Pápavárók

2. rész

II. felvonás

Bori néni háza. Az archaikus építkezés rendje szerint középütt magas fapillér tartja az épület mennyezetét. Asztal, szép hímzett terítővel. Előtérben az ágy. A hátsó falon felfüggesztve az idemenekített oltárkép. Az ajtó csukva. Idebent: Bori néni, Sándor, Erzsi, egykori plébános, Botondka vizes fejjel, fagylaltárus és a falusiak. A néma szereplők a fal tövében térdelhetnek.

Fagylaltos Megvolt az esküvő, megvolt a keresztelő, az Isten elé készülők meggyónták bűnüket, ha volt nekik, most már én is megadhatom az elbocsátó áldást nektek.

Egykori plébános Csak ne hangosan tessék énekelni, mert odakint biztos fülelnek a fogdmegek.

Fagylaltos Ezt szabad, ez latinul van. (Kiereszti a hangját, és kiénekli a latin mondat minden kacskaringóját.) Ite missa est! (A térden állók feltápászkodnak, leporolják nadrágjukat.)

Sándor Köszönjük a látogatását, főtisztelendő… fagylaltárus uram, lám, minden megvolt.

Bori néni Köszönöm én is, nagyon szép délelőtt volt ez, és nem is törték ránk az ajtót, mint tavaly.

Fagylaltos Elmondtuk a biztató szót, hogy: Ne féljetek! És lám, nem is volt mitől.

Botondka (rázza vizes fejét) Én sem vagyok már pogány, ha jöttek volna Heródes katonái, akkor velem megjárják. Ellene mondok én most már minden ördögnek. (Kintről elkezdik vadul verni az ajtót. Botondka riadtan bújik anyja szoknyájához.)

Sándor Itt vannak a fogdmegek.

Bori néni Csak nem törik ránk az ajtót megint?

Egykori plébános Bizony nem tudom, hogy az ifjú plébános úr hogy is adna majd számot egy ilyen újabb atrocitásról.

Sándor Ne is törődjünk velük. Énekeljünk, Erzsikém!

Erzsi Szeretnék énekelni, de úgy vagyok, mint álmomban, ha kiáltani akarok, és félelemből nem jön ki hang a torkomon.

Egykori plébános Halkan, csak halkan. Nem kell jobban feldühítenünk őket. Csendben imádkozzunk! (Csend, csak a rendőrök dörömbölése hallatszik.)

Sándor Csak azért is daloljunk! Hisz élünk! Magának van a legszebb hangja, Bori néni! Eressze ki!

Bori néni Tudod jól, engem örökre megnémított az a parancs, ami éppen az én édes fiamtól jött. Nem énekelhetjük többé a régi szép énekeinket, a „Boldogasszony anyánk”-at, meg azt, hogy, „Hol vagy, István király”, és azt, amit legjobban szerettem májusi litániákon, azt az újat (halkan énekel): „Mi asszonyunk, hazánk reménye, bús nemzeted…”

Sándor Rajta, Bori néni!

Bori néni (prózában) „Bús nemzeted zokogva esd…” (Már ő is sír.)

Harangozó Amikor ezt énekelték a templomban, még ott állt a főoltáron ez a gyönyörű festmény.

Bori néni Elsírtam magam.

Harangozó Sohase röstellje azt, kedves Bori néni, hisz sokan állították, hogy magának a Szent Szűznek a szeméből is kigördült a könny az ének hallatára. Eskü alatt vallották, hogy látták Mária szeméből hullani a könyűt. Ezért is kellett nekünk elsuvasztanunk a könnyező Mária képét akárhová, csak senki se láthassa többé. Nehogy valaki még azt találja mondani, hogy ilyen csodák esnek meg a csángók földjén. Eldugtam hát a toronysisak lépcsője alá.

Bori néni Szűz Máriának nem volt szabad sírnia, és nekem se volt szabad többé szívből énekelnem (énekli): „Bús nemzeted zokogva esd.” (Zokog.) Nem lehet, nem szabad. Fáj a mellem itt belül. Miért nem jön az én fiam. Ha megfulladok, akkor is (sikoltja): jöjjön!

Egykori plébános Jönni fog biztosan, hisz megkapta a sürgető telefonhívást a plébániáról, hogy beteg az édesanyja.

Bori néni Jönne ő biztosan, ha meghallaná az én hívó énekszómat, mint gyerekkorában is, amikor elcsatangolt. Mindig meghallotta. Kiállottam a kapuba, és fújni kezdtem… Hallgassátok csak: „Gyere haza, édes fiam…” Neki fogok énekelni. Ezt lehet, ezt szabad.

Erzsi Persze! Ez nem templomi dal. (Énekelni kezdi.) „Erdő, erdő, de magas vagy, / Édes fiam, de messze vagy…” (Fiúhívogató csángó népdal.)

Bori néni Ezt szabad, ezt még ő is megengedi. (Valami nagy öröm tölti, el, és elkezdi énekelni.) „Erdő, erdő, de magas vagy, / Édes fiam, de messze vagy, / Édes fiam, de messze vagy.”

Sándor Harsányabban!

Erzsi És akkor te meg mért nem fújod?

Sándor (könnyeivel küszködve) Nekem most sírnom kell. Anyukám is énekelte ezt. Mosogatás közben a konyhában.

Bori néni „Azt az erdőt ki kén vágni, / Édes fiam meg kén látni, / Édes fiam meg kén látni.” Így? Így jó lesz?

Erzsi (könnyei közt) Így! Így! Így!

Botondka Kint már a rendőrök is sírnak.

Egykori plébános (mélán) Őket is anya szülte. (Bori néni felkacag, és nevet és nevet…) Legördült az a nagy malomkő Bori néni szívéről.

Erzsi Mindnyájan szabadabban lélegzünk.

(Halálos csend. A csendben halk kopogás az ajtón.)

Sándor Bújj be! (Sándor kinyitja az ajtót, és az áradó kinti fényben belép az érsek, elképzelhető, hogy akár egyházi díszben. Az új pap kísérte, aki most megáll az ajtóban.)

Bori néni Vártalak már, fiam. Elmúlt a szorítás a mellemről.

Érsek Az ének segített, édesanyám?

Bori néni Igen. Kifakadtak szívemből a dalok. (Halkan énekelni kezd a fiának.) A legeslegrégebbiek is. Emlékszel? „Szántó pajtás, kis madárkám.” Ezt az apád énekelte mindig. „Ha kél a nap szép hajnala…”

Érsek Ez az!

Bori néni „Kezemben az eke szarva…” Nem is tudom már.

Érsek Dehogyisnem.

Bori néni „Ekém előtt négy tulok jár…”

Érsek A négy tulok! A négy tulok! Itt jön a négy tulok? Hogy is hívták őket, mondja már!

Bori néni Nem jut eszembe.

Érsek Fújja csak! Akkor majd eszébe jut.

Bori néni „Ekém előtt négy tulok jár… Csákó, Szilaj, Gyöngyös, Boglár…”

Érsek Azokon a hosszú ünnepi miséken ülök az érseki trónuson. Szól az orgona. A kórus is zengi a magáét, és miközben hol a fejemre teszik azt a püspöksüveget, hol leveszik rólam, én meg azon tűnődöm, hogy hívták azt a négy jámbor ökröt otthon az istállóban. Ki is hinné arról a vaskezű érsekről, hogy hol jár a gondolata. Csákó, Szilaj, Gyöngyös, Boglár.

Bori néni „Megy az úton kis pacsirta. / Odafent már magát kisírta.”

Érsek Nem győztem betelni ezzel, hogy pacsirta – kisírta. Miért is szereti a gyerek úgy a rímeket!

Bori néni Csákó, Szilaj, Gyöngyös, Boglár.

Egykori plébános Apád szerette a jószágot.

Érsek Én is. Köszönöm, hogy segít édesanyámnak.

Egykori plébános Ráérek. A tehénkék is kedves teremtményei Istennek. Őket tisztogatva is szolgálom a teremtőt. „Szépérzékem ott finomult borjúkefélésben.” Ahogy a költő írta. De most már fogyatkozik hozzá az erőm. A lélek kész volna, de a test… Tegnap is megszédültem, mikor hordtam ki a trágyát az istállóból.

Érsek (magában) Csákó. Szilaj. Gyöngyös. Boglár.

Egykori plébános Abba kellett hagynom. Nem kaptam levegőt. És rajtam már az se fog segíteni, hogyha valami szép szent nótára gyújtok. És számítsuk hozzá azt a mindennapos hajnali felkelést is, hogy a magyar versek jó ízére rákapassam a falu gyerekhadát, mielőtt iskolába indulnának.

Érsek Honnan veszi az erőt ezekhez a hajnali felkelésekhez? Hisz keserves megpróbáltatás lehet a magunkfajta öreg csontoknak hajnali különórákat tartani a nebulóknak. Álmos gyermekek közt törődni.

Egykori plébános A gyerekeknek sem könnyű pitymallatkor kibújni az ágyból, bevallhatom, nekem meg egyre nehezebb. Tudja, honnan merítem az erőt a hajnali felserkenéshez? Arany Jánostól… emlékszik eminenciád arra a kis versére: „Szeretem a reggelt, / Mikor a jegenyék sudarára / Legelébb esik a / Születő nap arany sugára, / S kiderűl a vidék, / Szine, illata, hangja föléled: / Tova még, tova még! / Enyim a nap, enyém az élet…”

Sándor Segítség kéne magának ehhez a munkájához, főtisztelendő úr.

Egykori plébános Az ilyen munkára nem kerülnek ki mostanában segítőkész kispapok a szemináriumból.

Új pap Nekünk ott jól a fejünkbe verték, hogy nem érdemes döglött lóra patkót verni. Hajnali órákban magyar versekkel tömni a kialvatlan gyerekek fejét… Érdemes?

Egykori plébános Szépek azok a versek.

Új pap Tudom. Én is tanultam. Akkor épp meg volt engedve. Most nincs megengedve. Húzd meg, ereszd meg. (Botondkához.) Most milyen verset tanultatok legutoljára? A Talpra magyart? (Mivel a gyerek konokul hallgat.) Elfelejtetted? Jól tetted. Én is elfelejtettem… Petőfit… és ezt az egészet… Ők is mindent el fognak felejteni. Ezért mondom én, nem érdemes döglött lóra patkót verni.

Egykori plébános Ez a hajnali munka a gyerekek és az állatok körül az egyetlen vigasztalásom azért, hogy a nap felszentülésével nem misézhetek.

Érsek (nem könnyű neki, de kimondja) Tekintsd semmisnek azt az eltiltást a szent cselekvényektől. Tévedés volt. És van olyan tévedés, amely már bűn.

Egykori plébános Ha én ennek a tévedésnek áldozata vagyok, hadd mondjam ki én a feloldozó szót az érsek úr excellenciája számára! (A feloldozás jelét megadva.) Ego te absolvo.

Érsek Mondhattad volna magyarul is.

Egykori plébános Az is a Szentlélek nyelve.

Érsek Mint minden nyelv. (Idébb inti az új papot az ajtóból.) Domine! Diktálhatnék magának egy levelet?

Új pap Parancsára! Kinek írjuk?

Érsek II. János Pál őszentségének.

Új pap Hallgatom.

Érsek (most fogalmazza meg életre szóló döntését, tehát tagoltan) Szentséges Atyám! Bocsánatáért esedezem, hogy a vendéglátás kötelességeiről megfeledkezve elhagytam a fővárost, és anyám betegágyához siettem. Hála Jézusnak, jobb erőben találtam őt. Az újra tapasztalt anyai szeretet, zsenge gyerekkorom emlékei és az istállóban a jámbor állatok, mind hozzájárultak, hogy idehaza megleljem hitünknek azt a naiv és legigazibb boldogságát, amit a betlehemi jászol előtt éreztünk. Alázatosan esedezem, mentsen fel, Szentatyám, minden magas hivatalomtól, és erősítse meg elhatározásomat, hogy szülőfalumban anyám mellett szolgálhassak utolsó éveimben. (Hangot vált.) És jöhet a protokolláris befejezés. Le tudja ezt gyorsan fordítani latinra?

Új pap Már latinul írtam.

Érsek Ez igen, micsoda szinkrontolmács!

Új pap Mindig jelesem volt latinból.

Érsek Nekem is… (Felderül az arca.) „Do-go-io végzetű nagyobbrészt csak nőnemű,

Új pap de az ordo és ligo, kardo, margo, harpago,

Egykori plébános vele a septentrio,

Együtt mind hímnemhez tartozó…” (Nevetnek.)

Érsek Ha személyesen adja át a levelet, számíthat rá, hogy a pápa elbeszélget magával. Ő is nagy latinista volt. Rómában a katolikus egyetemeken egyre nagyobb hiány van fiatal papokban. Elmennél?

Új pap Parancsára!

Érsek A szent hivatás vezéreljen! (Egykori plébánoshoz fordul.) Te már megfáradtál, majd segítjük egymást itt a faluban, verseket tanítunk a gyerekeknek, nekem már sok kiesett a fejemből. Meg aztán a jószágot is mindennap ellátni anyám háza táján.

Bori néni Látja, édes fiam, mióta maga megrázta azt a kis ezüstcsengőjét, itt minden bajunk múlóban van. Erzsikét hazavezeti a vízimalomtól. Botondka is keresztvíz alá került végre, és én is felkészülhettem az örök búcsúra, vagy arra, hogy még egy kicsit köztetek maradhassak.

Érsek „Csend, béke, áldás, harmatozzatok!” – ahogy Mécs László írja szép versében, melyben édesapja emlékét idézi.

Őrmester (beront) Mi a fészkes fenét fabrikálnak maguk itt össze! Most telefonálják a belügyminisztériumból a rémhírt, egy világszenzációt. A nyugati rádiók arról beszélnek, hogy a csángók földjén a pápa helyett megjelent maga Jézus Krisztus. Micsoda blöff ez? Hol van az illető? Ki találta ezt ki? Már csak épp ez hiányzott! Én békén hagytam magukat, hogy temessenek, kereszteljenek, és akkor ilyen álhírekkel etetik a nyugati médiákat. Gyönyörű! Még hogy Jézus Krisztus! Egy ilyen koszos katolikus faluban… A belügyminiszter majdnem infraktust kapott, már a második nitroglicerint teszi a nyelve alá.

Egykori plébános Jézus Krisztus nem először jönne a földre, az ő szegényei közé. Egy isteni csoda mindig esedékes ott, ahol az igazságtalanság az egeket veri.

Őrmester Hát itt is már mindenki csodáról beszél? Ezzel kürtölik tele a világot, hogy maga Jézus Krisztus jött le az ő csángóihoz.

Botondka A kisautómat is ő hozta, a Jézuska.

Őrmester (gúnnyal kacag) A gyerekek megmondják az igazságot ugyebár. A gyerekek és a bolondok.

Egykori plébános Jézus nem hagy el minket soha, akik mindenkinél odaadóbb hittel ragaszkodunk hozzá és az ő római katolikus egyházához.

Őrmester Még csak az hiányzik, hogy a világsajtó ezt felkapja, egy ilyen ostoba hiedelmet.

Egykori plébános Külföldi tudósítókat ide! Jöjjenek! Jöjjenek, és adják tudtul a világnak: Jézus eljött…

Őrmester Ne kiabáljon!

Bori néni (halkan) Az ő kedves csángóihoz.

Őrmester (kiszúrja a Fagylaltost) Maga itt az a bizonyos Jézuska?

Fagylaltos Voltam én már nádvágó a Duna-deltában. Voltam kirostált színinövendék vagy éppen garabonciás diák. Muzsikáltam lakodalomban, mint régen az igricek, de mindvégig felszentelt papja vagyok egy szétvert szerzetesrendnek. (Feltartott kézzel.) „Pap vagy te mindörökké, Melkisédek rendje szerint.”

Őrmester Azt kérdeztem, maga itt a Jézus Krisztus?

Fagylaltos Ha egy bujdosó pap úgy érzi, hogy együtt szenvedhet Jézusával, hát itt vagyok.

Őrmester Tavaly is járt itt egy vándor fagylaltos. Aztán a fagylaltoskordélyából előszedte a miseruhát, kelyhet, és misézni kezdett. Esketett, gyóntatott zárt ajtók mögött, hivatalos engedély nélkül. De arról senki se mondta, hogy ő a Jézus Krisztus.

Fagylaltos Mégis lefogták. Örökre eltűnt.

Őrmester El. A süllyesztőben. De látom, hogy a fagylaltoskordélyát maga örökölte. (Megrázza a csengettyűt.) Fagylalt! Fagylalt!

Fagylaltos Megváltás! Megváltás!

Őrmester A világnak az a rendje, hogy a szomszédom torkát átharapom. De addig is torkára forrasztom azt az elviselhetetlen mekegését. A szeméből látom, hogy ő is utálja az én beszédemet, hát mért szeressem én az övét? Fogja be a száját, vagy tanulja meg az állam nyelvét. Mondják meg nekem, hát mért nem akarják szeretni az állam nyelvét?

Sándor Szerelmet vallani én csak az anyanyelvemen tudok, ugye, Erzsikém.

Őrmester Ugyan már, mennyi vegyes házasság van, megszerették egymást, boldogok. Akkor meg mi a baj? Ha maga volna Jézus Krisztus, mit tudna csinálni? A népeket összebékíteni? Hiszen ha az Atyaúristent hozzák is le az égből, ezt ő sem tudná megoldani, mert úgy teremtette már eleve a világot, hogy az első emberpár fiai Káinok legyenek vagy Ábelek, de harapják át egymás torkát. Talán csak azért, mert a Káin káinul beszél, és az Ábel csak ábelül ért… Sógoromat elvezényelték Brüsszelbe, hogy ott tanulja meg az európai stílust. Hát amikor hazajött, csak röhögni tudott. Ha franciául szólított meg egy flamandot, az köpött egyet, és faképnél hagyta, de így járt akkor is, ha franciától kérdezett valamit flamandul. És sorolhatjuk végeérhetetlenül a népeket, hogy ki kivel nem ereszkedik beszédbe, a nyelve miatt. Ez hát az új európai módi. Így volt ez mindig és mindenhol. A legsötétebb Afrikában mindennap újabb százezrek kaszabolják le egymást. Azok az izék, tucik meg a hucik. A Káin-népek mindig át fogják harapni az Ábel-népek torkát. És az Ábel-népek is próbálnak Káin-népek lenni, ha tehetik. Egymásra acsarkodunk mi a világ kezdete óta. És mindig lesz egy főpap, aki erre az áldását adja. (Csend.) Rajta, érsek úr!

Érsek Vagy éppen véget vet neki. Kérdezhetitek tőlem, honnan ez a fordulat, amelyhez csak alázatból nem merem most Szent Pál nevét említeni. A villám engem is porba sújtott a magas lóról. Engem is megérintett Wojtyla pápa karizmája. Ma reggel, mikor érkezése után együtt misézhettem vele, az volt az a pillanat. A kehely fölé hajoltunk, amiben már Jézus vére volt, az imént még misebor.

Őrmester Ez mindig is így volt, és örökre így marad.

Egykori plébános De miben reménykedhetünk?

Érsek Abban, hogy Jézus nem hiába ontotta vérét. Maga, barátom, itt az egymással ellenséges népekről prédikált. A világpolitika igazolni látszik önt. De lám, a világháborúkról is azt mondták, hogy szükségszerűek, és mégiscsak mintha kezdenénk kilábolni belőlük.

Fagylaltos Az! Az! Ahogy kiláboltunk a gyarmati háborúkból, vagy ahogy kiláboltunk a vallásháborúkból. Azoknak a harmincéves, százéves háborúknak sem akart végük szakadni, mégis befejeződtek. És Isten kegyelméből nincs folytatásuk.

Érsek A Káin-sorsra kárhoztatott népek soha többé ne harapják át a torkát az Ábel-sorsra kárhoztatott népeknek!

Bori néni De szépen beszélsz, kedves fiam. Folytasd! Na, mondjad! A jó Isten hozott! Hogy vártalak már.

Érsek A pünkösdi szélviharban ránk tör a szentlélek, aki nemcsak a nyelveken szólás kegyelmét adja, hanem a nyelvünkben való megmaradásét is. (Fagylaltoshoz.) A szentlélek vezéreljen téged is tovább a magad útján. Fagylalt, fagylalt! Megváltás, megváltás. (Csend.)

Őrmester (a Fagylaltoshoz lép. Megváltozott a hangja.) De ne az országút felé induljon, mert ott beleszalad a bajtársak karjaiba. A szőlőskertek alatt menjen, mindig csak a kertek alatt. Ki van adva a körözés maga ellen. Jó utat… (Megállítja az indulót.) Mi már olyan régóta szeretnénk a feleségemmel egy gyereket… Nem tudna közbenjárni?

Fagylaltos Mindnyájan imádkozni fogunk érte.

Őrmester (utánaszól) De fiú legyen ám! (Már szinte kész arra, hogy fogadja a gratulációkat.)

Érsek Mintha Szent István is mosolyogna a bajusza alatt. Ki tudja jobban nálánál, milyen nagy kincs is az az egy szem fiúgyermek.

Harangozó Tetszik neki is, hogy ki tudja, talán kilenc hónap múlva felsír a mózeskosárban egy kis kani. (Derűs nevetésbe oldódik a jelenet.)

Egykori plébános Mondja hát, harangozó uram! Hogy látja maga? Ontja-e a könnyét továbbra is a könnyező Szűz Mária ezen az oltárképen?

Harangozó Dehogy ontja, dehogy ontja. Nem csillog neki könny a szemében. Én, ha sokáig nézem, inkább úgy látom, mintha mosolyra állna a szeme.

Érsek Szaporodnak a csodák. Nevető Madonna! Ki hallott ilyet a keresztény ikonográfiában? (Mindnyájan merően nézik a képet.) Én is úgy látom: mosolyog. Szelíden mosolyog.

Szavalólány (előretör) Legalább a fagylaltárusnak elmondhattam volna a Rab gólyát, hátha csakugyan az ég küldöttje volt.

Anyuka A kislányom el akarja mondani azt a verset, amit a pápa fogadására tanult. Tessék már meghallgatni, hogy ne tanulta légyen hiába. (Elkezdi a Rab gólyát. A gyerekek a mondóval izgulva tátogják, motyogják a szöveget. Érsek súghat neki: „Új hazába…”)

Őrmester Majd egy New York-i szállodában fogja mosogatni a koszos edényt.

Egykori plébános Mi is árva gólya vagyunk! Ez rólunk szól.

Érsek Minden vers rólunk szól. A cenzor is tudja, a rendőr is tudja, hogy ki az az árva gólya. Én is tudom, de legesleginkább minden árva gólya tudja, hogy ő árva gólya.

Botondka A fagylaltos bácsit mért engedték el?

1. Asszony Mi is kérhettünk volna tőle egyet s mást.

Erzsi Kérni akartál tőle valamit te is, kisfiam?

Botondka Hogy jövő karácsonykor mit hozzon.

Bori néni Mit szeretnél kapni, kisbogaram? Majd megírjuk neki egy szép levélben! Jó lesz? (Magához vonja a kisfiút.) Súgd meg nekem, mi legyen az. (Csend.)

Botondka Tetszik tudni, egy olyan távirányítós autót.

Sándor Most kaptál egyet.

Botondka De tetszik tudni, én most egy olyan autót szeretnék, amiből csak egyetlenegy van a világon.

Bori néni Hű, de hát miféle autó az?

Botondka Hát a pápa autója, úgy hívják, hogy PAPAMOBIL.

Bori néni PAPAMOBIL? Az meg micsoda?

Botondka Ezzel közlekedik a Szent Péter téren is. Jövőre azon fog idejönni a csángókhoz.

Egykori plébános Aranyos trónuson hordják őt, kisfiam. Tagbaszakadt legények viszik a hordszéket, azon van az aranyos trónus, azon ül a pápa őszentsége, és az ő fején a háromszoros aranykoronája.

Botondka Nem tetszik jól értesülve lenni, pap bácsi. Az régen volt, hogy svájci gárdisták hozták a pápát arany hordszéken. Ezentúl jobban kell vigyázni rá, tetszik tudni, az önkéntes merénylők miatt. Olyan autóban jön, amelynek ablakáról lepattognak a golyók, mint a jégeső. Majd én is úgy irányítom a PAPAMOBIL-t, hogy soha ne találják el azok a merénylők.

Bori néni Hát te honnan akarod irányítani azt az automobilt?

Botondka Hát a felhők fölül, ahogy az Istenke csinálja.

Bori néni Hát én azért nem mernék beleülni…

Botondka Hullámvasúton sem tetszett még ülni?

Bori néni Csak hajóhintán, kislány koromban. Röpült a szoknyám. Ha azt láttad volna! (Felnevet.)

Botondka Sajnálom, de akkor még nem voltam megszületve. Hát… akkor azt tessék elképzelni.

Bori néni De aztán te vigyázni fogsz rám, onnan a felhők mögül?

Botondka Ja…

(Elfészkelődött Bori néni ölében. Megint oly csendben zajlik az élet a faluban, mint a színdarab legelején. Ebben a csendben halljuk, ahogy a kislány mondja tovább a verset. A gyereksereg a vers hallatán mellnél összekulcsolt kézzel maga is mozdul, felröppenésre, könyökével verdesi a levegőt – hátha megtörténik a csoda, és valamelyikük  felröppen a zsinórpadlásra… A vers folytatódik. Közben a fátyolfüggöny is legördül, és mögötte látjuk a reménytelenül égre törő árnyakat.)

Sándor Milyen csend lett megint.

Bori néni Elaludt már az Istenke is…

(Csöppnyi ujjmozdulattal búcsút int a közönségnek.)