Karácsonyi fantázia; Franciakulcs

Karácsonyi fantázia

Először látott gyertyafényt –

a maroknyi faggyún növő lángnyelv ugyan
aligha mutat
becsesnek egy sötétült világot,
hol falak köze a távlat –

s nem szólítgatnak senkit eszmék,

de ahogy a félajtó
csördülve nyílik, s hamar a kinti fény
barmok farára esik, istálló
párás falára,
ím a bizonyság –

látja, hogy fordul helyre, virrad nyers színekkel
ez a dajkátlan létezés;
ott, mindenek szívében,

széttárva érzékeit, először kezd el-
gondolkodni a helyén.

Franciakulcs

Más birodalmakat bont szét,
mi e kutyaólat –

s lássad: lazulnak sorra a csavarok,

emez, mint kitépett góc,
porba pöckölve; s lécek pihennek oldalvást,

egy rozsdás anya a rácson
nem akar engedni mégse,
a kötés meg a hűség – és ha visszajönnél
a franciakulccsal,
minden finom munka ellen cselekedve?

hol a tárgy:
embernek, állatnak szent helye; udvar, ország,
elemeire tört eszme,
honosítsuk a rombolást,
csakis azon át képződhet teremtés? –

s mi itt pusztán árnya volnánk,
egyszer tán mestere? – – –