×

Nukleáris tereprendezés

Molnár Miklós

2010 // 11
„Meg vagyon írva Az igaz életű Virazról szóló könyvben, hogy a pokolban akkora a sötétség,
hogy bár oly sűrűn vannak, mint a haj az ember fején, mindenki azt hiszi, hogy egyedül van…
Magányossá kell tenni az embereket, akkor pokollá válik a föld. Ezt is akarják a mi uraink…”
(Timur Zulfikarov: Naszreddin Hodzsa első szerelme)

Szakaszról szakaszra jőnek idők, midőn nagy kiterjedésű rendbomlások állanak elő; s azt vélnéd olyankor: a gonoszság fékei mind széjjelszakítvák – olvassuk Kölcsey Parainesisében. Húzzuk ki a fejünket a felhők közül, a homokból, a hazugsággyárak és mutyeráns politikusok gerjesztette agyrohasztó füstködből, a köldökünkből vagy a seggünkből, ki-ki onnan, ahol tartja, nézzünk szembe az előállott nagy kiterjedésű rendbomlással, lépjünk túl e mai kocsmán, az értelemig és tovább, bár panaszt tenni nincs már kinek, a tudás süket, mint az ágyú. Aljas, nyomorító hatalmak apránként megsemmisítenek bennünket, mindnyájunkra a kozmoszból való végső kilakoltatás vár. Nem használ ellene se káromkodás, se imádság, nem háríthatja el semmilyen ráolvasás vagy varázsige. Úgy eltűnünk, mint olajozott fing a villámhárítón. A varjú sem károg utánunk.

Jóllehet elemi érdeke és joga volna a közösségnek, hogy tájékozódhasson a saját életét közvetlenül érintő fontos tényekről, jóllehet alkotmányos jognak van nyilvánítva, hogy mindenki megismerheti a közérdekű adatokat, meg az is benne szerepel az alkotmányban, hogy az itt élőknek joguk van a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez, sőt azt is deklarálja az alkotmány, hogy a „Magyar Köztársaság elismeri és érvényesíti mindenki jogát az egészséges környezethez”, a honi tömegtájékoztatás nem tartotta világgá kukorékolásra érdemesnek az alábbi HÍRT: A WHO, az Egészségügyi Világszervezet az USA nyomására eltávolította Keith Baverstock brit fizikusnak az ENSZ számára készített jelentéséből azokat a vizsgálati eredményeket, amelyek sokszorosan bizonyítják, hogy az USA és a NATO által 1995-ben és 1999-ben Szerbia ellen bevetett gyengített urániumos bombák veszélyesek az egészségre: az újszülöttek fogyatékosan jönnek világra, rohamosan szaporodnak a rákos megbetegedések, roncsolódik az egész élővilág génállománya. Az Egészségügyi Világszervezet meghamisított jelentést tett közzé 2001-ben, s ebben az a végkövetkeztetés olvasható, hogy „azokban a földrajzi övezetekben, ahol gyengített urániumos bombákat dobtak le, nincs szükség a lakosság egészségének ellenőrzésére”. Az Egészségügyi Világszervezet megtiltotta a brit fizikusnak, a WHO Sugárzásvédő Szolgálata korábbi igazgatójának, hogy adatait nyilvánosságra hozza. A gyengített uránium ártalmatlan voltáról hamisított jelentés alapján nyilvánította ki Carla del Ponte hágai főügyész, hogy az Egyesült Államok és a NATO 1995-ben és 1999-ben Szerbia bombázásával nem sértette meg a genfi egyezményt.

(Csupán zárójelek közt jegyzem meg: a globális blöffnek bizonyult tavalyi A/H1N1 influenzajárványra vonatkozó hivatalos nyilatkozatai miatt újfent megtépázódott az Egészségügyi Világszervezet foszladozó tekintélye. A főcsapásokat osztogató hülyítésipar a „járványról” koholt tengernyi kacsát bezzeg éjjel-nappal hápogtatta.)

Lágyan kél a radioaktív szél Szerbia felől. Ismerős illat, finom, halk sugárkoszorú: az amcsi békecsinálók százezer tonnaszám kilőtt/lehajigált döglött urániumos lövedékeinek/bombáinak rákkeltő szele ez. Tágul tőle a tüdő: kell a hely a daganatoknak. (DU, azaz döglött uránium = angolul depleted uranium, magyarul kimerített, kiürített uránium – eufemisztikusan, polkorrektül: gyengített uránium.)

A nemzetközi kérdésekkel foglalkozó World Affairs című folyóirat 2004. július 1-jei számában Leuren Morel geológus, a nukleáris sugárzások kutatója, környezetvédelmi aktivista, aki seregnyi nemzetközi fórumon ismertette és ismerteti a gyengített urániumot tartalmazó fegyverek gyilkos hatásait, Shakespeare-t idézi: „Ellenségednek ne fűts kemencét oly tüzesre, hogy megégj te is.” A DU-t, a döglött (pontosabban döglesztő) urániumot a nukleáris háború trójai falovának nevezi, és megállapítja: „Az Egyesült Államok, fittyet hányva valamennyi nemzetközi szerződésre, gyengített urániumos fegyvereket vet be [Irakban, Afganisztánban és másutt], s ezzel lassanként megsemmisíti az élőlények minden fajtáját, az emberi fajt is beleértve. Teljes tudatában van az ilyen fegyverek pusztító erejének, mégis tovább folytatja ezt a tevékenységet.”

Michel Chossudovsky és Andrew Gavin Marshall azt írja a The Global Economic Crisis, The Great Depression of the 21st Century (A globális gazdasági válság – a 21. század nagy depressziója) című, 2010-ben (Montrealban) megjelent kötet előszavában: „A háború kibogozhatatlanul hozzákapcsolódik az emberek elszegényedéséhez… Fegyverkezés és gazdasági válság szorosan összefügg. Az elemi emberi igényeket kielégítő alapvető javakról és szolgáltatásokról való gondoskodást profithajhász »gyilkológépezettel« helyettesítették, hogy megalapozzák Amerika háborúját »a globális terror ellen«. Szegényekkel harcoltatnak szegények ellen. Ám a háború csupán a legfelső réteget gazdagítja, amely ellenőrzi az ipart, a hadsereget, az olajkitermelést és a bankokat. Hadigazdaságban a halál az üzletet, a hatalom a politikát szolgálja. A nyugati országok, kivált az Egyesült Államok, évente sok száz milliárd dollárt költenek arra, hogy megöljék távoli, elszegényedett országok ártatlan lakóit, miközben odahaza a szegénység, az osztály, a nem és a faji hovatartozás szerinti megosztottság egyenlőtlenségeit kell elszenvedniük az embereknek. A »szabadpiac« révén munkanélküliséget, szegénységet és betegségeket okozó leplezetlen »gazdasági háború« folyik. Az emberek élete szabadesésszerűen romlik, vásárlóerejük megsemmisül. Az elmúlt húsz év globális »szabadpiaci« gazdálkodása milliókat döntött nyomorúságba.”

A Disneylandből szalajtott békecsinálók kicsire nem adnak: népirtás, genocídium őnekik csak tréfa, kispályás gombfoci. A kiképzőtábori menetgyakorlatok közben ők arról énekeltek indulókat, hogy nincs annál istenibb móka, mint ha nőket és gyerekeket géppuskázhat le a katona. Omnicídium, az igen. Mindenségpusztításnál alább nem adják a fiúk. Lélegzetüktől meghervad az élet. Így irtok én. Jellegzetes példájuk az a gyilkoló biorobottá idomított amerikai zsoldos, aki Michael Moore Fahrenheit 9/11 című filmjében azzal dicsekszik a harckocsija mellett egy iraki utcán, hogy a CD-lejátszóját rá szokta csatlakoztatni a harckocsi belső kommunikációs rendszerére, hogy az ellenség gyilkolászása közben is hallgathassa a fejére húzott rohamsisakban a Fullasztó Medence együttes Puffanjanak a hullák című nótáját.

Fallúdzsa iraki város mintegy félmilliónyi lakossága 2004 novemberében tíz napon át „példastatuálásként”, „kollektív büntetésként” olyan – fehér foszfort és „gyengített” urániumos lövedékeket bevető – népirtást volt kénytelen elszenvedni a megszálló amerikai hadaktól, melynek nem csillapuló utóhatásaként, ahogy egy közelmúltban közzétett iraki tanulmányból kiderül, manapság harmincnyolcszor gyakoribb a fehérvérűség, a gyermekkori daganatos betegségeké tizenkétszeresükre, a mellráké tízszeresére, a csecsemőhalandóság az ötszörösére nőtt. A fallúdzsai közkórházban 2009 szeptemberében világra jött 170 csecsemő egynegyede az első héten elhalálozott; legtöbbjük torzszülött volt. Nemcsak a születési defektusok száma nőtt meg riasztó mértékben, hanem a koraszüléseké is. Az életben maradó csecsemők közt alig akad olyan, aki nem szenved valamilyen súlyos fogyatékosságtól.

A szőnyegbombázás a demokrácia terjesztésének leghatékonyabb módja. Disneyland droidjai egy-egy Amerikától távol eső országról másként nem tudnak földrajzi ismereteket szerezni, csak ha szarrá bombázzák. Ők aztán nem vacakolnak: rászögezik a koporsófödelet az egész gebaszra. A gonoszság fékei mind széjjelszakítvák: kapja be mindenki, le a kultúrával, a tudománnyal, a történelemmel, az emlékezettel, a szaporodással, le az élettel, a rák egye le csontjainkról a húst. A szelek, az esők, a folyók, a tengerek a glóbusz minden pontjára elviszik a valamennyi élőlény génjeit roncsoló nukleáris sugárzást. Már csak négy és fél milliárd év, hozzávetőleg épp annyi, amennyi idős a Föld, és úgy elbomlik a szétlövöldözött 238-as uránium, mint a sicc. Előtte – négy szakaszban – egyre erősebben sugárzó termékekké bomlik tovább. A folyamatot – alleluja! – leállítani lehetetlen, a sugárzást semlegesíteni úgyszintén. Jöjjenek hát százával, ezrével, százezrével a torzszülöttek, míg be nem dobja a földi élet a törülközőt, és bolygónk a Naprendszer dögkútjává nem rothad. Szétszaggatott népek átkai sóhajtanak fel csonthalmok közül.

Ne szülj korcsot, te szűz, anya, ne szoptass radioaktív csecsemőt! Ha manapság – és mostantól számítva még röpke négy és fél milliárd évig – Bagdadban, Belgrádban, Kabulban, Burundiban, Brassóban, Békéscsabán vagy bárhol, bármilyen rózsabokorban kisded születik, a szorongó anya nem azt firtatja: – Fiú vagy lány? –, hanem azt: – Ép? Nincs két feje? Van szeme meg füle? Megvan minden szerve? Egyikből sincs több a kelleténél? Nincsenek összenőve a végtagjai? Nincs nyitva a hátgerince? Nem idióta?

Köröttünk ég földszint az ég; az ember fáj a földnek. A Mexikói-öbölben vérzett a tenger. Az ott kitört olajvulkán drámai módon figyelmeztette az emberiséget: a föld mélyének évszázadok óta tartó kirablása, az óceánok fenekének állandó bolygatása, töméntelen anyag kiszivattyúzása és ezáltal irdatlan nagyságú üregek képződése bolygónkat előbb-utóbb olyan átrendeződésre készteti, amelynek rettenetes horderejéről és az emberi civilizációt elsöprő következményeiről sejtelmünk sem lehet. Ahogy „isegrim” írja a világháló egyik vitafórumán: „A Föld úgy leráz bennünket a hátáról, mint a kutya egy marék bolhát, aztán halad tovább a maga pályáján. Sokkal rosszabbat is túlélt már, mint az emberi faj. Kozmikus szempontból egyáltalán nem vagyunk fontosak.”

A kolumbiai Andokban őshonos uva nép felfogása szerint a kőolaj: ruiria, vagyis „a Földanya vére” – minden életnek, egyszersmind az emberi szellemnek a forrása. Ha kiszivattyúzzák a Föld szívéből, bolygónk nem maradhat életben, mert minden elszennyeződik és elpusztul. Mikor a kilencvenes évek végén az Occidental Petroleum nevű amerikai olajcég az ő területükön akart olajat bányászni, bejelentették: ha megcsapolják a nekik szent Föld vérét, ami „rosszabb lenne, mint ha megölnék saját anyjukat”, kollektív öngyilkosságot követnek el – a nép minden tagja leveti magát egy szikláról. Három hónapon át több ezer uva böjtölt, elmélkedett, énekelt és imádkozott annak érdekében, hogy az amerikaiak ne találják meg a „Földanya vérét”. Végül az Occidental Petroleum letett az olajkitermelés szándékáról, mert nem találta elég gazdagnak a „készleteket”.

A „tardi helyzet” mit sem változik, sőt inkább romlik szakadatlanul: „a szó hasonló a kőhöz – írta Szabó Zoltán 1936-ban –, mely néhány gyűrűt ver a víz színén, és aztán elmerül egyszer s mindenkorra. […] a felismerést nem követi tett, a terveket nem követi megvalósítás.” Az ország, melynek nyelvén verem itt a rigmust, mint egy cölöpverő talján, bűnsegédi bűnrészesként maga is nyakig ül a nukleáris slamasztikában. Röptereiről szálldostak föl, vagy a légterén szálldostak át a NATO-bombázók, hogy lepotyogtassák mindenirtó pokolgépeiket déli szomszédunk közútjaira, hídjaira, gyáraira, rádió- és tévéállomásaira, templomaira, műemlékeire, közművelődési intézményeire. Akárcsak Iraknak és Afganisztánnak vagy a Gáza-övezetnek, déli szomszédunknak is jócskán kijutott a mulandóságnak ellenálló radioaktív szennyezésből, irdatlan mértékű környezetpusztításból, átfogó kulturális és történelmi tisztogatásból, vagy ahogy a Pentagon cinikus madárnyelvén mondják: a nukleáris tereprendezésből. A baráti magyar légtér meg is kapja érte a magáét, megérdemelt, szép kövér sugárdózisokban, melyeknek a döglesztő urániumpor a készséges szállítójuk.

Példázatos, ahogy balvégzetű fajtánknak a világméretű banditizmus minden irtózatát el kell szenvednie. Most, hogy egy bitangul túltöltött zagytározóból nyakunkba szakadt a többek közt arzént, higanyt, ólmot és radioaktív anyagokat tartalmazó vörösiszap-bomba, saját bőrünkön vagyunk kénytelenek megtapasztalni, mennyire végső szakaszába jutott már a létrontás. Saját bőrén kénytelen megtapasztalni boldog és boldogtalan – „minden külön értesítés helyett” –, hogy tőke és vörösiszap: jegyesek. A MAL Zrt., az ajkai timföldgyárat is birtokló tőkés társaság baljóslatú neve ezentúl a világ minden nyelvén átokszó, akárcsak Csernobil, Fallúdzsa, az Exxon vagy a BP. Les fleurs du MAL, a rossz, a kár, a baj, a kórság, a gyötrelem, a fájdalom, a gonosz, a romlás, a rontás virágai elburjánoztak mód nélkül. Körös-körül vértől iszamós a föld. Vörös iszapot fosik a bolsevizmus és a gengszterkapitalizmus ocsmány frigyéből született ipari szörnyetegek förtelmes valaga. „Ilyet szarik a sátán”, mondja egy devecseri öregasszony, és keresztet vet. A mérgező vörös trutymó, a toxic red sludge – történelmi lecke fiúknak és lányoknak a globalizmus működési sémájáról – mindent, ami él, beterít, elsodor, tönkrefertőz, elpusztít.

Ihaj-csuhajos, „sose halunk meg!”-et kurjongató hurráoptimizmusra nincs tehát okunk, de azért talán számíthatunk még némi haladékra. Ha jót akarunk, igyunk minél több teát. A teában levő katechinok ugyanis hasznosak lehetnek a sugárzások okozta szövetroncsolások megelőzésében: megakadályozzák a radioaktív izotópok beépülését a csontvelőnkbe. A rendszeres teázás a rákbetegségek és a leukémia kialakulását is meggátolhatja. Együnk tengeri hínárt. A Nukleáris Energia Felhasználását Szabályozó Bizottság is azt ajánlja, hogy fogyasszunk száz gramm tengeri hínárt hetente vagy a tengeri hínárból kivont két kanálnyi nátrium-alginátot naponta, s ez megóvhat bennünket a mérgező nehézfémek fölszívódásától. Aki ennél hatékonyabb védelmet óhajt a hasadóanyagok gyilkos sugárzása ellen, az költözzön olyan bunkerba, amelynek nincs se ajtaja, se ablaka, viszont jó másfél méter vastagságú ólomból van a fala.

Úgyhogy fel a fejjel, szerkesztő hölgyek és urak! A gondos mikromenedzseléssel, átgondolt aprómunkával előkészített ÚVR, a kibomló „új világrend” talán hagy még nekünk egy kis laufot. Mielőtt megesz bennünket a fene, talán marad még idő egy nagy nemzetközi esszépályázat meghirdetésére Percek mennek, ezredévek jönnek – Kolontár négy és fél milliárd év múlva címmel.

De talán mégsem esz meg bennünket idő előtt a fene, ha – fajként, fajtaként, népként, törzsként, családként, egyénként, a Földanya gyermekeiként – sikerül ráocsúdnunk az emberiség több százezer éve tartó, csupán a legutóbbi hatezer évben kibicsaklott „grandiózus történetének” velejére: „A legfontosabb dráma az, ami köröttünk zajlik nap mint nap – írja Richard K. Moore (The Grand Story of Humanity). – Mi magunk vagyunk a dráma szereplői, barátainkkal és szomszédainkkal egyetemben, és nincs forgatókönyv, nincs rendező: a való élet csupa rögtönzés. Valamennyiünkön és mindegyikünkön múlik, hogy megalkotjuk-e grandiózus történetünk következő epizódját. A legelső lépés: meghallgatni a köröttünk lévők történeteit, és megosztani velük a saját történeteinket. Helyi szinten így tudhatjuk meg, kik vagyunk és honnan jövünk. Aztán megoszthatjuk egymással az álmainkat, így tudhatjuk meg, mi a legfontosabb az életünkben. Mire eljutunk odáig, már nem kell amiatt aggódnunk, mi a következő teendőnk: napnál is világosabban fog előttünk állni. Vár reánk a második Aranykor.”

Boldogok a lélekben szegények, akik hitten hisznek benne, hogy lesz még egyszer ünnep a világon.

Események

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs márciusi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben