×
Tovább a kapcsolódó galériához

A kozmikus életérzés festője

Kőrösi Papp Kálmán művészetéről

Győrffy Sándor

2011 // 03

Nekünk, festőknek adatott az a nemes feladat, hogy a ránk bízott talentummal jól gazdálkodva, azt értékként kezelve, alázattal, de kellő biztonsággal, egyéni formavilág felhasználásával mutassunk fel egy olyan tükröt, amelyben megláthatja és felismerheti magát az egyetemes természet minden megnyilvánulása, a legkisebb porszemtől a kozmosz teljességéig.

„Mindannak, ami költészetben, festészetben vagy bármi másban értékes, és ami a szívünkhöz kell hogy szóljon, a természet fényessége az anyja. A szív szava az egyetlen, ami valóban egyetemes…” – írta a műveiben atmoszferikus színhatásokat megjelenítő angol festő, John Constable, aki korát megelőzve az európai plein air festészet és az impresszionizmus előfutáraként alkotta műveit a XIX. század első harmadában. Csaknem kétszáz esztendő távolából sem érdektelen idézni gondolatát, hiszen a festőknek ma sem kell csupán azokra a formákra és kifejezésmódokra koncentrálniuk, amelyekhez különféle szellemi absztrakciók útján jutottak. Szabadon felhasználhatnak olyan témákat is, amelyeket a körülöttünk lévő, bennünket is magába foglaló világ kínál fel. Ebben az esetben a művészi intuíció modellje lehet bármely természeti forma vagy jelenség. Manapság természetesen nem az ábrázoló festészet a jellemző, hanem a látvány, a felszín mögé való behatolás, belső világunk kivetítése, egyben a világ törvényeinek, rendjének kutatása. A festő a világról alkotott véleményét, képzetét a világban meglévő arányok, formák és ritmusok megtartásával és felhasználásával egy művészi átalakítás, transzformáció útján jeleníti meg. A természeti formákból képi formák keletkeznek. Ezek a szubjektív eszközökkel és módon, a festő sajátos, egyéni stílusában létrejött művek optimális esetben strukturális egységet képeznek az eredeti természeti alakzatokkal. A természettel kapcsolatot kereső és azt megtaláló művész, ha érzékelte és kiválasztotta az őt megérintő jelenséget, analizálja, majd átalakítja, absztrahálja. A formák gazdagsága, sokszínűsége, részleteinek finomsága mind alkalmas képzeletünk, látásunk, ítélőképességünk bővítésére. „Látási képességünk fejlesztése azzal jár, hogy a valóság iránti intellektuális fogékonyságunk is erősödik…” – írta Kepes György festőművész, a modern képzőművészet egyik nagy teoretikusa A világ új képe a művészetben és a tudományban című könyvében. Fenti idézet tükrében elmondhatjuk, hogy a művészi transzformáció a világ megismerésének egyik lehetséges útja, a jelenségek rögzítésének olyan kifejezésmódja, amely közelebb áll a jelenség lényegéhez, mint annak realisztikus, avagy képileg pontos ábrázolása.

Kőrösi Papp Kálmán is az a festő, akinek műveivel való kapcsolata: személyes szellemi kapcsolat. Festészete olyan életgyakorlat, amely felfedező, megismerő, analizáló és megvalósító működése folytán materiális eszközök igénybevételével ugyan, de – mondhatni – tisztán szellemi tevékenységgé válik. Honnan ez a nagyfokú ráérzés a körülöttünk lévő világ létének látható, avagy csupán sejthető rezdüléseire? Mitől oly fogékony erre a mindent átölelő rendre?

Őt idézem: „Még a ’60-as években éjszaka indultam a Mária Valéria-telepről az Üllői út felé. Sehol egy fényforrás, épület, forgalom, fényszennyezés. Az úton haladva rám borult a kristálytiszta csillagos ég félgömbje. Az érzés, hogy kint vagyok a világűrben, egyedül, körülvéve a holddal és a csillagokkal, olyan volt, mint egy varázslat.” Az ember, de különösen a művészember látomása a képzelete számára: szépség és varázs.

Hamvas írja a Tabula smaragdina című művében: „A látomás az embert magához vonzza. Ezt tudjuk. Az imagináció a látványra tapad, és önmagát e látvány képére és hasonlatosságára átalakítja, vagyis a látomást megvalósítja.” Íme a látványtól elragadtatott művész, aki az immár benne élő látomást alkotja újra meg újra műveiben.

Kőrösi Papp Kálmán az 1960-as években kezdett festészetet tanulni, mestere Kling György volt. Már korai, figurális, statikus szerkezetű műveiben is fellelhető a gondolati festészet és a misztérium irányába való kitekintés. Majd a posztimpresszionista hatások megjelenése dinamikusabb formákat, szerkesztésmódot eredményez, és színhasználata is sokrétűbb lesz. Az ábrázoló festészettől való fokozatos eltávolodása következtében egyre inkább előtérbe kerül a felszín alatti-mögötti rétegek vizsgálata, a táj, a tárgyak, az anyag, a tárgyi világ formai összetétele, szerkezete. A természet inspiráló tényezővé válik, belőle színek, kompozíciók keletkeznek, a motívumok átalakulnak szín-térré, szín-árnyalatokká. 1974-ben végre Bálint Endre biztatására megrendezi első önálló kiállítását. Egy évvel később már így ír róla Mezei Ottó: „a motívum s a motívummal összeszövődő szín-tér jellege, a kettő kapcsolódása, hidegbe vagy melegbe fordulása, a kettő egyensúlya vagy az egyik hangsúlyos értéke közvetíti a művész sajátos viszonyát egy-egy tárgyhoz vagy a természethez, s miközben ezt a viszonyt, ezt a kapcsolódást próbáljuk kitapintani – hol bizonytalanul, hol egy-egy tárgyi fogódzótól felbátorodva –, egyre inkább a színek világára figyelünk, mintha csak különböző erővel megszólaló hangok lennének, s ezek az így felhangzó színek, a tárgyi utalástól már függetlenül, önmagukra utaltan és egységesen bontakoztatják ki érzelmi, hangulati gazdagságukat.”

