×

„Vesztét kellett látnom…”

Kodolányi János levelei Fischer Bélának a negyvenes évekből, 2. rész

Tüskés Tibor

2009 // 10
10.

Balatonakarattya, 1943. február 4.

Kedves jó Béla Bátyám!

Egy hete, hogy szép és értékes ajándékodat megkaptam, de bizony nem írhattam eddig, mert nincs, aki elvigye a levelemet. Ma remélem, hogy a kenesei jegyző meglátogat s így írok. Ha szerencsém lesz, elküldhetem vele. (De lehet, hogy nem jön át s akkor Isten tudja, mikor kapod meg. Mindegy.)

Éppen Budapestről érkeztem haza, egy ürömmel és egyéb keserűségekkel teli bírósági tárgyalásról, amikor szereteted szép jelét kaptam, mintegy vigasztalásul a Lendvai-okozta újabb bántalmak után. Egy pillanatig sem kételkedtem benne, hogy ajándékod az Isten figyelmeztetése: ne kedvetlenedjem el, ne bánkódjam és ne érezzek bosszút, lám, van, aki szeret, gondol rám s éppen azokban a pillanatokban ajándékoz meg, amikor úgy térek vissza Akarattyára, mint valami önkéntes száműzetésbe az emberi gonoszság, aljasság és cinizmus elől.

Köszönöm! De csakugyan nem szolgáltam rá. Szeretlek, mert jó és igaz vagy hozzám s mert apai barátom vagy. Ez olyan természetes érzés, hogy nem kell lekötelezettnek érezned Magad miatta. Egész nehéz életemben sóvárogtam olyan emberek után, akiket szerethetek. Te tudod, milyen sivár életem volt ebből a szempontból. Nekem öröm és nekem gazdagodás, hogy a barátod lehetek. Bár szolgálatodra tudnék lenni valamiben, bár több jelét is adhatnám barátságomnak, mint azt a néhány, éppen nem értékes könyvet!

Amint mondom: tárgyalásom volt, mert Lendvait a tizennegyedik gyalázkodó cikke után csakugyan föl kellett már jelentenem. Ő ezúttal az odacsődített magaszőrű újságíróknak kiripacskodott egy beszédkét, amelyben újabb és újabb rágalmakkal tetézte, illetve vastagította már megírt rágalmait. Ezek a firkászok pedig, a „hív szellemhez” ragaszkodva közöltek mindent. Lendvai barátunk még egy zászlóaljnyi tanút is bejelentett annak bizonyítására, hogy pornográf vagyok s ezenfelül hazaáruló, hogy kiszolgáltam Benest és pénzért megcsókoltam a kétfarkú cseh oroszlánt. Tanúi között látjuk Nyisztor tisztelendő urat – akit csak nemrégiben nevezett a Magyar Nemzet egy nagy cikkben „hazugnak” – és Szüllő Gézát, akivel volt szerencsém a Te vendégszerető házadban a népzenéről vitatkozni s meggyőződni arról, hogy nemcsak cinikus ember, de műveletlen is. Hiába, mindenképpen hálóba akarnak keríteni, mint egy nagy harcsát, ha egyik háló nem elég, fonnak másikat. Majd csak kivonszolnak egyszer – gondolják. És hiába szólalt föl ez ellen az aljas módszer ellen Lillafüreden Tóth László, a Nemzeti Újság főszerkesztője, maga a sajtófőnök és a Sajtókamara elnöke is, hiába bélyegezte meg őket az egész írókongresszus, nem lehet befogni a szájukat.

No, mindegy, tegyük ezt félre. Majd csak vége lesz egyszer. Mondhatom azonban, van mit tűrnöm és nyelnem már 1939 óta.

Ma végre kisütött a nap és kiülhettem a padra. Milyen csodálatos érzés ez ilyen nehéz és magányosan eltöltött tél után. A hó alól már kiütközik a föld, sőt a cinke is rákezdte már tavaszi nyitnikék-jeit. Jön a tavasz és rohanvást következnek a háború végének tragikus eseményei. Örülök a napfénynek és szorongok az események miatt. Sajnos, úgy látom, jól ítéltem meg a helyzetet…

Hogy áll az egyetem ügye? És a Dunántúlkutató Intézeté? Most kellene megcsinálni, addig, amíg még lehet. Nemsokára már más gondjaink lesznek. Nagy szomorúsággal olvasom Várkonyi levelében, hogy a Janus Pannonius tervezett könyvsorozatát nem lehet megvalósítani. Vajjon csakugyan pénzhiány az oka? Azért most már megírom a Sorsunknak a tervezett Järventaus-cikket, itt van a folytatása készen, borítékban, megcímezve már harmadik napja, de nem tudtam kivel elküldeni. Nagy baj ez. Holott a posta úgyis olyan lassú és bizonytalan. De hát az egész telet segítség nélkül húztuk ki, cselédet semmi áron sem lehet kapni s akit lehet, kész csapás. Gondold el, szegény feleségem maga takarít, főz, mos, vasal, tüzelőt, vizet hord, disznókat etet, baromfival vesződik, havat lapátol, lisztért utazik Kenesére, tejért megy Csajágra, egyéb szükségesekért gyakran gyalog Kajárra… s a tetejébe szívbeteg. Én bizony nem nagyon tudok segítségére lenni e miatt a gyalázatos rossz lábam miatt. Bizony, jobb lett volna, ha nem jön hozzám feleségül, nyavalyáshoz. Még szerencse, hogy egy jóravaló napszámos néha beállít. Legalább fát nem kell vágnia a feleségemnek. Igaz, hogy ilyenformán a gyerekek jól el vannak látva, de milyen áron s milyen nehézségek között.

Most dolgoznom kellene a regényciklus folytatásán, de igen nehezemre esik az írás. Jobban szeretnék elmenni egy hétre Pécsre, hogy kiszellőztessem a fejemet. Kezdek beléhülyülni a remeteségbe.

Méltóságos Asszonynak, kérlek, add át tiszteletteljes kézcsókomat. Mindnyájan minden jót kívánunk. Én pedig abban a reményben, hogy a Suomi-könyvben találtál valami használható adatot a népfőiskola-terveidhez, vagyok és maradok igaz barátod és ölellek teljes szívvel.

Kodolányi János

Géppel írt levél, kézi aláírással és aláhúzásokkal. 1 f. Boríték hiányzik.

Értékes ajándékodat: nem ismerjük az ajándékot, amit Kodolányi Fischer Bélától kapott. – Egy ürömmel és keserűségekkel teli bírósági tárgyalás… a Lendvai-okozta újabb bántalmak: Kodolányi János Lendvai István (1888–1945) újságíró, költő ellen indított rágalmazási sajtópert a Magyar Nemzet 1942. április 15-i számában megjelent cikke miatt. – Benes: Eduard Beneš (1884–1948) cseh államférfi, 1936-tól köztársasági elnök. – A kétfarkú cseh oroszlán: Csehszlovákia akkori címerében szerepel. – Nyisztor [Zoltán] (1893–1977): a Magyar Kultúra szerkesztője. – Szüllő Géza (1873–1957): politikus. – Lillafüreden: az 1942. november 20. és 22. között tartott írói értekezlet, melyen Kodolányi János is részt vett, és többször felszólalt. A lillafüredi írói értekezlet. (1942. november). Szerkesztette Kristó Nagy István. Bp., é. n., k. n. – Tóth László (1889–1951): a Nemzeti Újság szerkesztője. – A sajtófőnök: Ullein-Reviczky Antal (1894–1955). – A Sajtókamara elnöke: Kolozsváry-Borcsa Mihály (1896–1946). – Az egyetem ügye: a pécsi Erzsébet Tudományegyetem bölcsészeti karát 1941-ben átköltöztették Kolozsvárra. – A Dunántúlkutató Intézet: helyesen: Dunántúli Tudományos Intézet, a német befolyás ellensúlyozására alakult Pécsett. – Järventaus-cikk: Ld. a 3. sz. levél. – Suomi-könyv: Kodolányi János: Suomi. [A csend országa + Suomi titka.] Turul kiadás, [Bp.] , é. n. [1943.]

Kodolányi János ebben az időben már ritkán mozdul ki akarattyai magányából. Ritkán és csak kényszerűségből utazik a fővárosba, ahol hivatalos ügyeit kell intéznie. 1942 novemberében a lillafüredi írói értekezleten vett részt. Pécsre a Janus Pannonius Társaság ülései és ottani barátai szólítják. Az alábbi három dokumentum a társaság 1943. március 27-re tervezett felolvasó ülésével kapcsolatos.

11.

Balatonakarattya, 1943. március 10.

Kedves jó Béla Bátyám, kifogyván a levélpapírból, szíves engedelmeddel így közlöm, hogy a Janus Pannonius szóbanforgó ülését talán legjobb lenne március 27-én délután tartanunk. Ha ez a dátum megfelel, nekem a legjobb volna, mert 26-án leutaznék s visszajőve, még Pesten el tudnám intézni hóvégi dolgaimat. Aztán már bármelyik nap esedékessé válhatik finnországi felolvasóutam, s így pécsi megjelenésem bizonytalan. S Debrecenbe is el kellene már mennem egyszer!

Várkonyitól értesültem, hogy Karácsony Sándor és Harsányi Lajos meghívását helyesled, talán találtok melléjük egy pécsi írót, esetleg Zsikót. Most már őt is horogra kell vennünk végre. De ha nincs, hárman is megtöltjük a műsort. (Hacsak engem nem sokallnak már.)

Várom a dátumról szíves értesítésedet s Méltóságos Asszonynak tiszteletteljes kézcsókomat jelentve, Téged igaz szeretettel és hűséggel ölellek.

Kodolányi János

Ui.:

Ezt az utóiratot a vonaton írom, úton Pest felé. Most olvastam leveledet. Mit tegyünk? Hétfőn bőven írok!

J.

Géppel írt levelezőlap, kézi aláírással. Az utóirat kézzel írott. Címzés: Méltóságos Fischer Béla úr, ny. alispán, a Felsőház tagja. Pécs, Káptalan ucca 4. Feladó: hiányzik.

Karácsony Sándor (1891–1952): pedagógiai és filozófiai író, egyetemi tanár. – Harsányi Lajos (1883–1953): író, költő. – Zsikó [Gyula] (1908–1965): költő, újságíró. – Most olvastam leveledet: hiányzik.

12.

Balatonakarattya, 1943. március 16.

Kedves Béla Bátyám!

Örülök, hogy az ülés időpontját sikerült összeegyeztetnünk. A műsor tehát szerintem így alakulna – föltéve, ha a másik két úr is rendelkezésünkre tud állni –: én bevezető előadást tartanék az ellentétekről magyar és magyar között (azzal a tanulsággal, hogy tegyük túl magunkat rajtuk). Karácsony Sándor a magyar lelkialkat jellemző vonásairól beszélne, Harsányi Lajos pedig költeményeit olvasná fel.

Miután most ezt a levelet a fiam magával viszi, zárom is. Délben jöttem meg a celldömölki prédikációról s ebéd után elszundítottam, ezért a nagy sietség. Holnap pótolom a mulasztottakat.

Kézcsókomat jelentve, igaz szeretettel ölellek:

Kodolányi János

Levelezőlap nagyságú kartonlapra géppel írt levél, kézi aláírással. Boríték hiányzik.

Celldömölki prédikáció: a celldömölki református egyházközség 1943. március 15-én, hétfőn este 7 órai kezdettel a Grill Szálloda nagytermében irodalmi estet rendezett, melyen Kodolányi János előadást tartott „a magyar problémákról, a magyarság helyzetéről”, Sinka István pedig verseiből olvasott föl. Az eseményről felhívást és tudósítást közölt: Kemenesalja, 1943. március 14. és 1943. március 21.

13.

Balatonakarattya, 1943. március 23.

Kedves Béla Bátyám!

Lovász Palitól már kaptam táviratot, Harsányi pedig írt. Örülök, hogy mégis meglesz az ülés. Mennék azonnal, de dolgaim csak szombaton engednek. Azzal a reggeli vonattal utazom, amit ajánlasz. Talán odaér a Nálad tartandó baráti ebéd kezdetére.

A viszontlátásig tiszteletteljes kézcsókomat küldöm a Méltóságos Asszonynak s Téged igaz szeretettel ölellek.

János

Levelezőlap nagyságú kartonlapra géppel írt levél, kézi aláírással. Boríték hiányzik.

Lovász Pali [Pál] (1896–1975): költő, a Janus Pannonius Társaság titkára, majd főtitkára.

Kodolányi János 1943-as tavaszi pécsi látogatása alkalmával – Fischer Béláné közvetítésével – pécsi szőlővesszőket rendelt, melyeket akarattyai telkén kívánt elültetni. A vesszők némi késéssel megérkeztek Akarattyára. A következő két levél ezzel az üggyel van kapcsolatban.

14.

Balatonakarattya, 1943. április 8.

Kedves Béla Bátyám,

aggaszt a szőlővessző elmaradása. Talán kifogyott már ott, ahová a Méltóságos Asszony telefonált? Légy oly jó, közöld velem egy lapon, hogy várjam-e, vagy máshol próbáljak szerezni. (Ha ugyan lehet.)

Olyan jót tett a pécsi látogatás, hogy egyvégtében megírtam a Järventaus-cikk hátralevő részét!

Méltóságos Asszonynak kezét csókolom. Hűséges szeretettel ölel:

János

Kézzel, tintával írt levelezőlap. Címzés: Méltóságos dr. Fischer Béla úrnak, a Felsőház tagja. Pécs, Káptalan u. 4. Feladó: Kodolányi János, Balatonakarattya.

A Järventaus-cikk: Ld. a 3. sz. levél.

15.

Balatonakarattya, 1943. április 20.

Kedves Béla Bátyám!

Tegnap jöttem meg Pestről s olvastam leveledet. Méltóságos Asszony levelét, persze, már korábban megkaptam. A szőlővesszők annak rendje-módja szerint megérkeztek s nyomban földbe kerültek. Szíves fáradozásotokért fogadjátok őszinte, hálás köszönetemet. Sajnos, számlát nem kaptam, így nem tudom, mit kell fizetnem, de nem bánom, akármit, az a fő, hogy elintéztük ezt az ügyet s most már virulhat a szőlő és csordulhat a bor! Remélem, nem kell addig várnunk, amíg ebből ihatunk a háború befejezésére és a béke elérkezésére!

Jövőre majd egyenesen ehhez az előzékeny és tisztességes céghez fordulok vesszőkért, most már tudom, hogy ez is van és hogy hol van. Mert még vagy 4-500 tőkét fogok telepíteni. Akkor aztán megterem bőségesen az egész évi borom és csemegeszőlőm.

Írod, hogy Te is Budapesten jártál. Így bizonyosan pontosan értesültél a várható kellemetlen eseményekről. Én is attól félek, hogy napi négy fillér ellenében valami teutónt telepítenek a lakásomba. De erről ne többet, fölforr bennem a vér.

Nyári hőség, szárazság. Gyönyörűek a gyümölcsfáim, rogyásig vannak virággal. De a föld kemény, mint az aszfalt. A búza kezd vörösödni. Csak ez kell még…

Ismét köszönöm a szíves baráti fáradozást s Méltóságos Asszonynak külön is a kedves, megnyugtató sorokat. Fogadja hálás kézcsókomat.

Igaz szeretettel, hűséggel ölel s bár kedvességedet megszolgálni tudná:

János

Géppel írt levél, kézi aláírással. Boríték hiányzik.

Leveledet. Méltóságos Asszony levelét: hiányoznak. – A várható kellemetlen események: a megsejtett német megszállás következményei.

1943 augusztus végén zajlott a szárszói konferencia, ahol az összegyűlt írók már a háború és a német vereség utáni lehetőségeket latolgatták, és ahol Kodolányi János „a szavak inflációjának” veszélyéről szólt bevezető előadásában. 1944. március 19.: Magyarország német katonai megszállásának a napja. Megkezdődik a magyarországi zsidóság tömeges deportálása. Az angolszász légierő rendszeresen támadást intéz magyarországi célpontok ellen. Kodolányi Balatonakarattyán él. Az ország és a magyar nép jövendő sorsát mérlegeli. Tudatosul benne: „el kell készülnünk a legrosszabbra is”. Részt vesz a fegyverszüneti puccs írásos előkészítésében. Július 10-én kelt levele életkörülményeinek, kétségbeesett lelkiállapotának és a hazai viszonyoknak hű tükre. Vágya, hogy Pécsett hosszabb időt töltsön, csak a háború után valósul meg: 1945 tavaszától 1946 tavaszáig Pécsett él.

16.

Akarattya, 1944. július 10.

Kedves Béla Bátyám!

Leveled több, mint egy könyvért mondott egyszerű, kedves köszönet. Magányt, társtalanságot, aggódást érzek ki belőle – ugyanazt, ami énbennem is van. Ezért engedd meg, hogy néhány sorral fölkeresselek.

Mint tudod, régóta tervezem, hogy hosszabb időre fölkeresem Pécset. Nem titok Előtted sem, mennyire szeretem ezt a várost, mennyi szép emlék fűz hozzá s milyen erős szeretetet érzek azok iránt, akiket barátaimnak érzek. Mindig úgy volt, hogy már-már indulok, egyszer a vasúti jegyet is megváltottam már, azonban örökké beleköpött valami a levesembe. Volt úgy, hogy a feleségemet kellett orvosi kezelésre vinnem kórházba, volt úgy, hogy magam nyavalyásodtam meg – különösen a lábam miatt szenvedek sokat –, úgy is volt, hogy méregdrága pénzen csináltatott vadonatúj cipőm bizonyult használhatatlannak – majd a légitámadások sorozata kezdődött s újabban már olyan méreteket öltött, hogy számot kellett vetnem azzal is: hátha órákig kell lapulnom valami árokban a pályatest mellett, vagy éppen gyalogolnom néhány kilométert, mert föltépik a vasutat, ahogy ez már mifelénk nemegyszer megtörtént. Ilyen körülmények között újra meg újra le kellett mondanom kedves tervemről. Holott nagyon nehezemre esik ez az önkéntes internáltság, barátoktól távol, egy padhoz vagy nyugágyhoz szegezve a kertben, legjobb esetben egy-két napos időzés Pesten anyagi ügyeim miatt s itt-ott találkozva valakivel. Nem tudom tehát, mikor mehetek Pécsre. Hiszen most már el kell készülnünk a legrosszabbra is. Véletlen, hogy még utazni lehet, holnap talán már nem is élünk.

Az események olyan formában következnek egymásra és bontakoznak ki, ahogy legsötétebb óráimban sem mertem elképzelni. Ezen kívül a márc. 19-én bekövetkezett események és azok következményei is szörnyűeknek látszanak számomra. Végezetül visszakísért az a levelem is, amit Teleki halálakor írtam Várkonyinak s amiért Te akkor apai szigorral meg is dorgáltál. Mondjam, ne mondjam, hogy milyen tisztán látom sorsunkat, állapotunkat? És hogy milyen lelki gyötrelmeket állottam ki a Kállay-politika korlátolt, szemtelen, kihívó s a magyar erőket cinikusan félretoló korszaka alatt? S milyeneket az óta a márciusi dátum óta? Bizonyára hallottad, hogy egy sort sem tudok dolgozni, szépen indult regényem abbamaradt s egész szellemi tevékenységem abban merül ki, hogy görcsös tehetetlenséggel kutatok számunkra kivezető út után. Bizonyára nem állok ebben egyedül, legjobb íróinkról ugyanezt mondhatom.

Most azután bekövetkezett a szinte teljes és általános szellemi hűdöttség állapota országszerte. Vad törtetők, politikai, gazdasági és egyéb dilettánsok életveszélyes társasága lepte el a gyöpöt s birkózik életre-halálra. Egyetlen probléma a háború – mondják, írják mindenfelé, de hány probléma fonódik-szövődik össze ebben az „egyetlen” problémában? A háború maga nem is probléma, hanem tevékenység – a probléma ennek a tevékenységnek a folytatása, végbevitele. S hány komponensből kell kialakulnia ennek az eredőnek? Viszont éppen a komponensek tárgyilagos felismerését, felmérését és megítélését nem látom sehol. Ellenkezőleg: kapkodást, ellentétes megítéléseket és cselekedeteket látok. De miért elemezzem ezt is? Miért részletezzem? Te éppúgy látod bizonyára, mint én.

Tenni azonban magamfajta embernek ebben a pillanatban semmit sem lehet. Miután a bírálat ma életveszélyes, hallgatok. Miután szabadon gondolkodni ma nem tanácsos, hallgatok. Miután ma olyan emberek cselekszenek, akik azt hirdetik, hogy a gondolat a tett megölője: hallgatok. Vetted észre, hogy minden valamirevaló magyar író hallgat?! És milyen érdekes és jellemző: Finnországban minden író szól! Ez a különbség. Jellemző.

Olvasgatok, úgy teszek, mintha tanulnék s gyűjteném az anyagot elkövetkező művek számára. Történelmet, néprajzot s effélét. Most ismét elolvastam szegény néhai Surányi Széchenyi-regényét is. Újra megcsodáltam s bámultam rettentő erőfeszítését, a sok-sok szenvedést, amit ebben a műben formába öntött s fájlaltam, hogy torzónak maradt. (Akár az én történelmi regény-ciklusom.) És költőket olvastam, mondhatom, most jobban beléjük hatoltam, mint bármikor. Sőt: most értettem meg őket igazán.

Az élet egyébként csendes, túlságosan is csendes körülöttem. Kertünk dús és szép, teli van virággal, a fák kövérek. Disznó az ólban, a gyepen baromfi, még egy kecske is kérődzik a fák alatt és ellát tejjel. Fiam a Leventeközpontban könyvtárt rendez, nem sikerült a terv, hogy Pécsre kerüljön, túlságosan sokáig húzódott az ügy. E hó végén pedig bevonul katonának. Feleségem dolgozik a kertben egy rendkívül ostoba és lusta székely leány társaságában, aki valósággal az ősi primitív mágikus világban él, akár egy bantu-néger. Lányom is belátta, hogy háború van, itthon varrogat, olvas. Pestre sem kívánkozik annyira a múlt vasárnapi borzalmas, nyolcszáz-gépes támadás óta. (Ezt a támadást Óbudán, egy barátom lakásában éltem át, mégpedig nem az óvóhelyen, hanem a lakásban. Iszonyú órák voltak, azt hittem, ottpusztulok.) Így éldegélünk nagy magányban, túlságosan is nagyban. Még szomszédom, Dömötör, a kitűnő néprajzos is bevonult katonának.

Várkonyi írta, hogy 5-6-a körül meglátogat, vártam, de eltűnt nyomtalanul, ahogy szokott. Cikkel tartozom neki, persze, nincs annyi lelkierőm, hogy hozzáfogjak. Kicsinységem, gyengeségem, tehetetlenségem érzése olyan erős, hogy szinte már betegessé fajul. Lehet-e csodálni? Hiszen úgy látszik, minden munkánk hiábavaló. (De, ha személyesen noszogatna, megírnám s tudom az eszemmel, hogy ez volna a helyes.)

A parlamenti gyorsírók törzsfőnöke említette nekem, mit mondtál, amikor részt vettél a Felsőház ülésén. Örültem megjegyzésednek, de szomorú, hogy arra a megjegyzésre egyáltalán sor került…

Ezekután egész családodnak minden jót kívánok s elköszönök Tőled. A legfőbb jót kívánom: egészséget, nyugalmat és lelki békességet. Kérlek, add át kézcsókomat a Méltóságos Asszonynak.

Őszinte szeretettel ölel híved:

János

Géppel írt levél, kézi aláírással. 2 ff. Boríték hiányzik. A levélben a harmadik bekezdés első mondata után tíz sor utólag az olvashatatlanságig tintával törölve van. A levél csak onnét olvasható: Ezen kívül…

Leveled: Fischer Béla valószínűleg Kodolányi János 1943-ban megjelent és a 10. sz. levélben említett Suomi című könyvét köszönte meg. A levél hiányzik. – Levelem is, amit Teleki halálakor írtam Várkonyinak: Vö. 3. sz. levél. – Kállay-politika: Kállay Miklós (1887–1967) miniszterelnök kormányának politikája. – Surányi Széchenyi-regénye: Surányi Miklós: Egyedül vagyunk (1936). – Fiam: ifj. Kodolányi János (1922–2008) néprajzkutató, múzeumi szakember. – Lányom: Kodolányi Júlia (1923), Apám címmel könyvet írt Kodolányi Jánosról (Magvető, Bp., 1988). – Dömötör [Sándor] (1908–1986): néprajzkutató. – Cikkel tartozom: Kodolányi Jánosnak 1944 júliusa után csak 1946 októberében jelent meg írása a Sorsunkban. – Mit mondtál, amikor részt vettél a Felsőház ülésén: ha Fischer Béla megjegyzését, illetve hozzászólását megőrizte a Felsőház Naplója, akkor azt ott kellene keresni.

Kodolányi Jánosnak még egy, Fischer Bélának írt levelét ismerjük. Ez a levél 1947 tavaszán kelt Akarattyán. Kodolányi visszatért Pécsről, és ismét Akarattyán él magányban és nehéz anyagi körülmények között. Mivel Pécsett személyesen nem találkozott Fischer Bélával, levélben számol be pécsi napjairól. Az újabb akarattyai tartózkodást bár rövidnek tervezi, mégis több évig tartó, csaknem végleges, a hatvanas évekig elhúzódó visszavonulás lesz.

A Kodolányi–Várkonyi-levelezésben az ötvenes évek elején többször előfordul Fischer Béla neve. Kodolányi üzen, üdvözletét küldi „Béla bácsinak”, a viszontlátást reméli. Majd 1953 tavaszán Kodolányi fájdalmasan regisztrálja a tényt: „sok volt a halottunk. Szegény Béla bácsit is el kellett búcsúztatnunk, ő nyitotta meg a sort.”8

17.

Balatonakarattya, 1947. május 24.

Kedves jó Béla Bátyám,

leveledet csak ma kaptam meg, mert Pestről küldték utánam. Őszig itt leszünk a legteljesebb magányban, aminthogy különben Pesten is meglehetős magányban élek. Örülök, hogy végre hallok Rólatok valamit s pláne, hogy ismét valami szép ügyben fáradozol. Ebből arra következtetek, hogy lassan-lassan kezdesz ismét a régi lenni.

Mindenképpen csak helyeselhetem, hogy Temesivel akarod rendeztetni a tájszótárt. Szigorúan köztünk mondván, Hegedüsről nekem sincs jó véleményem. „Ormánsági beszélgetések” c. könyve, amit hanglemezekről készített, meglehetősen hézagos és gyenge munka, sok a hiba benne. Egyébként törtetőnek tartom – ezért nem is fog elérni igazán komoly eredményt. Temesit azonban figyelmeztetni kell, hogy Kiss Géza szótárában sok a dilettáns részlet, egyes szavakat az ő álmodozó módján magyaráz, s ezeket jegyzetben helyre kell igazítani, sőt megfelelő bevezetést is kell írni hozzá, vázolván Kiss Géza életét, alakját, munkásságát s rámutatva tiszteletreméltó naivságaira. Most már nem fog megharagudni érte, mint ahogy énrám megharagudott, mert valljuk meg, túlságosan apprehenzív lélek volt szegény. Tudományos szempontból azonban szükséges a hibák kiigazítása. Szomorúan hallom, milyen részvétlenség kísérte sírjába, de nem csodálkozom rajta. Elsősorban maga Nyáry Pál iparkodott annyi nehézséget gördíteni az útjába, amennyit egy kegyes képmutató csak gördíthet, azonkívül a szakemberek is mással foglalkoznak most, mint a jó magyarok munkásságával. A Magyar Néprajzban egyébként fiam búcsúztatja el szegényt. Dehát Berze Nagy is így ment el, kiadatlan műveket hagyva maga mögött s a pécsi „sajtó” még csak nem is károgott utána. Így járunk valamennyien, Béla Bátyám, ebbe bele kell törődnünk.

Igaz, hosszasan tartózkodtam Pécsett, azonban ki sem húztam a lábamat a szobából. A fiatalság, persze, megtudta, hogy ott vagyok s a kelleténél nagyobb figyelemben részesített, én azonban senkihez és sehová nem mentem. Igen megviseltek az utóbbi esztendők. Közéleti kérdésekkel nem foglalkozom, bár újabban húznak-vonnak mindenfelé, ha hagyom. De nem hagyom. Rendezzék az ország, Európa s a világ ügyeit, ahogy akarják. Engem többé szigorú magányomból nem csalnak ki ebben az életben. Sűrűn érdeklődtem Felőled ottlétemkor is, máskor is, legutóbb Harcos Ottót kértem meg, keressen föl nevemben és mondja el, ami a szívemen fekszik, dehát nem ért rá… Gyakran gondolok Rátok, kedves Béla Bátyám s nagy szomorúsággal. Lelkes beszélgetéseinkre kis kocsmákban, ebédekre nálatok s a nehéz idők ezer más apróságára. Jó volt hinni, küzdeni, tenni. Most már nem volnék képes úgy hinni sem, küzdeni pláne nem s cselekedni semmiképpen sem. Ha egyszer találkozunk, elmesélem kalandjaimat egy pohár bor mellett. Ámbár nemigen megyek mostanában Pécsre. A Batsányi Társaság s respektíve Csuka Zoltán részéről annyi s olyan megaláztatások értek, hogy nincs kedvem többé betenni a lábamat Pécsre. Pedig, pedig most is úgy szeretem, mint régen, sőt még jobban. Ha öregségem jövő napjaira gondolok, most is csak úgy képzelem el, hogy ott veszünk házat, kertet s a régi pécsi utcákon battyogok majd. Sokat beszélgettünk arról, hogy eladjuk ezt az akarattyai házat, kertet, a pesti lakást s lemegyünk Pécsre. De aztán csak elmarad. Fiam a Néprajzi Múzeumban dolgozik, lányom nem akarja elhagyni megszokott környezetét – s elszakadjunk tőlük, amíg még nem kell elszakadnunk egészen?!

Tavaly nyáron írtam egy nagy művet, az idén akarom megírni a II. részét. Várkonyi talán említette. Jó mű, dehát a kiadása… Már az ötödik kiadóval állok kapcsolatban s most végre remélem, őszre megjelenhetik. Okvetlenül küldök belőle, mint az eddigiekből is. Persze, minden attól függ, hogy azok, akik ma a szabad irodalmi és szellemi életet irányítják, méltóztatnak-e lehetővé tenni a megjelenését. Minden problematikus.

Mint mondom: nagy magányban, kiábrándultságban s időnként nehéz anyagi helyzetben tologatom egyik napot a másik után. Barátaim nagyrésze, persze, nem bizonyult barátnak. Még jó, ha nem tajtékzó ellenségnek. De hagyjuk. Az emberekről sohasem lehet elég rossz véleményünk.

Köszönöm leveledet, rám való gondolásodat, baráti meleg szívedet. Jó egészséget, lelki békességet kívánok. Feleségednek, kérem, add át kézcsókomat, amit a régi, változatlan tisztelettel küldök, Téged őszinte szeretettel ölellek.

János

Géppel írt levél, kézi aláírással. 1 f. Boríték hiányzik.

Leveled: Fischer Béla levele hiányzik. – Temesi [Mihály] (1914–1988): nyelvész, pécsi főiskolai tanár. – A tájszótár: Kiss Géza (1891–1947) kákicsi református lelkész, néprajzi író kézirata. Megjelent: Ormánsági szótár. Kiss Géza szótári hagyatékából szerkesztette Keresztes Kálmán. Akadémiai Kiadó, Bp., 1952. – Hegedüs [Lajos] (1908–1958): nyelvész, könyve: Népi beszélgetések az Ormánságból. Pécs, 1946. – Nyáry Pál (1879–1955): pécsi református lelkész. – A Magyar Néprajzban egyébként fiam búcsúztatja el szegényt: helyesen: ifj. Kodolányi János írása megjelent: Ethnographia, 1947. – Berze Nagy [János] (1879–1946): néprajzkutató. Számos kéziratos mű maradt a hagyatékában, ezek csak halála után jelentek meg. – Harcos Ottó (1921–1990): Pécsett tanár, Várkonyi Nándor és a Sorsunk munkatársa. – A Batsányi Társaság: a háború után a Janus Pannonius Társaság örökébe lépő pécsi irodalmi társaság, 1949-ig működött. – Csuka Zoltán (1901–1984): költő, szerkesztő. 1945 után rövid ideig ismét Pécsett él. Rá is vonatkozik, amit Kodolányi 1963-ban Pécsre küldött üzenetében magnetofonszalagra mondott: „Ott Pécsett is a nehéz válságok idején nagyon sokan tagadtak meg engem, akik évtizedeken keresztül barátaimnak mutatkoztak, és nagyon sokan hagytak cserben akkor, amikor leginkább egyedül éreztem magamat.”9Tavaly nyáron írtam egy nagy művet: 1946 tavaszán Pécsett készül Vízöntő című regényének írására. A könyv 1948-ban jelent meg. Az újabb, 1967-es kiadásban Vízözön címmel lát napvilágot.

Jegyzetek

1 Szirtes Gábor: Két szólamban. Lovász Pál pályaképe. Pro Pannonia Kiadói Alapítvány, Pécs, 2008, 47–87.

2 Fischer Béla visszaemlékezései. Közreadja, a bevezetőt, a jegyzeteket és a mellékleteket írta Visy Zoltán. Pécs Történeti Alapítvány, Pécs, 2006. Az itt tárgyalt időről már nem szól az emlékirat.

3 Lovász Pál: Emlékeim a Janus Pannonius Társaságról. Várkonyi Nándor: A „Sorsunk” dióhéjban. Jelenkor, 1963, 10. sz.

4 Várkonyi Nándor: Pergő évek. Magvető, Bp., 1976.

5 Fülep Lajos levelezése VII. 1961–1970. Szerkesztette, a jegyzeteket és a mutatókat összeállította F. Csanak Dóra. MTA Művészettörténeti Kutatóintézet, Bp., 2007.

6 Horányi Károly: Kodolányi János levelei az Akadémiai Könyvtár Kézirattárában. Örökségünk, élő múltunk. Gyűjtemények a MTA Könyvtárában. Szerk.: Fekete Gézáné. Bp., 2001, 348–375.

7 Tüskés Tibor: Kodolányi János. Magvető, Bp., 1974, 129.

8 Levélről levélre. Kodolányi János és Várkonyi Nándor levelezése. Vál., szerk. és az utószót írta ifj. Kodolányi János. Mundus Magyar Egyetemi Kiadó, Bp., 2000, 511.

9 Kodolányi János üzenete Pécsre. In Tüskés Tibor: Az újraolvasott Kodolányi. Pro Pannonia Kiadói Alapítvány, Pécs, 2006, 300–304.

Események

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs márciusi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben