×

Mélyfúrások József Attila műveiben

Cseke Ákos – Tverdota György: A tisztaság könyve

Rónay László

2011 // 01
A huszadik századi magyar irodalom egyik legnagyobbja életművének értékelése nem mentes szenvedélyes vitáktól. Ugyanakkor az eszmecserék közelebb visznek megértéséhez. Most újabb kötet kínál alkalmat arra, hogy szembesüljünk az értékelés olyan lehetőségeivel, amelyekről eddig kevés szó esett, vagy alaposabb kifejtésükre nem került sor.

Cseke Ákos és Tverdota György közös kötete A tisztaság könyve. A tisztaság kétféle értelemben szerepel. Egyrészt erkölcsi fogalom és kötelesség, tehát a filozófia és etika nézőpontjából megvilágítva és József Attila lírájára vetítve, másrészt mint a francia tiszta költészet jelenléte és hatása, elsősorban a Medáliák-ciklusban.

Cseke Ákos és Tverdota György elemzésének felépítése nagyjából hasonló. A választott téma alapos kifejtése után annak elemeit keresik, mutatják föl József Attila lírájának egyes szakaszaiban, melyek ilyesformán etikai és poétikai vonatkozásban is teltebbek, gazdagabbak, az eddigieknél árnyaltabbak. „Két alapvető problémát próbáltunk meg alaposabban megvizsgálni – olvassuk az Elöljáróban –: az ember egzisztenciális tisztaságvágyát, illetve a költői tisztaság és a »tiszta költészet« problémáját”. A vizsgálat még így, szűkítve sem egyszerű, hisz a filozófia történetében alig-alig akad olyan szerző, akinél ne bukkanna föl a tisztaság fogalma és erkölcsi parancsa, amely megvalósítandó magatartásként a hétköznapi embernek is vágya. A bölcselettől elvonatkoztatva, de hatásától mégsem érintetlenül vallási előírás is, különböző rítusok és szertartások által elérhetőnek vélt célok, imádságok, könyörgések gyakori vezéreszménye. Ezeket tárja föl munkája első, rendkívül tanulságos részében Cseke Ákos. Tanulságos, hiszen a tisztaság vágya korunk emberének tudatában sem homályosult el, ám rengeteg tényező hat ellene, teszi kérdésessé, érdemes-e tisztán élni, a tisztaságra törekedni.

A keresztény szemlélet szerint Jézus szíve, amelyet dárda döfött át, a legtisztább szív, a keresztáldozatban a kegyelem forrása lett, s kegyelmi jelenlétét mindenkor megtapasztalhatják és bűntelenné válhatnak, akik a keresztáldozatnak is részeseivé válnak a szentáldozásban. (A szent szív tiszteletére misét mondanak, litániát imádkoznak.) Bultmann megállapítása szerint „a zsidó vallásos tudatban csakúgy, mint a görögségben, az egyes ember, az individuum önálló akarata és adott esetben tisztaságvágya nem kap különleges hangsúlyt, az ember mindkét kultúrában elsősorban egy közösség tagjaként jelentkezik, legyen szó bár kozmikus közösségről, mint a görögöknél, ahol az egyén az igazi valóság, a teljesség: az egész, a természet és az állam része, vagy pedig nemzeti közösségről, mint a zsidók esetében, ahol Isten kiválasztott népének tagjaként és a zsidó történelem részeseként jelenik meg”.

A tisztaságfelfogás Krisztus által teljesen új dimenzióban jelenik meg, s alakítja a hívők tudatát, valamint az európai kultúrát, amikor – szakítva a hagyományokkal – a lélek belső adottságához és megvalósítandó lehetőségéhez rendeli hozzá a tisztaságot. A tisztaság ebben az értelemben bűntelenség, amely Isten gyermekeinek esélye és osztályrésze. „Ti már tiszták vagytok ama beszéd által, amit szóltam néktek” – olvassuk János evangéliumában (15,3), azaz Jézus szavai, közvetetten pedig az imádságok, megtisztítják szívünket, lelkünket.

Cseke Ákos tanulmánya első részének méltatása filozófiai szaklapba illenék. Tudnunk kell azonban, hogy ez a hatalmas alapozás voltaképp az Egy tiszta költő – A tisztaság fogalma József Attila költészetében című elemzést készíti elő. 1924 és 1926 között a költőnek „szinte nincs olyan verse, amelyben a tiszta, tisztaság szavak valamilyen értelemben elő ne kerülnének”, s a későbbiekben is fontos a szerepe lírájában a lelki és formai tisztaságnak, s a tisztaság meghatározásával él jelentékenynek érzett költőelődeinek méltatásaiban is. Cseke Ákos jogosan figyelmeztet arra, hogy József Attila költészetének jellemzésekor kortársai is gyakran írják le a „tisztaság” fogalmát, sokszor evangéliumi értelemben is. „Boldogok a tisztaszívűek” – hangzott a Hegyi beszédben, s József Attila még válságos korszakaiban is megőrizte a gyermek tisztaszívűségének adottságát. Nem véletlen, hogy a gondolkodására rezonáló Pilinszky János így írt róla: „Hogy mennyiben volt rokon József Attila sorsa Jézuséval, hogy mi volt benne jézusi? A tisztasága. Szelíd ereje, amely nem tűrte a kompromisszumot. Persze ő, mint ember, nyilván telve volt emberi gyengékkel, de mint művész makulátlan volt, s művészi sorsa valóban az áldozati bárányéhoz hasonlított.”

Cseke Ákos arra tesz kísérletet tanulmányában, hogy kiegészítse, gazdagítsa Széles Klára korábbi meglátásait. Ehhez először tisztázza a téma szempontjából kiaknázható szövegeket, amelyekben a „tisztaság” szinonimái is föllelhetők. Úgy ítéli, hogy 1923-ban több olyan verset is írt, amelyekben a tisztaság elméletét körvonalazta. A Magyarokban például: „Ó jaj, mi igazán tiszták vagyunk, / Nekünk nyisson ajtót a reménység!” Ennél teljesebben írja körül a tisztaságot a Tanítások, amelynek hangnemét joggal nevezi profetikusnak a monográfus. József Attila a közönyös világból a „magosba dobná” szavait, hogy elérjen oda, ahová a mise felszólítása révén az imádkozó ember ugyancsak törekszik: „Emeljétek fel szíveteket! – Fölemeltük az Úrhoz.” Izgalmas és nyitott kérdés, József Attila szemléletére hatott, hathatott-e Giovanni Papini Krisztus története című műve, az azonban bizonyos, hogy ezekben a években egy új etika körvonalazódott gondolkodásában, amely „circa olyan arányban tér el az új testamentumtól, amilyen arányban az új testamentum az ótól. Így akarta elérni élete értelmét, amely szervesen összefügg az Isten-hittel”.

Az új, aktivista etika esztétikaivá alakítására Gáspár Ervin tett kísérletet Útban az új etika felé című tanulmányában, amely egy szélesebb művészetszemlélet legfontosabb dokumentuma, s nyilván hatással volt József Attilára. Ő azonban nem az avantgárd konstruktivizmusát tekintette mintájának, hanem „az igaz művészet konstruktivizmusát”, amelybe a tisztultabb jövőért vívott küzdelem is beleértendő.

Bizonyára sok vitára adhat alkalmat Cseke Ákosnak a József Attilával foglalkozó szakirodalomban igen gyakran emlegetett Tiszta szívvel-hez fűzött kommentárja. Szerinte a vers egy, a zsoltárokból kölcsönzött kifejezéssel („tiszta szív”) és evangéliumi utalással („nincsen apám, se anyám” – amivel Jézus figyelmeztetésére utal, miszerint aki őt akarja követni, hagyja el apját és anyját) az ember „bűnre való készségét”, nem a keresztény Magyarországgal való szembenállást, netán szakítását fogalmazta meg. A szentírási utalások környezetében teszi egyértelművé saját esendő, bűnre hajlamos voltát, azaz egy ideális magatartás eszményét mutatja fel, amit követnie, megvalósítania kellene, ha erre esendő volta (és a világ ellenségessége) lehetőséget kínálna. Ha belegondolunk, az emberi lét keresztényi értelmezésének vagyunk tanúi ezekben a költeményekben: az eredendő bűn nyomása alatt élő ember Isten felé törekvését a kegyelem segíti. József Attilánál a kegyelem ekkor még nem tényező, de Isten felé törekvése kétségtelen. Ebben szinte kegyelmi erővel segítette a szerelem, amely ilyen összefüggésben motiválja a korszak verseit. A szerelmes költeményekben egyszerre van jelen a szeretetre, megértésre való vágyakozás, egyfajta metafizikai távlatban, másrészt a beteljesedés reményében, valós emberi tartalmat nyerve. Ez a kettősség József Attila lírájának mindvégig jellemzője marad: egyszerre „látott” szívével és logikáját mozgósítva, gyermekként és érett, világmagyarázó bölcsként. (A szerelem metafizikus távlatát a tanulmány szerzője a Vágó Márta-levelezésben mélyrehatóan tárja föl.)

A harmincas évek elejétől változik a költő szemlélete s vele a tisztaságról alkotott képe. Az Irodalom és szocializmusban kifejtettek a harmincas évek több versének is elméleti megalapozását adják. Cseke Ákos példaképp említi az Elégiát és A város peremén-t. Az ekkortájt a költő által bírált skolasztikus szemlélet mégsem múlt el lírai következmények nélkül: az Ódában „nemcsak az alapséma, a nyugalom és a változás dialektikája utal a skolasztikus fizikai-metafizikai szótár használatára; a vers több további ponton is, úgy tűnik, ezzel a fogalmi kerettel foglalkozik”. És egy nagyon találó észrevétel: „…az Óda mintegy kicseréli Isten fogalmát a szerelem valóságával, és a szerelmes együttlét roppant vágyával helyettesíti, melyben a férfi előbb »verődve földön és égbolton« kiáltja szét örömét és fájdalmát, majd képzeletben, emlékezetében, lelkében átéli a beteljesülés, a teljesség pillanatait; és amelynek analogonja mindaz a folyamatos mozgás, átváltozás, metamorfózis, ami a világ életét adja.”

Az Óda elemzése, ihletésének, versképző elgondolásának feltárása Cseke Ákos érdekes, nagy erudícióval írt tanulmányának csúcspontja, a filológia és beleélés együttesének példamutató megvalósulása. Esetleg – hangsúlyozom: esetleg – az itt kifejtettek gazdagításához egypár gondolattal hozzájárulhat az Énekek énekének néhány motívumával való összevetés is.

A tisztaság megjelenését József Attila költészetében egészen más nézőpontból vizsgálja és világítja meg Tverdota György Egy talált tárgy megtisztítása című tanulmányában, amelyben a tiszta költészet kérdéskörét vizsgálja. Mivel kutatásai során kevés jelét tapasztalta, hogy a költőre hatott volna a francia szürrealista költészet, más irányban tájékozódva jutott el azokhoz az olykor szenvedélyes eszmecserékhez, amelyek József Attila párizsi tartózkodása idején kavarták föl a francia irodalmi életet. Így jutott el ahhoz a viszonyhoz, amely a költő és a tiszta költészet között teremtett kapcsolatot.

A Franciaországban kibontakozó vita előzményeit áttekintve Paul Valéry Lucien Fabre Az Istennő megismerése című verseskönyvéhez írt bevezetésére utal, amelyben először jelent meg figyelmet keltő módon a tiszta költészet jelzős szerkezet. Valéry szerint a költészetben rengeteg olyan téma kapott hangot, amelyeknek nem ott a helyük. A tizenkilencedik század lírájának szerinte az volt az egyik legfontosabb újdonsága, hogy a költészet elvált „minden tőle idegen anyagtól”. A fordulat kezdeményezőjének Poe-t, de igazi megvalósítójának a Poe-t fordító Baudelaire-t mutatta. Amint fogalmazott: Baudelaire-rel kezdődött „a tökéletességre törekvés, amely kizárólag önmagával törődik”. Mallarmé meghatározása szerint a költők visszaveszik sajátjukat a zenétől (ez a szimbolizmus lényegére utal). Mallarmét Valéry a tiszta költészet legkiemelkedőbb alakjaként tisztelte.

Valéry előszava, az általa körvonalazott poétikai modell meglepően nagy visszhangot keltett, melynek legfontosabb részleteit alaposan elemzi Tverdota György. Elsőként azt a kérdést kellett tisztázni, létezik-e tiszta költészet. Aztán félig-meddig mellékvágányra került az eszmecsere: vajon ki használta elsőként a tiszta költészet meghatározást. Igazán elegánsan Albert Thibaudet viselkedett: ő már 1911-ben megjelent Mallarmé-monográfiájának Az Abszolútum keresése című fejezetében fölvázolta a tiszta költészet egyfajta modelljét. Monográfiája akkor és ott nem keltett figyelmet, de 1926-ban, amikor második kiadásban jelent meg, már javában vitáztak a tiszta költészetről, s fejtegetései időszerűvé váltak. A fogalmat – írja – nem Bremond abbé, nem Valéry, nem is ő maga használták elsőként, hanem Mallarmé, aki ugyan ebben a formájában (tiszta költészet) nem írta le, de semmi olyat nem írt le, „ami ne lett volna alárendelve a tiszta költészet problémájának, életét a tiszta költészetre tette föl, azért vetett kockát, hogy legyőzze a véletlent, amely beszennyezi”.

A francia kritika a tiszta költészet mibenlétét és kezdeteit kutatva hamarosan Racine-ig ásott visszafelé, Tverdota azonban más előzményekre mutat rá: a német klasszikus filozófiára, abban is Kant Az ítélőerő kritikájára, amelyben a szép érdek nélküli tetszésére figyelmeztet, emellett – Cseke Ákossal egyetértve – Schellingre és a francia romantikus lírára.

A tiszta költészet körüli vita egyre szenvedélyesebb lett. Ebben nagy része volt Bremond abbé előadásának (Discours sur la Poésie Pure), amelyet 1925-ben tartott az Akadémián. Elgondolása szerint a költészet titokzatos valósága a tiszta költészet. Részletesen és nem kis ellenkezést keltve beszélt a költészet „tisztátalanságáról”. „Oktatni: elmesélni, lefesteni, megborzongatni, könnyeket kicsalni, ehhez bőven elegendő a próza, amelynek ez a természetes tárgya. Tisztátalan, egyszóval, az ékesszólás.”

Az abbé azokkal is vitázott, akik a vers megtisztítását a forma aprólékos csiszolgatásával hitték elérhetni, s ezzel voltaképp Valéry elképzeléseit is vitatta. Nézete szerint a költészet az imádság utolérésére törekszik, azaz célja a poésie raisontól való teljes elszakadás. Ezzel az elképzelésével szállt szembe Paul Sanday, aki a magyar újságírók körében is megbecsült személyiség volt, halálakor Ignotus írt róla búcsúztatót A Tollban, 1929-ben. Érvelése szerint a szimbolisták nem tagadták meg a vers zeneiségét, hanem a zene égisze alatt „a túl közvetlen prózaiságtól, moralizálástól, didaxistól akartak megszabadulni, s ez helyeselhető. Ez azonban nem jogosít fel senkit arra, hogy a poésie musique-ot szembehelyezze a poésie raisonnal, és ezáltal az értelmet kiátkozza.” A költészetet – Voltaire-re utalva – „a lélek zenéjének” nevezte, hite szerint Mallarmé elképzelésével harmonizálva.

Anélkül, hogy részletesen idéznénk a Tverdota György által filológiai alapossággal, ugyanakkor nem kevés iróniával bemutatott vita további részleteit, szólnunk kell Valéry koncepciójáról, már csak azért is, mert a tiszta költészetről folytatott eszmecseréknek az ő idézett előszava volt a kezdeményezője. Az Előszóban felsorolt költőietlen elemek azzal a következménnyel jártak, hogy a remekmű kritériumai alaposan megszigorodtak. Ezeknek Valéry értékítélete szerint csak Mallarmé felelt meg: „Az én számomra – írta –, egy olyan ember vonásaival, aki jelleméért és kedvességéért a legszeretetreméltóbb, ő képviselte a költészetben való hit legvégletesebb tisztaságát.”

A poésie pure magyarországi megismertetésében (is) Gyergyai Albertnek volt a legnagyobb szerepe. A Nyugatban rendszeresen nyomon követte a francia irodalom legfontosabb fejleményeit, s ezek közül Valéry lírájához és poétikai nézeteihez kiváltképp vonzódott, megbűvölte az író „roppant intellektusa”, s rendkívül pontosan jellemezte törekvését: „Valéry a költészetet anyagtalannak, »poésie pure«-nak óhajtja, megtisztítva minden földi, minden kényszerű vonatkozástól, tárgyak nélkül, ékesszólás nélkül, érzelmi kapcsolatok nélkül, tökéletesnek, mint az Eszmét, függetlennek, mint a muzsikát, s amely így, érthető módon, csak csodaképp, csak kivételesen sikerülhet.”

A magyar olvasók a tiszta költészet értelmezése körül kirobbant franciaországi vitáról is értesülhettek M. Pogány Béla Párizsi leveléből, amely 1927-ben jelent meg a Pandorában. (A vitára a jelek szerint József Attila is ekkor figyelt föl.) A vita tanulságairól Németh Andor is írt a Dokumentumban. Írásában, Tverdota György jó érzékkel figyelmeztet erre, „a purista törekvésekkel rokon felfogásra bukkanunk, amely a költészetet akaratmegnyilvánulásként határozza meg”. Németh Andor szerint: „Ez az akarat, az életakarat: nem fejeződhetik ki gondolatokban. Minden gondolat, vágy és cél redukált formája ennek a metafizikai akaratnak. Semmiféle politikai és morális elv, semmiféle specializált törekvés nem fejezi ki ezt az akaratot maradék nélkül. A költő anyaga a szó. A szó az ő anyaga: nem az eszköze, nem közlendők továbbítására használja fel, hanem saját magát fejezi ki rajta keresztül. A költő tehát mindig teljes: magát akarja kifejezni a szavakon keresztül, nem alkalmi mondanivalókat akar közölni.” (Kommentár) Az elemzés részben a kommentátornak a költészet lényegéről vallott felfogását fejezi ki: egyrészt visszavágyódását abba a korba, amelyben a költészet ráolvasás volt; másrészt pedig az önkifejezés totalitásának igényét, elhatárolódást minden másodlagostól, részlegestől.

Kállay Miklós A legújabb líra a világirodalomban című könyvecskéjében külön fejezetet szentelt a tiszta költészetnek. Legtökéletesebb képviselőjének Valéryt tekintette, analógiájaként Stefan Georgéra hivatkozott. Meghatározásában Valéryt követi: „A tiszta költészetnek, mint új költői iránynak, az a célja, hogy ezeket a prózai elemeket a költeményben a lehetőségig csökkentse, mennél szűkebb térre szorítsa, és a tiszta költői elemeket mennél nagyobb mértékben érvényesítse.”

Az eddig elmondottak mintegy hátteréül szolgálnak Tverdota A Medáliák mint a tiszta költészet magyar mintapéldánya című, revelációként ható tanulmányához. A választást az motiválta, hogy a ciklus nem illik a költő politizáló, világnézeti versei és kései lírája tragikus árnyalatú darabjai közé sem: „A cím alá sorolt tizenkét nyolcsoros radikális homályosságával élesen elüt a többi remekműtől.”

Az elemző a költői automatizmusok rekonstrukciójára vállalkozik elsőként. Ennek során elkülöníti a legkorábbi változatokat, rekonstruálva a ciklus kialakulásának feltételeit. A legkorábbi medália ősszövegét egy Jolánnak küldött levél alapján idézi:

Barátommal egy ágyban lakom
nem is lesz hervadó liliomom
nincs gépfegyverem kövem vagy nyilam
ölni szeretnék mint mindannyian –
a lányok csak hordják a kenyereket
a lélek vén teknőc hátán lebeg
négy szantimom van mindenem kopott
ne nevessetek ki asszonyok.

Egy újabb variációjában jól érzékelhető a gondos műhelymunka, a képek finomítása:

ki égbenyúló rózsán heverek
hullajtsatok szét őszi fellegek
négy fillérem van mindenem kopott
ne nevessetek ki asszonyok.

A váratlanság sugalló ereje hatja át az egymásra rétegezett, nemegyszer ellentétes tartalmú közléseket, amelyeket dallamos versforma pántol. Ilyen típusú költeményeket pályája kezdetétől írt, s a tanulmány szerzője a ciklus kezdeményeiként méltatja őket. Ugyanakkor az ifjú lírikus az avantgárd radikális hangnemébe is beleilleszkedett. Amott fegyelmezett, dallamos forma, emitt a hagyományosnak mondható, logikus forma váratlan asszociációkkal való meghaladása – ez a Medáliák lírai alapvetése. Az avantgárdból eltanult kifejezésmódnak az a lényege, hogy „a nyelv akkor is működik, ha a kijelentésekkel nincs denotátuma a külső valóságban”. A költészetben olyan szavaknak is létjogosultságuk van, amelyeknek nincs jelentésük.

Tverdota György választ keres arra a kérdésre, hogy az aránylag zárt formában kifejezett illogikus elemeknek mi az összetartója. Idézi a 2. medáliából a következő sorokat:

Porszem mászik gyenge harmaton,
lukas nadrágom kézzel takarom,
a kis kanász sírva öleli át
kővé varázsolt tarka malacát –

És teljes joggal vitázik azzal az értelmezéssel, mely szerint ezek a sorok a költő öcsödi emlékeire utalnának. Ugyanakkor némelyik kép és sor lehetővé teszi az egyéni magyarázatot, kivált a záró két sor esetében, melyek eredeti változata úgy hangzott: „a varázsló ríva öleli át / megkövített tarka malacát”. A javítás egyik magyarázata alighanem a „megkövített” sutasága. A végső megoldás a varázslás utáni állapotot ábrázolja, a varázsló helyett „rívó” kis kanász is találóbb kép, az egész látomásos kép ebben a formában többféle értelmezést tesz lehetővé, nem homályosul el benne az avantgárdra is jellemző többértelműség.

A másik típusra példa a 4. medália első strófája:

Lehet, hogy hab vagy, cukrozott tejen,
lehet, hogy zörej, meredt éjjelen,
lehet, hogy kés vagy ónos víz alatt,
lehet, hogy gomb vagy, mely leszakadt –

Az ilyen típusú szerkezet – írja Tverdota – szabályosabb, azon persze lehet vitatkozni, hogy ez az „erősebb koherencia” a forma visszahatásának következménye-e, vagy független attól. A sorozatképzés már korábban megjelent József Attila lírájában, ennek jó néhány példáját idézi a tanulmány szerzője. Meggyőző költői erő mutatkozik meg az Örökkön háborog a tenger… kezdetű négysorosban:

Örökkön háborog a tenger
örökkön zúgnak a lombok
örökkön fájdalmas az ember
örökkön kicsik a dolgok

„Az ilyen szövegek előállításának szabálya… az, hogy a sor lezárulta után az új sorban új téma következik, a két sor között szakadék támad, amit az olvasónak újra meg újra át kell ugrani.”

A harmadik típusba azok a versek sorolhatók, amelyek mikrojeleneteket tartalmaznak. Ezekkel a „jelenetező versekkel” ugyancsak már korábban is kísérletezett a költő. Legismertebb példája a Hangya. Felépítésük aprólékosan gondos: a 3. vers tájképe „a sorozatképzés elvét is tökéletesen ki tudná elégíteni”:

Totyog, totyog a piócahalász,
bámul, bámul a sovány kanász,
lebeg, lebeg a tó fölött a gém,
gőzöl, gőzöl a friss tehénlepény.

A típusok elemzése után is nyitott kérdés, miképp kapcsolódnak egymáshoz. Vannak esetek, amikor az egyik mind a nyolc sorban jellegadó, ám ez a ritkább eset. A „törés” általában a két strófa találkozásánál észlelhető. Érdekes megfigyelése a szerzőnek, hogy a strófák felcserélése alapvetően nem változtatja meg az adott nyolc sor jelentését és hangulatát. Ebből következően az elemző természetes egységként csak a strófákra hagyatkozhat. Elgondolását József Attila szövegmódosításai is támogatják.

Az elemző radikálisan szembeszáll azokkal az elképzelésekkel, melyek a Medáliák képalkotása ösztönzőjének a szürrealizmust vélték. József Attila formálására alighanem a konstruktivizmus hatott, sokkal erősebben, mint a dadaizmus. Az avantgárd hatása nélkül nyilván nem született volna meg a ciklus, de a szerző szerint az alkotói programot másutt lehet megtalálni. A ciklust az „idomított képzelet” természetesnek tekinti. Idézem fontos megállapításai egyikét: „A költő szabad teret enged a spontán alkotóerő számára, sőt erősen számít annak közreműködésére. Ez a tér azonban nem végtelen, közömbös térség… hanem vadászmező, amelyen meghatározott irányokba, meghatározott célokkal szárnyal a képzelet.” Eközben a költő nagyszabású műalkotás-modell kimunkálásán fáradozott, amelynek két elemét mutatja ki Tverdota György a ciklusban. Az egyik az a gondolat, mely szerint a műalkotás a világegész „ekvivalense”, a makrokozmosz képzetét keltő mikrokozmosz, a másik: „a műalkotás olyan magasrendű egység, amelyben a részek föladják önállóságukat… eggyé olvadnak.” E két gondolat ösztönzése a ciklus hatásában mutatkozik meg, „a ciklust létrehozó programnak a magvát azonban legalább annyira az önkorlátozás, mint amennyire a kiválasztási műveletsor képezi”. Ezen a ponton néz szembe a Medáliák méltatója József Attila és a tiszta költészet viszonyrendszerével. A találkozás leghitelesebb tanújának Németh Andort tekinti, aki József Attila e korszakának líráját Mallarmééval hasonlítja össze. „Ugyanazt az utat járta be, mint Valéry. A nagy francia lírikus Mallarmétól talált haza. József Attila az intarziáktól. Arra a rendkívül érdekes, berakásos asztalkára emlékeztető művészetre gondolok, amelyet Attila kreált… Négysoros, dalszerű képződmények ezek, csodálatosan tarka hátú bogarak, a lírai sűrítésnek, a képtelen képalkotásnak »medáliái«.” (Miniatűrök) Ez a jellemzés nagyjából egybevág Vágó Mártáéval és Komlós Aladáréval. Utóbbi József Attila ekkori líráját a l’art pour l’art eszmekörébe sorolta, mert nem volt tekintettel a tiszta költészet elveire.

A költő a húszas évek végén a tisztaság elkötelezettje volt, elképzelése Valéryéval rokonítható, anélkül, hogy költészetük között bármiféle hasonlóság volna kimutatható. A tiszta költészet előírásai közül csak az a kívánalom nem teljesült, amely az életrajzi elemek elhagyására vonatkozott (bár Tverdota ezt cáfolja). Ugyanakkor a ciklus néhány darabja nem zárja ki a fogalmi megközelítés lehetőségét. Ez a kísérlet a tanulmánynak ugyancsak érdekes, figyelemre méltó része, de ez az egész kötetre érvényes, hiszen József Attila lírájának egyik legjellemzőbb törekvését mélyenszántó megfigyelésekkel tárja föl, kitekintve a bölcselet és a francia irodalom párhuzamos jelenségeire is. Eretnek, a tiszta költészet elveivel aligha összeegyeztethető felvetést kockáztatnék meg: vajon a Medáliák formaválasztására és hangulatának némely elemére nem hatott-e Debussy zongorasorozata, amelyet József Attila esetleg személyesen is hallgathatott franciaországi tartózkodása idején?

Magam mentségére mondanám: fontosnak éreztem a két különböző tanulmány újszerű meglátásainak ismertetését, ezért választottam a részletes leírást a bírálat helyett.

Cseke Ákos – Tverdota György: A tisztaság könyve, Universitas Kiadó, 2009.

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben