×

Tizenkét sor; Prelúdium és fúga

Czigány György

2010 // 02
Tizenkét sor

Kitárt karok hiánya. Ölelések.
Mosoly helyén, ha ajkak összeérnek.
Test és test nélkül fonódni egymásba.
A felvágott ér szeretet forrása.
És elvérző sebe az áhítatnak.
Szemét földből is imádság fakadhat.
Igazság botránya a megbocsátás.
És gyönyör gyermeke szomorú áldás.
Vágyakozás vak testvére reménység.
Bár suta fohász vigaszában élnék!
Látod, Erika, vége a világnak.
Hiába bár, jó tudni, hol az ágyad.

Prelúdium és fúga

Pokol tornáca volt? – vonatra vártam:
lépcsőkorlátok hajlatában
keltek életre térded fényei.
Szaladsz le: vidám csúszda élteti
érkezéskor még tétlen mosolyod.
Hogy legyen, amit majd sirathatok.
Számítógép jelene csak, árva honlap,
ha nem tudhatom, lesz-e holnap.
Hivalkodó játék, veled vagyok,
szemérmes kuncogás és nyegle mondatok
sírjából termő végtelen? Ne féltse
búzavirágba bújt pillantás kékje
szíved. Ne tört időm börtöne óvja,
és ne hiányod láncreakciója –
te, tündér cinkosa a képtelennek!
Temérdek vízben megmerülve szentek
testünk templomai, lét bujdosása,
Isten a kedvünk ruhátlanul látja.
Mert nincs különb szerető fölöslegnél,
s ha sodrában egy percre megremegnél,
őrangyal derűjével kéne nézni rád,
pusztaságban nyílt erika-virág.

Elárvult mindenség égboltja,
egyetlen angyal lebeg fölöttem,
félhomály hirdeti mezítlenségét.
Testével betakar. Keveslem súlyát,
tenyeremben minden porcikája.
Hiányában élnek halottaim.
Általa, vele, benne ölel
gyermekeim anyja és anyám.
A hatalmas tó illatában
hűlve le heverünk hajnalig.
Nem kaland: léptek a létben.
Véletlen-e a vétlen emberpár
utolsó beszélgetése?
Áldd meg, Istenem, a szerencsés bűn
megszállott lelkű ifjúságának
mosolyát halálunk óráján is. Ámen.

Konferencia

A gyerekirodalom nagykorúsítása

Program

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben