×

Sör, kaland, ilyesmi

Szabó Tibor Benjámin

2010 // 11
Abból is lehet tudni, hogy valami nincs rendben, abból a csalhatatlan érzésből, hogy minden fontos dolog a nyolcvanas években történt. Mert például a szabad strand a két folyó találkozásánál 1987-ben – az még egy jó kép volt. Akkor nyáron a helyi breakeseken meg a kihízott fejű apákon és lenőtt hajú anyákon kívül (érthetetlen okból, de mégis) kizárólag holland családok feküdtek a szanazugi homokon. Papa, mama, gyerekek, narancssárga szélfogók, márkás túrabiciklik a közelben parkírozó kocka Volvók tetején. Mindig mosolyogtak. És görcstelenül, felszabadultan halandzsázott egymásnak a sok hollandus azon a kaffogó nyelven, és lassan csináltak, nyugodtan mindent, még a lángosos előtti sort is türelmetlenség nélkül várták ki a tűző napon, és finoman bólintva köszönték meg, ha visszaadtuk az elgurult labdát. Olyanok voltak, mint a helóták közé leszállt istenek. Az asszonyok főleg. Olyan fedetlenek. Színes lepedőkön elnyúlva, két könyékre feltámaszkodva, lehunyt szemmel mutatták meztelen kebleiket az égnek, és naphosszat, és mozdulatlanul, ami annyira varázslatos volt az alföldi tájban, olyan erős élmény, hogy mindenképpen rögzíteni kellett. A döntés egy pillanat műve, a pókemberes hátizsák mélyén műbőr tok lapult, SZMENA 8M fotoapparat, azt fel a nyakba, felhúzni, a fókuszt találomra csavarva, és a hasnál lógó gép optikáját vakon, oda sem nézve (mintha a vízben föcsölő bermudagatyás breakeseket figyelném), úgy irányítottam a legteltebb mellű, legfehérebb bőrű istennő felé. Akkor két csattanás rögtön egymás után. Az egyik halk, diszkrét, a gép exponált, a másik irtózatos hangos – apám küldött meg szó nélkül egy akkora pofonnal, hogy a szanazugi föveny laza homokja bedúródott egész a torkomig. Csillagok szikráztak mindenfelé, a fejem szilánkokra szét (másnap kétszeres méretben ragadt újra össze). De úgy éreztem, megérte. Hogy valamit valamiért, és ezért bármit, mert akartam, hogy maradjon, hogy ne múlhasson el többé az a kép, a két világító asszonymell meg a káprázatos nyugodtan lehunyt szemek. Így volt. Az állami fényképelőhívó vállalat pedig állítólag tiltotta az intim fotókat, beleírták valami tájékoztatóba is, de beadtam azért, naná, hátha nem veszik észre, vagy nem törődnek vele, és két hét múlva meg is érkezett a tekercs, a képsorozat. Érdektelen családi mindenfélék, a salakmotorversenyen lövöldözött fotók, és a végén az egyetlen szanazugi kocka. Akkor dőlt össze minden. A fényképen az istennőből csak a válla látszott kicsit. Az aranysárga haja lógott még be, kicsit jobban. És a fotó közepén, enyhén életlen témaként, a nő férje vágyakozva, csillogó szemmel bontja fel épp a dobozos Tuborg sört. Jó kép, megvan ma is anyámék sublótjában, találkoztam vele néhányszor. De csak jóval később, az őszülés kezdetén értettem meg a lényeget. Hogy azzal a kudarcos délutánnal, a szándékkal meg az eredménnyel együtt, a férfiember mint olyan két legnagyobb szerelmét vontam közös kompozícióba. ’87 nyarán, papíron, örökre. Mert ilyen ez valóban. Ami most villan, most kattan, az bitekben létezik csak, impulzusokban, adatként a kulcstartón vagy a telefonban, és átrajzolható, átszínezhető könynyen, csak a hamisító program kell hozzá, a hamisítás, ami úgy tartozik hozzá a világhoz, hozzánk, olyan elválaszthatatlanul, mint a reggeli kávé vagy az devizahitel. A fénykép Edevis tükre lett. Mindig azt mutatja, amit épp látni akarunk. Miközben a régi meg beégett. Feketedő ezüst-bromid, a holland sörivó, meg az a másik kép, egy cigányképű ballagó mosolyog vissza, általános iskolás, és olcsó szegfűcsokrokat tart a kezében, nagyon sok virágot, a vállán tarisznya, a szemében meg tükröződik a Házy Ildikó iránti lobogó szerelem, és hiába nem akarjuk látni, hiába fogjuk a fejünket. Mert akkor is ott van. Mert kifotosoppolhatatlanul világít a fényes fekete nadrág alól – a hófehér Adidas zokni. De nem tudja, nem érzi a cigányképű ballagó. Hogy menynyire gáz. Csak arra figyel, az apjára, hogy nézni szembe a lencsével, mert ott repül a kismadár, csíz. Vagy csiriz, az is jó. Az legalább ragad.

Események

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs márciusi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben