hazanéző; az építész imája; kártyajáték; biztató; a biztonsági őr panasza; örökség

hazanéző

nem úgy múlik el a múlt, hogy összeomlik,
hanem kiköltözik az idő résein
a végtelenbe;
a végtelen – te vagy,
újrateremteni képtelen önmagad,
de te vagy mindörökké: a Ma,
az érkező, az idegen,
mindennap új ajtón s ablakon kaparsz,
felbillen veled a föld,
a fák, hegyek és falak,
veled kering millió ablak,
az árnyékból kilép a Nap,
mögötte minden árnyékban marad;
hatalmas láz a világ,
csukott szemmel menekül, aki lát,
az otthonra vágyó visszanéz –
s ott találja a fénytörésben önmagát.

az építész imája

keverd össze magadat az idővel
– lágy vakolat – tartsd falaim –
látjátok feleim – majd idővel
megtörik az átok falain

nyújtózzál ki a térben –
mágnesvas – szólítsd magadhoz
a maradókat és az elmenőket
– ne vészben – békében harangozz

mérd magad az ismeretlenhez
– tékozló fájdalom – nem a csalódás
fáj hanem hogy vissza sose térhetsz
– Te vagy az Ismeretlen senki más

töltsd ki magad pohárba –
tükörtisztaság – ne várd hogy lássanak
– italnyi csillag mámora
adj bizonyosságot és szárnyakat

kártyajáték

mindenkor, mindenben: jelen!
ezt jelentette életem;
mégsem a hiányzó, hanem
a jelenlévő jeltelen

biztató

arcomba csapódik a vers
mint eltévedt madár –
felhőimben hazatalálsz
árnyékaimban fészkedre lelsz

a biztonsági őr panasza

a szó mögé lépek –
árnyékában ott hever
a tárgy, a fogalom, a lélek;

alig maradtak szavak
amelyek megvédenének

örökség

emlékeim között kutatva
megtaláltam magamat

ha emléke leszek másnak
– keressed bennem magadat