×

holnap újra; mélyén dereng; friss illatával; tavasszal majd

Villányi László

2011 // 02
holnap újra

Két éjszaka vagy már távol,
de holnap újra ölembe ülsz,
átölelsz álmoddal.

mélyén dereng

Néhány hete felolvastam neked, de érvényes
most lett életünkben (miután ledőltünk,
s csak félig húztad el a zöld sötétítő
függönyt) Li Li-veng tétele: „A délutáni
alvás kétszer akkora gyönyörűség, mint az
éjszakai.” Őt igazolja az is, amit ébredésünk
után mesélsz: mosolyogva aludtam melletted.

friss illatával

Időben kell nekilátni, s az sem baj, ha marad
egy-egy ránc, fogalmazódott meg bennem
az aranyszabály, s ettől kezdve élveztem,
orromban a ruha friss illatával, hogy lendül
kezem, s nyomában kisimul a gyűrött anyag,
de nem hittem volna, egyszer majd öröm lesz
életemben: két ing között vasalhatom blúzodat.

tavasszal majd

Mutatod, a Bartók Béla út elején, milyen hamar
megfáradt az egyik fa, november közepére
már elengedte összes levelét, míg a másik
ragaszkodik színes világához. Tavasszal majd
megfigyeljük, melyikük lesz lassú, nem törődve
mások könnyelmű nyílásával, s melyikük lesz
türelmetlen, akar mielőbb teljes pompájában virulni.

Események

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs áprilisi száma

Bővebben

Az előző lapszám letöltése pdf-ben