×

Vass Tibor: Nem sok sem

Payer Imre

2009 // 11
Kifejezetten egyedi jelenség, hogy egy avantgárd és új szubjektivitás utáni költői beszéd, amely nagymértékben mégis az előbbiek szemlélete és poétikája által meghatározott, a szokásostól eltérően nem nagyvárosi hátteret jelenít meg, hanem szinte bukolikus hangulatú vidéki helyszíneket inszceníroz. A szerző mintha kedélyesen bemutatná – de már kívülről – a korábbi évtizedek törekvéseit. De amíg az új szubjektivitás költői az írás akciójának, performativitásának verstémává tevésével a jelen pillanatát akarják megragadni a maga észleleti esetlegességében, addig Vass Tibor, mintegy visszahajolva a romantikus örökséghez, az öröklétet célozza meg.

Többé-kevésbé bizonyos, hogy a szőke piheszőr ideírta
magát, pontosan az öröklétbe,
a k. nőt nem tudni, kicsoda,
akármelyik nő lehet akárkinek pontosan háttal
Az k. nem izgat, hogy meghalunk,
legfeljebb idekerült volna most más vers,
ha ez a sajnálatos esemény
a jelen pillanatánál hamarabb megesik,
más vers, tőlem akár,
vagy bárki mástól,
pontosan ennek a helyére,
és ez alá,
k. ide ni:

(K. jó vers)

Az alulstilizálás dacára jól észrevehető, hogy a költő nem a metafizikai távlatot adja fel, hanem annak szerzői pozícióját teszi protézisszerűvé. A dekonstrukció felfogásától eltérően a logosz nem pótolható – csupán a szerzői funkció. Ez a szemléleti háttér teszi lehetővé a használati utasítások és hivatalos iratok személytelen, formális nyelvi regiszterének sikeres beemelését a költészet szférájába Vass Tibor lírájában. Hiszen ha a lírai én cserélhető, szinte ipari módon pótolható, akkor kézenfekvő ennek a stílusnak az alkalmazása a szubjektum megkonstruálásakor. Ez a formális nyelv pedig mintegy „beirodalmazza” a szerzőt. Mindez azonban ironikus távlatban jelentkezik Vass Tibor költészetében.

A hivatalos nyelvi és/vagy a használatiutasítás-nyelvregiszter jelenik meg a költeményekben. Ez a nyelv létesíti a művet, általa a világot és a szubjektumot is. A nyilvánítás gesztusa a lényeg, ez az avantgárdból örökölt eljárás, mely a művészet és valóság között megszünteti a különbséget. Illetve olyan realitásként kíván megmutatkozni, amely nélkülözi a korábbi valóságreferenciákat. Ezért vonzódik a metonimikus elvre hajazó kollázshoz, mozaikszerűséghez. Mindez Vass Tibor költeményeinek poétikájára is jellemző, innen a felsorolásszerű alakzatok szerepe, amelyek gyakorta hosszú verseket eredményeznek.

A befogadó ennek a regiszterválasztásnak keresi a funkcióját. Nagyon emlékeztet mindez az installáció inkább a galériák világában mutatkozó eljárására, és valóban, Vass Tibor az installáció társművészetét is műveli a költészet mellett. Maga a lírai én is mint installációt szervező közép jelenik meg (Gyarmat utca).

Kétségtelen, hogy a szerző – az avantgárdra emlékeztetően – nem annyira egyes művek megalkotására, inkább a művészeti projekt folyamatszerű megvalósítására helyezi a hangsúlyt. Olyan művészeti tervezetre, mely a materialitás létmódjával rendelkezik. A hagyományos művészetfogalmat nem ismeri el hagyományos módon. Viszont nem él a deszemiotizáció dadaista jellegű poétikájával, a hagyományos művészet- és irodalomfelfogással szembeni ellenérzéseit nem (az avantgárdra jellemző) militáns módon, hanem a távolságot teremtő irónia segítségével fejezi ki. Versei a legtöbb esetben önmagukban is kerek egészet alkotnak, kompaktak. Vass Tibor költészete a makroelképzelésben avantgárdszerű, de a mikropoétikában, a nyelv szövetében már nem.

Az avantgárd nála jobbára életmódművészetté válik. A versekben nagyon sok szó esik az otthoni világról. A miskolci lakótelepi lakásban, illetve a Hernádkakon levő házban zajló privát életről, de – például Tandori Dezső szövegeivel ellentétben – nem beszélhetünk valamilyen létmodellszerűségről ezzel kapcsolatban. Inkább az idill, a bukolika kései változatáról, amely már nem lehet teljes és önmagával azonos a technicizáltság mindent elárasztó hatalmával szemben.

Éppen a természetesség/műviség hagyományos jelentéstartománya forgattatódik fel ebben a költészetben (is). A fű, fa, napfény, levegő vagy épp a kézírás helyett a technika – a villamosáram-fejlesztés – kapja a természetes jelzőt. Sőt, az a művi, ha nincs áram, homlokegyenest ellentétben például a romantikus attitűddel.

Ha lenne áram, nem az áramról írnék,
az áram természetes,
hisz nyilvánvaló, hogy van áram,
a hiánya tűnik csak fel…

(Feszültségmentes vers)

A használat, a funkció jelenik meg a nyelvhez való viszonyban is. Nem a toll, nem az írógép, hanem a számítógépes program viszonyul a nyelvhez, amely beépül az önéletrajziságba is. Ennek a számtalan privát élettényt felsorakoztató költészetnek a szándékosan technikai, programvezérelt (experimentalista) poétikával való egybeolvadása szül különös esztétikai hatást Vass Tibor költészetében. Mert ami ilyenkor a létezőbe beíródik, nem a lét – hanem a gép – emberre irányuló vonatkozása. Hiszen a program vezérelte klaviatúra betű(készlet)e nem fogható fel jelként, nem az ember létvonatkozására utal, hanem arra, ami létrehozza a betűállományt mint produkciót. Innen ered a lírai én hangsúlyozott „gépiessége” is. A lírai én mintegy működik, s ez áll különös viszonyban a költeményekben megjelenő idillekkel vagy azok ironikus kifordításaival.

Feltűnő a szójátékok, paranomáziák fokozott igénybevétele ebben a költészetben. Ezek és az ismétlések, permutációk, kombinációk mind-mind mintha valamilyen kód beindítását szolgálnák. Ezzel kapcsolatban úgy tetszik, mintha Vass Tibor inkább az egyetemes kánont célozná meg, mint a nemzetit. A magyar nyelvi hagyomány ugyanis (a némethez hasonlóan) inkább a szófejtésre hajlik. Azzal, hogy költőnk előszeretettel alkalmazza a szójátékot és az anagrammatikus vagy ahhoz hasonló megoldásokat, inkább az angolszász hagyományhoz vagy valamilyen globális kontextushoz közelít.

A nemrég József Attila-díjjal jutalmazott Vass Tibor gyűjteményes kötete kiválóan mutatja fel a fentebb tárgyalt szemléleti és poétikai sajátosságok alakulástörténetét az eddigi életműben. A szerző 1997 és 2004 között megjelent köteteiből (Verskoncert, Hamismás, Fürge újak könyve, Előzuhany kötelező, Esőnap, Bevallás garnitúra), valamint 2005 és 2008 között született műveiből válogatta anyagát. A szerkesztés komponáltsága is meghúzza azt az ívet, amelynek mentén kirajzolódott a pálya a kezdettől mostanáig. Jól érzékelhető, hogy a neoavantgárd és új szubjektivista szemlélet és poétika kezdetben a szecessziótól sem tartóztatta meg magát, később a neoavantgárd, majd egyre inkább az új szubjektivitás lett a meghatározó. De mindez egyfajta távolságtartásban érvényesül, nyelvi installációban, mintegy felmutatva, kiállítva.

(Tipp-Cult Kft., P’ART Könyvek, 2008)

Konferencia

A gyerekirodalom nagykorúsítása

Program

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben