×

Naptárféle 3.

Lövétei Lázár László

2010 // 11
„…minél hegyesebb a csillagok fénye, annál bizonyosabb, hogy a hóharmat lehull” – mondja egyik novellájában Tamási Áron. Nem tudom, ma éjszaka mennyire volt hegyes ez a csillagfény, de az biztos, hogy az idei első hóharmat már lehullt a kertemre. Így, ősz elején tehát érdemes nekem is elgondolkodnom azon, miként lehetne mérsékelt kontinentális éghajlatból („meleg nyár, hideg tél”) trópusit varázsolni. Pláne, hogy „mandátumom” is van rá!

Az E-MIL (Erdélyi Magyar Írók Ligája) egyes tagjai ugyanis azzal töltik drága idejüket, hogy írótáborok alkalmával rögtön hont és kormányt alapítanak/alakítanak (az írói honalapításra amúgy számtalan példát találni, elég, ha Zrínyi Miklósra gondolunk, aki a Török afium ellen való orvosság… végén – végső elkeseredésében – a következőket írja: „Úgy hallom, Brazíliában elég puszta ország vagyon. Kérjünk spanyor [sic!] királytul egy tartománt, csináljunk egy kolóniát, legyünk polgárrá”). Nem kizárt, hogy ezek a derék fiatalemberek (írók és költők) annyira csalódtak a hőn áhított demokráciában, hogy „okos” irodalmi előadások hallgatása helyett jobbnak látják a „tettek mezejére” lépni és „banán”-köztársaságot alapítani (a köztársaság „banánságára” utal a kormánytagok félszázas listája, ahol – jellemző módon – még a Politikai Fogoly is hatalmas fizetést kap). Valamikor a XXI. század legelején, Zetelakán történt már egy honalapítás, ahol én „csak” a Hargita déli részét kaptam meg hitbizományba, most viszont, Árkoson, már a madagaszkári kormány agrárminiszteri tárcájával „vigasztalódhattam”…

Ehhez, természetesen, először el kellene foglalnunk Madagaszkárt, de a honalapító „atyák” elképzelése szerint ez nem jelent majd akadályt. Jogalapot könnyű találni a hadüzentre (ott ölték meg Benyovszky Móricot, Madagaszkár kormányzóját, Louisbourg alapítóját!), s ha már a győzelem is ennyire biztos, nem árt kész „árnyék”-kormánnyal látni neki a honfoglalásnak… No de térjünk vissza az én agrárminiszterségemhez!

Ahogy annak idején a Dél-Hargitát, ezt az agrárminiszteri tárcát is távollétemben sózták rám a kollégák. El sem tudom képzelni, mivel érdemeltem ki a bizalmukat. Talán azzal, hogy falun élek? Vagy azzal, hogy írtam néhány „eclogát”? Mindenesetre most főhet a fejem a madagaszkári agrárium miatt. Szerencsére Madagaszkár is „fejlődő” „mezőgazdasági” állam, akárcsak a Székelyföld (az, hogy a Székelyföld hivatalosan még nem állam, ne zavarjon senkit). A madagaszkáriak is foglalkoznak fakitermeléssel és -exportálással, akárcsak a székelyek. Madagaszkáron is termelnek pityókát és törökbúzát, akárcsak nálunk (igaz, ama kincses szigeten még a rizs, a manióka, a cukornád, a batáta, a gyapot, a kókuszdió, a mangó, az ananász, a narancs, a banán, a bors, a vanília, a szegfűszeg és a kávé is megterem). Madagaszkáron is a disznó, a szarvasmarha, a juh, a kecske és a baromfi a legfinomabb állat, akárcsak errefelé. És nem utolsósorban: Madagaszkáron is húzó „ágazatnak” számít a halászat, akárcsak a Székelyföldön – másképp talán nem is vállaltam volna e nemes feladatot: kellemes dolog lehet a baobabfa tövében üldögélni, de mit ér az élet horgászás nélkül?

Most már csak az van hátra, hogy eldöntsem, melyik folyót keresztelem át Homoródra: az Onilahyt vagy a Mangokyt. Esetleg a Tsiribihinát? Mert hogy az Ankaratra-hegyvidékből Hargita lesz, az hétszentség! Én az eszemtől Antananarivo nevét is Lövétére változtatnám, de – gondolom – ehhez a közigazgatási államtitkárnak is lesz néhány szava. A keleti passzátszelekkel nem foglalkozom majd: úgy érzem, túlzás lenne lenemerézni őket. Mindennek van határa, ugyebár…

És hátravan még az is, hogy… a csóré seggem a hideg falhoz érjen, és baromkodás helyett végre arra is gondoljak, hogy vajon hány kiló vargányát őröljek bele a zakuszkába… Vagy hogy mikor lesz végre annyira olcsó a paradicsom, hogy megérje sűrű paradicsomlevet csinálni belőle a spaghetti all’amatricianámhoz (ajánlom mindenkinek ezt a rendkívül „puritán” ebédet: csak szalonna, hagyma és fokhagyma kell hozzá, illetve egy kis csíkkarcfalvi, Macalik Ernő-féle fűszerkeverék)… És még a pityókám is a földben van! A cékla, a murok, a karalábé maradhat, de… hol van a muratura? Hát a savanyú káposzta? Hogy lehet disznót ölni savanyú káposzta nélkül? Milyen íze van a mocskos tokánynak savanyú káposzta nélkül? Nem beszélve arról, hogy a nagy nyári magányban leesett a káposztáskád egyik dongája. Kit érdekelhet ilyen körülmények között, hogy a madagaszkári Tsaratanana vulkánhegység csúcsa, a Marokomotro majdnem ezer méterrel magasabb a Madarasi-Hargitánál? És a törökbúza is megdrágult (nem Madagaszkáron, hanem itthon). Márpedig Pötyinek még híznia kéne! S a kalapácsmalom is várja már a harmadik rend száraz sarjút, nemcsak a csirkék! Ilyen sűrű tennivalók közepette jut-e majd idő újraolvasni Camoes A Lusiadákját, hogy vajon Vasco da Gama kikötött volt-e Madagaszkáron? Vagy ez már legyen a portugálok dolga? S én inkább írjam meg „nemzeti” eposzban a mi kis madagaszkári honfoglalásunkat?

Csíkszentdomokos, 2010. szeptember 15.

Konferencia

A gyerekirodalom nagykorúsítása

Program

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben