×

A majdnem; Hold-dal; Kiszehajtás

Szabó T. Anna

2010 // 05
A majdnem

A majdnem az a nem, de szinte mégis.
A majdnem az az éppenhogy, de nem.
A majdnem a közép: nem, de igen,
igen, de nem.
Ahogy megyek az utcán,
vágják a fát kétemeletnyi géppel,
s éppen azt mondom: „Azért, hogy az ág
agyon ne vágjon senkit” – s éppen akkor,
és éppen oda, ahová épp lépnék,
süvítve, mint a gránát, hegyesen,
becsapódik egy súlyos ágdarab.

A szív kihagy, és az idő megáll,
mint a halálban. De a láb mozog,
továbblépek, mint szakadék felett
a semmiben a rajzfilmfigurák.
Még vagyok, pedig majdnem.
Vagyok, de mégsem.

Mint amikor a vipera felett
épphogy átléptem. Mint mikor a sínről
szabadultam a gyorsvonat elől.
Mint amikor az örvényes folyó
kiforgatott magából. Mint mikor
egy pillantáson múlt az ütközés,
vagy amikor az anyám visszarántott
kétévesen négyemeletnyi mélyből.
Szédülök ennyi majdnemtől: a mély
hányszor összezárult, elengedett.

Vajon hány majdnemem van? Átlépek-e még
glóriával a szakadék felett,
lesz-e még út a puszta semmiből,
hogy mégis éljek? Hányszor hunyja le
örvényszemét a halál angyala,
hogy meg ne lásson? Milliméterek
és másodpercek: a pallos zuhan,
roppant súllyal, de nem rám, csak mellém,
és ez: a majdnem. Még nem az ítélet,
csak felfüggesztett. Függök életem
fonalán, mint a zsinóron a báb,
és a nemlét felett becsukott szemmel
átlépkedek.
A majdnem: az a nem.

Hold-dal

1.

Egy ágyon mikor fejem hátravetve
hagytam hadd szálljon arcomba a vér
miközben te miközben a te nyelved
a lihegésem vad nyelvét beszélte

láttam hogy fenn az utca túlfelén
a tető alatt kariatida
tartja fején a lemenő napot
vak sorsistennő vár becsukott szemmel
hogy roppant forróságát ránk gurítsa

2.

sütött a hold és te már elaludtál
az öleléstől sütött még a testem
felkeltem mellőled a bodzaízű
derengésben az erkélyre kimentem

levágott hajad ott volt még kupacban
bizsergetően körülvette lábam
lapult akár egy éjszakai állat
még meg is mozdult ahogy rajta álltam

a meztelen fény átütött egészen
a hajad szurkált ahogy beletúrtam
tested a testem minden részed részem
legyél a jövőm ha voltál a múltam

már annyi elmúlt hajszálak a percek
amit megéltünk mind levedlik rólunk
kihűl a test és kilép a sötétbe
pár marék por lesz minden ami voltunk

de ott a múltunk minden holdsütésben
egymásra vetít minket mint az álom
hogy por a porban hulltában is éljen
hogy test a testbe mindig visszajárjon

Kiszehajtás

Vizes szelek, lobogjatok,
hej, kisze, villő,
tüzes erek, dobogjatok,
hej, kisze, villő.

Meleg élet hideg földből,
hej, kisze, villő,
mint a gejzír, zurr, előtör,
hej, kisze, villő.

Ha felpezsdül most a vérem,
hej, kisze, villő,
amit akarok, elérem,
hej, kisze, villő.

Akit akarok, megkapom,
hej, kisze, villő,
mint a friss szél, megforgatom,
hej, kisze, villő!

Konferencia

A gyerekirodalom nagykorúsítása

Program

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben