az album, amelyre eredetileg vágytam, egy rejtelmes sugallatra hallgatván vettem egy háromkötetes Isteni Színjátékot, szicíliai nyelvjárásra fordítva.

Dante kísérője – igaz, kézifegyver nélkül – Vergilius volt. Most, hogy a múlt értelmén tűnődöm, elővettem újra a római lángszellemet, aki oly sok század óta tűri, hogy halhatatlan művét kandi földiek könyvjóslásra használják. Sortes Virgilianae – azaz Vergilius-féle jövendőmondás: úgy vizsgálják vele a végzet rejtett értelmét, hogy egy Vergilius-kötet találomra felütött lapját értelmezik, saját magukra vonatkoztatva. (Visszamenőleges, tehát egy múltbéli eseményt elemző használatára ugyan nincs adat, de a hermeneutika legyőzhetetlen.) A Mantuait Remigio Sabbadini kiadásában ütöttem fel, nevezett filosznak sokat köszönhetünk Janus Pannoniusszal kapcsolatban, különben is, egy végzetteli napon, a végleges bezárása napján vettem az Andrássy úti antikváriumban. Az Aeneis a X. ének 150–182. sorait tartalmazó lapoknál nyílt szét. Telitalálat! A kalandomra vonatkoztatható sorok csak úgy hemzsegtek benne, sőt, az egész részlet egy csodás jósjel értelmezéséről szólt. Aeneas például így hívta segítségül anyját, Venust:

… Elámult

Trós Anchísiadés, lelkét felemelte a jósjel.
„Isteni ídai édesanyám, ki a Dindyma bércét,


tornyos városokat szereted, s a kocsidban oroszlánt,

légy vezetőm a csatában, s értelmezzed a jósjelt,

légy velem, istennő, phrygeknek hozd a szerencsét!”*

Megfejtés, illetve alkalmazás: a parancsnok nyilván Szűz Máriához fohászkodott, hogy a libreria erődjének védői ne nézzék őt maffiózónak, és ne nyissanak rögtön rá tüzet.

Társainak szólt, a hadijelvényt futva kövessék,

Lelkük, fegyvereik készítsék már a csatára.

Ez – mint már tudjuk – így is történt.

Ausoni hadvezetők s rutulok fejedelme csodálja,

hogy fordulnak a gályák mind egyszerre a parthoz,

A révkapitány nyilván cifrán fohászkodhatott, mikor a parancsnok odatelefonált, hogy ne indítsa a menetrend szerinti kompot, mert az Eccelenzának könyvhetnékje támadt.

Végleg azonban a következő idézet győzött meg Turnus buzdító beszédéből:

Hősők, Mars maga van kezetekben!

És szivetekben

házatok, asszonyotok!

Tényleg. Azért késtünk az előre eltervezett útitervhez képest, mert Taormina alatt, a naxosi étteremben a fő vendéglátó, egy kétszáz kilós mérnök, aki tiszteletbeli konzulságra ácsingózott, az elfogyasztott langusztákat oly bőségesen öntözte meg borral – a nyakkendőjét sosem öntötte le, mert a pocakjának ki volt vágva félkörben az asztallap, ennyi kijár egy törzsvendégnek –, hogy könnyezve feltárta háza nagy titkát: titokban muzulmán is, ezért több felesége van, de az asszonyok nem tudnak egymásról. Az összehasonlító vallástörténeti fejtegetésnek csak a parancsnok tiszteletteljes, ám nyomatékos sürgetése vetett véget, kiadtam hát a jelszót, Turnussal szólván (most már tudom):

Fussunk hát máris a vízhez,
még mielőtt egy lépést tesznek a part fövenyében!


– mármint a türelmetlen biztonságiak, akik a tengerparton vártak.

A könyvjóslat fényesen bevált, újra kézbe mertem venni hát magát a harci zsákmányt, a szicíliai nyelvű Dantét is. Rosa Gazzara Siciliano fordítása azonban kissé elszomorított. A Paradicsomban Martell Károlyról ugyan elárulja, hogy Magyarország megkoronázott királya volt, agyonütve ezzel Dante szép vízrajzi körülírását, amelyet országunkra alkalmaz, ám később az ő fiáról, Róbert Károlyról szólván már elhagyja a híres „beata Ungheriá”-t, a Pokolban pedig csak látszólag illetlenkedik Attilával, nem a végzetes nászéjszakára, még csak nem is a lakodalmi ivászatra gondol, hiába, nem olvasta Aranyt:

La divina giustězzia di cca punci
Attila tintu**, flaggellu ’i Diu in terra,

(XII, 133–134.)

(Babitsnál így:

Erre Attilát, a világ pörölyjét
bünteti még, aki büntetni tud,
)

Egy dolog azonban megnyugtatott: a derék szicíliai dantistanő is elítéli a Paradicsom XIX. énekében Rascia pénzhamisító királyát, igaz, Jugoszlávia királyának tisztelve a derék uralkodót. Hitvallás ez az olasz egység, Észak és Dél összetartozása mellett, hiszen a szóban forgó II. István Uros Milutin a velencei pénzt hamisította. Másrészt jól tettem egykoron, hogy azt javasoltam: állítsanak fel magyar tanszéket Palermóban; nem is lett belőle semmi, azóta már a létező olaszországi magyar tanszékek is veszélybe kerültek, igaz viszont, hogy azóta Jugoszlávia is megszűnt.

Ennyi sikeres, a múltat faggató szövegböngészés után végre megértettem, hogy a legfőbb jó, amihez hozzájutottam – ráadásul egy pisztolylövés nélkül, mondhatom szerényen –, maga Dante volt, azelőtt is, azóta is, egyre jobban, egyik legfőbb gyönyörűségem. Nagy lélegzetvétel után fölütöttem hát végül a Commediát, hogy abból, a Költeményből, immár a jövőről jósoljak. Vergilius – ahogy reméltem is – kegyesen átengedte a nevével szabadalmazott eljárást firenzei pártfogoltjának. A kötet, a Giuseppe Vandelli-féle kritikai szöveg kilencedik, 1932-es kiadása a Purgatórium XXIV. énekének 72–102. soránál nyílt ki. A Torkosság körében, itt olvasható az élő Dante és a tisztuló lélek, Forese Donati párbeszédének vége. A költőkolléga és távoli rokon azt kérdezi Dantétól, hogy mikor fognak újra találkozni. Magyarul így:

„Hogy meddig élek, nem tudom” – viszonzám –

„de nincs mód oly hamar a Parthoz érnem,

hogy sokkal hamarabb ne vágyakoznám.

Mert a hely, hol az Ég rendelte élnem,
már minden jóból pusztul, fogy naponta,


hogy önmagának zordon romja légyen.”

(XXIV, 76–81.)

IGEN.

Szerencse mégis, hogy magyar vagyok, olvashatom Aranyt, akit A kis Pokolban Horatius kalauzolt, Flaccus, aki tiltotta a jóslást, a jövő fürkészését.

Tu ne quaesieris, scire nefas, quem mihi, quem tibi

finem di dederint, Leuconoe…

Avagy magyarul, Trencsényi-Waldapfel Imre fordításában:

Kedves, csak ne kutasd, tudni tilos, hogy nekem és neked

mit szántak, mi jövőt isteneink.

Azt talán mégsem kell megérnem, hogy – latin érettségin vagy egyetemi szigorlaton – a „scire nefas”-t így fordítsák: – „Ne sízz, te balf…”.








* Itt és a következőkben Kartal Zsuzsa fordításából idézek.

** Kiemelések tőlem – Sz. L.

Konferencia

A gyerekirodalom nagykorúsítása

Program

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben