×

A tisztaság dicsérete

Kelemen Erzsébet: Engedj Uram házad közelébe; Sarutlanul; Viaszpecsét

Benke László

2010 // 02
Nekem ebben a zavaros, önző, gátlástalan korban szépségre, tisztaságra és igazságra van szükségem, mégpedig a való életben, de ha ez nem megy, akkor legalább a költészetben. Amíg van felemelő, lélekgazdagító költészet, addig van remény. Addig lehet bízni benne, hogy a jóság és tisztaság legyőzi a rosszaságot és a rondaságot. Kelemen Erzsébet költészete tiszta, szép, igaz költészet, tőle hinni, írni, cselekedni, élni támad kedvem.

Talán nem szükséges a költő emberi jóságának, becsületének forrását kutatni, mikor a lélek tisztasága magától értetődik. E költői nyelv ugyanúgy a lélek mélyéről sugározza az istenszeretetet, ahogy az igazság-, magyarság- és emberszeretetet is. Olvasás közben el-elfog a jóság és szelídség szomjúsága, s úgy vélem, Kelemen Erzsébet költészete által nyert ügye van a komoly bajba keveredett ember(i)ségnek. Természetesen épp a beteg világ bajai igénylik e gyógyírt, fakasztják fel a tiszta forrást. A költő a létezést Istenhez való visszatérésnek tekinti már az első kötete legelső, tehát igen hangsúlyos versében, s szeretetének e hangsúlyához, költői jellemének meglelt titkához mindvégig ragaszkodik. A fohász kérlelő hangján közeledik Istenhez és emberhez, a költészet templomának küszöbét ugyanolyan alázatos, de nem alázkodó lélekkel lépi át első, második és harmadik kötetében (Engedj Uram házad közelébe, Sarutlanul, Viaszpecsét), mint ahogy átlépi rendületlenül hívő lélekként a valódi templom kapuját. E költészet kiapadhatatlan forrása a hit, s valóban úgy van, ahogy Thímár Attila is írta a Viaszpecsét kötet ajánló szövegében: „a szent és profán egészen különleges módon képes összeszövődni” Kelemen Erzsébet költészetében.

„már itt a földön megérsz / az örök üdvösségre vagy kárhozatra / […] Rajtad áll tehát, melyiket választod: / szabadságod teljes eltékozlását, a poklot, / vagy a véghetetlen boldogságot” – fogalmazta meg erkölcsi-esztétikai magatartásának alaphangját Rahner emlékezete című versében, s bíznunk kell benne – itt, Európában, „e kettéhasított világban” (Híd) különösen –, hogy e gondolat jegyében Kelemen Erzsébet nagy költészet felépítéséhez látott hozzá. A lírikus álmában ilyen sorok vallanak magyar valóságunkra: „Álmomban rám nevetett; / bársonyos bőre, göndör haja, / pici keze-lába, bárány tekintete / teljesen megigézett […] de meghalt, mielőtt szerethettem volna…” (In memoriam). Bátorság ilyen zavarmentesen fohászkodni e beteg korban: „Gyógyulást lehellő drága Tündér! / Hozd balzsamodat, / Erőt sugárzó ékes szavadat, / mert beteg, nagyon beteg, / beteg, akit szeretek.” Az állattá aljasító Harcról pedig így ír: „Öljük meg egymást semmiségekért! / […] az érdem nagy lesz: / Káin lesz a győztes neve / ki majd siratja Ábelét.” Már első kötetében fel-fellobbant a költő sokrétű szeretete közt a keresztény haza szeretete is: „Vére fröccsen a Báránynak, / s kinek sírni kellene, nevet. / Századok érc-jeges kínjától / óvd meg Uram e nemzetet.”

Sarutlanul című kötetének iránya szintén a teljesség. Kelemen Erzsébet rokonszenvesen vallja: „Számomra a versírás létszükséglet. Olyan fontos, mint éhes embernek a kenyér, sírónak a vigasztalás, a megértő szó. Kulcs egy bezárt ajtóhoz, kitárt ablak az éltető napfény felé.” Előző kötetében talán felhőtlenebb, ragyogóbban sugárzó volt a szeretet, itt viszont nagyobb utat járt be a lélek, ezekben a versekben égőbb-égetőbb a szomjúság: „Ajtódon kopogok / a házadba lépek / sebzetten, a magány ellen / oltalmat kérek.” Itt-ott az öröm is virágosabb és gondtalanabb: „Napfürdőt vesz a reggel a füttydalos ég csupa tenger / fénylő kék nevetés, bronz-üde bú-feledés” (Nyár). S az időben, ahogy fölénk nőnek, elhatalmasodnak társadalmi bajaink, a költő öröme és bánata is kontrasztosabbá válik, a jogállam fonákságaival szemben szókimondóbb, leleplezőbb lesz: „Paragrafus- / bilincsét / szétfeszíti / a ravasz / s elítélik / bármit szól / az igazat” ([I]-gazságszolgáltatás). Sarutlanságra figyelmezteti önmagát s a magához hasonlókat: „Csak sarutlanul léphetsz be / birodalmába a Szépnek / búzavirág-ölelésnek / szolgájaként / csipkebokor-tűznek.” Megmelegszik, erőt gyűjt a szépség csipkebokrának oszlopos lángjainál, vallomásos hittel kérleli szerelmét, mint az Istent: „üde kékjét a nevető égnek / gyere, rejtsük vánkosunk alá”. Vigyáznunk kell – figyelmeztet –, valami elromlott az életünkben, világunkban, „az igazak közé beépül a gonosz / parányivá görgeti a létet” (Pártviszály), s ha végképp szétszednek bennünket, nemzetünket, marad költői kérdésnek a Rejtvény kérdése: „össze tudjuk-e rakni / az eltépettet / lüktetővé az életet?” A költői lélek válasza pontos: „Urunk a halálon úr lett. / Kemény szívünkben a szelíd bocsánat / mégsem akar felébredni – mélyen szunnyad – komor önelégültségünkben a bánat. // Reményünk e kihajtott Ág […]” – utal az 1989-es változásokra, Magyarország felemás feltámadására, hogy a következő versében, a „feltámadás” évfordulóján (Március idusán, 1998) még világosabban fogalmazzon: „Közönydús idő. / Ujjpercre szabdalt / nemzettudat. / Önmagunk jármában / vergődünk / a szabadság / zászlaja alatt.”

Mit tehet a költő, mikor a valóság, az „amerikanizmus falta […] / testvérviszályban szétmállott / kőakarat / egy magyar Memphisz” romjait láttatja? Szívében és tollán a feltámadás örök hitével megy tovább az útján, és újra meg újra Vigasznyitó éneket mond a kárvallott népnek: „Kenyérszegő jegenyéket / szivárványdús jövendőket / ragyogtass a fényt kérőknek / mindörökre éhezőknek”.

Az ember a magyar történelemben nem lehet valóban szabad, ha nem azonosul a szabadságért harcoló, de vereséget szenvedett elesettekkel, rabokkal, kivégzésre várakozókkal, kivégzettekkel – sugallja a Viaszpecsét költője Arad című versében. Ennek az elsőrendű erkölcsi törvénynek a szellemében járkál versében, versírás közben „faltól falig / akár az elítéltek”, mint az aradi tizenhármak, mindazok, kik harcoltak és meghaltak a szabadságért. E kötetnyitó mozdulattal a költő el is választja egymástól a jókat és gonoszokat, az igazakat és hamisakat. Nyilvánvalóvá teszi a „hétpecsétes titkot”, azt, hogy „hazánk rügyfakadása / időtlen lenyomatként / lásd itt van / csak olvasd / a kiélesített cellahomályban […] / akár egy rejtjelet / óvatosan / betűzd betűzzétek gyorsan / míg ránk nem törik / végleg az ajtót / az ólomárnyú / igazi tettesek.” Milyen távolinak tűnik ettől a magatartástól, együttérzéstől a költő nővérének elvesztése fölött érzett fájdalom! Pedig ugyanaz a lélek ugyanazért a testvér(iség)ért vérzik (Jelen vagy). És megint a szeretet mozdulatával ülteti a szegénység megterített asztalához hazánkat, „kifosztott mindenünket”, hogy „megszegjük fény-kenyerünk”, hogy „múljék el fölöttünk végre, / e kormot nyáladzó, meduza-testű éj” (Fény-kenyér). Jöhessen végre az Adventi éjszaka: „Krisztus előtti csend, / csillagérlelő adventi éjszaka, / vízcseppszomjas a világ / olyan, mint kiszáradt értelem szava”. Súlyosan szép vers a helyzetünkről, várakozásunkról, miközben „Sebekre riadunk / emlékünk tömlöcízt szagol, / a történelem szilánkos teste / olykor csontig is hatol. / Pedig voltak prófétáink, / hűek, magyarságért nagyok / gróf Telekik / Mindszentyk / megtagadott Jeremiások.”

Érdemes itt megjegyeznünk: Kelemen Erzsébet sokoldalú, sok irányba nyitott tehetség, nemcsak verset, sikeres drámát is írt Teleki Pálról Getszemáni magány címmel, monodrámáját, a Happy Birthday!-t Bécsben mutatták be, ifjúsági regényt és novellákat közölt, etikatanári tevékenységét is gazdagítja teológiai értekezéseiben, képverseket publikál, tanulmányokat ír a kortárs vizuális költészetről. Bujdosó Alpár elismeréssel állapította meg a Debrecenben élő költő tevékenységéről a Bécsi Naplóban, hogy „vallásos meggyőződése több versében manifesztálódik”. Bertha Zoltán az Agriában írt alapos és részletes tanulmányt Kelemen Erzsébet drámái elé címmel. Érdemes idéznünk még a Zempléni Múzsából Nyíri Péter Szent és profán: ok, okozat című tanulmányának alapgondolatát a költő művészetéről: „A szakralitás életünk része, hiszen nem éppen a Szentből fakad-e életünk? A személyes lét és a mindenség kérdéseire éppúgy a szeretet a válasz. Korunk hitevesztettségének, »despiritualizálódásának« egyik oka éppen az a felfogás, mely a jelenségek minőségrendszerét a szent és a profán, a szakrális és a szekuláris antinómiájával írja le. Ekképpen, a szent és a profán mesterséges ellentételezésével az Istent, a Szentet kizárja a világ életéből, s egy nem evilági közegbe, illetőleg a vasárnapi misék oltáriszentségébe vagy teológiai diskurzusokba száműzi. Holott az isteni szeretet éppenséggel Istennek a világban való mindenkori jelenlevőségéből fakad: a szentből ered a profán. Nem ellentét van köztük, hanem ok-okozati kapcsolat.”

Az 1964-ben Edelényben született Kelemen Erzsébet szerencsére még elég fiatal, de már igazán érett költő ahhoz, hogy mélységből felszakadó miséire, a hit és tudomány hangján celebrált fohászaira komolyan odafigyeljünk: „szabadíts meg / ég és föld ura minden gonosztól […] / segítsetek, Kozma és Damján, / Batthyány-Strattman, segítsetek! / Segítsetek ébredő pírt írni a sorok közé / forrást hinteni, lépteket érlelni, füvet növeszteni / delelő fényt / a legyengült test sejtmezején […]” (Fohász Nagy Gáspárért). Hiszen valóban mindannyian veszélyben vagyunk, dadogunk, s a lét is csak dadogni tud. Mióta? Azóta, hogy „hazát hoztam / szívemben / akár egy trianoni árva / hogy otthonomra leljek”? (Trianoni árva) S aztán jöhet a csend? Kelemen Erzsébet átengedte magán a csendek csendjét is történelmünkből, a költészet lelkét költészetének lelkébe, s próbálta haikuiban, sőt haiku-glosszáiban mindezt megéreztetni, mígnem különlegesen érzékeny lett arra is, hogy a magyar szó, sőt a magyar csend is elfogyhat, ha nem vigyázunk, s átlényegülhetünk német szóvá (ebben „az amerikanizmus falta elsorvadt szavak” világában netán angollá, mondjuk). (Jel Kiadó, 1995; 1998; Ráció Kiadó, 2008)

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben