×

Disznóól; Föltámadás; Múlt; Új év

Győri László

2009 // 02
Disznóól

Ekék, szecskavágók, triőrök temették
be az egész udvart,
kocsi nyikorgott, ló nyerített, s a szentkép
legalján a kecskék
tiporták a lószart.

Minden apró zugát, mint a csillagzatok,
sarkait, szögletét
a munka holdjai keringték be: a sok
lerúgott, kidobott
szög, sárdarab, szemét.

Az egész ház összeesküdött ellenem,
csak ő, a trágyalé
nyílt ki legyezőként, égien, földien,
egyedül idelenn,
akár az áloé.

Nagy, kövér szagokkal nyitódott ki az ól,
olyan bársonyosan,
mint mikor az eső egyetlen csöppbe forr,
s gördül, gurul, farol
síkosan, súlyosan.

Ól vissant, kiürült. Vitte a kartoték.
Disznó eltörölve.
A körme elkoppant. Lehajtva nagy fülét
tükrökbe metszve át
tűnt el tűcipője.

Föltámadás

Csontokat rak ki a temető,

ledobja a sírok kőfedelét,

föltámadnak a halottak csontjai,

a fűzfa izzadtan dolgozik,

gyökerébe fog egy-egy koponyát.

Még sötét a sír,

még nincs az a fényesség,

csak a romolhatatlan csont világít

meg a szemfödél.

Nem vártuk tőle.

A deszkák éjszakája ugyanaz,

kilazult, fekete csillagok virrasztanak benne.

Íme, fölkel újfent a nap,

íme, nyittatik gyászosan ismét a föld.

Új csillagokkal új deszka hoz éjt.

Múlt

Varázsfüvet és minden gyógyszert
kipróbáltam, újat, régit, Baudelaire-t,
Verlaine-t, végig a klasszikusokat,
az egytömbűeket, a meghasadt
elméket is, végtelen eposzok
zaját éppúgy, mint a behavazott,
néma dalt, hátha elfelejteti
emlékeimet, és van példa, mi
megmutatja, hogy miképp kezdhetem
elölről, másképp. Tán egy új ütem
akad még valahol, mely magába
fogad és úgy nyit ki. Mindhiába.
Felejtet? De hát mit felejtet el?
Még akadhat felejtenünk ezer
és ezer gondunk és bajunk között
felejtenivaló? Például önt,
jó uram, akarja-e valami
kis emlék, egyetlen, icipici
múlt bár, ismerni, elfelejteni?
Önt is kiüríti magából a
léte. Ki. Hisz rohan. Jár az óra.
Teng. Nekem viszont egy féltekét kell
kiürítenem a süllyedéssel.
S örökké visszasüllyedek. Hová?
Süllyedek önnön életem alá –
emelkedőn. Földre vont repülés
zuhít. Parittya. Egy dávidi kéz.

Új év

Új év, új hóval, új fehérrel
hajolj rám,
ne a tegnapi feketével,
ne ocsmány
saraknak hosszú idejével!

Kívántunk boldog új esztendőt,
szállt a kéz,
motyogtunk sok-sok szép illendőt,
hóesés-
szaporát, mocskot elijesztőt.

És lap, lap, milyen rengeteg lap
utazott,
érkezett, csöngetett mindennap.
Itt vagyok,
mondta, s a ládákba belobbant.

És mennyi hó volt a lapokon!
Friss csapás,
egy lucfenyő szárnya, egy orom,
egy bogáncs,
mint szikrázva, kényesen borong.

A lapok hát ezt hozták: havat,
nem halált,
míg mi csak rímjét, a rossz sarat
éltük át
botolva, már magunk is latyak.

Várunk. Talán az új esztendő
mégse köd,
mégse sár, de millió zsebkendő-
vég, csücsök.
Int is már egyre közelebbről.

A sok fehér szösz még a száraz
erkélyen
is átszáll, szobám ablakához.
Mert mélyen
hallgatok, ez a vers a válasz.

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben