Aliz már nem lakik itt; Egy lopott nap

Aliz már nem lakik itt

álomszerű
hatalmas havazásokban éltem
a nyarakat mintha máshol töltöttem volna
tavaszra, őszre sem emlékszem
sűrű, hóbörtön falak ereszkedtek
világvégi eszelős telek
elvarázsolt kastély a tajgán
a havakat soha nem hordta el senki
autójukat kaparászó hóemberek
botorkáltam a hófalak között
csizmában, tüllcipőben
caplattam, szálltam
mágneses vihar hatása alatt lehettem
egyszer majdnem a busz alá kerültem
lassított filmen csúszkáltak a buszok
milyen világ volt az
néha elgondolkodom
még nem volt telefonom
valakik mindig odakeveredtek
ültünk a juci presszóban
ott mindig olyan sötét volt
mint egy bűnbarlangban
ha csak belépett valaki
elég volt hozzá, hogy berúgjon
unicum, sör, füsttömbök szakadtak ránk
azt hittem, innen már nem tudunk felállni
egy ponton aztán szervác megszólalt
menjünk el a böskéhez
nézzük meg otthon van-e
ha nincs otthon
majd beenged a macska
egyedül vagy együtt jöttetek
nem kérdeztétek, lehet-e
ültetek földön, ágyon, asztalon
okudzsava szólt és jimi hendrix
coltrain, miles davis, zerkula
és énekeltem, és énekeltünk
gyűltek a borosüvegek a csikkek
alkoholba és füstbe takaróztunk
a tél elől a világ elől
szamovár is volt
mint egy csehov-színdarabban
de nem vágytunk sehova
tudtuk, már ott vagyunk
innen már nincs hova vágyni
ezekben a szeánszokban tűnt el
füstbe ment ifjúságunk
előbb-utóbb eltűnt mindenki
alig él már valaki
nem bírták kivárni a felnőtt létet
vagy nem is akarták
nem tűnt érdekesnek
nincs már senki
aki becsöngethetne
meg mostanában már nem is szokás
csak úgy beállítani
a lakás nincs meg már
a ház átadta magát az enyészetnek
bagolyvár van a helyén
gaz nőtte be ablakaimat
ahol annyit álltam, annyit álmodoztam
néztem a repülőket
vártam a szerelmemet
most egy rigó énekel a fenyőfán
így emlékezik a régi időkre
mert a fenyőfa még megvan
a valahai ablak előtt
ha arra megyek
látom néha az árnyakat
a kapunál álldogálni tanácstalanul
hova mehetett
itthon kell lennie
hatalmas, félszemű macska
vonszolja elő magát, ő most a házmester
gyanakodva nézi a társaságot
egykedvűen jelenti
sajnálom uraim
aliz már nem lakik itt

Egy lopott nap

elmenni
elmenni
én már nem tudok innen
jó kis kuckót teremtettem magamnak
nincs kedvem menni
ő
meg
aki szeretne idejönni
neki nincs bátorsága
van felesége
aranygyűrűje
nincs oroszlánszíve
rendes emberi szíve van
tisztessége
három gyereke
társadalmi igyekvése
nem sokra megy vele
„???”
írja nekem az sms-ben
meg:
„?”
ennyire futja
ösztönlény maradványaiból
rabszolga szegény
egy kávét se mer
meginni velem
szeretem

*

Lopott órák, lopott tüzek
ezeregyéjszaka meséi
rózsarongy függönyök mögött
asztalon, ágyban, szőnyegen
mindig az volt a legizgalmasabb.
Boldog, pihegő árva testek, drága arcok
egymást lopták maguknak.
Könnyes vagy száraz búcsúk
„Maradj itt éjszakára!”
„Hogy lehet elengedni Téged?”
Hidd el, szívem, lehet.
És a perzsaszőnyegen
a lovasok azóta is
visszafelé nyilaznak.

*

Visszafelé nyilazok
este kigondoltam
a holnapot ellopom magamnak
kerül amibe kerül
valahogy meg kell oldani
ne vegyék észre, akik a napokra felügyelnek.
A hivatalosok a magánok magánhivatalok
közmagán­személyek cyberhuligánok megabytezsiványok
virtuális banyák közhullagyalázók konzumpiócák
energiavám­pírok strigulastricik mozgalmi macák
bánatjampecok mindenkori ördögök vérszívók
szúnyogemberek kint maradnak.
Enyém lesz ez a nap.

*

enyém lesz ez a nap
sétálgatok  a Hold udvarában
gyöngyezüst szitál, mintha a hajad
béke, nyugalom, gyógyulás, álom
petárdavihar, szirénadallam halkul…

*

illatos, szúrós nyári rét
méhecskedongás, tücsökszimfonikusok
világzaj, földmorgás,
perzselő nap-gubacsok
alex hurrikán
földre csapott őzike, kismalac

*

monoton zúgás,
vu-vu-ze-la, vu-vu-ze-la
bölcsőringató dala
sípol belőlem valami
semmi baj, ez csak a tüdőm
lélegzet-visszafojtás
hallom a szívem
jelentkezik, mondani akar valamit
dob dob

*

dob dob
beszélgessünk egy kicsit
nem ebben egyeztünk meg
hajszolsz mint egy igáslovat
gondold meg
mit gürizek amíg te pöfékelsz
és a tüdőd is
képzeld el hány milliméter
kátrány rakódott arra a gyönge tüdőre
méghogy gyönge!
mi vagy te? a tüdőm szóvivője?
mit tudsz te a tüdőről édes szívem?
nem vagyok az édes szíved
nagyon is keserű vagyok
nehogy már epének képzeld magad
az epe a keserű édes szívem
aztán a nyamvadt szerelmeid
hova rakjam őket
az úristennek nincs annyi pitvarkamrája
nekem is csak kettőt adott
rendet kéne már rakni
kidobni ezt a sok léhűtőt
szívzabálót
hova rakjam a gyávaságot?
kérlek szépen, drága úrnőm, adj egy kis pihenőt
egyetlen percig hadd pihenjek
ígérem, meghálálom
meg halálom
meg
hal

*

álom

*

á

*

lom