×

Mái próféta mondja; Az orgonista vallomása; Acélos Szoszó; Víziló-vízió; A kíváncsi mikroba

Kiss Benedek

2009 // 04
Mái próféta mondja

(Katasztrófavers)

Templomi Úristen, és Te,
ki az útkanyarban keresztfán függesz,
hát még köztetek is van különbség?
Hogyne volna az emberek között?!
Ki tömjénfüstben ázik, virágok, gyertyák
karolásában,
kit eső ver, szél ver,
varjú száll le rá károgva.

Édes Istenem, így vagy Te egy,
s így vagyunk testvérek mi is,
teremtményeid?

Tudni semmit sem lehet,
csak hogy a zuhanó tégla
sohasem térül ki félúton.

A törvény egy, ám mi mindnyájan
a saját törvényeink rabjai vagyunk.

Ó, duhajságom!
Régi dal, régi emlék,
szelídebb lettem, mint a
betlehemi jászol kisdede.
Szinte én lettem ő.
Hatalom, erő nélkül hisz
tehetetlenek az öregek.
De megértek már mindent,
Júdást is megértem,
valami ősihez, mint én,
ő is ragaszkodott.

Megértek és egyre inkább utálok.

A motolla így is forog,
s annyit tehetek ellene,
hogy – míg ennivalóm van –
nem veszem tudomásul, ha a Földet
fordítja is ki sarkaiból.

S ha nem lesz ennivalóm, meleg vackom?
Így él az emberiség nagyobb fele,
s az útmenti kereszt sem ad nekik
vigasztalást,
mindenki a maga szobrát
látja benne,
s csak a hülye táncolja körül
saját szobrát.

Bár persze, aki él, halhatatlanságra vágyik,
de az okosabbja szívesebben
áthullna már a rosta likán.
Majd az is megtörténik, ám addig
forog a motolla és a rosta,
s mint ahogy magasan technicizált
világhoz illik,
a rostély gombnyomásra, egyszerre
csúszik ki alólunk,
s ki hová hullik –
mennyekre vagy poklokra?

Régi beszéd ez,
régi próféta vagyok én magam is,
s nem gondolom,
hogy míg más a poklokban –
én a mennyekben végzem.

Az orgonista vallomása

(Baksa Jutka emlékére)

A lány nem halt meg,
csak eltemettem,
alszik, mint Csipkerózsa,
míg meg nem csókolom.
A fújtatót ő nyomta
lelkem orgonáján,
s az ő képe virított
a kottalapon.

El kellett temetnem –
nem értett a zenéhez.
De botfüle nekem akkor
az ég kagylója volt.
Eltemettem, meghalt,
bár lehet, rántottát süt még,
vagyis dehogyis halt meg,
ő él, s én lettem holt.

Azért ahogy tellett,
továbbra is zenéltem,
a fújtatót mindig más
nyomta a Nagy Templomban,
de a kottalapra
kottajegyek kerültek,
s csak én tudom most, vénen,
hogy minden mi volt, jól van.

Békává romlott már rég
a szép Csipkerózsa,
aludjon töppedten,
én meg nem csókolom.
Kis szívem, csak fújtasd,
fújtasd te orgonámat,
Te tetszel át, mint vízjel,
már minden kottalapon.

Acélos Szoszó

(Történelmi jegyzet fiatalabbaknak)

Acélos Szoszó jó fiú volt,
a kiskacsákat nem kínozta,
egyszerűen megfojtotta.
S ahogy telt az idő,
szokását szigorúan betartotta,
s mint a krónikák jegyzik:
történelmi méretekben gyakorolta.
S lássatok csodát, ím:
Így lett a kis Szoszó gyerekből
a Nagy
Joszif Visszanegyerevics Sztálin.

*

(Aczélos volt a Gyurka is, az Apfel,
– ki tudja, kit mikor milyen szél kap fel?
Ez volt neki is az iskolája,
apja rá is ismerne fiára:
Tűrni? Nem tűrni? Támogatni?
Hogy belőle is maradjon kupacnyi.)

Víziló-vízió

(badar)

A víziló
megrögzött vízivó,
s így megállapítható,
hogy nemcsak a víziló van
a vízben,
a vízilóban
szintúgy van víz –
benn!

A kíváncsi mikroba

(gyerekvers)

Egy kíváncsi mikroba
becsusszant a mikróba.

Mondok neki: Jó estét!
Vacsorázni szeretnék!

Csak elbújt a mikróba’
az ostoba mikroba.

S ott égett a mikróba!
(Egy mikró biz nagy próba.)
A kíváncsi mikroba
mit sem tudott – felőle.

Felőlem!?

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben