×

Rába György: Disputa önmagammal

Albert Zsuzsa

2010 // 12
Tizenkilenc éves volt, mikor első kötete, Az Úr vadászata 1943-ban megjelent. 1946-ban az Újhold című folyóirat alapító szerkesztője, a következő évben jelenik meg második kötete. Aztán ő is az elhallgattatott költők közé kerül. Tanít, irodalomelmélettel foglalkozik, 1961-ben jelentkezik újra verseskötettel.

Korai publikációiból angyali költőnek ismerik, aki az ifjúság nyílt és ártatlan szívével fogadja a valóság dolgait. A háború és az utána következő évek során a gondolatiság és a belső feszültség alakítja ezt a nagy ívű költészetet, egy kivételes intellektus és érzékenység erejével és szentségével. Nevezhetném ezt tisztaságnak, önfeláldozásnak, hűségnek az igazsághoz, a tenyésző élet és az ember iránti szeretetnek.

Új könyvében az immár idős költő méri le az élet elébe kerülő jelenségeit, számvetés ez a líra, a könyv címének megfelelően disputál önmagával, felméri egykori és mostani arcát, ahogy a borítón szereplő Rembrandt ifjúkori és öregkori önarcképe a magáét. Az igazsághoz párbeszéden át visz az út, ha mással nem, önmagával is vitatkozik az ember.

A költő alapállása mindig a „Szeretném, ha szeretnének” Ady Endre fogalmazta vágya. A kötetnyitó Remény című gyönyörű költemény azt sugározza, amit kapni remél, „szilárd támasztékul kezet”, „a másik felé egy mosolyt”. Rába György legendás magányossága a század emberét fejezi ki, s ez a kitörési kísérlet reményt kelt, hogy van erre le­hetőség: „jósorsába holnapot olt / a csüg­gedőnek, lankadónak”. Ugyanezt a dallamot szólaltatja meg a bibliai hangvételű A bentlakóhoz, mintha a lakodalmi vendégség urához szólna, aki tiszta fehér inggel várja a kívül­reked­teket.

A tér és idő határai közé zárt, a határtalanra igényt tartó ember a lírai hős. Példázatokat ír: ifjúkorában tengerre vágyott, de a hullámok dörgésétől menekült; gyermekként körhintára, ahonnan messzire lát; vidámparki sikerekre, amiért mindenki szeretni fogja – aztán a túlélés lett egyetlen mindennapi leckéje. Regisztrálja az elébe kerülő dolgokat, az idős ember hétköznapi tetteit, álmait, emlékeit, az olvasást például, a megtévesztő átélést, ami a lét végtelen szabadságát jelenti. Rába György ars poeticája a gondolat ritka levegőjű magasából visszatérít a tapasztalat földillatú valóságába. Az olvasás egyik jelentése: „röptében megragadni / a rebbenő képzeteket / csőrükben eleven / vergődő szavakat / még élő szervezeteteket”; a másik: „kóstolja csócsálja a szavakat / adnak-e zamatot / falásnyi aromát / bizsergető érzeteket / párája vajon könnyekre fakaszt / szimatolhatsz-e kikötőket / vásári illatot falusiast… Lépten-nyomon ideális és vaskosan reális együttese. Látványban, nyelvhasználatban egyaránt, s mindig az ideális ereje nagyobb. Most sem idegen tőle az irónia, a tragédia átértékelése, míg az írástudó maga is legendává lényegül.

Önarcképek, vallomások és portrék, a megfigyelés szenvedélye és az igazmondásé. Befelé figyel akkor is, mikor pontos képet fest a megrendítően tenyésző életről, mikor a varázsló, a költő felidézi a csodát, jelen van a teremtés örömüzenetében. Része van ebben versépítésének, mérték és rímelés kötöttségéből ki-kilépő szabadságának, emelkedett és köznapi váltakozásának, amely mintegy ég és föld között lengeti. Különös régi igéket, reformáció korabeli mondatszerkezeteket sodor a vers, de él a félbehagyott gondolatok, hiányos mondatok eszközével. Megdöbbent, mikor a vers közepén lángol érzelmi csúcsa, s a végére pernye marad, szinte prózában. Vajon mit ábrázol ezzel, talán az élet parabolaívét? Amivel legnyíltabban a Palinódia: Bohó dalocska című versben néz szembe: mi lett a szárnyaló ifjúság fényéből, mondatonként egy-egy életszakasz, teremtő, veszélyeztetett, idő múltán: reménytelen növényi lét.

Nem egyetlen önarckép kerül elénk, számos példázata az egyszeri lét az időben és az Óperencián túl. A határokat feszegeti, mikor a hétköznapok szavait (menetrend, távfűtés, tüntetők) összekapcsolja a „saját nyelveken szóló természet részvétlen hallgatásával”, s egy csúf főnevet verscímben megszemélyesít: A bonyodalom hallgatása. Felhasznál hagyományos költői eszközöket: „rókák vijjognak éhségükről, / madarak csettegnek félelmükről”, hogy nagyon prózai hasonlatokkal zárjon: „ha lehetne csak úgy vállra kapni / a bonyodalmat mint egy zsák krumplit / vagy marokra mint egy kosár tűzifát”.

„Ó jaj az út lélektől lélekig” – írta Tóth Árpád, Rába György pedig A green­wichi című versében: „mert zsarnok ül fönt és ezer / kis kényurat potyogtat el / mert a szabadság végtelen / s határt nem tud sok védtelen / a másikét sem ismeri / így jaj nekem és jaj neki (…) és délköréről azt hiszi / éppen övé a green­wichi”, a földrajzi hely, amelyhez minden időt viszonyítanak. A végtelen önzés helye.

Az idős ember életében egyre fontosabb az idő. Rába György ebben a könyvében akármiről ír, az a jelen és a múlt egybevetése az örökkévaló költészetben. Heidegger szerint „A gondolkodó csak úgy válthatja meg az időt, ha megkísérli megérteni, ami a legközelebbi és a legtávolabbi az embertől: saját létét és magát a létet… A műalkotás igazsága kinyilatkoztatás, létének megnyilvánulása.”

Az életkor magaslatáról nézi és értelmezi az elébe kerülő jelenéseket, s képes eljátszani a földön kívüli létező gondolatával is. De a Marsra csak akkor érdemes leszállni, ha ettől megújul és meggyógyul az emberi faj. Mint korábbi verseiben, most sem idegen tőle a gyengéd irónia, de gyönyörű s megrendítő az Hommage, az egykori ifjú atyai pártfogójáról. Gazdagon áradó szeretettel váltja az egyszerű kijelentést: „nincsen jogom ránézni görbe szemmel”; megrendítő képekkel: „mondataiban / föl-fölizzó avartüzek lobogtak / forradalmak s jussként sírmécsesek / őrlángul éltető zsarátnokoknak”. Ha az ókorhoz fordulok tanácsért, azt mondhatnám a görögökkel: a vers kifejezési formája egyfelől a logosz, az okos beszéd, másfelől az eidosz, a szemléletesség. Kép és gondolat együttese az igazi teljesség, mint ebben a versben és Rába egész költészetében. Ki az, aki fiúi hálát érez, és azt le is írja?! Aki az idő múlásával is ugyanaz maradt, akit megtartottak „hőtároló emlékei” a nyers egyszeri létben. „Föl-fölragyogva néha” megmarad az idős ember tiszta, gyermeki arca.

„Lelki kenyér vagyon itt” – írta a bibliafordító Sylvester János, a prófétai szó ma az igaz költőé. Aki a végtelennel, az istenivel köti össze az embert, a nyelvvel, ami eszközéül adatott, s hogy az eszmét jobban megértsük, példázatokkal. Az egyik legfontosabb ezek közül, a Szőlőtőke a költő létet átalakító, teremtő géniuszát lobbantja fel. Szomjas gyökerek, csomós karok, hizlaló fény neveli a gyümölcsöt (a művet), amely átalakít, a földes órákból fölemel, s a magára ébredés öntudatában mondja: „süvegelj meg!” Ifjúság és öregség párbeszéde a versek sora, az öregkoré a jelen ideje, de a bölcs számára minden nap ünnep. Minden pillanatban jelen van a múlt, a gondolkodó egykori és jelenkori önmagával néz szembe. Az emberi egzisztencia időben és térben véges, igényünk azonban a végtelen tér és idő. Ezt fogalmazza meg legpontosabban Rába A fontos részvételben, a délkörök ideáját az emberi lét magyarázatában itt bontja ki. A térképet nézi, pedig mintha a valóságban körbefutotta volna a Földet: „Mint inait megfeszítőn / versenyagár dróton vont mustra-nyúlra / próbáltam győzni az időn” – s újrafogalmazza az ifjúi célok elérhetetlenségét. Amit a romantikus Vörösmarty úgy fogalmazott: „köszönjük, élet, áldomásidat, ez jó mulatság, férfimunka volt”, nála így hangzik: „mulatságos volt harc térrel idővel / mintsem csak kóvályogni balga fővel / vesztesként is jobb szembenézni”.

Az öregség és ifjúság párbeszéde során mindvégig jelen van az élet, a teremtett világ szeretete. Magával ragadja a csoda, hogy a magból cserje, majd berkenye, növénylegény lesz: „a teremtésben mily királyi / aminek nincsen neve sem / és csurdén csak terem terem”. A különös módhatározó a vers iramát megzökkenti, előkészíti a him­nikus zárást. A Csak egy gyermekrajzban a másik csoda, a „pont, pont, vesszőcske” is életre kel, s a vers befejezetlen mondattal zárul, mert lehetőségei határtalanok.

Nehéz dolog nem versről versre fejtegetni az összkép szövetét, akár az egynapos távlatot fogja fel meglepetésnek (Időskori), akár kérdésessé teszi, hogy érdemes volt-e legyőzni rossznak tartott indulatait (Szörnyetegeim). Minden vers új híradás az emberről, akinek egyetlen élete a vagyona, akinek jelenében sűrűsödik minden tapasztalata, jó és rossz emlékei, rácsodálkozása a hajnali napra, emberi arcokra, amelyek egyedül képesek szavak nélkül gondolatokat kifejezni, tükörképére, amelyet végigszántott az idő, a CT-lelet pedig bepillantást enged a műhelybe, „hol Kháronnal találkozom”, a küldő „előbb szabatosan kimérte meddig terjed utam”. Keserves tapasztalat, ha az ember útvesztőbe kerül saját otthonában, még keservesebb, sőt tragikus, ha ottfelejtik valahol, mint egy tárgyat. S a józan leltárból egyszerre vádirat lesz a kiszolgáltatott öregkorról.

Mégsem lehangoló a krónika, mert a feladat újdonsága egy ismeretlen világ fölfedezése, amelyben él a múlt öröme, s a jelené is, a tér és idő összefüggésének matematikán túli költői megfogalmazása pedig az idő felett győzni tudó ember diadala. Az idős ember léte túlterjed önmagán, hozzá tartozik mindaz, amivel kapcsolatba lép, mert átjárja egyéniségének ereje. A műalkotás igazsága kinyilatkoztatás, új evangélium. Látomások, történetek, elmélkedések keresik az igazságot, a lét titkát, akár egy álombeli alteregóban vagy a múló időben. „Ketten beszélgetnek, megértik egymást, majd elhallgatnak (…) a filozófus olyan barázdát húz a nyelvben, mint a földműves a földjében.” Ezt teszi Rába György. Descartes tanítása illik rá: „ha egzisztenciánk megvalósítása közben határba ütközünk, az élet, a megismerés és a szeretet határába, amely föltart, és egyúttal arra késztet, hogy fölébe kerekedve túllépjünk rajta, akkor ebben az ütközésben nem az üres semmi, hanem a korlátlan élet, a végtelen igazság és az abszolút szeretet jelenik meg életünkben…”

Rába György: Disputa önmagammal, Nagyvilág, 2010

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben