×

Haza; Az ünnep

Győrffy Ákos

2010 // 03
Haza

A fenyők miatt, vagy hogy halljam,
ahogy anyám elmondja, mi volt az
elmúlt hetekben, nem tudom eldönteni,
a kettő közül melyik az erősebb, hogy mi
miatt megyek haza inkább.

Anyám szavaiban egy olyan idő, amely
nélkülem telik. Miközben semmi olyat nem
mond, ami lényeges lenne, ha nem épp az a
lényeg, amit mond, csak nem veszem észre.

Egy rigóról beszél, akivel közeli kapcsolatba
került kapálás közben. A lábfejére szállt, ő pedig
gilisztákkal etette. Vagy hogy a garázsban végre
elkészült a fecskefészek. Madarakat, növényeket,
bogarakat emleget, embereket alig, és akkor is
inkább indulatosan.

Állatok és növények között érzi jól magát,
ahogy én is.

Esőkről és felhőkről beszél úgy, mint mások
a bolt előtt az ismerőseikről. Földtörténeti korok
bulvárhíreit meséli, ízeltlábúak, gyűrűsférgek
életének szenzációit.

Hagyom magam sodródni a szavaiban.
Mintha két méter mélyre leásnék az
orgonabokor mellett, és a két méter
mély gödör kezdene beszélni. Átvágott
gyökerekből szivárgó nedvek illata dől
a szájából. Úgy nézem, mint a kút
mélyén csillogó vizet. Odalent csillog az
arca, kisebb, mint a hold, közöttünk pedig
a páfrányillatú sötétség.

Az ünnep

Másfél év a tengeren, Trieszt, Alexandria,
Burgasz, Málta, Hamburg, mondta nagybátyám
az elhatalmasodó Parkinson-kórtól akadozó,
néha egészen lelassult, máskor hirtelen érthetetlenül
gyorssá váló szavaival. Fehér ingén a korábbi kávé,
majd az azt követő málnaszörp, pezsgő
és Fekete-erdő-torta foltjai és morzsái.

A foltok mindig ugyanott, az ing egy meghatározott
felületén, egymásra rétegződve rajzolódtak ki, majd
szívódtak fel lassan. Barna, piros és sárgászöld foltok
egymáson, egymásban oldódva fel. Amitől a folt egy
idő után megnevezhetetlen színűvé vált, de valamire
emlékeztetett mégis.

Egy őszi hegyoldal madártávlatból, talán. Egy
völgy fölé magasodó sziklára kiállni és onnan
nézni le a folyó felé ereszkedő erdőkre, talán az
a szín. Késő délután, október közepén a sziklán.

A hegységben, a középhegységben, középhegységemben,
amely a nevét egy ehhez a folthoz hasonló színről
kapta. Egy megszámlálhatatlanul sok színből összeálló,
összekavarodó árnyalatról. Börzsöny színű folt
nagybátyám ingén, a nyakkendője mellett közvetlenül.

Túlságosan mély ez a fotel, amelyben ül, amelybe
leültették, a nappalinak szinte a közepére tolt fotel,
meg sem tud mozdulni benne, nemhogy felállni.
Esélye sincs arra, hogy a fotelból egyedül felálljon.
Előtte, a fotel előtt feltépett tetejű kartondoboz.
Biciklikormány lógott ki belőle, egy szobabicikli,
a főajándék. Egy szobabicikli kormánya digitális
sebesség- és távolságmérővel.

Hogy ezzel biciklizzen a tájban, mondta átadásakor
nagynéném. A poszter elé állítjuk majd. Nyírfaerdő
valahol Északon, tóparti nyírfaerdő, háttérben
fenyőerdővel borított dombok. Skandinávia vagy
Kanada, óriásposzter a hálószoba falán. És akkor
olyan lesz, mintha ott
bicajoznál, Bandikám.

Nagybátyám nem válaszolt, rá sem nézett a kartondobozból
kilógó kormányra. Trieszt, Alexandria, Burgasz, Málta,
Hamburg. Apám egy nagyvállalkozóval beszélt, térdükön
kistányér a Fekete-erdő-torta megkezdett szeleteivel. Az
egy helyben üléstől, a süteményektől és a szénsavas
üdítőitaloktól az ember bele felfúvódik, szellenteni viszont
nem lehet.

Induláskor a távozni készülő rokonság sorra
végigcsókolta nagybátyámat, akit ketten emeltünk
fel a fotelból. A fotel háttámlájának támaszkodott,
alig állt a lábán, úgy fogadta az ismételt és most már
utolsó gratulációkat, a még egyszer ugyanennyit
és az ugyan már, ez még nem kort.

Lassan mindenki átlépte a küszöböt, és a ház előtt
parkoló autója felé indult. Tőlem furcsamód hosszasan
búcsúzott, nem akart elengedni, pedig mentem volna
már. Remegő térdekkel állt a fotelba kapaszkodva,
és azt mondta Parkinson-kórtól akadozó, néha egészen
lelassult, máskor érthetetlenül gyorssá váló szavaival,
hogy tudod, akkor nem kellett volna visszajönnöm
a tengerről, nem biztos, hogy megérte, lehet, hogy
ott kellett volna maradnom a hajón, nem kellett
volna visszajönnöm.

Aki még visszafordult, nagybátyám motyogását
búcsúzásnak vélte, és mosolyogva integetett. Nem
érte meg, lehet, hogy nem kellett volna visszajönnöm,
motyogta, aztán egy hirtelen mozdulattal visszazuhant
a fotelba. Futottam a többiek után. Trieszt, Alexandria,
Burgasz, Málta, Hamburg.

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben