Anna néni imakönyve

1964-ben két ünnep közt feleségemmel apám szülőfalujában voltunk, Csíkmadarason, unokabátyámnak, a nálam öt évvel idősebb Jánoskának vendégei. Az ő apja (szintén János) meg az én apám (Gergely) Péter Mátyásnak (1833–1908) hetedik meg nyolcadik gyermeke volt; kétéves különbséggel (1880-ban és l882-ben) születtek. János bácsi egész életét a falujában élte le; apám Boszniában meg a Bácskában szolgált, utóbb Szeged környékére vetette sorsa. Előző nyáron új Skoda Octaviámmal még hazavittem apámat; ekkor találkozott a két testvér utoljára. Láttam egymás mellett kettejüket. Arcra olyanok voltak, mint két tojás. János bácsi székely harisnyában, apám fehér zsávoly csendőregyenruhájából alakított nyári civilben.

Kemény tél volt a Hargita alatt, azt is meggondoltuk, hogy a reterátra kimenjünk. Bent a jól szigetelt, fával fűtött gerendaházban, apám (azóta lebontott) Fő utcai szülőházában kellemes volt az este. Hangulatos. Vacsora után beszélgettünk, iddogáltunk. Kis demizsonban pusztamérgesi rizlinget vittem. Jánoska orvosságnak dicsérte. Kínálta is a feleségét:

– Jöszte, Rozáli, igyál egy cseppecskét!

János bácsi felesége, Anna néni ült a zsámolyon, s a nem túl erős világításnál imakönyvet forgatott. Közelebbről megnézve láttam, erősen megviselt kötésű, végeiken fölpördült, sárgult lapokkal. Elkértem, és megdöbbentem. Régi-régi imakönyv, még a magyar helyesírás-történetnek abból a korából, amelyben kétféle s betű volt használatban: a latin s mellett a gót, német ß is. Az ö és az ü betűt még nem pontokkal, vesszőkkel különböztették meg az o-tól meg az u-tól, hanem a föléjük tett apró ^e betűvel. Álmélkodva kérdeztem Anna nénit: hogy tudja ezeket olvasni? Derűs nyugalommal felelt: – Megszoktam.

Az alig írástudó-olvasó nyolcvanéves székely asszony egy 18. században nyomtatott, viseltes imakönyvből merített rendszeresen lelki táplálékot. Soha nem volt újféle imakönyve.

Érdeklődésemet nem felejtette el. Úgy rendelkezett, hogy halála után imakönyvét juttassák el nekem. Mit sem tudtam erről, csak Anna néni elhunyta után, meglepve és meghatódva vettem kézhez öreg imádságoskönyvét.

Nemrég rászántam magam, hogy a zilált, címlap nélküli könyv milétét kinyomozzam. Segítőm ebben az egyetemi könyvtár kitűnő könyvtörténésze, Varga András volt. Megállapította, hogy Anna néni példánya a 18. század népszerű barokk vallásos népkönyvének valamely kiadása. Szerzője, P. Szabolt Ferenc S. J. 1653-ban született a Nyitra megyei Nagytapolcsányban, és egy évvel könyvének első kiadása (1708) után, 1709-ben Nagyszombatban hunyt el. Életében Trencsénben, Nagyszombatban, Szakolcán, Pozsonyban szolgálta rendjét és Istenét.

Műve jóval túlélte: számos kiadást ért meg, sőt 1773 után tizennégy metszettel is gazdagították. Mivel az én példányomban (a 203. lapon) pontos utalás van a XIV. Kelemen pápától 1770. október 7-én engedélyezett búcsúra, viszont még nincsenek benne képek, föl kell tételeznem, hogy ez a kiadás 1770 és 1773 között készült.Az első kiadást, rejtélyes okból, egyszerre két helyen, Bécsben is, Nagyszombatban is nyomtatták. A könyv azonosítása, nagy múltja kellemesen lepett meg.

A másik meglepetésem az volt, hogy Anna néni nem is akármilyen imakönyvből fohászkodott, hanem éppen a védőszentjének, Szent Annának az imádságoskönyvét olvasgatta. Mert a jezsuita atya könyvével a kornak a máitól jóval nagyobb Szent Anna-kultuszát ápolta.

A harmadik meglepetés akkor ért, amikor az imakönyv nyomán szerzett ismereteimet Bálint Sándor Ünnepi kalendáriumában (1977) vetettem össze az Anna-nap tudnivalóival. Bár a hazai vallásos néprajz legnagyobb kutatójának könyvtárában (idén kiadott katalógusa szerint) nem volt meg Szabolt páter könyvének egyik kiadása sem, ismerte a művet, többször is hivatkozott rá, idézett belőle. Mivel a szerény szerző (Eszterházy Pál herceg „alázatos káplánya”) a könyvben csak S. F. I. T. betűjegyek (Szabolt Ferenc, Iézus Társasága) mögé húzódott, Bálint Sándor nem tudta azonosítani, tehát a művet címe szerint idézte: Az Isten mindenhatóságának tárháza, azaz Szent Anna, Boldogságos Szűz Mária édesanyjának tiszteleti. Sem kiadási helyet, sem évet nem adott. Bizonyára későbbi kiadásából közölte Szent Anna litániáját, mert eltér az én példányomban látható szövegtől.

Szent Annát a magyar néphit a kedd asszonyaként emlegette. A kiváló folklorista Katona Lajos remek tanulmányban (Ethnographia, 1905) bizonyította, hogy már a Teleki-kódex (1525–1531) megőrizte Szent Anna-legenda megadta a magyarázatát, miért: „Keddi napon született, kedden lett isteni rendelésre szülője Isten anyjának, a Szűznek, és kedden szabadult meg a test börtönétől.” Kálmány Lajosnak rengeteg érdeme mellett nagy tévedése volt, amikor valamelyik szőregi öregasszony adatközlőjének hitelt adva azt erőltette, hogy Nagyboldogasszony: Szent Anna. Vele szemben Kisasszony: Szűz Mária. Holott, ezt meg én fejtegettem, e két név nem két külön személyt jelent, hanem Szűz Máriának e megkülönböztető neveiben egy-egy ünnepe sugárzott vissza: augusztus 15-e (Szűz Mária születésnapja) volt Boldogasszony nagyobbik ünnepe, azaz Nagyboldogasszony, szeptember 8-a pedig (a névnapja) a kisebbik, vagyis Kisasszony napja. De mind a kettő Máriáé.

Szent Annához, Jézus Krisztus „öreganyjához” (ahogy litániájában szólítják) hajdanán kilenc kedden át fohászkodtak az asszonyok, főként a meddők, hogy járjon értük közbe „unokájánál”. Szabolt atya könyvének második része ennek a kilenc keddi ájtatosságnak anyagát tartalmazza. A harmadik rész történeti visszapillantás: „Hogy a Jézus Krisztus Szent Anna asszonynak, mint szerelmes nagyanyának, az isteni mindenhatóságának tárházában kulcsot ada, csudatételekből mutatja.” Beszámol a Szepes megyei Kluknó (ma szlovákiai Kluknava) Szent Anna-forrásának, a mellette épült kápolnának és az ott esett csodáknak históriáiról. Innen derül ki, hogy ez a kút volt a forrása az ő könyvének is, ez ihlette: „Ez a kútforrás, kinek mivoltát itten lerajzolom, és ennek a kis könyvecskének kinyomtatására oka vala, láttatik most is a Nemes Szepes és Sáros vármegyének széllyén, a kluknói jószág rétein csendesen lefolyni” (156). A bécsi első kiadás ajánlásából tudjuk, hogy mécénása, a kiadás támogatója Eszterházy Pál (1635–1713) herceg, nádor, az ismert költő és zseniális zeneszerző volt.

Könyvének negyedik része a már említett búcsúkról szól, és közli a „Szent Anna leányának”, Szűz Máriának tizenkét ünnepére szánt imákat, litániákat. Érdemes föleleveníteni, mely Mária-ünnepeket tartották a 18. században a legjelentősebbeknek:

Január 23. A Boldogságos Szűz Máriának Szent Józseffel való eljegyzésének innepnapja

Február 2. A Boldogságos Szűz Mária tisztulásának innepe

Március 25. A Boldogságos Szűz Mária az Arkangyal Gábriel által lett izenetésének innepe

Április 16. utáni vasárnap. A fájdalmas Boldogságos Szűz Máriának innepe

Május 7. vagy az utána következő vasárnap. A Boldogságos Szűz örömének napja

Június első vasárnapja. A Boldogságos Szűz Mária szívének innepe

Július 2. A Boldogságos Szűz Máriának látogatása innepe

Augusztus 15. A Boldogságos Szűznek menyégbe felvitele

Szeptember 8. A Boldogságos Szűz születésének innepe

Októberek első vasárnapja. Győzedelmes Mária, avagy a szent olvasónak innepe

December 8. A Boldogságos Szűz Mária szeplőtelen fogantatásának innepe

Megint egy meglepetés: ez csak tizenegy; nyilván mert kimaradt szeptember 12-e, Mária neve napja. Akárhányszor lapoztam újra, nem találtam, de hézag sincs a lapszámok között. Úgy látszik, a páter vagy a nyomdász felejtette ki.

*

Anna néni imakönyvét a szegedi egyetemi könyvtárnak adtam. Nehéz időkben (1954–1957) ott szolgáltam, s most is ők voltak segítségemre az imakönyv rejtélyének megoldásában. Ígérték, hogy rendbe hozzák, fénymásolatokkal pótolják a hiányzó lapokat, újrakötik. Ott van legméltóbb helyen.