×

Sóder; Idegenek; Gépek

Lackfi János

2010 // 02
Sóder
Fekete Krisztinának

Pörgök egész nap, sodor
a jókedv, az arcok
jöttömön felderülnek,
sokértelműen villannak össze,
na, itt jön ez a híres,
a képtelen ötleteivel,
kirángat bennünket rosszkedvünk
mocsarából, irgalmas szamaritánusként
segít fel a jókedély bicegő csacsijára,
hagy hátra elegendő muníciót,
hogy később is fel-felnevessen időnként
magában az ember!
Habverő fürge fémvillája, kavarom
a körém kocsonyásodó nappalt,
lassan összeáll esti pudinggá,
mind ragadósabban ölel,
még a nappal kábulatából
fel sem ocsúdtam, Münchhausenként
képtelen vagyok önmagamat
már kicibálni belőle. Enni egy almát?
Nézni egy filmet? Felhívni bárkit?
Lesni az ablaknál fantomként,
hogyan élik a többiek életüket,
hogyan lesnek rám vissza
ablakukból, mind csupa fantom?
Mindez segíthetne, de nincs, mi segítsen.
A reggel majd leeszi rólam
az este pudingját, már fut az áram
a testben, megkezdődik a reggeli
pörgés, visz motorként az ösztön,
az életkedv sóderéből utamon
dömperként itt is, ott is
egy-egy adagot leborítok.

Idegenek
Schleisz Anikónak

A buszban ülve olvasol,
Csak olvasol,
Csak olvasol,
Az emberek, mint tornasor,
Mint tornasor,
Mint tornasor.

Arccal afelé, ahol áll,
Kopottan áll,
Szokottan áll
Az élet, mint tornatanár,
Tornatanár,
Tornatanár.

Persze nem áll ott senki sem,
Nem, senki sem,
Senki, hiszen
Az életút dől lisztesen,
Úgy tisztesen,
Jó lisztesen.

Megálló jön, melléd leül,
Melléd leül,
Letelepül
Egy fiú, még idegenül,
Idegenül
Kívül-belül.

Kicsi a hely, összébb szorulsz,
Összébb szorulsz,
Szorít a busz,
Melléd szorul ez a manusz,
Lapul, lapulsz,
Két zsáknyi hús.

Lehetne ismerős, igen,
Nem idegen,
Ki hidegen
Bámul most át a fejeden,
Mint üvegen
Vagy üregen.

Illata idegen világ,
Másik világ,
Hord más ruhát,
Tenyere úthálózatát,
Létvonalát
Nem látod át.

Melletted itt a végtelen,
Elérni nem
Esélytelen.
Mágnesként vonz, hogy idegen,
Az idegen
Test testeden.

Lehetne férjed, kedvesed,
Elérheted,
Elvesztheted,
Az idegen tiéd lehet,
Ott a keze,
Vonzza kezed.

Hátradöntve a buszülés,
A szűk ülés
Vízszintes prés,
Hitvesi ágyban heverés,
Egy kripta és
Szép temetés.

Itt ülsz, és lénye átragad,
Terád ragad,
Benned marad.
Ha kivonod magadból azt,
Ki tőle vagy:
Nem vagy magad.

Majd ül melléd valaki más,
De ha leszáll,
Vagy ha leszállsz,
Teljes sorsodról ím leválsz,
Mész, álruhás –
Ez árulás.

Gépek
Kossuth Mihálynak

A négy gyerek, a négy gyerek
Agyamra megy, agyamra megy.
A négy gyerek négy nyafogás,
Négyfele tép, négyfele ás.

Először kettő összevész,
Majd jön az egymás-hergelés.
Én meg közben beszélhetek,
Mit tegyenek, ne tegyenek…

„Könyörgök, kivételesen
Ne csináljátok ezt velem!
Nem lehetne, hogy szót fogad
Mind a négy, mint parancsolat?”

Elkomolyodnak rémesen,
Összenéznek, én csak lesem.
Bólintanak, négy öreg arc:
„Az lesz, Apa, amit akarsz!”

És egy szempillantás alatt
Szinte vigyázzba állanak:
Négy arc figyel, nyolc láb kilép,
Nyolc kar mozog, négy mintakép.

Nem hiszem el! Elégedett
Vagyok, ahogy ember lehet,
Aztán elönt a rémület:
Én nemzettem e gépeket?

Vissza mindent! Négy akarat
Legjobb, ha négyfelé szakad!
Hadfegyelem helyett, ha kell,
Inkább káosz borítson el!

Események

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs márciusi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben