×

Aranysityak – Friss gyerekversek

Válogatta Lackfi János, Molnár Jacqueline rajzaival

Ekler Andrea

2011 // 03
Van-e gyerekirodalom, s ha van, hogyan definiálható? Számos tanulmány, gyűjtemény, konferencia, kerekasztal-beszélgetés témája volt e két kérdés. A magyar nyelvterületen előszeretettel citálták Weöres Sándor és Németh László idevonatkozó, önmaguknak is ellentmondó gondolatait, szövegkörnyezetükből kiragadva, sok esetben félreértelmezve őket. Szándékosan említettem két zseniális alkotót, akik mögé rejtőzve elkendőzhető volt az értelmezés (irodalom)tudományos hátterének hiánya vagy hiányosságai. Ahány tanulmány, annyi definíció a gyermekirodalomra, valamennyi csonka. Akár a mese vagy a vers meghatározása, minduntalan kicsúszik a kutatók kezéből. Egyszerű lenne lesöpörni a kérdést azzal, hogy ez úgyis reménytelen és fölösleges vállalkozás. Azonban éppen a nemzetközi és (a mai napig is rendkívül eredményes, gazdag) magyar mesekutatás bizonyítja, mennyire hasznosak ezek a kísérletek. A válaszkeresések közben példák tömkelegét vizsgálják a kutatók, újabb és újabb módszerekkel, szemléleti, megközelítési módokkal gazdagítva a gyerekirodalmi recepciót. Részben ennek is köszönhető, hogy a gyerekirodalom mára intézményesült tényezővé vált. A kutatás, recepció szempontjából még mindig helyzeti előnyt élvez a mese (komoly múltra tekint vissza a magyar mesekutatás, melynek napjainkban is vannak jeles, nemzetközileg is elismert kutatói, például Nagy Ilona), de már hozzáférhetőek nagyszerű friss olvasatok, eredmények a lírára vonatkozóan is. Számos tanulmány, értelmezés, összefoglaló áttekintés, kötet olvasható a gyermekversekről is. Teendő azonban maradt még bőven, a Négyszögletű kerekasztal beszélgetéssorozatán felvetettek óta is. Hiánypótló mű a Navigátor. Kortárs gyerekirodalmi lexikon, böngésző és olvasókönyv (Lovász Andrea, Cerkabella, 2010) vagy a Gyermekirodalom (szerk.: Komáromi Gabriella, Helikon, 1999) és különösen izgalmas eredménnyel járt a játékelméletek bevonása, elsősorban a kortárs, azonbelül a főként nyelvi játékra épülő gyerekverseket tekintve.

Ezek azért is szép eredmények, mert talán a gyermekversek kerültek ki legnehezebben a pedagógiai célzatú, didaktikus összeállítások, értelmezések, pszichologizáló megközelítések bűvköréből. A másik hátráltató erő az alkotói szándék firtatása volt, holott nyilvánvalóan a gyermekirodalom mögött sem kell alkotói szándékot keresni. A gyermekvers megszabadult az imprinting jellegtől (Beney Zsuzsa: Érzelem, játék, mágia – Gondolatok a gyermekköltészetről. Jelenkor, 1980/1. 61–68.) is, amely a kisgyermekek esetében egyáltalán nem volt negatív vagy degradáló megállapítás, sőt, a költészet jelentőségét, erejét hangsúlyozta a nyelvi, pszichikai, esztétikai fejlődés szempontjából, a befogadóvá válás nehezen megragadható folyamatában. Tudatosította, hogy a költészet a saját világ, a nyelvi lét, az identitás kialakulását, megszilárdítását, a nyelvi kompetencia fejlesztését segíti. (A nyelvi kompetencia fejlesztésében, az olvasás, az irodalom megszerettetésében nagy erőfeszítéseket tesz a Jonatán Könyvmolyképző, kiadványai mellett az ajánlott irodalomra épülő feladatsoraival rendkívül népszerű a gyerekek körében.)

Az egyénenként változó időszakra (befogadóvá, olvasóvá válás) vonatkoztatott megállapítással azonban mások sokáig nyomorították a gyermekirodalom és olvasóinak egészét. A gyerekirodalom nem előkészítés. Irodalom, választási lehetőség. Ma már az irodalomtudomány és a társtudományok együttes, izgalmas megközelítései olvashatók, nem utolsósorban a nemzetközi szakirodalom bevonásával. A hiányérzet talán a komparatisztika területén a legnagyobb, noha vannak ígéretes kutatások, kísérletek erre vonatkozólag is, így például szemléletmódjában, problémafelvetéseiben Lovász Andrea A komplementaritás varázsa című írása (Új Forrás, 2004/2. 70–88.). Itt kell megemlíteni, hogy Boldizsár Ildikó, Komáromi Gabriella és Lovász Andrea könyveikkel, kritikai tevékenységükkel, tudományos munkájukkal nagyban hozzájárulnak a kortárs gyerekirodalom kanonizációjához.

Egy bizonyos, a gyerekirodalom visszavonhatatlanul az irodalom részévé vált, maguk a szerzők is hozzájárultak „legalizálásához”, kanonizációjához alkotásaikkal, önreflexív megnyilatkozásaikkal, mint például Weöres Sándor közismert megállapításával: „a gyermeket kristályosan egyszerű, kozmikus lénynek ismerem, és felemelkedni igyekszem az ő értelmen kívüli, ősi fantáziavilágába. Szerintem nem a gyerek a még tökéletlen felnőtt, hanem a felnőtt a már – tökéletlen gyerek.” (Levél Trencsényi-Waldapfel Imréhez 1944. február 11-én. In Weöres Sándor: Egybegyűjtött levelek. Szerk.: Bata Imre – Nemeskéri Erika, Pesti Szalon, 1998. II. 418.) De leginkább rendkívüli alkotók, alkotások sora által vált világossá, hogy irodalom és gyerekirodalom semmiképp sem esztétikai minőségében tér el egymástól. Gondoljunk csak például Petőfi Sándor, Vörösmarty Mihály, Móricz Zsigmond, Kosztolányi Dezső, Szabó Lőrinc, József Attila, Weöres Sándor, Szabó Lőrinc, Zelk Zoltán, Kormos István, Tamkó Sirató Károly, Orbán Ottó, Csanádi Imre, Gyurkovics Tibor, Kányádi Sándor, Csoóri Sándor, Nemes Nagy Ágnes vagy Janikovszky Éva verseire. (És itt találkoznak elődeikkel az Aranysityak alkotói.)

Az antológiákat, a rengeteg könyvet, folyóiratot, konferenciát, programot, a gyerekirodalomra szakosodott kiadókat, szervezeteket, gyűjteményeket tekintve a gyerekirodalom reneszánszát emlegetik a gyerekirodalmat történetiségében vizsgáló kutatók. Több tanulmány olvasható a magyar gyerekirodalom történetéről, amelyekben nem csupán a korszakolás problematikus, de a nagy ugrások mellett sok mozzanata is kimarad ennek a különös irodalomtörténetnek. Így például a gyermekeknek szóló egykori „ponyvairodalom”, az egyházi kiadványok, a néphagyományban élő „gyermekirodalom” stb. Az ilyen jellegű áttekintésekben vizsgálják gyermek és társadalom összefüggéseit is. Nem feltétlenül eredménytelenek az ilyen kutatások, de nem gondolom, hogy érdemben hozzájárulnak a gyerekirodalom megértéséhez. Sokkal inkább összefügg ezzel a gyerekek identitásának kérdése. Úgy vélem, ha valóban reneszánszát éli a gyerekirodalom, az annak is köszönhető, hogy a gyerekek nagyobb autonómiával rendelkeznek, a befogadás alkotófolyamata is szabadabb. Ez is oka annak, hogy akkora teret hódított például a svéd típusú vers vagy a Morgernstern-féle nyelvi (fekete) humor (miközben mindkét „típus” évtizedek óta hozzáférhető volt – 1975-ben már megjelent az Ami a szívedet nyomja Tótfalusi István jóvoltából).

Egykor az Ifjúsági és a Móra Kiadó adott ki gyerekkönyveket, ma a Móra mellett rengeteg anyaországi és határon túli magyar kiadó jelentet meg gyermek- és ifjúsági irodalmat. Vannak, amelyek kifejezetten erre szakosodtak, profiljukat ez határozza meg, így a Csodaceruza vagy például a Pagony és a Jonatán Könyvmolyképző. Számos folyóiratot vehetnek kézbe az ifjú olvasók, lapozgatók már óvodás kortól, jelentős hagyományra visszatekintőeket és újabbakat. Számos weboldal is a gyerekek rendelkezésére áll, olvasmányokkal, audio, audiovizuális anyagokkal, feladványokkal, programajánlatokkal, zenékkel, játékokkal. Szebbnél szebb könyvsarkok teremtődnek a könyvesboltokban, hatalmas könyvespalotákban, és hangulatos, varázslatos könyvesboltok nyílnak kifejezetten gyerekeknek. A legtöbb helyen szabadon lapozgathatók, olvasgathatók a könyvek, nem hajtják el a gyerekeket, mondván, nem könyvtárban vannak. Nem is tehetnék, mert a könyvtárak sajnos már nem rendelkeznek a legfrissebb gyermekkönyvekkel. Filmek, megzenésített versek, színházi, bábszínházi előadások, tévéműsorok (utóbbiak házatáján lenne még bőven teendő) segítik elő a gyerekek és az irodalom találkozását. Komáromi Gabriella és Rigó Béla felvetése (Szövegek metamorfózisa és vándorlása a gyermekirodalomban), hogy a gyermekkultúra kánonjában az iskolának megőrző, a médiának megújító szerepe lehetne, ugyanakkor az iskolának meg kellene újulnia, a médiának pedig nem szabadna feladnia a kánonújító és megőrző szerepét – most is helytálló. Figyelemre méltó próbálkozás volt a Nagy könyv vagy az Ötven nagyon fontos „gyerekkönyv” is. A fenti eredmények útjelzők, melyek arra ösztönözhetik, abban segíthetik a gyerekeket, hogy mielőbb ki tudják választani a maguk tíz, húsz vagy harminc legkedvesebb könyvét, meghatározó olvasmányát.

Talán éppen a Csodaceruza kiadványai közül. A kiadó munkatársai, a köréjük csoportosuló szerzők könyvekkel, tartalmas folyóirattal, informatív weboldallal, számos programmal szereznek örömet a gyerekeknek (és a felnőtteknek). Új könyvekről, kritikákról, előadásokról, konferenciákról, díjakról, fesztiválokról, pályázatokról, programokról tudósítanak. A folyóirat, kiadó neve a Varázsceruza című mesét idézi fel bennem, amelyben minden életre kelt, valósággá vált, amit a ceruzával tulajdonosa lerajzolt. Alkotott és varázsolt, akár a vers. Vagy Ma Liang történetét a varázsecsettel, amelyet elhivatottsága és kitartása jutalmául álmában kapott, amellyel örömet szerezhetett másoknak és önmagának, festhetett és teremthetett, megmenthette, átlényegíthette mások és a saját életét.

Nem kisebb kalandra hívta Lackfi János harminckilenc költőtársát: „Maurice Careme belga költő egyik gyerekversében a Nap aranysityak, melyet fejünkbe csaphatunk. Erre föl én is »varrtam egy sityakot« napszövetből, s most sorra megkérem fiatal költőtársaimat, vegyék fel pár vers erejéig.” Verseikből, Lakckfi János „szösszeneteiből” és Molnár Jacqueline portréiból állt össze az Aranysityak antológia. Az alcím tudatosan vagy sem, dialógust indít a Friss tinta! című antológiával. Teljesebb így a szerzők sora, nem mintha (Lackfi Jánossal együtt) a negyven kevesellhető lenne. Úgy gondolom, nincs sok értelme egy antológián további alkotókat számon kérni. Persze szívesen olvastam volna még más szerzők verseit is a kötetben (Kányádi Sándor, Csoóri Sándor, Kiss Benedek, Tamás Menyhért remekei közül néhányat vagy a „nemzedékileg” is ideillő Nagy Gábor gyerekverseit például), de ez az antológia így is rendkívül színes, gazdag körképet fest a kortárs magyar gyerekirodalomról. Molnár Jacqueline portréi kis remekművek, találóan ragadják meg egy-egy karakter lényegét, „megszelidítik” az alkotókat, akik a portrékon keresztül is bekerülnek az olvasás terébe. A szerzők betűrendben követik egymást, ki több, ki kevesebb verssel; megnyerő, hogy ebben sem érzékelhető semmiféle egységesítési szándék, sematikus megoldás. Lackfi János „szösszenetei” mintha a portrék részei lennének, csak ő szavakkal fest. Érzékletesen adja vissza az egyes költőkre jellemző nyelvi világot, a versek hangulatát, hol humorral, hol iróniával (öniróniával) azt a folyamatot, hogyan alakítják a gyerekek világunkat, az emberi viszonyrendszereket, hogyan válunk egyszeriben szülőkké, tanárokká, barátokká, szomszédokká. Az Aranysityak olyan antológia, amelyet akár együtt olvashat gyerek és felnőtt, mindenki megtalálja az őt megszólító verseket. Sok a szülői elbeszélő szerepből a gyerek-szülő kapcsolat rejtelmeit, titkait felfedő vers. Mintha színes gyerekszobákba pillanthatna be az olvasó. És rengeteg fontos kérdést feszegetnek a versek, mivel a gyerekek számára csak fontos kérdések léteznek, különben nem hozakodnának elő velük. E kérdések a legegyszerűbbektől (melyek nem kevésbé lényegesek) az ontológiai kérdésekig terjednek, rákérdeznek az emberi határokra, szembesítenek élettel, halállal. Bennük ugyanúgy ütköznek társadalmi csoportok, családtagok, érzések, indulatok, mint a mesékben. Ugyanúgy sürgetnek valami igazságot, egy belső rend helyreállítását, a saját világ harmóniájának igényét. Közben a legkomolyabb dolgok is egy szempillantás alatt válnak mókássá a nyelvi vagy intertextuális játék, a humor vagy irónia által. Több vers idézi fel azt a törékeny világot, ahol minden igaz és annak az ellenkezője is, amely álszentség nélkül rántja le egyetlen szóval a leplet mindenről és mindenkiről. Álom, képzelet, varázslat világába hívják a versek az olvasót, különös határmezsgyére, ahol minden átmeneti, mégis valami furcsa rend uralkodik. Ahol külön életet él minden, mégis valami furcsa összhang van. Az állandó változás lendülete, az érzelmek dinamikája, a játék izgalma hatja át a versek többségét. A színorgiából és a hangok sokféleségéből kitűnnek a költői karakterek. Karcosak, finomak, magabiztosak, törékenyek, zajosak, csendesek, virtuózak, elmélyültek. Farkas Beáta verseinek humora, elmés meglátásai, ötletessége, frissessége; Gáti István Hol nem volt-világa; Hárs Anna „mese-versei”; Ijjas Tamás verseinek lélek-titkai; Jász Attila nyelvi játéka; Kadlót Nikolett ötletessége, Kiss Judit Ágnes sötét–világos, élet–halál játéka; László Noémi költői látásmódjának ereje, szabadsága; Máté Angi finomsága; Molnár Krisztina Rita tisztán csengő versbeszéde; Murányi Zita mindent felfedő éleslátása; Szabó T. Anna verseinek életlendülete; Tóth Krisztina minden részletre ügyelő igényessége, finom nyelvi megoldásai különösen magukkal ragadtak. De az apaversek, briliáns szóalkotások, nyelvi megoldások, kettősségek, ellentmondások megvilágítása, identitáskérdések, paródiák, emlékmozaikok, titkok, állatok, növények, álmok, éjszakák, nappalok, szörnyek, szupernagyik, szerelem, beolvasás, rajongás és nemszeretem dolgok sorával mindenki hozzáad valamit ehhez az aranysisakos kalandhoz. Akár a kötet az azt megelőző antológiákhoz, a szerzők az eddigi verstípusokhoz, megszólalásmódokhoz.

Jó olyan könyvet olvasni, amelytől az ember egyszerűen jobban érzi magát. Gyerek, felnőtt, gyerek-felnőtt és felnőtt-gyerek egyaránt érdeklődéssel, örömmel forgathatja ezt a könyvet. Bizonyos, hogy hatására tízóraira az alma mellé odakeveredhet egy kis csemege, kevesebbszer lesz ebédre spenót vagy más zöld színű valami, nem nézzük olyan árgus szemekkel a leckét, és talán cinkosságot vállalunk egy kis csoki esti elrágcsálásában is. Vagy mégsem? Hiszen ha nem csak alma lenne, nem kellene megenni a spenótot, megírni a leckét, nem kellene kuckózni, paplan alatt olvasni, az olyan lenne, mintha (a témához kapcsolódó példával élve) mindenki kapna a bélyeggyűjteményéhez egy egész zsák bélyeget. Azért a csoki maradhat, jó osztozni rajta, mint ezen a könyvön is a gyerekekkel, egy nagy aranysityak alá bújva részévé válni ennek a versvilágnak. (Csodaceruza, 2010)

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben