×

Ismeretlen tájékok felfedezése

Császtvay Tünde: Éjjeli lepkevadászat. Bordélyvilág a történeti Magyarországon

Thimár Attila

2010 // 12
Immár sok évtizedes az a kutatási irány, amelyet összefoglalóan mentalitástörténetnek nevezhetünk, s amely – szemben a szellemtörténettel – nem a kiemelkedő, briliáns elmék gondolatait vizsgálja, hanem azt igyekszik tetten érni, hogy a hétköznapi emberek miként gondolkodtak az őket érintő nagy és kis kérdésekről. Míg a szellemtörténészek dolga viszonylag egyszerű, hiszen mára már kanonizált, kinyomtatott szövegekkel kell dolgozniuk, addig a mentalitástörténetet búvárlóknak a feladata nehéz, mert a sorok között meghúzódó megjegyzésekből, finom célzásokból kiindulva kell felrajzolniuk egy nagy hálót, amely lefedheti azt a gondolkodási modellt, amely egy közösségre jellemző volt az adott korszakban. Sajnos, hazánkban a mentalitástörténeti vizsgálatok inkább a régebbi korokhoz nyúlnak vissza, a 20. századi közgondolkodás mozgásait már kevésbé merik bolygatni a szakemberek. Pedig igazán érdekes lenne választ kapnunk arra, hogy a magyar társadalom, illetve annak rétegei, csoportjai – akár csak az utóbbi két évtizedben – miként vélekedtek olyan kérdésekről, hogy mennyi a munka értéke, vagy egyáltalán mi számít munkának. Miben lelik örömüket, és az öröm forrása mennyiben tárgyi természetű, vagy mennyiben kötődik egy másik emberhez? Mennyire tudják irányítani, meghatározni saját sorsukat, vagy inkább úgy érzik, hogy ki vannak szolgáltatva náluk „hatalmasabb” erőknek? Ilyen kutatások, felmérések azonban csak elenyésző számban készülnek, mint ahogy az emberek közötti érzelmi vagy testi kapcsolatok változásainak átfogó elemzése is hiányzik.

Ez utóbbi téma vizsgálata azért lenne különösen érdekes, mert abban láthatnánk válaszkísérletet egy olyan kérdésre, hogy vajon a házasságon kívüli (előtti) szexuális életről mit gondolunk manapság. Egy olyan korban, amikor egyik részről még mereven és mozdíthatatlanul élnek azok a társadalmi normatív elvárások, amelyek már nagyon sok évtizeddel ezelőtt rögzültek, másrészt – amint egy újságcikk szalagcímében olvastam nemrég – „már nem randiznak, csak sze­xel­nek az egyetemisták”. Ha lennének komoly, átfogó felmérések, akkor nemcsak saját társadalmunkról kapnánk pontosabb képet, de láthatnánk azt a változásfolyamatot is, amely a 20. század elejéhez képest lezajlott. Miként alakultak át a házasságkötési és válási szokások a II. világháború után? Hogyan módosította a partnerkapcsolatokat, amikor megjelent az „együttjárás” fogalma a magyar közgondolkodásban? Miként alakultak át a szexuális viselkedési formáink és normáink, amikor széleskörűen elterjedt a fogamzásgátló tabletták használata? Vajon az ezredforduló után felserdülő nemzedék, amelyik nem látott maga előtt követhető példákat és mintákat, milyen testi és lelki kapcsolatok megteremtésére képes?

Ha a mi napjainkat feldolgozó vizsgálatok hiányoznak is még, az ilyen kérdésekkel leírható változás elejét, illetve kiinduló állapotát dolgozta fel egy szép kiállítású és nagyon gazdag anyagot tartalmazó könyv, amely azt vizsgálja, hogy a „pajzán és fülledt” századforduló emberei miként viszonyultak a házasságon kívüli szexuális élethez és a prostitúcióhoz.

Császtvay Tünde irodalomtörténész aprólékos és tág merítésű gyűjtőmunkával szedte össze az e kérdésre vonatkozó anyagot, és egybeszerkesztette mindazt az Éjjeli lepkevadászat című könyvbe. A borítón olvasható alcím pontosítja a tartalmat: Bordélyvilág a történeti Magyarországon. Ennek a társadalmi kérdésnek egész területét (pontosabban az 1870-es és 1920-as évek közé eső időszakát) bejárhatjuk a kötet lapjait forgatva, s ha a szerző nem tekint is be minden apró zugba, olyan átfogó képet ad az olvasónak, amellyel korábban nem rendelkeztünk e pikáns téma kapcsán. Hiszen a könyv tárgya pikánsnak tartható mind a mai napig, még akkor is, ha ma már a bordélyházak és a prostitúció egészen más szerepet játszik a különféle társadalmi rétegek életében, mint egykor. Szerencsénkre az anyag bemutatását nem a titkokban vájkálók szenzációra éhes kéjelgésével teszi a szerző, hanem tárgyilagos, tényfeltáró magatartással igyekszik objektív képet rajzolni. A könyv egészén végighúzódó gondolat, hogy miként képzeljük el magunkban egységesnek a millenniumi Budapestet az építkezésekkel, a pompás felvonulásokkal, díszmagyarral, elegánsra pödört bajusszal nappali világításban, illetve modern mulatókkal, lenge, habkönnyű tüllökbe öltözött táncosnőkkel, kacér tekintetekkel és hívogató testrészekkel éjszaka. „Ha időlegesen át is adjuk magunkat a békeidős képek hangulatának, ebben az asszociációkkal és nyelvi-képi humorral játszó, egymásra-egymásnak felelgető szöveges képes albumban megtaláljuk a tükörképet is: az örömlányok szemében a szomorúságot, a félelem ijedelmét. Még akkor is, ha ez talán kevésbé tetszik. Dekadens kor. Modern kor. Válasszanak közülük” – zárja bevezetőjét Császtvay Tünde. Rámutat ezzel az örök dilemmára: amikor egy közösségben a civilizáció fejlődési szintje jelentősen megugrik, akkor az előnyökkel együtt megjelennek rögtön a hátrányok is. Embertelenné váló világ, kiszolgáltatottság.

A kötet felépítése praktikus utat követ. Az elemzés távolabbról közelít fővárosunkhoz, és először általános társadalomtörténeti adatsorokat hoz, amelyek alapján a századfordulós Budapestet elhelyezhetjük a korabeli európai nagyvárosok között. Noha nem mindenki szeret táblázatokat és számsorokat böngészni, mégis érdemes újra és újra tudomásul vennünk, hogy a századfordulón milyen rohamosan fejlődött a magyar főváros, s a „nagyvárosi jelenségek” milyen hirtelen váltottak léptéket.

A következő fejezetben megérkezünk Budapestre a vasúti pályaudvarokon keresztül (több szép képet láthatunk az épületekről), ahogy egykor az urak és úrfiak tették egy könnyed, léha látogatás céljából. Itt ismerkedünk meg azokkal a hivatalos, közigazgatási és rendőrségi rendeletekkel, amelyek a főváros félvilági életét szabályozták. S miután letettük poggyászunkat egy fogadóban vagy szállodában, szétnézhetünk, hogyan éltek itt az emberek. Mit gondoltak a házasság intézményéről és lehető megkerüléséről, mint vélekedtek az erkölcsökről, a nők helyzetéről a családban és kívüle. A századforduló kisasszonyai mennyiben követték érzelmeiket és mennyiben szükségszerű érdekeiket, amikor férjet választottak maguknak? És ha bebizonyosodott, hogy a döntés rossz volt, milyen lehetőségek, alkalmak adódtak a válásra. Azok a lányok, akik megélhetési kényszerből kerültek a nagyvárosba, hasonló útvonalon érkeztek, csak a vasúti pályaudvaroktól indulva a bordélyházi piacnak nem a keresleti, hanem a kínálati részéhez voltak kénytelenek csatlakozni. Az ő sorsukat, életük kínjait is érzékletesen mutatja be a kötet a lelki elnyomorodástól egészen a testi, orvosi problémákig.

A bevezető fejezetek után elmerülhetünk az éjszakai élet habjai között, s olvashatjuk az egykorú írók, költők, újságírók különféle benyomásait erről a világról. A szövegeket hatalmas mennyiségű kép egészíti ki: fotográfiák, rajzok, egykori dokumentumok, meghívókártyák, hirdetések és plakátok. A könyv oldal­párjain az egyes témakörök kibontását, bemutatását korabeli szöveges idézetekből és képekből komponálta meg a szerkesztő. Az elrendezés alapelve az ellenpontozás és a sokféleség egybefogása. Ezért minden oldalon olvashatunk hosszabb szövegidézeteket – többnyire elbeszélésekből vagy nagyobb lélegzetű prózai munkákból, esetleg tárcákból, illetve sokszor a hivatalos rendeletekből, szabálykönyvekből – és rövidebbeket is, amelyek között versrészleteket, néha vicceket, kuplészövegeket is találunk. Az illusztrációk is hasonlóan ellenpontozó szerkezetet mutatnak. A régi amatőr fényképfelvételek a bordélyházak életéből ugyanúgy megtalálhatók, mint a profi fotósok erotikus képei, amelyeket magángyűjtemények őriztek meg korunknak. Ez utóbbi fotók sokkal jobbak a kompozíció, a fények beállítása szempontjából, mint manapság, a tömegtermelés sodrában készülő erotikus és pornográf felvételek. Ám az aktképek és pajzán rajzok között a maguk természetességével ott állnak a művelődéstörténetnek azon dokumentumai, amelyek az egykori városképet, a fontosabb épületeket, netán stílusos lakásbelsőket mutatnak be. Ilyen például Rudas fürdő régi pihenőszobáját ábrázoló kép vagy a Nagymező utca 1870-es évekbeli utcaképe egy amatőr felvételen a Terézvárosi templommal és a Király utcai sarokkal. A fényképeket a korabeli lapokból kiemelt grafikák, képekkel illusztrált viccek, az egykori nagyon is különös témájú hirdetések színesítik.

Kedvet kapunk-e a könyvben bemutatott világhoz? A mai, három perc húsz másodperces kamionparkolós kalandok, a „webkamerás munkához keresünk fiatal párokat” hirdetések, az interneten és a kábeltévén 15 000 Mbit/secundum sebességgel ömlő pornófilmek korában nosztalgikusan gondolunk-e vissza ezekre a századfordulós évtizedekre, amikor még csipkés fátylakba rejtőzve, vastag lepedőkön, nagy dunyhák között vagy a rézágyakon, könnyű ingben, gyertyák, petróleumlámpák félhomályában fogadták vendégeiket a lányok? A könyv nagy érdeme, hogy nem engedi elérzékenyülni és a békebeli világ hangulatába ringani a befogadót. Megmutatja, hogy a kicsapongó éjszakák alanyai és tárgyai ugyan­olyan lecsupaszítottan kegyetlen kapcsolatba kerültek egymással, mint ma.

Az akkori vetkőzősztár, Becker Béby fényképe és a róla készült különböző pozíciójú rajzok sejtetik, hogy az erotikához való viszonyunk lényegében semmit sem változott az elmúlt évszázad alatt. Sőt, a korabeli fényképek egy részének, illetve a gúnyos rajzoknak naturalisztikus, szinte anatómiai részletessége sem marad el a mai totál plános akciófelvételek néző arcába fröccsenő közvetlenségétől. Mi az, ami más volt egykor? Leginkább az életszemlélet biztonságos derűje, ahogy kezelni tudták ezt az alapvetően kiszolgáltatott és embertelen helyzetet. A jó kedély, az optimizmus és remény, amellyel a 20. század előtt az emberek viszonyultak saját lehetőségeikhez, jövőjükhöz.

Miként kapcsolódik az éjszakai élet az irodalomhoz? Igen szorosan. A képek melletti szövegrészletek ugyanis nemcsak a bulvárlapokból vagy az erotikára szakosodott folyóiratokból származnak, hanem olyan szerzőktől is, akik nagyon közelről szemlélhették az életnek ezt az oldalát. Nemcsak Pósa Lajostól, Heltai Jenőtől olvashatunk verseket, versikéket, de a jóval erősebb hangú Ady soraiban, a kifinomult nyelvű Kosztolányi vagy a szemérmesen zárkózott, az érzelmeit visszafojtó Babits strófáiban is gyönyörködhetünk. Sőt, a szerkesztő – elsősorban az erkölcsről, a társadalmi igazságosságról szóló passzusokat kiemelve – részleteket mutat Kassák, Móricz, Asbóth János, Mikszáth, Arany László, Bródy Sándor, Ambrus Zoltán műveiből is. Ezeknek a szövegrészleteknek az itteni elhelyezése nem csökkenti esztétikai értéküket, hanem olyan kontextust rajzol köréjük, amelyben az egyes szóképek, metaforák még több árnyalatot nyernek, s a különféle gondolatok új értelmezési síkba helyeződnek. Nemcsak azért, mert megérezzük, hogy a századforduló majd minden szerzőjének közvetlen tapasztalatai voltak erről az „éjszakai világról”, hanem azért is, mert a mára már híressé vált és iskolában oktatott művek komoly és magasztos gondolatai köré ezt a környezetet is odaképzeljük, s ezért az egyébként sokszor papírízű szentenciák súlyos valóságfedezetet kaphatnak.

A szövegrészletek sorából jól kivehető, hogy a szerkesztő törekvései között az a didaktikus cél is szerepelt, hogy a nagyobb közfigyelmet keltő téma sodrásában olyan művelődéstörténeti adatokat, összefüggéseket is közzétegyen, melyek nem köthetők szorosan a bordélyok világához, viszont fontosak művelődéstörténetünk megismerése szempontjából. Ilyenek például a főváros beépítésének időbeli változását közlő térképsor, az Alagútról szóló fénykép és megépítésének körülményeit leíró hosszabb jegyzet, vagy akár annak említése egy kép kapcsán, hogy bordély alapítására csak nők kaphattak engedélyt. (Férfiak csak nehéz szociális helyzetben és erős megokolás esetén, de így is csak kivételként.) Ilyen, szélesebb műveltséget hordozó anyag Aszalay Antalnak, az első magyarországi rendőrségi szóvivőnek fényképe vagy a Poór Imrének, hazánk első dermatológusának képe kapcsán megemlített híres vita a 19. század közepéről, hogy taníthasson-e nem magyar ember a pesti orvosi egyetemen. Sőt, a szegényebb réteg hétköznapjainak híres szereplője, Róbert bácsi és emlékezetes levesosztása is inkább a tágabban értelmezett művelődéstörténetünk része. Vannak azután olyan képek is, amiket ritkán idéznek a kort bemutató albumok, s noha ezek nem kapcsolódnak szorosan e kötet témájához, a hazai történelem és társadalomtörténet szempontjából igen fontosak: például a balkáni hadszíntérre induló újoncok fotói 1912-ből vagy az ugyanebben az évben kitört parlamenti viharok idején az Országház köré kivezényelt pihenő katonákat ábrázoló felvétel.

A könyv lapjain olvasható, nézegethető anyag tehát jóval több, mint ami csak a századfordulós bordélyok világának szűk bemutatása lenne. Az egész kor hangulatát, problémáit, életérzését bemutatja az album, még ha az anyagot egy speciális téma köré csoportosította is a szerkesztő. Végignézve a képek áradatát, beleolvasva a versrészletekbe, újsághírekbe, szinte tapinthatóvá, újra átélhetővé válik az akkori idők közgondolkodása. Valódi művelődéstörténeti és mentalitástörténeti összefoglalás ez a könyv, példaszerű munka, melyet remélem, még sok hasonlóan alapos és látókörét szélesre táró kötet követ majd. (Osiris Kiadó, 2009)

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben