Elégia egy spiritiszta asztalhoz; Globális árva

Elégia egy spiritiszta asztalhoz

Kidobva is valami asztrál-létben,
táncoltatói árnya lakja.
S hallom egykori jelentését,
baljós koppanás hangalakja.

Szellemet idéztünk: megyünk?, visznek?
Ez volt a kérdés negyvenhétben.
Hallom, igen-t koppan az asztal.
Kimenekültem kertünkbe, féltem.

Volt egy szilvafánk, kétágú törzse
Püthagorasz bölcs ipszilonja.
Nyergében biztonságban voltam
az asztaltól is. – Így látom ma.

Globális árva

Mint ország, mit szétlopkodtak
a megélhetési holtak,
magad is elfogytál szépen
az emberjogok jegyében.

Hazajárnak a múltak,
a vádak rád visszahullnak,
jól van, nincs én, de már nincs,
eltékozolva a zárt kincs.

Kaptál egy álszent világot,
hol már az isten is álnok,
s lettél globális árva –
Hajtsd le fejed a sárba.