Zöldcsütörtök; Mátrai leoninusok

Zöldcsütörtök

Pózna hegyén visznek
vérző kecskefejet
mezítlábas kamaszok,
emelik magasba,
egyik trombitát fúj,
másik püföl bőrdobot,
szél-kavarta porban
trapp-trapp, utcahosszat
lépnek kajla kamaszok.

Szájukban az ujjuk,
sandán fütyörésznek,
vígan szökdécselnek is,
rikogatnak hozzá,
szertekalimpálnak,
kecsketáncot ropnak is,
előttük egy legény
rongy papírcsákóban
bolyhos barkaágat visz.

Avartüzek gyúlnak,
felbolydul a határ,
görbe utca, kis utca
görcs mandulafája,
madárcseresznyéje
rügyet pendít tavaszra –
kering fönn a felhőn
görbe seprűnyélen
hérészkendős boszorka.

Mátrai leoninusok

Felzúg az alkonyi bükkös. Észak ezüst szele futkos.
Űzi a földre levert zúzmara-fényü avart.

Billent szálfa ledöndül. Messzi harang szava bondul.
Ködben a bérci nyereg. Rőt iszalag kanyarog.

Fák közt lépdel az este. Fenyvesen át fut a mezsgye.
Vándor szél muzsikál. Kémény füstje pipál.

Sárga, veres, lila, bordó lángban a rengeteg erdő.
Cserjén róka suhan. Hallgat a kő mohosan.

Sűrü a berkenye-ágbog, rejti a sárma-virágot.
Távol kormos az ég. Szurdok mélye sötét.

Zúzmara csillog a berken. Völgyben vad bika horkan.
Varjucsapat tovaszáll, dél fele űzi a szél.

Kár-kár, húznak esőben, messzi hazát keresőben.
Nyírről foszlik a háncs. Bókol a réti bogáncs.

Dértől reszket a fűszál. Dombon őzsuta kószál.
Zuzmós sziklakövek hátán sír a kuvik.