Tudjuk, az érzékszerveink által tapasztaltak segítséget nyújthatnak a természeti alakzatok, a természeti rend összefüggéseinek befogadásához, megismeréséhez, feldolgozásához, végső soron a velük való azonosuláshoz. A képalkotás célja sem csupán absztrakciók felvonultatása, bemutatása, hanem inkább a tartalmi tartományok felfedése a láttató látvány és a képi szimbólumok segítségével. Hiszen a képi absztrakció a fogalmi gondolkodás kifejeződése, materializálódása. Ezért a festő, jó esetben, megtalálja azt a biztos pontot, ahonnan kiindulva a képi megjelenítés magában hordozza annak tartalmát, mondanivalóját, üzenetét is. Ehhez az szükséges, hogy az alkotó felismerje az általa fontosnak, érdekesnek tartott jelenségek materiális és szellemi egységét, a kozmikus összefüggéseket. Kőrösi Papp Kálmán művei valóban a kozmikus életérzéshez kapcsolódnak. „Célom átélhetőbbé tétele annak, hogy egyek vagyunk az univerzummal. Bennünk lüktet a világegyetem, fontos alkotórészei vagyunk, felelős alkotórészei. Sorsunk összefügg ezzel az irdatlan energiával. Képeim olyan villanások, amelyek sajátos formavilággal próbálnak megfelelni ennek az életérzésnek” – írja műveiről. A látszólag könnyed vonalak, színfoltok, laza kompozíciók mögött fegyelmezettségből fakadó feszültség vibrál. A mikrokozmosszal próbálja összekapcsolni a makrokozmoszt. A végtelenül kicsi, mikroszkopikus formák együtt jelentkeznek a végtelenül nagy, az univerzum jelenségeire utaló formákkal. Az atomok és a csillagok mint művészi analógiák modelljei és megtestesítői jelennek meg előttünk. Talán nem véletlen, hogy öt évvel ezelőtti kiállításának Kőrösi Papp a Kozmikus analógiák címet adta. De az egyes művek is hordozzák, elnevezésükben is, mind a természeti őselemek és a világegyetem jelenségei iránti tiszteletet, mind a mitológiák emlékezetét, mind a keletkezés – létezés – pusztulás hármasságának körforgásához rendelt ismereteink és vágyaink művészi megfogalmazását. Álljon itt példának néhány: A föld emlékezete, Tűzfészek, Tűzgömb, Vízgömb, Spirál, Tágulás, Égi város, A fekete nap fohásza, Rácsozat, Gyöngyök születése, Emlékcsapda, Várakozás, Kapcsolat, Nyugtalanság.

Az energiák szabad áramlásának egy pillanatfelvételben megállított és rögzített megnyilvánulási formái ezek a művek. A kozmosz dimenziói és rendszerei tárják fel itt végtelen lényüket, a folyamatosan változó és végtelenné összeálló lét összefüggéseinek bemutatása zajlik. A festő célja világos: megtalálni a kapcsolatot a kozmikus jelenségek között. Mondják, eme rendszerek felfedése, leírása, bemutatása egyoldalúan, csupán fizikai, természettudományos, avagy elméleti matematikai módszerekkel ellenkezik az alkotó, teremtő képzelettel és a teremtő szellemi energiával. A világegység üzenetének átadása tehát absztrakt eszmék, filozófiai feltevések és tételek, avagy elkötelezett és tartalmas műalkotások közvetítése révén lehetséges. Festmények esetében a ritmikus szerkezetű, harmonikus arányú, részleteiben is élő, mégis egységes kompozíciójú absztrakciók vezethetnek bennünket ezen üzenet megtalálásához.

Kőrösi Papp Kálmán eddigi életműve is jó példa az analizálva kutató-kereső és találó festő bemutatására. Gyönyörködhetünk a képeiben, amelyek spirituális értelemben átsegíthetnek bennünket a kozmoszba.

Végezetül álljon itt egy rövid idézet Hamvas Béla Scientia sacra címűművéből: „A művészi tevékenység az egyetlen, amely a tevékenység eredeti értelmét megőrizte és megtartotta: szellemi szolgálat maradt, amely a világot szebbé teszi.”

Felhasznált irodalom:

Kőrösi Papp Kálmán: Önéletrajz, kézirat, 2010.

Mezei Ottó: Kőrösi Papp Kálmán képeiről, kézirat, 1975.

Kepes György: A világ új képe a művészetben és a tudományban, Corvina Kiadó, 1979, 7.

John Constable: Comment on his painting, the Lock. Idézi: Kepes Gy. i. m. 271.

Hamvas Béla: Tabula smaragdina. Életünk-könyvek, 1994, 291.

Hamvas Béla: Scientia sacra. MEDIO Kiadó, I. kötet, 292.

Konferencia

A gyerekirodalom nagykorúsítása

Program

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben