×

Kiss Judit Ágnes: A keresztanya – Szomor Veron történetei

Alföldy Jenő

2009 // 01
A keresztanya cím olvastán ne várjon az olvasó rendhagyó maffiatörténetet, amelynek középpontjában ősz hajú macsó helyett egy hatlövetű matróna vagy egy szexbombának álcázott intellektuális bűnöző áll. Szabályos keresztmamára gondolhatunk, nyolcvanas éveinek derekán is túljutott falusi parasztasszonyra, aki segítőkész természete, talpraesett ítéletei, mesélőkészsége és humorérzéke révén az egész falu bizalmát élvezi, s ezért minden család régóta igyekezett komaasszonyi kapcsolatot építeni vele: ha gyerek született a faluban, többnyire őt hívták meg keresztanyának. Ennek köszönhető, hogy minden családot és minden történetet ismer Zsanócon. Nem tartozik a kíváncsiskodó, leselkedő öregasszonyokhoz, mégis mindent lát és mindenről hall, már csak azért is, mert háza a falu fölé magasodik, s ő a diófája alatt üldögélve lelát a Fő utcára, ellát a Templom térre, még a Pataksorra is, ahol a legszegényebbek laknak, és mindenféle ürüggyel fölkeresik az asszonyok, hogy elmondhassák neki bújukat-bajukat. Bár ad az illemre, legtöbb elbeszélésének erotikus vezérfonala vagy kísérőzöngéje van: női mivolta magas korán is áttetszik. Főként a szívével látja az embereket: átéli a falusiak szerelmeit, küzdelmeit, bosszúságait, bánatát és kárörömét. Justitiát bekötött szemmel ábrázolják – ő nyitott szemű Justitia, csak úgy habzsolja az életet maga körül, mérlege mégis jól működik, szavaiban nyugvópontra talál az igazság.

Zsanóc isten háta mögötti falu. Eredeti állapotában is, a felgyorsult időben gyökeresen megváltozott képével is tipikus magyar kistelepülés. Van régi temploma, kocsmából lett bisztrója vagy pubja, és vannak flancos új házai – ezeket néhány megtollasodott család s főként a betelepült újgazdagok húzatták föl –, utcáit, „sorait” és dűlőit már másként nevezik, mint Szomor Veron lánysága idején. A jól értesült asszony föleleveníti a neveket, s máris az elmúlt hatvan-hetven év történelme pereg le szemünk előtt: a Fő utcát Lenin útra keresztelték, aztán Kossuth Lajos utcára; az Iskola utcából nemrég Mindszenty bíboros utca lett; a Fő tér Tanácsháza térre, majd Templom térre változott. Ez mindenütt így történt, Pesten is – csupán azon töröm a fejem, hogy vajon a Nyírfás dűlőt mért nevezték el Tavasz utcának. Talán ennyi mégis megmaradt az ötvenes évek optimizmusából? Ki tudja.

A régi vágású magyar falu (nemcsak a magyar: a skót, a görög és a portugál is) zárt közösséget alkot. Az emberek néhány évtizede még mindnyájan ismerték egymást, újabban kevésbé. Nemrég, ha idegen tűnt fel, gyöttmentnek nevezték. A nagy létszámú családok sógorságban-komaságban álltak egymással, s megkülönböztetésül ragadványnevekkel ruházták fel egymást. Szinte mindenkinek három neve van Zsanócon: Morgó Kovács Berci, Kanalas Balogh Dani, Búcsús Nagy Kató, Zsoltáros Nemes Laji, Darabos Kovács Böske, Tökös Tóth Balázs – ezeket a ragadványneveket már jó régen anyakönyvezték. Ha még nem, akkor beszélő névre gondolhatunk: Nagyfejű Réz Bélának például csakugyan nagy a feje, konkrét és képes értelemben egyaránt. Ő az a téeszelnök, akiből „demokratikusan” választott polgármester-basa lesz (csak egy hordó sörbe és egy kosár kolbászba került), de fog rajta Morgó Kovács Anna átka. Az asszony azért hozza rá a rontást, mert hajdan kuláklistára tették és államosították családja gyümölcsösét, a rendszerváltozás után pedig privatizálják – és a Nagyfejű sajátítja ki. A vihar tesz végül igazságot dörgéssel-villámlással: a sok szép gyümölcsfa mind odalesz. Sok nagyfejűre vár még ez a sors; „jókor legyen mondva” – ez Veron szavajárása (Morgó Kovács Anna átka).

A természeti katasztrófáknak, rontásoknak, babonás jövendöléseknek, vajákosságoknak éppúgy megvan a klaszszikus novellabeli előképük, mint a költői faluszociográfiának. Mondhatnék nem egyet – volt, aki Chaucer Canterbury meséit emlegette Kiss Judit Ágnes könyve kapcsán –, az önálló, mégis lazán egymáshoz kapcsolódó novellák előképét én főként Mikszáth Kálmán A jó palócok című beszélyciklusában sejtem. Ott is vannak nagy szerelmek, halálos, bűnös és üdvözítő szenvedélyek. Babonás rémlátomások, vakbuzgó vallásos hiedelmek, csodatevő jövevények. Ott is gyakran messziről jött emberekre van szükség ahhoz, hogy a falu állóvize megmozduljon, a kocsma kiürüljön, és megteljék a templom, gyónjanak-áldozzanak, a férfiak leszokjanak a verekedésről, az asszonyok a perpatvarról, és jámborság szálljon meg minden lelket. Az egyik „gyöttment” figura egy magányos öregember. Neve Csalános Jóska (nevét a zsanóciaktól kapta), ő csalánteára, csalánfagylaltra, imára és szent énekekre szoktatja a kocsmatöltelékeket, mindenki majd kicsattan az egészségtől, csak a kocsmárosra köszöntenek ínséges napok. A köztiszteletnek örvendő szektaalapítót egy csúf hajnalon kifosztja a házába befogadott Béla gyerek, még meg is késeli – sokáig azt lehetett volna hinni róla, hogy maga a földre szállt angyal, de csak kibújt belőle az ördög. A szent életű férfiú búskomorságba esik, a csalódástól nemsokára elviszi a bánat. A közvetlen tanulság csak annyi, hogy jótett helyébe jót ne várj, de a bölcsesség abban szűrődik le, hogy minden folyton változik, forrong, ám az emberi természet lényege ugyanaz marad (Csalános Jóska). Az ugyancsak gyöttment jelzővel ellátott „író úr” szeretné kiemelni a mocsárból Zsoltáros Nemes Jucit, aki egy másik novellában Konrád atya fejét elcsavarta, s újabban az olasz pizzások egyike hajt rá. Javíthatatlan Jucival az író úr is: nagy megtérésekre és tartós javulásokra ritkán lehet számítani – sajnos, tőle magától sem, kudarca után maga is visszasüpped az alkoholizmus posványába (Pizza di Giorgio).

Álszent „jobbító”-tevékenységével a falu fő komonistája, a Nagyfejű Réz Béla is felsül. Ő az „Európai Unijó” tiszteletére állíttat szobrot, hogy megváltsa Zsanócot a provincialitástól. (Ezt a szót Veron nem használja, csak én fordítom szavait zsurnálkritikai nyelvre.) A nagyfejű stílszerű szeretne lenni, hogy Zsanóc megyeszerte élen járjon az európaiságban. Az általa megrendelt ércasszony – a zsanóci rossz nyelvek szerint a „vasszűz” – egyik kezében az igazság fáklyáját tartja, mint az amerikai Szabadság-szobor, másikban a magyar zászló lobog, száján éltető forrás buzog. A vasszűz azonban kissé sokat markol, de keveset fog: leleplezése köznevetségbe fullad. Sorsát a takarékosság pecsételte meg: a falu körzetében lerobbant vasgyár elfekvő csőkészletéből szerkesztették meg a szökőkút vízvezetékét, s a vashölgy gyanús, barnásvörös levet okádik a tisztaság forrásvize helyett. (A vasszűz).

Már ennyiből tudható: Szomor Veron meséiből a változó falukép szatirikus szociográfiája bontakozik ki. De nem csupa kajánság ő, nemcsak a rosszmájú, de jóízű pletyka terjesztője. A csüggesztő állandóságon a lázas változások mit sem segítenek, de az ő szívéből nem irthatják ki a jóakaratot, a szeretetet és a reményt. Mindenét a fiataloknak adja, és úgy készül a halálára, ahogy a legbölcsebbek. Megható történeteket is tud – egyik meséje zsenge fiatalok szerelméről szól, akárcsak Mikszáth palócföldi novelláinak egyike, amely már megtalálta az analógiát a magyar falu élete és a leghíresebb Shakespeare-tragédia, a Romeo és Júlia között. (Gottfried Keller Falusi Romeo és Júliája is fölmerült már egy kritikában.) Ez a változat legalább olyan szomorú, mint az eredeti változat, de nem végződik sikeres öngyilkossággal, csupán gyomormosással és életre szóló lelki töréssel – győz a józan, megbízható nyárspolgári boldogtalanság.

Legtöbbször a „másság” kavarja fel a falu egyre lazább és egyre változóbb közösségét: az olasz pizzásoké (Pizza di Giorgio), a gyönyörű, tiszta lelkű kurváé (Orsós Huanita), a szerelmes szerzetesé (Konrád atya) vagy a gyöngéd szerelmű doktoré (Egyszeri eltévelyedésem). A bolond Csermákné hősnője attól veszti el az eszét, hogy nem tudja megemészteni: mi baja lehet az urának, hogy csak az ő élvezetével törődik az ágyban, a magáé mintha nem is érdekelné. Férje nem rúg be, nem veszekszik, elvégzi a házimunkát még helyette is – biztosan robotember, suttogja Szomor Veronnak, mindenki bizalmasának. Veron hiába próbálja meggyőzni arról, hogy a jónak örülni kell – nem, ami nagyon jó, az gyanús, és ez a Csermák biztos attól olyan erős, hogy belül csupa fém- és elektromos vezeték, ott a nyakán a varrás, idegen bolygóról küldhették. Csermákné bebizonyítja: tökéletes férfi mellett egy földi asszony nem lehet boldog – és csakugyan, a tébolydában végzi.

Veron saját története a legszebb: amikor férje hadifogságban sínylődött, egy városi orvos kezdte kerülgetni. Olyan bársonyos hangon beszélt hozzá, olyan szépeket mondott neki, és olyan volt a keze érintése, hogy hasonló nagy érzések se azelőtt, se azután nem kerítették hatalmukba. Házasságtörés nem történt, Veron hűséges maradt az urához, aki ezt meg is érdemelte jóságával, meg is szenvedte ruszki fogságával. De azóta, ha szépet álmodik Veron, azt a doktornak köszönheti.

Nem véletlenül emlegettem A jó palócokat. A Csillagmajort is említhettem volna. Bárcsak megoszthatnám szerzőjével, Lázár Ervinnel a jó hírt: Kiss Judit Ágnes könyvével e szép hagyományok szatirikusabb változata is megszületett. Biztosan örülne neki.

(Magyar Napló, 2008)

Események

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs márciusi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben