Az állomáson

A katedrális álma
megáll a hóesésben.
Színeset csavarodnak
a tornyok a sötétben.

Ha ott jár, beleszédül.
Nem tartja már a csákány.
Ránehezül a múltra
kendős fejem a vállán.

A cigarettafüstben,
a dzsesszdobban, a klubban,
a pezsgősüveg alján –
„Figyelnek. Priuszom van.”

A Gráf Ignatjev utcán
a szél bezár a házba.
A szót a sorsközösség
majd emlékké alázza –

mint vadak a vadonban,
a húst rágjuk egymáson –
Borisz Boriszov elvtárs
kinn vár az állomáson –

se csók, se istenhozzád.
A tornyok összeégnek.
Kilép a tankönyvekből
a balkáni merénylet.