Népdal
Kinek bánattal van dolga,
akassza a toronygombra,
hogy ott kedvére lobogjon,
csak tovább ne szaporodjon.
Az a bánat engem illet,
nekem szabták azt az inget,
engem szorít három hete,
mégsem tudom, mi a neve.
Mikor suttyó legény voltam,
olyan virágot szagoltam,
hogy a könnyem mind kicsordult,
szirmáról a méh lefordult.
Azóta sem kell a virág,
farral forog rám a világ,
magához húz nemsokára
édesanyám rózsafája.
Kata-strófák
Vízen ring a katamarán,
tenyerem a Kata farán,
s huncut ujjam alatt nyomba’
nyílik jó kis katakomba.
Rejtelmeit átkutatom,
s már egész lényem kataton,
de rándul a Kata izma:
nem lesz ebből kataklizma?
Jaj, most részegít a víz is –
beindult a katalízis.
Katicám, puella pulchra,
máskor ne ülj katapultra,
mert kerülhetsz katafalkra,
és én mászhatok a falra.
Jó, hogy itt vagy énmellettem,
kis híján katalán lettem.
Ráolvasás
A
FÖLD
FOGANT
É L E T E T
MIKÉNT AZT
ISTEN AKARTA
ÉLET KELTETTE
NEMEK SZERELMÉT
SZERELEM TÁPLÁLTA
SZÉP VÁLTOZÓ VILÁGÁT
A VÁLTOZÓ VILÁGBAN
ELFAJZOTT SZERELEM
NEM TUDHAT NEMZENI
KÉPTELEN SZÜLNI
FIÁT FELFALJA
MEGRONTJA
LÁNYÁT
KÍNOK
NÉLKÜL
HOZZA
VILÁGRA
RENDELT
HALÁLÁT*
* Aki e nyílhegyet magának megszerzi, fölmondja a reggeli-esteli imával, annak magva sohase szakadjon, lánya ne legyen se meddő, se céda, lábas jószági hízzanak kövérre! Földjének halmai-völgyei láttán gondoljon egyre csak szerelmes párjára, s arra, hogy tudhattak ezt-azt a vének.
