Az Erdély nevű tengeren hajózom; A gépész neve; Menetrend szerint
Karácsonyi Zsolt
2011 // 02
Az Erdély nevű tengeren hajózom
Az Erdély nevű tengeren hajózom,
ha felszáll a köd:
ellátok a Nyulak szigetéig.
Ugrándoznak és a süllyedő Budapestről beszélnek,
a Pozsony nevű csillárról,
ami ott lebeg
nyolcszáz méterrrel a tengerszint felett.
Mióta elsüllyedt minden:
emlékszem az egészre újra,
hogy pontosan ki voltam, és
miért szálltam fel erre a hajóra.
Három éve, hogy az égi szirének
elrabolták a vén kapitányt,
alhadnagy vagyok,
és nincs mellettem
csak egyetlenegy fényteli társ.
De a fenti vizek felé hajózom,
és minden engedély a zsebemben,
célirányba fordítom a vitorlát,
és elhajózom már,
egészen el.
A gépész neve
A képteli égen
forgat az újonc, aki
harminc éve, hogy eljött,
és sivataggá tette a kertet,
mondván: ő az oázis.
Szomjas földek, száraz angyali tollak
rejtik a lába nyomát.
Lapozgatom a forgatókönyvet,
minden a régi terv szerint halad:
a hajó célba ér,
a lándzsa célba ér,
a szívem célba ér.
Kinyitom az üres mozi ajtaját,
akire várok: régóta nincsen itt.
Menetrend szerint
Idelent
csavarognak a holtak, az élők,
összevegyülnek, szétválnak,
a felhők közt akadozva
jutnak át, késik a menetrend szerinti járat.
A mennyország se-zárva-se-nyitva állapotáról
elmélkedik az a bizonyos melankolikus angyal,
méricskéli a valóság és a lehetőségek közti sávot,
bal szárnyánál a menny kapuját,
jobb szárnyánál a poklokat rázó
kezdeti szelek süvítenek el,
és az égbolt egyiptomi homokviharoktól vöröslik.
Ezek szerint itt az idő, ezek szerint nagyon is távol
került az élő önmagától.
De a téli világ közepén ott sétál a vén unikornis,
ifjú oroszlán simogatja sörényét,
a befagyott hold tükrén angyali korcsolyaverseny –
pávák ezrei figyelik,
pápaszemekkel persze.
Az a melankolikus angyal
szárnyaival ekkor hasítja végképp ketté az időt.
Állunk az egyik parton, mosolygunk,
nem is olyan
fárasztó ez a
menetrend szerinti tél.