×

Naptárféle 6.

Lövétei Lázár László

2011 // 03
…azt mondta, hogy ő gyalog nem megy háborúba. Aztán befogtuk az ökröket a szekérbe, és hátramentünk a tanyára, Őzeresztőbe, de nem sarjút kaszálni, ahhoz túl korán lett volna, hanem azért, hogy elbújtassuk nagyapádat, ráijesztettek a faluban, hogy felakasztják, ha elkapják, legjobb esetben ott helyben agyonlövik, ezért mentünk hátra a tanyára, az egész család, nagyanyád négyhónapos terhes volt az ötödik gyermekkel, Julis nénéddel, Lőrinc bátyád egész nyáron ott volt az erdőn a kecskékkel, most nagyapád vigyázott a kecskékre, kitelt bőven az idejéből, egész nap ott heverészett a ciheresben egy kalyibában, éjszakára is ritkán jött elé a házhoz…

1944 augusztusában kellett volna bevonulnia apai (Lázár) nagyapámnak a Székely Határvédelmi Erőkhöz. Anyai (Lázár) nagyapám (szintén négy gyermek apja) bevonult ugyan, de Kisasszony napján már otthon volt. Tudhatott ő is valamit, mert négy nap múlva, szeptember 12-én megjelentek az első szovjet katonák a faluban, még a templomot is kinyittatták. Márton Antal plébános úr akkor már nem volt a faluban, menekült ő is a hatóságokkal nyugat felé, az Úristen gondjaira bízva nyáját. Senki nem akarta vállalni a templomkulcs őrzését, végül a harangozó nyitotta ki a templomajtót, a szovjet katonák le sem szálltak a lóról, ellovagoltak az oltárig, igaz, „kárt semmibe se tettek”…

…egyik este, úgy szeptember vége felé lehetett, látjuk, hogy egy katona jövöget kifelé az oldalon, puska is volt nála, azt mondta, hogy erdővidéki, megköszönte a puliszkát, és indult is tovább Kongófa felé. – Ha akarja, itt hagyom a puskát – mondta nagyapádnak. – Mit csináljak én egy puskával? – mondta nagyapád, de azért kikísérte a katonát Fertő tetejéig, később derült ki, hogy mégis nálunk maradt a puska, a jászol mögé rejtette el nagyapád, csodálkoztam is, hogy miért kell a ciheresből hordani a lapit a marhák alá, amikor ott a sok jó murva a jászol alatt, aztán egyszer nagyapád hazament a faluba, meghalt valaki a szomszédságban, s akkoriban még a szomszédok csinálták a koporsót a halottnak, nagyapád pedig, ha kellett, asztaloskodott is, szóval nagyapád épp nem volt ott a tanyán, ilyenkor én is bátrabb voltam, nem mentem ki a ciheresbe aljazni való lapiért, hanem kipucoltam a jászol alját, s hát suvad le a jászol mögött a puska, mikor nagyapád visszajött a temetésről, mondtam neki, hogy mi a helyzet, káromkodott is mocsokul, aztán fogta a puskát, azt mondta, elássa valahová…

Kíváncsi lennék erre a puskára. Talán egy átalakított Mannlicher karabély volt. De lehetett volna akár egy gyönyörű Mauser is, elég sok német katona megfordult arrafelé, még 1944 novemberében is! Legalábbis így mondta nagyapám, valamikor 1990-ben. Már nyolcvanéves volt az öreg, elesett a betonhídon, jó nagy seb lett a tenyerére, engem hívott át magához, hogy őröljem le a sajtot, le is őröltem, be is gyúrtam, de nem voltam hajlandó megkóstolni, hogy elég sós-e, azt mondtam, hogy utálom a túrót. – Jöhetnek még olyan idők, amikor megkóstolnád! – mondta nagyapám, és vékony, vénemberes hangon zokogni kezdett, akkor mesélte el, hogy ’44-ben egy kicsit megkéstek a pityókaásással, benne voltak a novemberben, egy rend vékony hó is leesett már, a Láztetőn, Bargócánál volt akkor a pityókaföldjük, ott túrták a havas agyagot, amikor megjelent két német katona (hol az istenbe kószálhattak olyan sokáig? Hiszen november elején már a Tiszánál járt Malinovszkij marsall 2. Ukrán Frontja! – mondom én, a jólértesült könyvkukac), kérték nagyapámat, hogy adjon nekik a pityókából, nagyapám adott is egy tarisznyával, aztán csak nézte a katonákat, hogy jóformán még be se érnek az égerfák közé, már bele is harapnak a sáros, nyers pityókába…

Én meg arra vagyok kíváncsi, hogy Mannlicher vagy Mauser volt-e az a bizonyos puska! Ebből is látszik, hogy 2011. február 8-án milyen jó dolgom van! Beállhatnék hajtónak, amikor sógoromék vadásznak, de még ehhez is lusta vagyok. Soha nem jártam se Karulyosban, se Cifrabükkben, se Gyepü patakánál, ahol sógoromék vadászni szoktak, én mégis azt kutatom, hogy vajon hányas űrmérete lehetett a Mannlicher karabélynak. Ebből is látszik, hogy milyen nagy nyugalom van errefelé, például künn, a kertben: feleségem távcsövön figyeli, hogy a rózsaszín hasú süvöltő milyen békésen ringatózik a behavazott almafacsemete ágán. Csak én morfondírozok azon, hogy mihez kezdjek egy dezertőr és egy be sem vonuló nagyapával. Ma már tudom azt, amit – úgy látszik – nagyapámék már akkor tudtak: hogy az a háború el van veszítve – és mégis! Azt is tudom, hogy bűn lett volna árván hagyni öt plusz négy gyermeket – és mégis! Fene az unatkozó pofámba…

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben