×

Vörös iszap

Ladik Katalin

2010 // 12
Az ősz a szüret, az esküvők és az 1956-os forradalomra való emlékezés ideje – gondoltam mostanáig. Ám a közelmúltban bekövetkezett katasztrófa, a vörös iszap tározójának gátszakadása más gondolatokat is ébresztett bennem. Delimir Rešicki, a kortárs horvát író azt írja az egyik novellájában: „ha a bor képes arra, hogy szüret után, évek múltán is palástot képezzen, alkoholos gélből csodálatos burkot alkosson önmaga körül, akkor a bor valóságosan él, akkor éjjel-nappal titkos, felfoghatatlan élet történik benne”. Amikor bort iszom, általában jó érzéssel, szinte élvezettel szoktam felidézni magamban íróbarátom gondolatait, a vörös iszap okozta tragédia óta azonban megkeseredik számban a vörösbor. Talán nem véletlenül éppen most ragadták meg figyelmem Hamvas Béla Patmosz II művében a következő, szerintem idevágó mondatok: „Ha a káosz a kozmoszon áttör, és azt felbontja, ez az, amit démoninak neveznek. A felfordulás áttörése a renden. A bőszültség áttörése a derűn… Démoninak lenni annyi, mint áldozatra képtelennek lenni, mint nem tudni belátni, megérteni, engedni, adni, szelídnek lenni, békében élni. Annyi, mint feldúltnak és zaklatottnak maradni a primordiális káosz éjszakájában… Amikor valaki az önmagához való görcsöt nem tudja felrobbantani, és zavaros mélységben marad. Ez a sötét düh, amelyet nem váltottak át világossággá. Ez a kemény és keserű és feldúlt inferno, amely a fény világából önmagát kizárta.” Ez idő alatt, amíg ezeket a sorokat idemásoltam, az MR1 Kossuth Rádió Esti séta című műsorát hallgattam, amelyben honfitársam és íróbarátom, Balázs Attila szerkesztő kolléganőjével, Völgyi Tóth Zsuzsával kalauzolt az éterben Budapest utcáin. A rádióhullámok élő burkot alkottak körém, amelyben a tizennyolc éves Ágh István költőt láttam képzeletemben, amint a Hősök terén egy pocsolyában fekszik 1956. október 25-én, majd azt is láttam, amint a tizenhat éves Magyar Katalin önkéntes ápolónő őt a kórházban ápolja, akit nem sokkal ezután, mentés közben brutálisan meggyilkolnak a Szófia utcában. Az ő vére festette vörösre a Szófia utcát. Magyar Katalint háromszor temették újra. Immár harmadik sírhelyén nyugszik. Magamat is láttam tizennégy évesen 1956 októberében, amint az udvar végében levő szalmakazalról leugrottam, és azt hittem, hogy a hasamban felszakadt valami, azért csorog le a vér a combomon. Nagyon megijedtem, és sírva bújtam el a szalmakazalban. Végül szégyenkezve bevallottam anyukámnak a történteket. Ő megnyugtatott, és sóhajtva csak annyit mondott, hogy most már nagylány lettél, és vigyázz magadra, kislányom. Azt is láttam, amint egy évvel később Újvidék belvárosába költöztünk ötödmagammal egy omladozó, földszintes bérház egyszobás lakásába. A szomszédasszony német menyének műlába volt. Mennyire megcsodáltam, amikor az a német nő mosóporral mosott ruhát egy lavórban! Akkor láttam először mosóport. És műlábat is. Október 25-én van a születésnapom. Nem szoktam ilyenkor ajándékot kapni. De azon a nyáron vettünk egy divatos, kék pöttyös ruhát. Akkor már tizenöt éves voltam, és kellett egy rendes ruha, mert az Újvidéki Rádió az Adriára vitte jutalomüdülésre a gyermekszínjátszó csoport néhány tagját. Én is közéjük tartoztam. A tengerparti nyaraláson egy életre szóló sebhelyet szereztem a szemöldököm fölött. Valaki fejbe vágott egy párnával, én pedig beleütöttem homlokom a vaságyba. A seb nehezen gyógyult, és a tengervízben mindig kinyílt és vérezni kezdett. Püspöklilára festette a tengert körülöttem. Így kötöttem vérszerződést a tengerrel.

Sokkal később, a nyolcvanas évek közepén, az Adria Hvar szigetén, egy elhagyott öbölben, megint bíborra festettem a tengert. Hipermangán kristályporba mártott vattacsomókat rögzítettem meztelen testemre, majd a tengerbe merültem. Amikor már a felszínen lebegtem, a hipermangán feloldódott, és bíborra festette a vattacsomókat meg a tengert körülöttem. Úgy hatott, mintha a testemből áramlott volna ki a bíbor vízsugár. Néhány év múltán a műtőasztalon kiszedtek a lábszáramból néhány visszeret. Lomha, vörös gilisztákat csíptek el és húztak ki testemből a hideg műszerek. A műtét után, amikor sorstársaimmal a betegszobában feküdtünk, és vártunk sorsunkra, süteményreceptekről beszélgettünk. Az a Marika – akinek nem sokkal később a combtövénél amputálták a lábát – mondta el nekünk a tizennyolc kanalas gyümölcsös sütemény receptjét. Azóta gyakran sütöm ezt a különböző változatban elkészíthető süteményt, amely családi és baráti körömben mindig nagy sikert arat. Az érett, félbevágott szilvát a nyers tészta tetején cukorral és fahéjjal hintem meg, és amikor megsül, újvidéki gyermekkorom bódító szilvalekvárillatát és -zamatát idézi fel bennem.

Újvidék. A nyolcvanas évek elején az új és legnagyobb sugárút – amely a vasútállomásnál kezdődött, és keresztülszelve a várost a Duna legújabb hídjával összekötötte Bácskát a Szerémséggel – a Bulevar 23. Oktobra nevet kapta. Magyarországi írók, színészek és rendezők újvidéki tartózkodásuk során meglepetéssel felfedezték fel a jeles dátumot az utca névtábláján. Csodálkozásukat fejezték ki, hogyan lehetséges ez. Újvidéken sugárutat neveztek el a magyarországi októberi eseményekről? Óvatosan kerülték a „forradalom” és az „ellenforradalom” kifejezést. Felvilágosítottam őket, hogy ez a dátum Újvidék felszabadulásának időpontja a második világháborúban. Amikor meghallották válaszom, egy ideig gondolataikba merültek, és időnként furcsán rám pillantottak, mintha kétségbe vonták volna válaszom hitelességét. Némelyikük zavarát azzal fokoztam, hogy elmeséltem az új, nevenincs hidunkhoz fűződő történetet. Az a híd egyébként a Duna túlsó partján egy alagútba torkollott, ahonnan nem folytatódott a tervezett autóúttal a szerémségi oldalon. A politikusok nem tudtak megegyezni abban, mely terv szerint épüljön és vezessen az út Belgrádig. Így aztán a Fruška Gora hegyoldalában végződött a sugárút az új híd szerémségi oldalán. A következő történetet Szendrő Iván színésztől hallottam Budapesten a hetvenes évek végén, egy szilveszteri ólomöntés alkalmával. Az újvidéki híd acélszerkezetét a budapesti Ganz-MÁVAG-ban készítették, és az acélszerkezet avatásánál ő felugrott a magas hídelemre, és ott elmondott egy vérlázító politikai költeményt. Arról is beszélt azon a szilveszteri éjszakán, hogy egy szőrös arcú lány és Haynau rémtörténetét írja éppen, és kerékpározás közben fogja eljátszani a darabot. Az összegyűlt társaságnak meglepetésként kerékpárversenyt rendezett, amelynek Tour de Merde volt a neve. Az emberekkel és a bútorokkal zsúfolt szobákon át kellett hajtani, és aki elsőnek ért a célba, egy műlábat kapott jutalmul. Én nyertem meg az első díjat. Utólag egy verset is írtam erről.

Tour de Merde

A kerék nem érinti a talajt,
a zöld harapófogókat.
Marad a csúszós árnyék,
a gőzölgő naplemente.

1999-ben Újvidéket lebombázta a NATO. Mindhárom hídja romba dőlt. A Magyarországon készült nevenincs híd is.

2002. október 9-én az Újvidéki Színházban tartott egynapos drámaíróversenyen meghívott vendégek voltunk Balázs Attilával. Ő nyerte az első díjat a szem, ha szakad avagy: szereti ön a Ladikot? című művével. A jelenet rólunk szólt, és egy Budapest–Újvidék között közlekedő nemzetközi vonaton történik.

FÉRFI 1 (merengőn): Ticsi-tócsa… És mindez tenger volt egykor, most meg milyen kicsi lett! Összeugrott, mint a pulóver a mosógépben. Vagy mi lettünk nagyok?

NŐ 1 (szemüvege felett a férfin felejti tekintetét): Most provokál?

FÉRFI 1: Most nem.

NŐ 1: Maradt tengerünk.

FÉRFI 1: Kiknek maradt?

NŐ 1: Ha úgy vesszük, mindannyiunknak.

FÉRFI 1: Nem magának vittem egyszer varrógépet a tengerre?

NŐ 1: Hétfejűt?

FÉRFI 1: Meg kis piros buldózereket, ugye?

A drámaíróverseny után, késő éjszaka Attilával lassan végigautóztunk Újvidék utcáin, megnéztük a derékba tört hidakat, a sérült épületeket, melyeknek homlokzatáról úgy mállott a vakolat, ahogyan a hetvenes évek végén egy tévéműsorban az én arcomról pergett le a megszáradt fehér iszap. Végighajtottunk a nagy sugárúton is, amely akkor már más nevet viselt. Nem ismertem fel a várost, ahol ötven évig éltem.

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben