×

Cseppkő; Egymásodperces; Éjszakai fürdés; A szabadság filozófiája

Végh Attila

2008 // 11

Cseppkő



Képzeld el, hogy Borgest olvasol,
misztikus novellát, feketén parázslót,
már az utolsó oldalaknál jársz, és
amikor lapozol, nem veszed észre:
két lap összeragad, a történet nem
ér véget, feltűnés nélkül egy
másikba csúszik át, mintha a
temetésen föllélegezne a halott,
de senki nem figyelne föl, szépen
beszögelnék, leengednék a koporsót,
aztán hazamennének tévét nézni,
és te mindvégig nem jönnél rá
a malőrre, hanem arra gondolnál,
milyen agyafúrt volt ez a borhesz,
hogy életedbe avatta az Érthetetlent,
rád vezette, és az már ismer téged,
sejti, ki is lehetsz, aki őt olvasod,
mi fáj neked, miben reménykedhetsz;
így talál ki, szül meg az Érthetetlen,
körülötted már semmi sem érthető,
így öregít ő, és ha megvénülsz majd,
látni fogod, hogy ez a rend, hogy
meg kell halni szépen, ostobán, az a
két összeragadt lap meg Borges szeme,
behunyja, ne lássa kiégett tekintete,
hogyan csuknád össze a könyvet, ha
egyszer véget érne benned a történet,
mert vak volt, de ő sem látott mindent
(Márai szerint nem is misztikus, csak
misztifikál), mégis tudta, hogy te
éppen úgy olvasod őt, ahogy élsz,
hibák enjambement-ja folytatja
életté néhány pillanatod, amikor
bölcs, tiszta és mindenható vagy,
és mint egy Borges-novella, te is
léted barlangjaiban botladozol, vakon
tapogatod a mészrücskös, vizes
falakat, ujjaid átsiklanak a rohanó
őskori szarvas rajzán; de hidd el,
a szarvas, a barlangfal belereszket,
és bár ha olvasol vagy írsz, mindig
átgyalogolsz rajta, mégis valahol itt,
ebben a vaksötétben él a lényeg.




Egymásodperces

Az Idea föntről figyeli életem. Ideásít.

Éjszakai fürdés

Vikinek

A sötéten vonuló víztömeg fölött,
mint a halál, megáll az ég:
jövőnek érzed a Dunát,
úszol benne, amerre enged,
tempózol a képzelet áramában.

Csillogó szempár az éjszaka tükrében:
amit látsz, az néz téged.
Látja, hogy lassul a víz,
közeledik a remény óceánja,
lustán szétterülnek a napok.

Nem merülhetsz kétszer ugyanabba a hitbe.
Elnyel mindent az örök sodrás,
amit soha senki át nem úszott,
még csak nem is ivott belőle,
de ami mindent félelemmel tölt.

Amikor az égbolt újra megindul,
nincs már, aki elveszítse a reményt,
a fekete víz benned hullámzik már,
csillagot iszik, naponta elfelejt,
és a sírás torkolatvidékére érve
megtelik a folyó rejtélyével.

A szabadság filozófiája

A kezdet kezdetén sorsról szó sincs,
tartanak, hátukon visznek az évek,
elomló, lágy partok képzelnek téged,
nem várják, hogy hajóba szállj, bólints.

Oldó hullámok ölelésén túl,
valahol a semmilyenben, ott lakik
a fátum, ami szédít, vonz, megvakít,
s lelkeket elrendelt életté dúl.

De kezdetben hiába vár Szkülla,
és Kharübdisz is a zöld mélyben pihen.
A barlangból nem hörög rád senki sem,
csak álmot morzsol a szörnyű szikla.

Aki él, közöttük úgy suhan át,
mintha gyerekét vinné állatkertbe,
a barlangmozi és a jegesmedve-
szikla közt megetetve néhány kacsát.

A sors élőknek semmit sem jelent.
Elvált bűvész, aki albérletében
rossz trükköket gyakorol egész héten,
és vasárnap betol egy Heinekent.

Nem léphetsz kétszer ugyanabba, de
minden, aminek úgy kell lenni, csalás.
Tévét néz a bűvész, lesi az adást,
a sors rabjait, akik még arra se

gondoltak soha, hogy nem jó ez így,
mert a kezdet kezdetén minden szabad.
A túlérett lemondás csöpög, ragad,
s végül önmagán beteljesedik.

Az örvény ebből a semmiből nő,
s az irtóztató, hatfejű szörnyeteg.
Szkülla, Kharübdisz s minden meghirdetett
szörny föltámad. A sorsot kitöltő

pillanat, akár egy keresztrejtvényt,
eldobja az unt lelket. Kit érdekel.
Fölösleges volt. Nem hullt le a lepel.
Énekelt, de hangja nem kapott fényt,

mert nem értette a hiába-ember:
léthullám veri az omló partokat,
a végzet végzete minden mozdulat,
s csak mögöttünk zárul sorssá a tenger.

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben