×

Bodnár György (1927–2008)

Dr. Rőder Edit

2009 // 01
Tisztelt Elnök Úr! Szeretett Barátunk, Bodnár György!

A Magyar Tudományos Akadémia Füst Milán Fordítói Alapítvány nevében szólítalak meg, Füst Milán 1921-ben kelt naplóbejegyzéséből idézve, melynél halálod estéjén nyílt ki a Napló. Szegény Golzicher Ignác temetése kapcsán írja Füst Milán: „A 22. zsoltárt énekelték néki, – azt akarta. – »Te vagy mellettem akkor is!« … s a végrendeletéből citáltak: »Oda megyek a tiszta szellemiség világába«. S ő szegény ott feküdt, középpontja volt egy ünnepségnek… S most aztán – fejezi be naplóbejegyzését Füst Milán – az arab, aram, szír, chald, héber, perzsa tudás sejtjei szépen bomladoznak. Csak néhány évre gyűjtötte ő össze ezt a rengeteget – s csak azért, hogy aztán széthulljon semmivé! Ó, emberi, emberi élet borzalmas tragikuma! Halál!”

Füst Milán pontosan tudta, hogy a rengeteg tudás az ember halálával nem hullik szét semmivé, életműve s tanítása, ha tanító is volt, mint Bodnár György, tovább él, amint arról Bodnár György irodalomtörténész, kritikus, professzor emeritus munkásságát méltatni hivatottak előttem szóltak.

Arról a nyolc évről kívánok szólni, melyet a Füst Milán Fordítói Alapítvány elnökeként fejtett ki háromtagú kuratóriumunkban.

Nyolc évig dolgoztunk együtt. Nem tudom megítélni, sok volt-e vagy kevés.

Ha – ahogy ő nevezte – „viharos kurátorságunkra” tekintek vissza, mely évekre szólóan megnehezítette alapítványunk cél szerinti működését azzal a jogvitával, mely megkérdőjelezte, vitatta a Füst Milánné Helfer Erzsébet által végintézkedésében foglalt közcélú kötelezettségvállalásában megjelölt alapítványi formát s az alapítvány céljára rendelt vagyon feletti rendelkezés terjedelmét is – hosszú volt.

E témát a gyász e perceiben meg sem említettem volna, ha Bodnár György ezek alatt az évek alatt elhatalmasodó betegségével küzdve – egyik műtét követte a másikat, egyik nehezen viselhető terápiát a még nehezebben elviselhető követte – nem mutatott volna olyan példát helytállásból, hűségből és barátságból, amelyről nem szólanom nem lehetett.

Rövidnek ítélem a nyolc évet, ha az együtt végzett munka összhangja, eredményessége s a kuratórium tagjai közt kialakult és egyre inkább elmélyülő barátság szempontjából nézem.

Félszavakból is értettük egymást.

Ha előterjesztése kapcsán a Füst Milán fordítói nagydíj odaítéléséről vagy a Füst Milán fordítói ösztöndíjpályázatra beérkezett, esetenként ötven körüli pályázat elbírálásáról kellett dönteni, bízhattunk széles körű irodalmi ismereteiben, de a fordítók munkásságának és kvalitásának megítélésében is. Ezért is: a három ország négy fordítója számára odaítélt fordítói nagydíjról, illetve a tizenkilenc ország negyvennyolc fordítója részére odaítélt fordítói ösztöndíjról egyhangúlag döntöttünk.

2008-ban, Füst Milán születésének 120. évében jelentette meg a Fekete Sas Kiadó Füst Milán összes verseit, melyhez súlyos betegen Bodnár György írt utószót: Utak Füst Milán költészetéhez címmel. Ugyanebben az évben utószót írt a francia Cambourakis Kiadó által megjelentetett, Szakadék című kisregényéhez A magyar modernség és a kisregény címmel.

Bodnár György kuratóriumi üléseinket kedves humorral előadott történeteivel tette emlékezetessé. Néhány hónappal a halála előtt visszaemlékezett karcagi gyermekkorára, mikor évekig ministránsfiúként szolgált. Latinul énekelte a misét, betöltve a pap, a ministráns és a gyülekezet szerepét is, majd a református gimnáziumi évekre emlékezve zsoltárt énekelt, melybe mi is bekapcsolódtunk. Énekeltük – mit énekeltük, áhítattal zengtük – a 42. zsoltárt: „Mint a szép híves patakra a szarvas kívánkozik…” – majd az utolsó sor elhangzása után: „Vajon színed eleibe mikor jutok, élő Isten” – óráknak tűnő másodpercekig nem szólaltunk meg. Ránéztem, a távolba nézett, és mosolygott.

A következő emlék már egészen közeli. Kuratóriumunk szeptember 19-én ülést tartott, melynek napirendjén az alapítványunk honlapjára felteendő anyag meghatározása szerepelt. Mindig pontosan, sőt a kitűzött időpontnál előbb érkezett. Ez alkalommal több mint félórát késett. Sovány volt és sápadt, sőt fáradt is, amikor belépett. – Újabban nehezen készülök el reggel – exkuzálta magát.

Több mint négy órán át dolgoztunk, s ő egyre élénkebb, alaposabb és szellemesebb lett, egyszóval régi önmaga volt. Az ülés végén hozzám fordult, s mint annyiszor, most is azt mondta: csütörtök kivételével szabad vagyok, ha bármiben segíthetek, rendelkezzék velem. Utánanéztem, lassú léptekkel, hajlott háttal ment kifelé… Ekkor láttam utoljára.

Utána már csak a szomorú hírek jöttek: gyenge, sokat szenved, oxigént kellett adni… Hát igen – rövidül a lélegzet… az élet elfogy! Elfogyott…

Füst Milán Látomás és indulat a művészetben című esztétikájában, a 12. előadás összefoglalásában arra az önmaga által feltett kérdésre, hogy a művésznek „sikere van-e vagy nincs”, így válaszol: „Ha a benne élő daimon halk szavára jól figyel, s egész életét szolgálatának szentelve, híven követte parancsait, akkor minden szeretetünkkel azt mondjuk neki, hogy helyesen élt. És ennyi volt az egész!”

Kedves Barátunk, Bodnár György! Szeretettel mondom, hogy helyesen éltél, s köszönjük, hogy életed rövid nyolc évre megosztottad velünk.

Végül a mulandóság cáfolatára Pál apostolnak a korinthusbeliekhez írt első leveléből, a szeretet dicséretéből idézem: „A szeretet soha el nem múlik!”

Így hát, kedves, nagyon kedves Bodnár György barátunk, bár eltávoztál, de műveidben, tanításodban, szeretetünkben itt maradsz velünk, mert a szeretet soha el nem múlik.

Isten veled!

Elhangzott Bodnár György temetésén, 2008. november 7-én.

Konferencia

A gyerekirodalom nagykorúsítása

Program

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben