×

Najádok kútja. Róma

Piazza Esedra / Piazza Repubblica

Dobai Péter

2010 // 01
(Mario Rutelli szoborcsoportja és szökőkútja)

Mária fotográfiájának erős inspirációs terében verstávlatot nyert kép

Róma egyik fenséges főterének
arany körzővel, arany vonalzóval
kimért közepén, a domb szívtestén:
hatalmas, tengerszem-körívbe zárt
tomboló, tékozló szökőkút dús vízsugarakkal
vakítja meg a vízi szörnyekkel, hímnemű rémekkel
harcoló, küzdő avagy tán éppen csak játszó najádokat,
istennőit forrásoknak, folyamoknak, tavaknak, tengereknek – – –
E kihívón mezítelen, buja leányok az Örök Város pogány
istenhitét hozzák vissza, barbár, nagy múltakból, igen, ím, ide:
a megszállott, rajongó keresztény zarándokoktól teli
Szent Városba, a keresztek, kupolák, oltárok angyali
szárnyalásába, orgonák zúgásába, gyónások suttogásába,
igen, ím, ide, a XXI. századba, a globalizált, állatiasító
körtforgó, tébolyult és tébolyító fogyasztásba, reklámvilágba,
a talmi és erőszakos világbazárba… Ó, fogyassz és halj meg!
Ám a najádok, a leányzók mezítelensége s a vad vízsugarak
ősmélyről föltörő ezüstje mást üzen: szépséget, harcot, engedelmet,
ellenállást, ó, pattanó inak, megfeszült mellkasokon emlőket,
előremeredő bimbókat tépő szörnyek karma, fogsora, csőre
megsebzi a tomboló, erős combokat, lábszárakat, fart, hátat, nyakat,
testek forognak, hason, majd dőlnek ájultan hanyatt…
A mindent elöntő, özönlő, fojtó vízsugarak alatt:
a duzzadó szeméremrések megnyílnak az erőszaknak,
hibátlan, hódító testük meztelenségét kitárja világra a rémek
támadása, és mégis, hiába hihetetlen: a najádok arcán
túlélő mosoly ragyog, mintha olyan játékot játszanának,
amiért istentől születtek és élnek győztesen mindörökre,
s amiben végül meghalnak mind a szörnyek…
Szeretkező harc ez: szép és rút között,
súlyos víznyalábok csapásai alatt az öldökölt, ölelt najádok új testet
öltenek, ifjabbat, szebbet, s források fényében fölragyog
delejező, latin nevetésük, heves vérük megerőszakolta az erőszakot!
Ó, ők, a najádok, a vizek szülte leányok:
divinikus-démoni-femina erővel emelkednek fölé a sújtó sugaraknak,
a testükre fonódó halálos izomkötegek öleléséből kiforognak,
és szöknek, szökellnek távoli idők kezdetei felől a mi késő időnket
elérve, el ezt az istenek nélküli jelent, és túlélnek majd mind minket is,
megérnek még messzi, izgató, szép jövőket, születő vizeket,
ajzó, hevítő, lángok közt lezajló szabad szerelmeket,
meg-soha-nem-ismerve:
se temetőket,
se temetetteket – – –

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben