×

Milyen fehér; Hiába való; Senki

Fekete Vince

2010 // 03
Milyen fehér

Milyen fehér és reménytelen havazás.
Beteríti ezen a kietlen januárvégen,
beteríti mind az utakat, a házak tetejét,
beborítja a szavakat, a mondatokat,
betömi a szájba az utolsó hangokat
is. Milyen reménytelen, milyen kietlen,
mennyi előre nem látható véletlen
a vastag takaró alatt. És ezek az utcák
a végeérhetetlen hóesésben, hókupacok
alatt a szuszogó, pulzáló életekkel.
Akiknek szólniuk igazából már nincs
kihez, nincs miért. Nincs már úticél,
és cél sincs. Semmilyen. Sem
bizalom, sem remény itt, ebben a
reménytelen, fullasztó és kietlen
hóesésben.

Hiába való

Aki nem közülük való, ne kérjen
számon semmit. Ne legyen
ítélőjük, ne hozzon csendet közéjük.

Hátul az iskolakert. Szemben, u betű
alakban a málladozó vakolatú iskola.
Délutáni csendes zsibongás. Kiugrik
egy-egy hang a többi közül, önálló
életet él, majd hangtalan visszahuppan
és elhal
az apró kaviccsal felszórt
iskolaudvaron. A délelőtti
gyerekzsivaj csak a fülben cseng
tovább, a nagy, elhagyatott épület
mintha őrizné, dajkálná picit, aztán
leejti, és visszazökken délutáni
szunyókálásába.

Az osztálytermek nagy ablakaiból
olyan lomha délutánszag árad kifelé,
hogy elbágyasztja az ott ülő minden
tagját, elbágyasztja és lekötözi, hogy
ne érezzen, és ne tudjon mozdulni onnan.
A szél csapdossa az öreg lengőajtót,
egy-egy nyitva felejtett ablakon is
besuhint szilaj ostorával. Sorsára
hagyott épület. Remegő, visszacsengő
délelőtti zaj. Távoli erdők páfrányos
leheletét hozza a szellő, vadkapor és
bürök illatát.


Most kéne felállni, most kéne
továbblépni innen. Lelépni, mint
ki nem érzi sehol, itt se, otthon magát.


A délutáni járat, ami összeköti a
települést a várossal, mint egy
szakadozó, szétmálló köldökzsinór.
S az esti sípoló vonat, amely végig-
zötyög óriás félkörben a hegyek alatt,
át a szétszabdalt parcellákon, a bürökös
réteken a város felé.


Ne lenni ott újra és újra. Az volna jó.
Ne látni, ne hallani nap mint nap,
miképp görgetik az életüket az
ottaniak. Hogy tesznek téglára
téglát, hogy taszítják-tolják
maguk előtt életeiket, mint rozzant
társzekereket, elébb és elébb, mígnem
valamelyik döccenőnél meg nem
roggyan a kerék, és szét nem hull
darabjaira az egész.

Senki

Középen vannak,
valahol az ég kékje és a föld göröngyei között,
az Úrtól és az ördögöktől ugyanannyira,
és nem ismernek egyetlen olyan
mozdulatot, amellyel feléjük közeledhetnének.

Lebegnek ég és a föld istenei és ördögei között,
a pokol és a menny hullámterében,
és nem ismernek egyetlen olyan szót,
amellyel őket megszólíthatnák.

*

Tanácstalanok és bizonytalanok,
és nincs senki,
aki e tanácstalanságban
megsegítse őket,
és nincs senki,
aki e bizonytalanságban
tanácsot adjon nekik.

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben