Országkapu; A régi katona emlékére

Országkapu

Ez időn, mondják, fönn ciklonok járnak –
hát csak tessék:
az éggömb tágas

lent népek egymás mellett egymáshoz fagyva
épp kémlelik: esni fog? kisüt?

s mi jut talajul a létnek
föld? hegysor? vizek?

hisz még a honos lelkület is darabokra szabva –
átlökhették innen oda
hogy aztán a részek szembeérő oldalán
vélhető kapu?

míg fönn ciklonok járnak
itt köd kendőz minden ösvényt
ahonnan lépésneszek
sarokvas csikordul –

jön, ki nem sajnál átkelni ránk fojtott dühökön
vagy zárja a kaput?

A régi katona emlékére

Másféle képet sietnék összehozni:
itt még nem tudja nagyapám: mártíromsága ez már,
a baj –

vagy puskaszó, eleven öldöklés még
kigazdaguló háború

lenne másik kép hőse – mint szökésben járó
lélek: csak hirtelen
szállnia kellene

háztól a kert mélyéig körözve fönt végigkísérnie
míg pirkad a sötét égöv, a még sötétebb béke –

s végre otthon hálhat

s aztán látnám: fönt mint szellem milyen bizton
szárnyal –
valahogy összeegyezve azzal
aki itt lent is ő:
széljáték áldozat