×

Fiú esőben; Csendélet piros ringlóval; Borospalack, pohár és telihold; Imádkozó férfi; Fecskefarkú lepke nyári orgonán; Lovak karámban; Vörös szárnyú hal gömbakváriumban

Tornai József

2010 // 09
Fiú esőben

Kuporog ott a kerítés tövében,
elkergette az anya.
Meddig juthat a világgá-menésben?
Nincsen hova.

Eső kezd peregni,
fején a kiskabát.
Belenéz a batyujába: csak ennyi
kenyér? Nem bírja tovább.

Az eső sírásra bágyad,
ő is sír: föláll, hazamegy.
Nem lesz nehéz a bocsánat-
kérés attól, ki őt megszülni született.

Csendélet piros ringlóval

A kert forog. Kerek faasztal.
Fény partján fenyő-apa és -anya.
Ágak halai. A székek sugdolóznak:
honnan ezek a piros ringlók?
Fogantyús gyümölcskosár meditációja.
A napernyővel beszélgetek: együtt
nőttünk ki egy előző élet Tejút-virágjából.

Borospalack, pohár és telihold

Borospalack, pohár és telihold
most nem moccannak,
fenyegető a fény.
Semmi sem igaz, csak az ablak,
a lusta égbolt áttör üvegén.
Tölts a palackból mérget a pohárba
az éj partszegélyei alatt,
amit meglátsz, kétség, tünemény,
s te is csak a jelenléted
másodperce vagy.

Imádkozó férfi

(Néger plasztika)

Miért fordul mindig
a fal felé az íróasztalon?
Minden reggel visszaállítom:
lássam arckifejezését,
imára kulcsolt krokodil-kezeit.
Másnap reggel sem néz rám.
Az isteneit így szólítja meg?
Nem én vagyok az istenei. Elragadtatott,
kimered a szeme. Már az idegent
látja. Lassan bünteti fehérre arcom.

Fecskefarkú lepke nyári orgonán

Tigriscsíkok: fehér-fekete-sárga
a halványlilán. Issza a nektárt.
Félszeg ég. Fejedelmi dölyf! Mi
vagyok hozzá képest? Ó, lepke-ifjúságom!
Ó, nyár eszelőse! Esőt, förgeteget
legyőztem. Nagyság álma és egy másik
világ, hol színek kockát dobnak, s
nincs halál, szemem mennyország,
örökéj. Agyamban boncmesterek
és pillangók paradicsomi tavaszodása!

Lovak karámban

Mének egymás hátán. Észrevetted?
Húsos kancákkal üzekednek.
Mikor nyihognak, rugdalóznak,
nem tudod, mikor lesz „a nyűtt vonóbul” holnap?
Holnapra? Hol lesz már ez a lóhad!
A párzás-hab leszárad rólad:
nem kell lovakat terelgetned,
karámba zárni télen-tavasszal
hosszú sörénnyel, kakasnyakkal.
Öleld át a lovakat, barátom:
iránytű-homlokuk mutatja
az utat a halál-Hortobágyon.

Vörös szárnyú hal gömbakváriumban

Nekem ez a legnagyobb átváltozásom:
mindig ezeket az uszonyokat
látom a buszvégállomáson.
Fölszállnak velem, fölszállnak,
és ott maradnak a vízben. Ó,
természet áldomása! Ennyi
vörös uszony, és nincs többé vállalt
kétségbeesés: nem egy
csontváz mondja meg, ki
kiabál a létezés boronaházának,
farkcsapkodás, pikkely, életöröm:
nézd, a hal jobban tudja
mindennél, mi történt, mikor
Krisztus, a fiatal áldozat-vőlegény
elindult a
nászmenettel, és tenger,
tenger, tenger! üvöltötte a mindenségbe
a hal, nyálkás orra előtt
megrepedt a szabadság világedénye.

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben