×

Macska Úr mozog

Szörényi László

2010 // 12
A cserkész: ahol tud, segít. Ilyen a nagykövet is. Ezért osztottam meg most a Spinola-kastély parkjában kétszersültemet egy őzikével. (A „most”: 1992 májusa, a Spinola-kastély pedig Genovától délkeletre fekszik a tengerparton.) Az őzikék meglepetésszerűen csatlakoztak a kerti lakoma résztvevőihez, azaz Pallavicini Alfréd és Hubert őrgrófokhoz, akik máltai lovagokként a lovagrend liguriai nyaralókastélyába hívtak meg, a díszvendég pedig Kopár István tengerészkapitány volt, aki a Salammbo nevű, Balaton 31-es típusú vitorlás hajójával 1990–91-ben körbehajózta a földet a sportszerűen kiválasztott legnehezebb hajózási útvonalon. Csevegtünk erről-arról, a két idős arisztokrata arról, hogyan bombázták az angolok Rómát a II. világháborúban, ki is kellett üríteni a magyar követséget, ahol Hubert éppen tanácsosi rangban szolgált. Szerencsére volt egy óvóhely – az én időmben is megvolt, oda dobálták be a hulladékot –, mindenki meg is úszta élve, csak a kert közepén álló, több mint száz éves píneafenyőt borotválta meg kissé az egyik bomba, a fenyő azonban – mondhatni, egy vállrándítással – a sebből oldalt kezdett nőni, és vidáman élt az én időmben is.

1992, Amerika felfedezésének 500. évfordulója Genova városát arra indította, hogy Kolumbusznak szentelt különleges világkiállítást nyisson meg. Dőlt is a turista, igaz, hogy némely gonosz történészek továbbra sem tágítottak attól, hogy Kolumbusz nem is Genovában született, az ügyes városvezetés egy régi házat restauráltatott, és ráíratta, hogy ez az Újvilág felfedezőjének szülőháza, jött is naponta húszezer japán turista fényképezni, egészen addig, amíg a ház jelenlegi tulajdonosa nem kezdett el rájuk kétcsövű vadászfegyverrel lövöldözni, mondván, hogy ez az ő háza, nem pedig Kolumbuszé, és takarodjanak tüstént a bús [öncenzurális szövegromlás]. Letartóztatták ugyan, de a város rokonszenve érezhetően mellé állt.

Volt magyar pavilon is, berendezését rábízták a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumára, amelynek akkori vezetője – egyébként akadémikus – az egyetlen magyar kormánytag volt, aki engem nagykövetként nem volt hajlandó fogadni, az általa felügyelt római és milánói kereskedelmi kirendeltségnek pedig megtiltotta a velem való kapcsolattartást. Meg is látszott a kiállításon a nemzetközi szellem: mivel minden ország a saját tengerhajózásának történetét mutatta be, egyedül a miénk koncentrált a balatoni hajózásra, mintha Zára és Fiume mindig is a régebben nemigen, az akkortájt pedig már nem nagyon létező Jugoszláviához tartozott volna…

A két derék magyar máltai őrgróf ezt a proletár internacionalizmust ellensúlyozandó hívta meg a vitéz tengerészkapitányt, aki a Kolumbusz-évforduló alkalmából újabb hajósbravúrra készült. Genovából el akart hajózni Spanyolországba, onnan pedig – pontosan követve Kolumbusz Kristóf hajóinak nyomvonalát – részt venni azon a nemzetközi vitorlásversenyen, amelynek célja a nagy genovai által felfedezett és általa San Salvadornak nevezett karibi sziget volt. Én pedig azért kellettem mindehhez, hogy ünnepélyesen elbúcsúztathassam a hajót. Végül is ez lett a világkiállítási magyar jelenlét leglátványosabb eseménye.

Nosza, készített is a kereskedelmi kirendeltség hozzáértő vezetője sebtében kinyomtatott forgatókönyvet, amelyet nekem is átnyújtottak kellő tisztelettel. Ezen szerepeltek a ceremónia egyes stációi, valahogy ekképpen:

– Nagykövet Úr érkezik

– Polgármester Úr üdvözlő szavakat mond

– Pap Úr áldást oszt

– Macska Úr mozog

– Tengerész Úr indul

Fuldokló röhögésem köhögéssé alakítva természetesen nem bocsátkoztam helyesírási problémákba, nagyköveti értekezleteken Jeszenszky Géza külügyminiszter is hiába magyarázta a derék külügyes törzsgárdának, hogy ha már mindenhová az elvtárs helyett urat írnak, azt nem kell külön nagybetűvel kiemelni, megelégedtem jelentéstani kérdésekkel. – Ki az a Pap Úr? – Sajnos, a nevét nem tudjuk a csuhásnak – szólt a válasz –, de valószínűleg katolikus. – Oké, de ki az a Macska Úr? – Nem tudjuk sajnos a nevét a komédiásnak – elégítette ki kíváncsiságomat a tudós magyar külkereskedő –, de ő játssza azt a macskát, aki a világkiállítás emblémája.

Negyvenfokos hőség volt, fehéren izzott a tenger, Polgármester Úr késett, Pap Úr kis híján hőgutát kapott, Macska Úrról – mivel a vastag jelmezen belül folyt le róla a veríték – csak az látszott, hogy nagyon szeretne végre vakarózni, csak Tengerész Úr ugrott be vidáman a hajójába egy szál trikóban, és indult a Kolumbusz által remélt Cipangu felé. Nagykövet Úr – akit szintén a gutaütés kerülgetett – leoldotta nyakkendőjét, és azzal integetett utána. Szerepem lejárván cserkészmódon szerettem volna eliszkolni, hogy még délután részt vehessek Firenzében hajdani kedves itáliai otthonom, a Harvard Egyetem Reneszánsz Kutatóintézete, azaz a Villa I Tatti jubileumi rendezvényén, ám Polgármester Úr elvonszolt a genovai városházára, hogy akkor most tárgyaljunk a tervezett budapesti világkiállításról, mert megérkezett a budapesti főpolgármester-helyettes és az a kormánybiztos asszony, aki koordinálta a terveket. A székesfővárosi nagyember macskának nehezen volt nevezhető, inkább tigrisnek vagy pumának, úrnak pedig egyáltalán nem, mert egyrészt ordított és fröcsögött, másrészt világosan leszögezte, hogy amíg ő él, Budapesten nem lesz világkiállítás, mert az hülyeség (a genovai polgármester hüledezett, és tengeri város vezetőjéhez méltón csak tátogott, illetve – olasz fordításban – előadta Morgenstern A hal éji éneke című versét), a szegény kormánybiztos asszony próbált érvelni, de hiába, én is, de méghiábban, végül otthagytam Csap és Pap Urat, hű Mercedesembe vágva magamat, rögtön eltévedtem a furfangos körforgalomban, közben kitört a vihar; így hát mire megérkeztem Firenzébe, az ünnepségnek vége volt, és csak az éjjeliőr akart rendőrt hívni, mikor becsöngettem Bernard Berenson hajdani otthonába, vagyis a Villa I Tattiba.

Minden jó, ha jó a vége: Kopár István szerencsésen megérkezett Amerikába, második lett a versenyen; a főpolgármester-helyettes később a BKV-t felügyelte; én tizenöt év múlva mégiscsak eljutottam a Villa I Tattiba; Budapesten pedig sosem lett világkiállítás.


Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben