×

A költészet és a nők

Turczi István: EROTIKON

Vilcsek Béla

2009 // 10
Van Turczi Istvánnak egy háromtételes, játékosan komoly vallomása a nőkhöz való viszonyáról és vonzódásáról – a címe: Diotima tanítása. A három tétel e viszony és vonzódás három fokozata vagy stációja: egy emlékkép a gyermekkorból, a férfiember szűnni nem akaró és nem tudó rajongása és vágyakozása, végül a mindennek költő számára kivételes adományát jelentő, úgynevezett erotikus versek megszületésének indokolása:

I. Fabula

6 éves koromban szólítottam le először lányt. Ő, Zsóka, 7 éves volt, hirtelenszőke, és a copfját akár korbácsnak is használhatta volna. Nem tudom, flagelláns hajlamom mekkora szerepet játszott abban, hogy fél évvel később a mászóka és a favonat közti tisztáson megkértem a kezét. Széles mosolyra húzott szájjal szaladt el tőlem, s meg sem állt az óvónőig, aki nem nagyon szívelt engem, mivel a párttitkár fiacskájának fejét egy katicabogár tulajdonlása fölötti vitában féltéglával betörtem. Eközben én diadalittasan jelentettem be apró banditatársaimnak, hogy „ott fut a jegyesem”, így mondtam, „a jegyesem”, szívügyekben már akkor is meglehetős tájékozottságról adva tanúbizonyságot. Attól kezdve senki emberfia nem rángatta Zsókám copfját, elismerték, hogy copfrángatásban enyém az elsőbbség; nem csúfolták, békén hagyták, mintha valóban hozzám tartozna, mintha körbepisiltem volna, hogy ezzel is jelezzem, el a kezekkel, ő az én felségterületem.

Hát itt és így kezdődött.



II. Lauda

A nők, a nők, a nők! Ennél vibrálóbb jambikus sort keveset ismerek. Ahogy megfürdetnek a megsemmisülés vagy növekedés tükrében, ahogy megtöltik pórusaid szikrázó reménnyel, ahogy rád terítik a teremtetlen csönd levegőleplét, ahogy emelkednek, akár az esti pára, ahogy lehajolnak, hogy a maradék fényt marokra szedjék, ahogy elhagyják templomaikat teérted, ahogy oltárukra vonják fejed, hányféle hajlék lehet egyetlen hely, egyetlen pont hányfelé sugározhat ki, ahogy éber önzésük rétjén lépkedve harmatoztatják férfi-kedved, ahogy megindulnak, akár a lassú sejtés, szétválik bennük árnyék és ünnep, tűz és lobogás, ahogy veled maradnak számvetésben, számkivetésben, ahogy beesteledik a vérük, kávét főznek, és belelesnek kéziratodba, ahogy a foszló virradatban átkísérnek egyik történetből a másikba, ahogy intenek, utánad néznek, hogy tudd, van hová visszatérned, ahogy hallgatnak, csöndbe faragott villám a szemükben, honnan is tudhatnánk nélkülük, mi az, amiről azt mondjuk: én! Diotima tanítása szerint „Erósz annak a vágya, hogy a jót örökre magunkévá tegyük”.



III. Summa

Költő arról, hogy miért ír erotikus verseket, nem beszélhet. Illetve beszélhet, ám aligha mond bármit is. A szöveg mondja el, amiről ő nem tud beszélni. Minden feltett kép, lezárt gondolat, felfakasztott érzésféle (bármilyen versformába gyömöszöljük) végső soron egy-egy idegvégződés. Inkább lélek-, mint verstan. A szépség önmagában létező kegyelmi pillanat, nem szorul magyarázatra, kifejtésre. Egyediségének kulcsa a titokban rejlik, azaz saját magában. Az elérhetetlen titok megszólításának módszere a vágy. A vágy pedig a testben válik kézzelfogható fluidummá. És a test tudja a magáét. Ezért is írok erotikus verseket.

Van Virginia Woolfnak egy különösen nevezetes regénye, az Orlando. Azért különösen nevezetes, mert szinte egymagában összegzi a klasszikus vagy esztéta modernség prózapoétikájának legfontosabb törekvését mind szemlélet-, mind alakításmódjában. Ennek a műnek a középpontjában is, Turczi István könyvéhez hasonlatosan, a „gender study”, a nemi szerepek és művészi feldolgozhatóságuk kérdésköre áll. Orlando írja a maga regényét, s mindeközben az elbeszélő meg a regényt író Orlandóét. A tét mindkét esetben azonos: miről írni és hogyan írni. Ehhez az alapvető írói téthez képest a választott téma vagy tematika csak másodlagos, csak ürügy. Orlando végigviharzik az angol történelem, irodalom és stílus több évszázadán, alakot vált, férfiból nővé változik, hogy eljusson a nagy felismeréshez, mely három szóban összefoglalható: „Csoda! Rajongás! Önkívület!” S a főszereplő, e felismerés birtokában, sutba dobhatja időközben elkészült regényét, s megvalósíthatja azt, amire gyermekkora óta sikertelenül törekedett: a szüntelenül a tenger felé repülő vadludak után vetheti végre „a szavak hálóját”. Vagyis akkor és csak akkor, amikor elkészül a róla szóló, Orlando című regény, és a szerző büszkén odaírhatja műve végére a „finish” szót. Amikor sikerül művészi formában megragadnia a telített pillanatot, a Csodát, a Rajongást és az Önkívületet. Turczi István költészetének bármelyik tematikus vonulatát vizsgáljuk, érvényes rá a klasszikus vagy esztéta modernségnek ez a nyílt és határozott vállalása: az élet kivételes pillanatai irodalmi megformálásának az igénye. A Csoda, a Rajongás és az Önkívület háromfokozatúsága vagy háromosztatúsága pedig, értelemszerűen, különösen érvényes a különböző korszakaiban és folyamatosan írott úgynevezett erotikus vagy szerelmes verseinek egyes köteteire és nemrég megjelent gyűjteményes kötetére, az EROTIKONra.

Az csak természetes, hogy egy férfi életében a nők középponti szerepet játszanak, ebben nincsen az égvilágon semmi különös vagy különleges. A „dolog” irodalmi vagy irodalomtörténeti szempontból akkor lesz igazán érdekes, ott lesz igazán komoly, amikor ez a nők iránti rajongás vagy vágyakozás egyúttal költői témává, az alkotás tétjévé válik. Példa rá a magyar irodalom egész története Janus Pannoniustól Balassi Bálinton és Csokonai Vitéz Mihályon át Weöres Sándorig vagy Bella Istvánig. A fentebb idézett vallomásban is árulkodó, hogy a nőket dicsérő rajongó felkiáltás jambikus csengésével nyer valódi értelmet, a kedvestárs egyik legjellemzőbb gesztusa az, hogy beleles a költő kéziratába, az erotikus vers írásának egyedüli indoka pedig csakis a szöveg maga lehet, az ugyanis, hogy megszületik, hogy létrejön. A kérdés tehát nem úgy vetődik fel, hogy miért íródnak szerelmes vagy erotikus versek, hanem sokkal inkább úgy, hogy miképp lehetséges ezt a sokak által átélt, de sokak által megfogalmazhatatlan, kifejezhetetlen érzést verssé, műalkotássá formálni. Közkeletű félreértés, hogy a szerelmes vers a múzsáról vagy a múzsához szól. Nem, a szerelmes vers vagy a szerelmesvers elsősorban nem az ihletet adó nőről szól, hanem mindenekelőtt magáról a költőről és – legyen bármily lehangoló is – arról az alapvetően alakítástechnikai problémáról, hogy a vers írójának hogyan sikerül személyes vagy csupán csak elképzelt élményét költői formába önteni, formássá tenni.

Turczi Istvánt ez az alapkérdés pályája kezdetétől foglalkoztatja. Fiatalkori szerelmes vagy erotikus verseit először 1989-ben gyűjti önálló kötetbe. A könyv címe természetesen: A nők és a költészet. S ez a címe a kötet meghatározó versének is:

Imádnak a nők.
Mondom, imádnak a nők
– ne irigykedjetek.
Kamaszkorom óta csak ők érdekelnek,
és néhány más dolog is persze.
Azért óvatosabbak lettek, mióta
megtudták, hogy időnként írok ezt-azt,
ami nemcsak róluk szól. Például verseket.
A nők véleménye a költészetről merőben eltérő.
A költészetre, ugye, nem lehet táncolni,
nem egykönnyen ehető, nem mindig divatos,
kocsit sem lehet venni rajta, és parfümillata
sincs. A költészet olyan, mint az ágyba tévedt
szentjánosbogár: akkor is világít, mikor
elkelne egy kis szolidáris sötétség.

A kiindulópont itt nem az óvodás-, hanem a kamaszkor, a vers íve azonban ugyanolyan, mint volt a Diotima… esetében. Tekintsünk el most attól a hetyke, kamaszos és leegyszerűsítő szemlélettől, amellyel a vers beszélője a nőket úgy általában jellemzi, a lényeg most is az, hogyan jut el a konkrét élménytől a számára egyedül fontos dologhoz: a költészethez mint világító szentjánosbogárhoz. A kötetcímadó vers önmagában is bizonyság rá, hogy itt alapvetően valóban nem a szó hagyományos értelmében vett erotikus vagy szerelmes költészetről beszélhetünk. Másodlagos a vers tematikus meghatározottsága, ennél sokkal fontosabb eredendő célzatossága, a költészet megvalósulásának, a mű megszületésének reprezentálása és reprezentálódása.

A Turczi-költészet alakulástörténete azt mutatja, hogy a pályát kezdettől fogva jellemző formai egységesség megtartása mellett a látás- és alakításmódban a 2000-es évek elejétől határozott elmozdulás következik be. Az EROTIKON kötet szempontjából azért fontos ez, mert miközben a pályán folyamatosan születnek szerelmes vagy szerelmeskedő tárgyú költemények, az ezekben kikísérletezett szemlélet- és versszervezési mód a 2000-es évek második felében egy tizenhét új verset az élén szerepeltető gyűjteményes kötetté áll össze. A mind tartalmi, mind formai szempontból egységes ciklust alkotó tizenhét vers így mintegy visszamenőleg hitelesíti a korábbi évek kísérleteit, ugyanakkor már-már tökélyre fejleszti a már a 2007-es áthalások kötetben is alkalmazott, újabban következetesen alkalmazott verstechnikát és verstípust. Itt is megváltozik azonban a megközelítés iránya és célja. Eddig a fő írói törekvés e nagyon személyes tematikában is az identitástudat eredetének térben és időben való felkutatása és felmutatása volt. Lehetőleg valami meghökkentő vagy nagyon személyes téma merészen nyílt feldolgozása és kötetlenül kötött lüktetése. (Szemléletes példái ennek a pálya olyan népszerű darabjai, mint a Venus Vulgivaga, mely egyetlen szexuális aktus részletes leírása és megjelenítése, vagy a Téltemetővirág, melyben szintén hangsúlyosabb a kapcsolat személyessége és a vallomás kendőzetlensége, mint a nagy konstrukció megformáltsága.) Ahogy az első korszak idézett emblematikus verse már a címével utal rá: előbb a nők, s csak azután a költészet. A legnagyobb elmozdulás éppen e tekintetben következik be, s érdekes módon a történelmi vagy identitáskereső versek vonulatával ellentétes módon. Az irány nem egy város történelme vagy egy személyiség „tört.én.elme” (a 2001-es Deodatus alcímében szereplő „műfaj-meghatározása”) felé vezet a témához illő egyedi nagyforma kialakításával, hanem éppen fordítva: az évek során kialakított és legalkalmasabbnak tartott kisforma felől az ahhoz leginkább illő hétköznapi téma megformálása felé. Nem a nagy műstruktúra szívja magába, kebelezi be a legkülönfélébb részleteket és írói megoldásokat. Nem a részeredmények minél bőségesebb felmutatása a cél, hanem a lehető legsűrűbbre zsugorított kész kisforma építkezése és felépülése. Az irány és a cél itt elsődlegesen, csúnya szakszavakkal mondva, nem a de-strukturálás, hanem a strukturálás, nem a de-konstrukturálás, hanem a konstrukturálás, nem a fragmentálás, hanem a szintetizálás. Egyértelműen megváltozott tehát a korábbi vers(korszak) tétje és sorrendje: előbb a költészet, s csak azután a nők.

Ez a különleges és egyedi alkotástechnikai építkezés a korábban említett hármas osztatú vagy háromfázisú szemlélet- és alakításmódot követi. Az EROTIKON kötet hasonló címet viselő első fejezetének tizenhét verse szinte minden esetben valamilyen hétköznapi szerelmi, szexuális, a férfi-nő viszonnyal kapcsolatos eseménynek vagy történésnek a megidézésével kezdődik. Ilyen például az éjszakai pornótévézés benyomása (Pornócsatorna), a bevetetlen ágyon való erektált állapot leírása (Az érzékek irodalma), egy erotikus párbeszédhelyzet kialakítása. Apró, pici képek, emlékek ezek, említésre sem lennének érdemesek, nemhogy versbe kívánkoznának. Általában e verseknek első két-három versszakát mégis ezek és ilyenek töltik ki. Szinte észrevétlenül ekkor következik be az első fordulat. Itt, a harmadik-negyedik versszak tájékán derengeni kezd, hogy azért itt többről, sokkal többről van valójában szó. Árulkodóak a verseknek éppen a közepe táján előbukkanó verssorok: „Úgy kezdődtél, mint egy vers: / kapóra jött, kihagyhatatlan rímhelyzetben, / amikor jambikus lejtésű combjaidon / vitorla se, szoknya se feszülhetne szebben” (Mióta együtt); „Csókedény, mondaná nagy nyugatos költőnk, / aki papíron tudta, a magunkfajta mire vágyik: / egy teljességig táruló, hosszú pillanatra, / hajh, pinafüvet szívni kábulásig…” (Nemi szerver) stb. S már nem is kell mást tenni – ekkor következik a háromosztatúság vagy háromfázisosság második nagy fordulata –, mint a versnek ezt az egymásból következő és egymásra épülő rétegét teljes mértékben és végérvényesen összekapcsolni, egymásba illeszteni, s mielőtt a költő vagy az olvasó végképp elmerülne a nagy áhítatban mestermunkája és okossága láttán, a végére még gyorsan ki kell találni valami frappáns és pimasz poént, nyelvi játékot, hogy a verset hirtelen visszarántsa a költői „magasságokból” a hétköznapi „valóságosságokba”. Így is történik, annak rendje és módja szerint: „Sosem közömbös, ha az elkódorgó emberfiát / áldozatra felkészített házioltár várja, / hol frissen borotvált pompájában elébe tárul / a rés és egész problematikája” (Hormonautika); „Húsleves párájától misztikus a november-est. / Angyalként serénykedsz, csak a szád pihen. / Ma semmi kényeztetés? Késedelmi katymaty? / Lenézek, s látom, mekkorára nőtt poézisem” (Írás közben) stb. Viszont közben szinte észrevétlenül, valójában nagy-nagy műgonddal és hosszú évek költői munkálkodásának eredményeként, megszülettek a XXI. századi Turczi-líra jellemző és meghatározó verstípusának újabb és újabb darabjai. S ez a lényeg. A versek szerzője számára pedig, úgy tűnik, ez a legfontosabb.

Az EROTIKON-ciklus versei kivétel nélkül hat négysoros strófából állnak. Mindegyikük félrímes, méghozzá oly módon, hogy a páratlan sorok rímtelenek s a páros sorok rímesek. Verselésük enyhén jambizált, de nem nevezhetők hagyományos értelemben véve sem kötött rímes-időmértékes verseknek, sem időmértékes elvű lazított szabad verseknek. Az egyes verssorok szótagszáma változó, de bizonyos határok között ingadozik. Szótagszám-ingadozásuk a 9 szótagostól a 14 szótagosig terjed. A Turczi-vers, ezeknek a verstani sajátosságoknak az alapján, leginkább az úgynevezett Zrínyi-verssel vagy Zrínyi-strófával hozható kapcsolatba, de még annak is egy lazítottabb formáját valósítja meg. Ez a versforma egyfelől ebbe a több évszázados magyar költészeti hagyományba lép be, másfelől az eredeti formán és lazítottabb változatán további módosításokat hajt végre (még tágabbra engedi a szótagingadozást, időmértékes mértéksejtelmeket alkalmaz, négyes rím helyett félrímet használ). Olyan egyszerre kötött és kötetlen versbeszédet tesz ezáltal lehetővé, ami egyszerre enged teret a hétköznapiságnak és az ünnepélyességnek, a frivolságnak és az emelkedettségnek, a prózai érzelemmentességnek és a lírai érzelemteliségnek. Vagyis összefoglalóan és röviden az állapítható meg, hogy a Turczi-vers egyszerre kötött és laza, egyszerre köznapi és patetikus, egyszerre a hagyományokhoz kötődő és a hagyományoktól elkülönbözni akaró. Nagy valószínűséggel olyan, mint kiötlője és megvalósítója maga is.

A Debreceni Irodalmi Napok legutóbbi konferenciáján Turczi István Adjunk az erotikának (Lapszéljárás) címmel tartott előadást. Előadását a következő anekdotával zárta: „Egyszer Woody Allent megkérdezték, hogy szerinte mocskos-e a szex. Mire ő azt válaszolta: »Á, csak ha jól csinálják.«” (Kossuth Kiadó, 2008)

Konferencia

A gyerekirodalom nagykorúsítása

Program

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben